55 országot járt be, hogy végül egy indiai városban megtalálja, amit keresett

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

null

Az NTD India interjút készített a a nővel, aki 55 országot járt be, hogy megtalálja az útját, a lelki békéjét.

Christians Elisabeth Teich először 21 éves korában járt Indiában, művészeti és szobrász tanulóként szeretett rajzolni és vázlatokat készíteni a saját örömére. Abban az időben még nem tudta, hogy hozzá fog menni egy indiaihoz, és egy gyönyörű városban, Sarnath-ban lesz az otthona. A családja és a barátai szeretetből Chris-nek nevezték. Az élete egy hatalmas utazássá vált, mielőtt végül egy rejtélyes pihenőre csalta ez az ősi város.

Chris szülei német gyökerekkel bírnak. Gyerekként, nagyon fiatal korában szerelembe esett a természettel. Ahogy felnőtt, érdeklődött a másik országokba való utazás és megismerés után. A húszas évei elején autodidakta módon elkezdett könyvekből tanulni különböző vallásokat és filozófiát. Később utazni kezdett, főleg stoppal és közben alkalmi munkákat vállalt, hogy legyen miből megélnie.

„Még mindig szerelmes vagyok a természetbe” – mondta Chris páratlan nyugalommal. „A húszas éveim elején késztetést éreztem, hogy megismerjem az életet és világot lássak – de nem volt pénzem. Néha még ennivalóra alig jutott. Végig stoppoltam Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Hollandiát, Angliát, Skóciát, Írországot és Észak-Afrikát. Szerettem könyveket olvasni, és néha nyitott farmokon és erdőkben aludtam.”

null

Kép: Venus Upadhayaya/NTD

A húszas évei végén Chris Afrikába utazott, és szociális munkásként dolgozott, iskolákat és gyerekotthonokat állított fel. 1985-ben, az etióp éhínség során önkéntes segítő munkásként dolgozott, és nagyon közelről megtapasztalta a szenvedést és a halált. Hét évnyi munka után Afrikából elköltözött Dél-Amerikába, és a következő 6 évet ott töltötte szociális munkásként. Miután számtalan megrázó dolgot látott szerette volna megtudni az élet igaz értelmét. A valódi okokat a szenvedés mögött.

„A kérdések és a keresés folytatódott. Egyik nap Brazíliában láttam egy szórólapot Ladakh-ról, amely ismét India felé húzott. Így hát visszamentem Indiába, és néhány év múlva találkoztam a férjemmel, és letelepedtem Sarnath-ban” – mondta.

„Sarnath-ban különösen meleg és párás az időjárás. Ezért elkezdtem minden évben néhány nyári hónapot Ladakh-ban tölteni. Egyszer részt vettem egy női fesztiválon, mikor megláttam egy amerikai kínai hölgyet, aki egy sor meditatív gyakorlatot végzett. Azonnal felfigyeltem rá – a Fálun Dáfá meditációt gyakorolta.”

null

Chris A Zhuán Fálun című könyvet olvassa, amely a Fálun Dáfá fő műve. (Kép: Venus Upadhayaya/NTD)

A Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) egy ősi meditációs rendszer, amely az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia univerzális alapelveken nyugszik, és öt egyszerű meditációs gyakorlatot tartalmaz.

Chris, aki világ 55 országában járt, sok életet és spiritualitást látott; arra tette fel az idejét, hogy még jobban felfedezze a Fálun Dáfát. „Néhány évbe telt, mire elkezdtem – és mikor végül nekikezdtem ennek az ősi spirituális rendszernek a gyakorlását, teljesen megváltoztam. Ez 15 évvel ezelőtt történt” – mondta.

null

Chris a Fálun Dáfá ötödik, meditációs gyakorlatát végzi. (Kép: Venus Upadhayaya/NTD)

Chris elmondta, hogy korábban az egészségi állapota nem volt jó, de megváltozott, amikor elkezdte a Fálun Dáfát gyakorolni. „Beteges voltam, de ez megváltozott, miután elkezdtem a gyakorlást. Most még megalapozottabb és nyugodtabb vagyok a mindennapi helyzetekben, legyenek kicsik vagy nagyok” – mondta.

„Miután megtapasztaltam a jó egészség és a békés elme örömét, éreztem, hogy meg kell osztanom ezt a jó hírt másokkal is” – mondta. „Elkezdtem utazni egész Indián keresztül, hogy bemutassam a Fálun Dáfá könnyed gyakorlatait diákoknak és tanároknak. Több mint 60 iskolához ellátogattam Ladakh-ban, Észak-Kelet Indiában, Uttar Pradesh-ben, Uttarakhand-ban, Humachal Pradesh-ben és Karnataka-ban.

null

Chris tanítja a Fálun Dáfá ötödik gyakorlatát egy csoport iskolásnak Ladakh-ban. (Kép Chris jóvoltából.)


„Megosztottam velük az őszinteség, jószívűség, tolerancia értékeket” – mondta. „Ezek az alapvető értékek az egyetlen remény, hogy erősebb legyen az erkölcsünk és felemeljük a társadalmunkat, elhozva a reményt és a jólétet mindenki életébe.”

Azonban Chris megosztotta azt is, hogy ezt a békés meditációs gyakorlat kegyetlen elnyomás alatt van Kínában – az országban, ahol először került nyilvánosságra. „A Kínai Kommunista Párt alapvetően ateista, 1999 óta üldözi és meggyilkolja a Fálun Dáfá gyakorlókat. Azon túl, hogy beszélgetek az emberekkel a Fálun Dáfá óriási egészségügyi előnyeiről, az egyik legfontosabb oka az utazásomnak az oktatási intézményekbe az, hogy tudassam a diákokkal, hogy ennek a meditációs rendszernek az ártatlan gyakorlóit üldözik Kínában.”

null

(Kép Chris jóvoltából)

„Sok szeretet és melegséget gyűjtöttem össze az utazások során – de a legjobb dolog, amit nyertem, az a ’szív útja’. A kinti világban lévő szenvedés nem ért véget, de találtam egy módot, hogy megosszam az őszinteség, jószívűség és tolerancia alapelveket a közvetlen és tágabb környezetemmel.” – mondta.

Érdemes megragadni az esélyt, hogy személyesen találkozzunk ezzel a csodálatos hölggyel. Mielőtt még megismernénk, a nyugalma és az öröme elolvasztja az élet keserűségének minden nyomát. Ennek az idős hölgynek a bölcsessége mélyen belül gyökeredzik a szívében, és sosem habozik megosztani azzal, aki befogadó rá.

Ahogy kijön az otthonából és megfordul, hogy búcsút intsen, a kis, sárga kapu annyira reménytelinek tűnik, mint a reggeli napsütés – és kívül a kapun egy matrica található, amelyen ez olvasható: „A Fálun Dáfá jó!”

A Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) egy önművelési meditációs rendszer, amely az őszinteség, jószívűség, tolerancia egyetemes alapelveken nyugszik. 1992-ben mutatta be a nyilvánosságnak Li Hongzhi mester Kínában. Jelenleg több mint 100 millióan gyakorolják, 114 országban. Azonban ezt a békés, meditációs rendszert 1999 óta kegyetlenül üldözik Kínában. Még több információért, kérjük, látogasson el a http://hu.falundafa.org/ vagy a http://hu.faluninfo.eu/ honlapokra.

Forrás: German lady travels 55 countries to find truth of life—finally discovers Falun Dafa in Ladakh

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo