Az élet igazi élvezete a harmóniában rejlik

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Kétséget kizáróan a Fálun Dáfá a legjobb dolog az életemben, ami valaha történt velem. Szeretném ismertetni, hogy az én utam hogyan kezdődött és hol tart most.

 

Éppen azelőtt, hogy Fálun Dáfá gyakorló lettem 2006 tavaszán, csináltam egy „vizuális megerősítő táblát”. Rengeteg időt töltöttem a képek kivágásával olyan dolgokról, amikről azt gondoltam, hogy szeretnem elérni, és felragasztottam őket egy poszter táblára, azzal a reménnyel, hogy meg tudom őket valósítani az életemben. Mégis miután végeztem vele és átnéztem elszégyelltem magam. Egyik sem számított – valójában én csak haza szerettem volna menni, oda, ahonnan jöttem. Egész életemben erre vágytam. Felvettem a táblát, egy darab papírra felírtam a „MEGVILÁGOSODÁS” szót, és felakasztottam a szekrényemben.

 

Amikor a helyi lapot olvastam egy héttel később, az egyik cikkben említették a Fálun Gongot. Úgy éreztem mintha áramütés ért volna. Felugrottam és a számítógéphez mentem – még többet akartam megtudni a Fálun Gongról. Keresgéltem és találtam egy gyakorlót az egyik közeli városban, azonnal felhívtam.

 

Nem voltam számomra idegen a meditáció, az elcsendesedés. Beteges voltam egész gyermekkoromban, egy aggódó, félénk felnőtt lett belőlem, aki folyamatosan próbál rendben lenni. Úgy éreztem ez egy véget nem érő kutatás az egészség és lelkibéke után. Számos gyakorlatot kipróbáltam, de soha nem sikerült tartós változást elérni. Mindig volt bennem egy erős vágyakozás a spiritualitás iránt, amit nem tudtam hogyan elégítsek ki. Házasként, kisgyerekkel csapdában éreztem magam, és arra a szabadságra vágytam, hogy különböző spirituális elvonulásokra mehessek, azt gondolva, hogy ott választ találhatok a kérdéseimre.

 

Mekkora öröm volt felfedezni a Fálun Dáfát. Nem csak, hogy végre először megtapasztaltam az igazi egészséget, de találtam egy utat, ami azt várta el tőlem, hogy műveljem magam azáltal, hogy megpróbálok a lehető legjobb lenni az életem minden területén. Annyira felszabadító érzés volt! Nem éreztem többé, hogy el kell hagynom a családom, hogy megváltásra találjak; a megváltás ott volt közvetlenül előttem.

 

A Dáfával kapcsolatos megértésem kezdetben nagyon felületes volt. Naponta csináltam a gyakorlatokat és olvastam a Zhuán Fálunt, de egyszerre mindössze körülbelül 5 oldalt. Azt gondoltam az elég. 2009 január előtt, amikor megszületett a kislányom nem kezdtem el igazán olvasni. Kivételesen jól alvó baba volt, de csak a karomban tartva aludt mélyen. így arra kényszerültem, hogy hosszú időn keresztül üljek vele. Elkezdtem órákon keresztül olvasni a Zhuán Fálunt miközben a karomban aludt. Amikor befejeztem csak visszamentem az elejére, és kezdtem elölről.

 

Döbbenetes volt. Sokkal több volt benne, mint amit valaha is felfedeztem. Faltam a Mester szavait, és éreztem, hogy folyamatosan egyre több mindent értek meg.

 

Hamarosan egy nagy xinxing teszttel kerültem szembe. A férjem nagyon haragudni kezdett rám – látszólag ok nélkül. Azt mondta el akar hagyni. Le voltam döbbenve, és haragot éreztem. Éppen most született meg a második gyermekünk! Hogy lehet ilyen könyörtelen!? Ehhez hasonló gondolatok töltötték meg a fejem. Ha nem olvastam volna olyan sokat a Fát, valószínűleg hallgattam volna ezekre a gondolatokra, és a kapcsolatunk véget ért volna.

 

Szerencsére azonban vissza tudtam fogni magam, feleségként a saját hibáimat kerestem meg magamban. Miközben ezt csináltam, megteltem mély és feltétel nélküli szeretettel a férjem iránt. Lelkiismeret furdalást éreztem azért is, hogy biztosnak tekintettem őt, és nem méltányoltam azokat az áldozatokat, amiket értem és a gyerekeinkért hozott. Odamentem hozzá és őszintén bocsánatot kértem a szívem mélyéből. Elmondtam neki, hogy milyen hálás vagyok, és mennyire szeretem. Nagyon meghatódott, és a problémánk azonnal megoldódott.

 

Néhány év eltelt, és bár olvastam a Fát, csináltam a gyakorlatokat, küldtem az őszinte gondolatokat naponta két kisgyermekkel, és néhány gyakorlóval a közelemben, nem tudtam, hogyan tisztázzam az igaz tényeket. Raktam ki szórólapokat, amikor csak a városba mentem, de ez volt minden.

