Gyakorlók fóruma ➢

Dáfá egyesületektől érkezett levelek | Művelés | Őszinte Gondolatok, Őszinte Tettek | Megható történetek | Minghui-szerkesztőség cikkei | Művelési történetek | Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók | Cikkek Mester megjegyzésével | Nyílt fórum | Az 1990-es évek elején

  • Elengedéseim története

    Minden egyes nap, amikor megérintődik valamilyen nézethez kötődő ragaszkodásom, ünnep a számomra, mert akkor tudom, hogy az elengedésével egyre kevesebb köd marad körülöttem. Minden alkalommal, amikor nekiütközöm valaminek, és a közérzetem egy csapásra megváltozik, feszélyezett leszek. Ezért az első dolgom az, hogy magamba nézek. Ha nem is kapom meg a választ, hogy a nézetnek mi a neve, azt mondom: Elengedem azt a nézetet, ami bennem megérintődött, mert nincs rá szükségem.
  • Beszélgetés a művelésről

    A művelés nem attól függ, hogy mennyi erőfeszítést teszünk a három dolog végzésében vagy hogy részt veszünk-e a Dáfá tevékenységekben. Valójában attól függ, hogy hogyan közelítjük meg a Dáfá tevékenységeket, és hogyan tekintjük ezeket lehetőségként a Fában megértett elvek gyakorlati megvalósításában.
  • Jó dolgok történnek azokkal, akik hisznek a Fálun Gongban

    Elkezdtem művelni a Fálun Dáfát. Egy reggel miután körülbelül tíz napja gyakoroltam, éreztem a kerék forgását. Megkérdeztem egy másik gyakorlót, aki azt mondta nekem, hogy a Mester arra használja a Fálunt, hogy megtisztítsa a testem és, hogy a Mester vigyáz rám. Tizenkét nappal később minden betegség tünetem eltűnt. El tudtam végezni mindenféle nehéz munkát és energikus lettem. A családom tanúsítja a varázslatot és a Dáfá különleges energiáját. Az édesanyám és a három húgom, két sógorom, az unokaöcsém, az unokahúgom is eljöttek a gyakorlóhelyre, hogy tanuljuk a Fát és végezzük a gyakorlatokat. Az édesapám igazán hitt a Dáfában. Bár nem tanulta a Fát nagyon támogatott bennünket a gyakorlatok végzésében. A családom ismét boldog.
  • Hogyan változott meg a hozzáállásom a Minghui cikkekhez

    Bármikor is olvastam a cikkeket a Minghui weboldalon régebben, csak a Mester új tanításait és a művelési tapasztalatokat olvastam el. Csak gyorsan átfutottam az üldözéses riportokat és őszinte gondolatokat küldtem, hogy segítsek a gyakorlótársaknak, akiket közelről ismertem. Képtelen voltam kitartani ennél a fáradozásomnál, és nem igazán törődtem azokkal az üldözött gyakorlótársaimmal, akikről nem tudtam, hogy kicsodák. Mostanában megváltoztam a Minghui cikkek olvasását illetőn.
  • Sorskapcsolatom a Dáfával - A művelési tapasztalatom

    Mivel mindig azt gondoltam, hogy a csigong valami olyan, amelyet az utcákon gyakorolnak, nem volt jó benyomásom róla. Másoktól hallottam a Fálun Gongról és azt mondták, hogy jó, de fogalmam sem volt arról, hogy mi a Fálun Gong. Kiváncsiságból1999. január 5-én, a negyedik testvéremmel elmentem a Fálun Gong gyakorlóhelyre. Akkoriban lejátszották a Mester leckéjét és hallottam, hogy „ A Buddha Fá a legalapvetőbb” ( Lünyü ). Mélyen megérintett, mivel nem tudtam, hogy a Fálun Gong a Buddha művelése. Kicsi korom óta érdekelt az isteni világ. De most megtaláltam, és még az otthonomat sem kellett elhagynom.
  • Légy figyelmes és ne késlekedj segíteni a gyakorlótársaidnak

