Átmenni a vágy vizsgáján

Immár több mint kilenc éve gyakorlom a Fálun Dáfát, sok mindenre szert tettem, ami a javamra szolgált, és számos csodát is átéltem. Azonban egy dolgon továbbra is nagyon nehezen tudok keresztüljutni. A vágy vizsgáján.

Ebben a tekintetben a saját erkölcsi szintem drámaian alacsonyra zuhant a gyakorlás előtti években. Egyszer még álmomban is figyelmeztettek, hogy más utat kellene választanom, és nem kéne részt vennem ilyen piszkos dolgokban, de abban az időben nem tudtam ellenállni.

Amint elkezdtem tanulni és gyakorolni a Fálun Dáfát tisztának és könnyednek éreztem magam. Azonban a nézeteim még mindig elferdültek maradtak. Csakhogy a Fá felfedezésének kezdeti izgalmában a lelkesedésem leplezte ezt. Visszatekintve látom, hogy a Mester adott nekem egy időközt arra, hogy kialakulhasson a megértésem erről a dologról.

Még mindig nagyon erősen a vágyaim irányítása alatt álltam, habár ezt képtelen voltam felismerni, és a megnyilatkozásaim egyre rosszabbak és rosszabbak lettek. Végül még mélyebbre süllyedtem ebben a kérdésben, és megengedtem magamnak, hogy rossz dolgokat nézzek. Minden alkalommal, amikor hibáztam nagyon bántam, és megfogadtam, hogy többé nem teszem, de néhány héttel később újra megtettem. Nem tudtam megérteni, hogy mi történik velem vagy miért vagyok ilyen gyenge, és miért nem vagyok képes kontrollálni magam. Végül abbahagytam a fogadkozásokat, miszerint nem fogom újra megtenni, és egyszerűen csak igyekezetem jobban csinálni. De nem számított, hogy milyen erősen próbálkoztam, mert a hatás nem tartott hosszan. Úgy éreztem, hogy tele vagyok karmával, és fekete anyaggal, amely még rosszabbá tesz, és még könnyebben az ellenőrzése alatt tart. Ez éveken át így volt.

Végül egyre inkább képessé váltam magam kontrollálni, de még mindig akadtak kiskapuk, amelyeket nem érzékeltem, és időről időre újra zavart voltam. A feleségemmel képes voltam átmenni a teszten, és könnyedén venni, de amikor egyedül maradtam a nyomás óriási volt, és nem tudtam megállni. Az álmaimban, amikor mélyen aludtam nem tudtam átmenni a vizsgán, de ha félálomban voltam, akkor igen. Azon tűnődtem, hogy hogyan lehetséges, hogy az agyam az egyik percben ilyen erős, míg a másikban oly gyenge.

Felismertem egy problémát. Kialakult egy szokásom, hogy pihentettem a főtudatomat és engedtem az önzőségnek, amikor egyedül voltam. Mikor másokkal voltam, megpróbáltam a lehető leginkább úgy viselkedni, mint ahogyan egy Dáfá tanítványnak kellene, de amikor egyedül maradtam lazítottam. Elkezdtem memorizálni a Fá ide vonatkozó részét a Zhuán Fálunból, amely segített, de még nem volt elég, mivel nem voltam elég szorgalmas ahhoz, hogy megtanuljam a teljes részt. Arra is rádöbbentem, hogy az életem más területein is a vágyaim vezérelnek. Ahogy újra és újra elmondtam az első bekezdést egy mondat ugrott ki:
„...ezek mind érzelmek. A hétköznapi emberek az érzelmeknek élnek.”
(Zhuán Fálun, 6. fejezet, „Démoni beavatkozás a gyakorlásba”)

Rájöttem, hogy egész életemben annak éltem, hogy kielégítsem az érzelmeimet. Az étrendem színtiszta érzelmeken alapult. Mindig azt ettem, amit megkívántam, úgy mint kenyér, csoki, kávé, chips, édességek, hús, tea stb. Élvezkedtem az évesben. Meghíztam, és hullott a hajam, és szörnyen néztem ki. Minden dolog, ami szerepet játszott az életemben az a vágyakon alapult. Vállalkozó vagyok, és csak olyan munkát végeztem, amely megfelelt a vágyaimnak és a hiúságomnak. Ez sok nehézséget okozott a családomnak az évek során. Mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan akarom, és folyton rossz kedvem volt.

Mindezek a dolgok ahhoz vezettek, hogy nem voltam képes nyugodtan tanulni a Fát, vagy öt éve már, mivel rengeteg gondolati karmát termeltem. Amint engedtem ezeknek a képzelgéseknek, már nem voltam ura az elmémnek.