 

Ahogy teltek az évek kezdtek kétségeim támadni a Dáfával kapcsolatban. Egy csomó zavarás jött elő, elkezdtem a keresztény neveltetésemről gondolkodni, és sok érzelmi ragaszkodás jött a felszínre. Elkezdtem meginogni a hitemben – a Dáfát kellene gyakorolnom vagy a kereszténységet? Ez súlyos mentális kínok időszaka volt. Elveszettnek éreztem magam, össze voltam zavarodva és nem tudtam mit csináljak.

 

Úgy volt, ahogyan a Mester mondja:

„Egy bizonyos ponton nem tudod majd megkülönböztetni, hogy egy dolog igaz-e vagy sem; hogy létezik-e a gong vagy sem, hogy képes vagy-e magad művelni vagy sem, hogy léteznek-e Buddhák vagy sem, hogy igaziak-e a Buddhák vagy sem... A jövőben újból felszínre kerülnek, hogy hamis benyomást keltsenek benned, úgy érzed, mintha nem is léteznének, és mintha minden hamis lenne – ezzel látva, hogy [elég] határozott vagy-e.” (Zhuan Falun)

 

Nem engedhettem el a Dáfát, és rájöttem, hogy el kell távolítani a ragaszkodásom a kereszténységhez. Nem sokkal ezután egy gyakorló felhívott és megkért, hogy nem tudnék-e neki segíteni a 343-as Ház Határozat elfogadtatásában. Én voltam az egyetlen gyakorló a kongresszusi kerületemben, és szükség volt rám, hogy ezt elérhesse. Szívesen belegyeztem, és ezen keresztül valóban lehetőségem nyílt az üldözés leleplezésére – aláírásokat gyűjtöttem, beszéltem a kongresszusi dolgozókkal, és megkértem mindenkit, akit csak tudtam, hogy hívják fel a képviselőjüket a döntés ügyében. Ezen keresztül hatalmas áttörést értem el a művelésemben. Minden kétségem eltűnt, ami valaha felmerült a Dáfával kapcsolatosan.

 

Az elmúlt év több súlyos nehézséget hozott a kibővült családomnak. A Mester és a Fá nélkül felőrlődtem volna. A tanítások alapján a nehézségek során a saját hibáink után történő keresésen keresztül, képes voltam átvészelni a nehéz időket, és még a családtagjaimnak is tudtam segíteni, hogy túljussanak rajta. Különösen hasznos a nehézségeken való túljutáshoz a Mester által tanított Fá:

 

„Te nem tudod. Az emberek gyakran belebonyolódnak konkrét dolgokba és közben megpróbálják a jót és rosszat megítélni, és aztán nem tudják megítélni. Miért láthatok be én mindent az emberiség mai fejlődéséből és miért magyarázhatok el mindent világosan? Mert nem vagyok benne. Ha kérdéseket vizsgálsz, nem kell még tovább eljárnod bennük és vizsgálnod őket, ha te benne vagy a konkrét dologban, nem tudod megítélni. Ki kell jöjj belőle és aztán megfigyelni, hogy lásd, megfelel-e vagy sem a Zhen, Shan, Ren-nek. Ha egy magát jól művelő ember, egy istenség, egy bódhiszattva teszi ezt a dolgot, akkor ők hogyan tennék ezt? Ha így gondolkozol, alighogy felmerül a helyes (őszinte) gondolat, már tudod is.” (Fá-magyarázat az USA-ban, Fá-magyarázat New Yorkban)

 

Újra és újra elolvastam ezeket a szavakat a családi bonyodalmak közepette. Pontosan ez volt az amit hallanom kellett és mélyen a szívembe kellett merülnöm. Most már bármikor, ha egy nehéz helyzetben találom magam megállok, és arra gondolok – egy Istenség mit tenne? A bölcsesség mindig megadatik számomra csodálatos módon, és minden világossá válik.

 

Most már több mint egy éve műveli magát szorgalmasan velem együtt a 15 éves fiam, és mostanában a lányom, az anyukám, a nénikém, a testvérem, az unokahúgom és az unokaöcsém is elkezdték a művelést. Annyira csodálatos látni, ahogy a Dáfá szépsége áldást hoz az egész családomra.

 

Bár tudom, hogy még mindig nagyon sok ragaszkodásom van, amiket el kell távolítanom, elhatároztam, hogy lépésről lépésre haladok előre a művelésben a megvilágosodás eléréséig, tudva azt, hogy a Mester átvezet engem minden akadályon és fordulón az út során. Mindez örömmel és hálával tölt el. Köszönök neked mindent, Mester.

 

A történet jobb megértéséhez kérjük, hogy olvassa el a Fálun Gong ill. Zhuán Fálun című könyveket, amelyek ingyenesen letölthetőek oldalunkról.

 

Forrás: Western Practitioner: Cultivating Falun Dafa Is the Best Thing in My Life

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo