Gyakorlók fóruma ➢

Dáfá egyesületektől érkezett levelek | Művelés | Őszinte Gondolatok, Őszinte Tettek | Megható történetek | Minghui-szerkesztőség cikkei | Művelési történetek | Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók | Cikkek Mester megjegyzésével | Nyílt fórum | Az 1990-es évek elején

  • Feltárni a Fálun Dáfá igaz körülményeit

    Kínai, főiskolás diák vagyok. A múlt évben elkezdtem az interneten beszélgetni egy helyi főiskolás diákkal Zhejiang tartományban. Azt nem említette, hogy Fálun Dáfá gyakorló. De érintettünk sok témát, mint a jelenlegi társadalmi események, történelmi események és a kínai kultúra. Nagyon tájékozott volt és öröm volt vele beszélgetni. Ez után egy nap felajánlotta, hogy segít kilépni a Kínai Kommunista Pártból ( KKP ), és annak szervezetiből, amely magával vonta a letartóztatás veszélyét számára.
  • A Fálun Gong gyakorlatainak jelentősége

    Ahogy mindannyian tudjuk, az után, hogy elkezdődött a Fálun Dáfá üldözése 1999-ben a Dáfá gyakorlóknak változtatniuk kellett, hogy a személyes művelésen túl a Fá-helyreigazítás időszakának gyakorlóivá váljanak. Amit csinálunk, magában foglalja a Fálun Gong gyakorlását, és most hozzáadjuk a Fá helyreigazítás jelentését, amely teljesen eltér a személyes műveléstől. Minden egyes mozdulat teljesen magába foglalja a Dáfá mennyei erejét, feloszlatja a gonoszt, megmenti az érző lényeket, és megtisztítja az igazi testünket.
  • Egy fiatal gyakorló visszatérése a műveléshez

    Mikor a Fálun Gong üldözése elkezdődött 1999-ben még középiskolába jártam. Nem folytattam a művelést és hétköznapi ember lettem. Még sok ragaszkodásom volt, így később minden igyekezetemet az iskolai tanulmányaimba fektettem. Később borzalmas bűntudatom volt, amiért feladtam a művelést. Mikor gondolkodtam, hogy megírjam a tapasztalataimat, még magamnak is szégyelltem bevallani, amit tettem. Ezután, amikor olvastam egy cikket egy gyakorlóról, akinek hasonló tapasztalatai voltak, mint nekem, és megosztotta, hogy hogyan is kezdte újra a művelést, ez erőt adott nekem.
  • Erős hitünkkel a Mesterben és a Dáfában, kiszabadítottunk egy gyakorlótársat a börtönből

    Egy helyi Fálun Gong gyakorlót Mr. Jiangot illegálisan 14éves börtönbüntetésre ítéltek. 11 évig nem adta fel a hitét a Dáfában. 2010-ben, mikor a gyakorlók meghallották, hogy Jiang „beteg”, rádöbbentek, hogy a Mester ki akarja szabadítani. Bár korábban nem sikerült, ezúttal egy egységes egészként működtünk együtt, a Fát tekintettük vezetőnknek és így sikerült.
  • Egy pekingi orvos, egy csodával határos gyógyulás után: A Fálun Dáfá tényleg jó!

    A szomszédomnál, Lao Zhangnál végső stádiumú veseelégtelenséget diagnosztizált néhány elismert orvos Pekingben. Feküdt az ágyában étlen szomjan több mint tíz napja és várta a halált. A családja már a ruháját is előkészítette a temetésre. Mikor három nappal később meglátogattam Laot már képes volt egyedül felállni, és azt tervezte, hogy elmegyünk sétálni. A család tagjai nem tudták elhinni, hogy tényleg meggyógyult és még a közelgő halálra készültek.
  • Miért hivalkodunk? Miért nem becsüljük önmagunkat?

    1979-ben nem sikerült a főiskolai felvételi vizsgám. Nem akartam életem végéig földműves maradni, ezért gyakoroltam az írást és arról álmodoztam, hogy egy nap író leszek. Néhány cikkem megjelent újságokban is. De végül feladtam, mert úgy gondoltam, hogy nincs elég tehetségem. Meglepő módon az írásban nyert tudásomat a Fá-igazolásnál nagyon jól fel tudtam használni és megjelentettem néhány cikket a Minghui weboldalon is. Ettől önelégült lettem.
  • Irányelvek a tapasztalat-csere beszámolók írásához

    (Minghui.org) Minden gyakorlót ösztönzünk tapasztalataik feljegyzésére, hogy ezzel járuljanak hozzá a művelési környezet megteremtéséhez és az együttes emelkedéshez; ezeknek a beszámolóknak az írása is már maga egy művelési folyamat. Ezért összeállítottunk olyan javaslatokat és részleteket a Fából, amik a tapasztalat-cserével kapcsolatosak, hogy ezzel arra ösztönözzük a gyakorlókat, hogy a Fá irányítsa őket tapasztalataik leírásában. Ezek a javaslatok a tapasztalatbeszámolók sokéves feldolgozásából születtek, amik során megvizsgáltuk, megvitattuk és átdolgoztuk a beszámolókat. Ugyanakkor nem tekinthetők teljesnek, ill. végérvényesnek sem, mivel szerzőik maguk is a művelési folyamatban lévő gyakorlók.
  • Pozitív változások az életemben a Fálun Dáfá gyakorlását követően