Ahogy javítottam az étrendemen, és a nézeteimen az élet más területein, a gondolati karma csökkent, és képes voltam megnyugodni. Őszintén hittem abban, hogy áttörtem ezt az akadályt. A vágy kérdése már nem izgatott, és immáron arra is képes voltam, hogy együttérzéssel szemléljek másokat.

Azonban egy bizonyos idő után újra éreztem a nyomást. Tudtam, hogy a gonosz megpróbál ismét az ellenőrzése alá vonni, és ekkor elhatároztam, hogy ellenállok. Azonban abban a percben, ahogy egyedül maradtam, egy pillanat alatt visszaestem. Az elmém gyenge és ködös volt, és nem voltam ura a helyzetnek. Később felálltam, és újra próbáltam.

Néhány héttel később ez a dolog ismét megtörtént. Tudtam, hogy eljön az az idő, amikor egyedül leszek, és valóban elemi erejű nyomás csapott le rám. Rögvest eltűntek az őszinte gondolataim, de ekkor képes voltam egy kicsit csökkenteni a nyomást. Fel alá járkáltam kb. öt percen át, és próbáltam áttörni a megszokást. A sok erőfeszítésnek meg lett az eredménye, és végül képes voltam áttörni a megszokást, hogy feladjam az uralmat az elmém felett, amint egyedül maradok.

Ugyanakkor ez még nem a vége volt. Egy idő után újra felmerült ugyanaz a helyzet. Ez alkalommal már magabiztosabb voltam, mert már egyszer áttörtem ezt a szokást. Ezt követően azonban megpróbáltam ellenállni, de nem tudtam, és megadtam magam. Ez így ment két napon át. Képtelen voltam megérteni, hogy miért csinálom ezt – nem akartam ezt tenni, de úgy éreztem, hogy nincs más lehetőségem, sem irányításom felette.

A második napom, amikor a vágy démona újra erőt vett rajtam, felkiáltottam, „Nem! Ez nem én vagyok. Nem akarok tovább olyan lenni, mint ez!” Azonnal éreztem, ahogy valami elhagyta az elmém, és a főtudatom ismét átvette az ellenőrzést az elmém felett.

Abban a pillanatban megértettem, hogy én magam hagytam, hogy egy másik lény az irányítása alá vonja az elmémet. Eddig passzívan tűrtem, még ellene is álltam, de csupán olyan ellenállás volt ez, amiközben elfogadtam az „elkerülhetetlent”. Láttam, hogy amint ez a lény kiadja az utasítást, követem azt, és ahogyan a vágy démona leereszkedett rám, azt éreztem, hogy nincs más lehetőségem, mint hogy hagyjam, hogy elérje, amit akar. Soha nem tudtam azelőtt, hogy hogyan kellene kiszabadítanom magam ebből az állapotból. Az őszinte gondolataim nem voltak elég erősek.

Tudtam, hogy a valódi karmát a Mester viseli el értem, de amikor ezen nyomorúságos helyzetben voltam, nem értettem, hogy a Mester miért nem tud beavatkozni. Most már tudom, hogy ez azért történhetett, mert hagytam, hogy átvegye az irányítást az elmém felett, mintha csak én lettem volna.

Nemrégiben a Fá olvasása közben úgy döntöttem, hogy megkeresek egy cikket a Mester kommentárjával (I. Kommentár, Esszenciák a továbbhaladáshoz 2). A cikk „Megszűntetni a démoni természetet” elég pontosan összefoglalta a saját passzív hozzáállásomat a vágyak és a mai társadalomban előforduló bizonyos negatív dolgok kérdéséhez. Mivel ezeket a dolgokat nem használta fel közvetlenül a gonosz párt, ezért nem úgy tekintettem rájuk mint kitisztítandó dolgokra másik dimenziókból, ráadásul a gyakorlásom kezdetén úgy tekintettem ezekre, hogy ha az emberek ezt akarják, akkor az rendben is van.

Mivel ezek a lények rejtőzködtek a mezőm területén, évekig nem sikerült jól csinálnom. Mikor szembetalálkoztak az elpusztításukkal, ezek a lények felhalmoztak mindent, hogy arra késztessenek, hogy még tovább meghosszabbítsam az életüket. Mindazonáltal ez tönkreteszi a lényeket a saját dimenziómban. Fel tudom kínálni a Mester könyörületes megoldását, ha többé nem zaklatnak, máskülönben megsemmisítem őket.

Úgy érzem, hogy egy nagy részt már áttörtem. Továbbra is memorizálni fogom a Mester ide vonatkozó írását, és igyekszem minden szempontból szorgalmasabb lenni a művelésben.

A szintem korlátozott, így kérlek, javítsátok ki, ha valami nem megfelelő.

Köszönöm Mester. Köszönöm gyakorlótársak.

Heshi.