Nyílt fórum
-
Még alapfokú oktatásban sem részesültem, de ez nem hátráltat a Fálun Dáfá gyakorlásában
2017-11-152012-ben kezdtem el a Fálun Gong gyakorlását. Sosem jártam iskolába, így nem tudtam elolvasni a Fá tanításokat. Helyette rendszeresen néztem Li Mester előadás sorozatát, és hallgattam a hangfelvételeket. -
Az apám szerencsejáték-függőségének felszámolása
2017-10-31Nem vagyok Fálun Dáfá gyakorló, de az édesapám igen. Habár nem gyakorlom a Fálun Dáfát, határozottan hiszem, hogy a Fálun Dáfá egy nagyszerű spirituális gyakorlat. Tanúja voltam, hogyan mentette meg a családomat és alakította át az édesapámat egy rossz emberből egy felelősségteljes férjjé és egy csodálatos apává. -
Fálun Dáfá a mindennapokban
2017-10-29Egy barátom mesélt nekem a Fálun Dáfáról (Fálun Gongként is ismert) 2008-ban. Ez volt az első alkalom, hogy valami pozitívat hallottam a gyakorlásról! A Kínai Kommunista Párt (KKP) álnok propagandájának következtében, és a sok éven át kapott ateista orientáltságú oktatásnak köszönhetően, nem volt jó benyomásom a Fálun Dáfáról. Később, ez a barátom javasolta, hogy olvassam el a Zhuán Fálun című könyvet. Aztán elolvastam mind a 40 publikációt Li Hongzhi mestertől, a Fálun Dáfá alapítójától. -
Fálun Gong gyakorlók személyes tapasztalatai a meditációról
2017-10-07Az idén Párizsban megrendezett Európai Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia hétvégéjén több helyszínen is programokkal várták az érdeklődőket. Szombat reggel a Parc des Buttes-Chaumont-ban lehetett kipróbálni a meditációt. A helyi minghui tudósítók is meglátogatták a helyszínt, hogy személyes tapasztalataikról kérdezzék az egész Európából oda látogató Fálun Gong gyakorlókat. -
A Fát jól tanulni az alapja mindennek
2017-09-20Amikor először olvastam a „Felhívás minden a Szárazföldi Kína számára készült Shen Yun DVD kiadások terjesztésének a leállítására” című cikket a Minghui-n 2016 februárjában, mélyen le voltam sújtva. Ráébredtem, hogy a kommunista párt nevelése, amit átéltem különösen káros, és el kell távolítanom. Az egész életemet a kommunista rezsim uralkodása alatt töltöttem. Nehéz volt ezt felismerni. -
Nem hittem volna, hogy egyszer még futni fogok!
2017-09-18A Belgiumban élő Ann Teurlings hat gyermek édesanyja. Harminc évvel ezelőtt egy súlyos autóbalesetből kifolyólag maradandó sérüléseket szenvedett, amely évtizedeken keresztül tartó krónikus fájdalom kísérte. Azonban minden megváltozott miután elkezdte gyakorolni a Fálun Gongot (Fálun Dáfáként is ismert), a tradicionális kínai meditációs gyakorlatot. Pár hete Ann megosztotta a történetét az Angliában megrendezett Minghui nyári táborban. -
Kibeszélni másokat a hátuk mögött
2017-09-11Észrevettem, hogy egyes gyakorlók nem mutatnak rá konkrétan mások ragaszkodásaira, hanem ehelyett kibeszélik őket a hátuk mögött. Ti is tapasztalhattatok ilyet. Ez, úgy tűnik számomra, még több embert von be az adott szituációba, és félreértéseket okozhat, konfliktusokat és fájdalmat. Az ilyen viselkedés általában a beszédművelés sikertelenségének vagy egyéb emberi nézeteknek az eredménye lehet. -
Egy boldog család a nehézségek kereszttüzében
2017-08-2770 éves vagyok, és 20 éve gyakorlom a Fálun Dáfát más néven Fálun Gongot. Annak ellenére, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözi a Fálun Dáfát, a családom továbbra is bátorít és támogat. Nagyon büszke vagyok rájuk, és áldom őket. Itt szeretném megosztani történetüket. -
A Zhuán Fálun memorizálása
2017-08-25Ez a második alkalom, hogy megtanultam a Zhuán Fálun könyvet. Tíz hónapig tartott. Amikor először tanultam meg közel tíz évvel ezelőtt, akkor 18 hónapba telt nekem. Kétszer próbáltam azóta megtanulni, de nem tudtam befejezni. Múlt szeptemberben újra megpróbáltam, és elhatároztam, hogy nem adom fel a felénél. Teljes munkaidőben dolgoztam, és minden héten kétszer túlóráznom kellett esténként. Általában este tanultam a Zhuán Fálunt, amikor volt időm, plusz a hétvégéken és az ünnepnapokon. -
A büszkeség és a személyes érdekekhez fűződő ragaszkodás eltávolítása
2017-08-16Meg szeretném osztani a művelés során szerzett tapasztalatomat, kiváltképpen azt a folyamatot, amin az elmúlt évben mentem keresztül. Ez megtanított arra, hogy valóban magamba tudjak nézni, és képes legyek eltávolítani a ragaszkodásaimat. -
Ha nem lennék gyakorló, nem lennék ennyire becsületes sem
2017-08-06Az édesanyámmal gyakoroltam a Fálun Dáfát gyerekkorom óta. A 90-es években születtem, és gyerekként elkényeztettek. Rossz természetű lettem. Még miután elkezdtem gyakorolni sem javult a természetem. -
A Fálun Dáfá megteremtette az áhított harmóniát
2017-08-022003-ban lettem Fálun Dáfá gyakorló, amikor éppen életem mély pontján voltam. 1982-ben hozzámentem egy férfihez, aki 8 évvel idősebb volt nálam. Rengeteg adóssága mellett, alacsony volt jövedelme, és rendszeresen dohányzott és ivott. Az élet nagyon feszültséggel teli volt. -
A „Zhuán Fálun” tanulása
2017-07-27Sok gyakorló megpróbálta leírni a tapasztalatait a Fá bizonyos részeinek megértéséről, ahogy megértették, de a nyelv, amit használunk nem elég mélyreható, hogy egyezzen azzal, amit valóban mondani akarunk, és így csak egy felszínes szintű tolmácsolás, nem a Fá alapvető jelentése. -
Egy új gyakorló tapasztalatai
2017-07-23Több mint egy éve gyakorlom a Fálun Gongot, ami Fálun Dáfáként is ismert. Úgy érzem, hogy ez az egy év egy fontos fordulópont lett az életemben. -
Egy figyelmes építész
2017-07-02Főmérnök vagyok egy építész tervező cégnél Kínában. 1997-ben kezdtem a Fálun Dáfá gyakorlását, és az elmúlt 20 évben az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvek szerint éltem. Röviden így jellemezhető a változás: egy önző emberből egy tapintatos művelővé lettem, aki könnyedén veszi a személyes érdekek kérdését.