    A kórházban az orvos kijelentette, hogy ha a fiam túléli is a sérüléseket már csak vegetálni fog tudni. Mikor a fiam felébredt négy nap után a kómából azt mondta, hogy köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy fejlődjek a művelésemben. Az első dolog, hogy tanulnom kell a Fát! A tízedik napon már tudott lassan sétálni az asszisztenssel. Újra és újra letérdelt alázatosan a Mester fényképe előtt, hogy kifejezze háláját a Mesternek, hogy adott neki egy második életet.
  • Új gyakorló: Megélni a Fálun Dáfá szentségét

    Vidéken nőttem fel, egy fiam van és két lányom. 30 évig vezettem egy éttermet, majd visszavonultam. 2011 novemberében kezdtem meg a feleségemmel együtt a Fálun Dáfá gyakorlását. Meg szeretném osztani a 2012-es tajvani Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferencián nyert néhány tapasztalatomat, ami Tajpeiben került megrendezésre.
  • Ha a dicsekvéshez való ragaszkodás nincs megszüntetve, akkor nagy a veszély (a Mester megjegyzésével)

    A rendetlenség közepette rend van. Minden ilyen ember eltér a Fától, ami a dicsekvéshez való ragaszkodásának az eredménye. Mindig is akadtak olyanok tanulóink között, akik kiválóságukat akarták megmutatni, vagy azt, mennyire tanultak, vagy hogy milyen magasak a megértéseik. Előbb vagy utóbb bajba kerülnek. A gonosz weboldalak megpróbálják tőrbe csalni ezeket az embereket. A művelés az emberi ragaszkodások eltávolítását jelenti, és ha valaki nem műveli magát komolyan, akkor helytelen „megértései” lesznek. Az istenek szemében ezek az emberek kábultak és értelmetlenségeket űznek, szánalmasak és nevetségesek; nem művelik magukat komolyan, így csupán megtévesztik saját magukat. A művelés tőled függ, a gong pedig a mestertől. Ha ez homok, akkor le kell szitálni.Li Hongzhi2013. március 6.
  • Tapasztalat a közös gyakorláson

    A város terén végzett, közös meditáció alatt a gyakorlótársammal mindketten azt hittük, miattunk esik az eső, ezért bocsánatot kértünk egymástól. A művelőtársam úgy érezte, hogy ez neki egy vizsga, hogy vajon végigcsinálja-e a meditációt ilyen körülmények között. Ahogy elkezdtünk meditálni, az eső is eleredt, aztán abbamaradt. Kb. háromnegyed óra múlva levettem féllótuszba a lábam, és akkor azonnal újra elkezdett esni az eső, nem is hagyta abba a meditáció végéig, sőt még utána sem.
  • Miután magamba néztem, eltűnt a cukorbetegségem

    2002 júliusában kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát. Az elmúlt tíz évben számos betegség karmával találkoztam, azonban nem számított, hogy mennyire rosszul éreztem magam, mert gyógyszert nem vettem be. Köszönöm a Mesternek, hogy most már egészséges testem van. Végig tudtam, hogy a jó szerencsém a Dáfá gyakorlásának az eredménye. Nagyon köszönöm Mester!
  • Hét nap alatt meggyógyult az előrehaladott fázisban lévő mellrákom

    Végső stádiumú rákos beteg voltam. Csak hét nap telt el az első vizsgálat és az újabb vizsgálat között, és a csomó a mellemből teljesen eltűnt. A családom és a rokonaim egyaránt tanúi voltak a csodának. Továbbá az édesanyám, a nővérem és a férje, az idősebb nővérem, az öcsém és a felesége is elkezdték gyakorolni a Fálun Dáfát. Az idősebb nővérem valaha bélrákos volt. Nem engedhette meg magának, hogy megműtsék, ezért otthon maradt és várta a halált. Elmentem hozzá, hogy elmeséljem neki a csodálatos tapasztalatomat, és hogy javasoljam, hogy gyakorolja a Dáfát. Hallgatta a Mester leckéit és később a bélrákja meggyógyult. Ezután visszament dolgozni.
  • Mit érvényesít az ember? (A Mester megjegyzésével)

    Ebben az időben a jó és a rossz együtt létezik, éppen úgy, ahogy az emberi gondolkodás és az őszinte gondolatok. A zavarás célja, hogy kiszűrjük a homokot. A Mester figyel, mint ahogy az összes isteni lény is. Mindenki meg fogja kapni azt, ami jár neki.Li Hongzhi2013. február 27.
  • Érvényesítenünk kellene a Fát, miután megkaptuk

    Múlt év áprilisában egy Dáfá tanítvány apja nagyon beteg lett és képtelen volt még arra is, hogy az ágyból felkeljen. Mivel mindegyik testvér a családban Fálun Gong gyakorló, ezért felváltva olvastak fel a Zhuán Fálunból az apjuknak, ami a Fálun Dáfá főműve. Az édesapjuk minden nappal egyre jobban és jobban lett és már képes volt felkelni és sétálni. A lányok vettek az apjuknak egy digitális lejátszót, hogy hallgathassa a Mester Fá-tanítását Jinanban, amely segített neki, hogy teljesen felépüljön augusztusra.