Nyílt fórum
-
A változásom lenyűgözte a párom családját
2017-06-25Én vagyok az egyetlen lány a családomban, a két bátyám mellett. Mindannyian megkülönböztetett figyelemmel viselik gondomat, mivel sokat betegeskedtem gyerekkoromban. Annak ellenére, hogy szeretettel voltam körülvéve, és el voltam kényeztetve, nem voltam boldog. Általában nem éreztem jól magam, ami szintén hatással volt a hangulatomra. -
A látásom csodával határos gyógyulása
2017-06-03Édesanyám a barátaitól hallott a Fálun Dáfáról és csatlakozott a Fá tanuló csoportjukhoz. Az egyik alkalommal én is vele tartottam. Még főiskolás voltam abban az időben, és a tananyag az ateizmuson alapult. Amikor elkezdett gyakorolni, ellentétes érzelmek támadtak bennem: szkeptikus voltam és kíváncsi is, még azt is gondoltam, hogy a Dáfá egyfajta babona. -
Kína rejtett kincse
2017-05-29Kína északnyugati felén elterülő Csangcsun városa jelentéssel bír, még hozzá a neve „örök tavasz”-t takar. 1992 május 13-án itt mutatta be Li Hongzhi Mester a Fálun Dáfá meditációs gyakorlatot a nyilvánosságnak. Az első tanfolyamot a Csilin Egyetemen található Mingfang Palotában tartották. Később 1998-ban a palota köré építették a Mudanyuan kertet, amelybe bazsarózsákat ültettek. -
Bepillantás két orosz Fálun Dáfá gyakorló hétköznapjaiba
2017-05-25A Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) 1992-ben Kínában került bemutatásra, és az elmúlt 25 évben világszerte elterjedt. Ez a hagyományos alapokon nyugvó spirituális gyakorlat mindenki számára elérhető. A Dáfá gyakorlók világszerte élvezik számos előnyét, beleértve az egészségük javulását. Az alábbi cikkben két oroszországi gyakorló megosztja a Fálun Dáfá gyakorlásával kapcsolatos tapasztalatait. -
Az ígéret
2017-05-23Diákkoromban az volt a kedvenc mottóm, hogy az embernek be kell tartania az ígéreteit. Még egy jó hétköznapi embernek is ezt a követelményt kellene felállítania magával szemben. Így, mint Dáfá tanítvány, aki 19 éve műveli magát, gyakran emlékeztetem magam erre. -
Magyar Fálun Dáfá gyakorlók üdvözlete
2017-05-14A Fálun Dáfá gyakorlók Magyarországról ezzel az üdvözlőkártyával kívánnak boldog születésnapot a meditációs gyakorlat alapítójának, Li Hongzhi mesternek. -
A Fálun Dáfá gyakorlásával teljesen megváltozott az életem
2017-05-04Miután 2014-ben elkezdtem a Fálun Dáfát gyakorolni, a testem és a lelkem drámai változáson ment keresztül. A családom tagjaimnak is jót tett. -
Még a rendőrőrök is megkönnyezték az asszony üldözésének történetét
2017-04-27Az otthonunkban tartóztattak le a férjemmel 2011 augusztusában, és 5 év börtönre ítéltek Fálun Gong anyagok birtoklásáért. Nem sokkal 2016 augusztus 29-én történt szabadulásunk után a helyi rendőrség arra kért minket, hogy 2017 március 22 reggelén jelenjünk meg. -
Átlagos történetek egy különleges utazásról
2017-04-26Huszonkét éve gyakorlom a Fálun Gongot. Nagyon sokat változtam az évek során, egy szégyenlős, félénk, és határozatlan lányból egy szilárd, magabiztos Fálun Gong művelő lettem. -
Szilárd művelés a Fá memorizálásán keresztül
2017-04-04Az emberek azt mondják nekem, hogy a koromnál 15 évvel fiatalabbnak nézek ki. Habár 75 éves vagyok, nincsenek ráncaim vagy öregségi foltjaim. Tudom, hogy ennek az oka a hosszútávú Fá tanulásom és a szilárd önművelésem. -
A gyakorlóknak több időt kellene fordítaniuk a Minghui honlap olvasására
2017-03-24Elmentem néhány Fálun Dáfá gyakorló otthonába, hogy segítsek frissíteni a számítógépjeiket, és észrevettem, hogy néhány gyakorló nem nagyon, vagy egyáltalán nem olvassa a Minghui honlapot. Ehelyett az értékes idejüket tévénézéssel vagy a mobiltelefonjukon lévő játékok használatával töltötték. Nem ragadták meg az időt az emberek megmentésére sem. -
A Fálun Gong megmentette az életem
2017-03-17Kínában élő 50 éves vidéki asszony vagyok. Szeretném megosztani a tapasztalatomat azzal kapcsolatban, hogyan mentette meg a Falun Gong gyakorlása az életemet. Méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam, és 5 évvel ezelőtt volt egy műtétem. -
Egy fiatalember útja a Fálun Dáfá lényegének megértéséig
2017-03-09Habár 7 éves koromban kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását, nem igazán értettem meg, miről is szól. Mire iskolás lettem, megtanultam, hogy a mester arra kér minket, hogy tanulmányozzuk a Fá-t, küldjünk őszinte gondolatokat, és hozzuk nyilvánosságra az üldözés dolgait. Mire gimnazista lettem, kívülről megtanultam a Zhuán Fálunt, és könnyedén beszéltem a Dáfáról az osztálytársaimnak. -
Nyoma veszett a vakságomnak
2017-03-02Hatvannyolc éves Fálun Dáfá gyakorló vagyok Kínából. Nagyon szerencsés vagyok, hogy megtapasztaltam a Dáfá csodálatos gyógyító erejét. Szeretném nektek elmesélni a történetemet. -
Jobb embernek lenni
2017-02-17Amióta 2009-ben elkezdtem Fálun Dáfá-t gyakorolni, azóta az alapelvei szerint élek, melyek az “Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia”. Folyamatosan emeltem az erkölcsi szintemet, és törekedtem arra, hogy valóban jó ember legyek. A körülöttem élők tanúi voltak a bennem történt változásoknak.