    Amíg tapasztalatot cseréltünk a gyakorlótársammal, egyik alkalommal beszéltünk egy gyakorlóról, aki a közelmúltban elhunyt. Sok gyakorló támogatta őt erős őszinte gondolatokkal, de sikertelenül. Később hallottuk, hogy a gyakorló titkolta a tényt, hogy gyógyszert szedett. Erős szentimentális érzéseket táplált a családja felé, és nem volt szorgalmas a Fá tanulásában. Ez már elég sokáig tartott és úgy gondoltam, hogy nem reális, hogy felülemelkedjen a ragaszkodásain csak azáltal, hogy rövid ideig őszinte gondolatokat küldünk.
  • Eltávolítani az önzőséget és csatlakozni a csoporthoz

    2013. január 17-én beköltöztem egy lakásba és együtt laktam más gyakorlókkal, amíg tartott a Shen Yun promóció Bécsben. Csak néhányszor csatlakoztam a csoportos Fá-tanuláshoz és mindig volt néhány kifogásom vagy más ok, amiért nem tudtam megtenni, de ez valójában a lustaságomnak volt köszönhető. Nem ismertem fel, hogy nagyon önző voltam és mindig csak magamra gondoltam.
  • Az a vizsga, hogy ki tudsz-e tartani

    Már több mint húsz éve, hogy a Fálun Dáfá-t nyilvánosságra hozták. Ahogy telik az idő azt láttam, hogy néhány gyakorló fokozatosan eltérül a Fától. Ugyan nem hagyták abba az üldözés miatt, de képtelenek voltak folyamatosan tanulni a Fát. Feladták, mert nem tudtak lépést tartani a Fá tanulásával, a gyakorlatok végzésével, és kitartóan magukba tekinteni.
  • Tapasztalataim az igaz tények tisztázása közben Prátó-ban, Olaszországban

    A nevem Andrea, 47 éves vagyok. 2008-ban kaptam meg a Fát. A Fálun Dáfá gyakorlását követően megértettem az élet igazi értelmét. Az életem teljesen megváltozott. Néhány évvel ezelőtt elkezdtem részt venni a helyi projektekben, hogy tisztázzuk az igaz tényeket és terjesszük a Fát Prátóban. Más gyakorlók nagyon elfoglaltak voltak a többi projekttel, ezért én lettem a felelős. Az után, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagyott fokozatosan megértettem, hogy jól kellene csinálnom, azt amit csinálok. Folytattam a rendezvények szervezését havonta egy alkalommal. Sok nehézséggel találkoztam ebben a folyamatban.
  • Ha nem műveljük a könyörületességet, az betegségkarmát hozhat magával

    Szeretném megosztani a tapasztalataimat a betegségkarmáról. Betegség karmám van időszakonként. Mindig, amikor megjelent, erős őszinte gondolatokat küldtem, hogy eltávolítsam a zavarást, de nem volt hatása. Azt gondolom, hogy ez azért volt, mert nem voltak erős őszinte gondolataim, és nem tudtam lépést tartani a gyakorlatokkal a lustaságom miatt, így az energiám nem volt elég erős, ahhoz, hogy eltávolítsam a rossz elemeket. Ezért szerettem volna több időt tölteni gyakorlással és az őszinte gondolatok küldésével, és kértem a Mestert, hogy segítsen. Néhány nap után a betegség karma teljesen eltűnt.
  • Megtalálni az utamat és elengedni az önzőséget

    A Fálun Dáfát 1998-ban kezdtem el gyakorolni. A tesztek, és megpróbáltatások közepette, amelyek a művelési utamon adódtak, volt egy teszt, amelyen képtelen voltam átmenni. Azt éreztem, hogy el vagyok választva a gyakorlók alkotta egy testtől, amikor megpróbáltam beszélni az embereknek a Fálun Gongról. Nem tudtam, hogy hol kezdjem el, és aggódtam, amikor láttam a gyakorlótársak őszinte gondolatainak az erejét, és hogy milyen jól tudják tisztázni az igaz tényeket.
  • A gyakorlatok helyes végzésének a fontossága

    Kínából származom. Láttam, hogy vannak olyan gyakorlók, akik nem fordítanak figyelmet a gyakorlatok mozdulataira. Néhány gyakorló hajlamos arra is, hogy vakargassák magukat itt-ott, amíg gyakorolnak. Sokaknak a szeme is nyitva van. A szabadban gyakoroltam más gyakorlókkal együtt. A feleségem látott bennünket mikor a buszmegállóban volt, és azt mondta miután hazajött: „Néhányan nyugtalanok voltak a meditáció alatt. Te voltál az egyetlen, aki egyenes háttal ült”. Nem kellene lazítanunk, amikor a szabadban gyakorlunk, különben nem mutatunk jól.
  • „Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?“

    Fálun Gong gyakorló vagyok Kínában. Igazán szerencsés voltam, hogy elkezdhettem a Fálun Dáfá gyakorlását 1997-ben, még fiatal főiskolás lányként. Mióta a gonosz Kínai Kommunista Párt ( KKP ) elindította a Fálun Gong üldözését 1999-ben, kitartóan hittem az Őszinteségben, a Jószívűségben és a Toleranciában, és soha nem adtam fel a Fálun Gong gyakorlását. Személy szerint ismerek sok gyakorlót, aki megtartotta a hitét a Fálun Gongban. Mindenki, aki megértette körülöttem a Fálun Gong igazát, szívesen támogat. Tudok számos új gyakorlóról, akik bekapcsolódtak, hogy művelhessék a Fálun Gongot ezen évek alatt. A legtöbb kínai hallott már a KKP gonosz eszközeiről, amelyeket arra használ, hogy üldözze az embereket. Miért olyan erős a Fálun Gong, hogy túlél egy ilyen kegyetlen üldözést, és még az emberek lelkiismeretét is felébreszti? Megosztok három történetet a személyes művelésemből. Remélem, hogy ezek a történetek majd elgondolkodtatnak mindenkit.
  • A hamis tanítások terjesztése és olvasása megzavarja a Fát (a Mester megjegyzésével)

    Bárki, aki gonoszat tesz, viseli annak a terhét Mindaddig, amíg érdeklődsz a hamis Fá-tanítások felől; mindaddig, amíg érdekelnek a mendemondák; és mindaddig, amíg megvan az emberi szíved, hogy zavard a Fát, ilyen dolgokat fogsz kapni, és elolvasod ezeket. Az emberi szíved bármelyik pillanatban le tud húzni, és ez az oka, hogy elveszíted a végzetet, hogy műveld a Dáfát. Azon emberek számára, akik terjesztik és olvassák a hamis Fá-tanításokat, ez nem csak az emberi ragaszkodás egy egyszerű problémája. Azok a hamis Fá-tanítások, mendemondák és írott szövegek zavarják a Fát azzal, hogy továbbadod, ezzel megsértesz nagyon sok művelőt, és miattad elveszítik a történelmi lehetőségüket. Ez egy hatalmas bűnös karma, amit senki sem tud visszafizetni. Ezeknek az írásoknak a körforgásánál a Dáfá tanítványok között felmerül, hogy a célpont ezeknek az embereknek az emberi ragaszkodása. Az idő nem vár senkire. A következő lépés bármelyik pillanatban eljöhet. Belenézve emberi szívedbe, abszurdnak talállak, és aggódom érted. Inkább kiábrándító vagy számomra, képtelen vagy kezelni az emberi szívedet. Megkérdezem az ilyen emberektől: Tudod, hogy neked művelned kellene magadat? Vigyázz és légy óvatos.Li Hongzhi2013. április 26.
  • Tízezer mérföldet utazni, hogy tisztázhassuk az igazságot

    Miután a Kínai Kommunista Párt ( KKP) elkezdte üldözni a Fálun Dáfát letartóztattak és agymosó központba küldtek több mint száz másik gyakorlóval. Így igazán aggódtam az állapotos lányomért és akaratom ellenére aláírtam a dokumentumot, hogy feladom a művelést. Sírva tértem vissza az otthonomba, kétségbeesett voltam és azt gondoltam, hogy elárultam a Fát, és így a Mester már nem kezel tanítványaként. Egyszer azt álmodtam, hogy leestem az égből, kővé változtam és mozdulni sem tudtam.