Bevezető megjegyzések: A legidősebb bátyám felesége talált egy jövendőmondót, aki azt jósolta, hogy a családi boldogságom kétséges: ha nem találom meg a társam 40 éves koromig, továbbra is agglegény maradok az életem hátra lévő részében, semmi esélyem nem lesz, hogy megházasodjak.
Sors
Csak egy hétköznapi munkás vagyok, közel 15 évet töltöttem el egy városban a második legidősebb bátyámmal, gürcölve egy ruha- és egy kerámiagyárban ideiglenes hírriporterként dolgozva, és egy jelmezbolt tulajdonosaként, ill. kereskedőjeként. Ennek ellenére különböző okok miatt nem voltam képes kivonni magam az élet nehézségeiből.
Nyolc gyerek közül én vagyok a legfiatalabb. Már az unokahúgaim és az unokaöcséim gyerekei is elég idősek ahhoz, hogy iskolába menjenek, én még mindig egy 35 éves agglegény voltam akkoriban. Az édesanyám a nyolcvanas éveiben járt, és éjjel-nappal aggódott miattam. Az emberek ujjal mutogattak rám a falumban és pletykákat terjesztettek, hogy az öreg édesanyám egy utcai guberáló, felszedi az értéktárgyakat és eladja, mindezt a haszontalan legkisebb fia miatt. Minden kitaláció akkora nyomást gyakorolt rám, hogy szó szerint alig kaptam levegőt ettől.
Volt néhány kapcsolatom, mikor fiatalabb voltam, de egyik sem végződött komolyan. A bátyáim mind kinevettek engem, és mindig azt mondták, hogy túl őszinte és unalmas vagyok. Szerintük minden lány olyan férfit akar, aki fut az elintéznivalók után, vásárol vagy szórakoztatja a társaságot. Azt mondták: „Nincs elég pénzed. Túl komoly vagy és nem tudsz a gyengébbik nem kedvére lenni. Ki akar veled lenni, akár most, akár örökké?”
Fontolóra vettem az észrevételeiket. Talán igazuk van. Egy magabiztos, büszke és nagyra vágyó egyén voltam, de miután sok romantikus és munkakapcsolatban kudarcot vallottam, elkezdtem csüggedni és elveszítettem a hitet önmagamban. Ezen kívül mindit jelen volt a sógornőm jövendőmondójának előrejelzése, amelyet oly sok évvel ezelőtt mondott.
Valóban ez volt az az idő, mikor azon gondolkodtam, hogy beálljak-e szerzetesnek, de a mennynek láthatóan más tervei voltak velem.
Találkozás
2011 eleje volt, amikor véletlenül összetalálkoztam a jelenlegi feleségemmel. Néhány évvel fiatalabb nálam, egy zenei diplomát szerző diák, aki egy finom szépség élénk személyiséggel Dél-Kínából. Az egyik dolog, ami vonzott benne, hogy valóban figyelt másokra. A végtelenségig tudtunk beszélgetni. Tudta, hogy tetszik a kínai kultúra és a hagyományok, így sok időt töltöttünk együtt megvitatva és megvizsgálva ezeket a témákat.
Egyik nap azt mondta nekem, hogy Fálun Gong gyakorló. Megkérdezte, hogy megdöbbentem-e.
Elmondta nekem a Fálun Gong üldözése mögött rejlő csúf igazságot. Elemezte nekem az Tiananmen téri önégetési incidenst, és segített, hogy lássam az eltéréseket. Hogyan tudott Wang Jindong haja és a műanyag üveg a lábai között érintetlen maradni, miközben ő égett? Hogy lehet, hogy a rendőrség alig egy perccel a tűzgyújtás után már feltűnt a színen? Miért volt a video ennyire közvetlen, ilyen tiszta, ilyen világos, ennyire tökéletes? Mi volt a fontosabb: hogy elkészítsék a videót, vagy hogy életeket mentsenek? Ennek miden figyelmeztetés nélkül kellett volna megtörténnie. A nyugodt logisztikai alkalmazott megfelelt annak, ahogy egy vészhelyzetben viselkednie kellett volna?
Csendben hallgattam és nem tehettem róla, de éreztem ennek a fiatal hölgynek a különlegességét.
Elgondolkodtam magamban: „Napjainkban hány olyan fiatal nő nem festi az arcát és a körmét, nem visel frizurát, és nem tölt sok időt az evéssel és az ivással, és hányan nem kényeztetik magukat mindenféle szórakozással? Ilyen nem túl sok van. Különleges és kifinomult. Nemcsak hogy nincs egyetlen közönséges vonása sem, de valójában vannak saját, független gondolatai és ötletei.”
Nem tehettem róla, de a szívemből válaszoltam a kérdésére: „Nem. Nem döbbentem meg. Elhiszek minden szót, amit mondasz. Te vagy az igazság legjobb példája. Sőt, én már átláttam a kommunista párton és tudom, hogy bármire képes. Mit nem tesz meg? Igazságtalanság, korrupció, rosszindulat vagy bizalmatlanság egymással szemben, a számító gondolkodásmódunk – mindannyiunkat a párt és a gonosz kultúrája munkált meg és bujtott fel.”
Házasság
Két évnyi ismeretség után összeházasodtunk. A feleségem rokonai először nem voltak boldogok vagy beleegyezőek. Nem gondolták, hogy megérdemlem a lányukat, így a családomnak és nekem nehéz időket adtak a tárgyalási időszak alatt, amikor kialkudtuk az esküvői ajándékokat. A leendő feleségem azonban kitartott, és a szülei végül megadták magukat, mondva, hogy ők a felelősek a lányuk boldogságáért. Aztán áldásukat adták és jó házasságot kívántak nekünk.
Később megkérdeztem a feleségem, mit látott bennem. Elmosolyodott és elmondta, hogy egy keményen dolgozó embert kedves szívvel és egy független személyiséget. Azt is elmondta, hogy tetszettem neki, mert nem féltem az autokratikus hatalomtól, és erős volt az igazságérzetem. Ezzel arra utalt, hogy valaki a 610-es Irodából zaklatta őt egy ideig, és a kapacitásomat és a jogomat használtam, mint családtag, és kiálltam mellette.
Aztán zavartan hozzátette, hogy ez igazán egyszerű volt, mert mikor kettesben voltunk, mindig úriemberként viselkedtem, a megfelelő önmérséklettel és valódi tiszteletet mutattam felé. Bevallotta, hogy ez volt az abszolút kritérium az egy életre való társválasztásában.
Hozzátette: „Dáfá tanítványként ez a legkevesebb, ami elvárható. Hétköznapi személyként pedig ennek szintén alapkövetelménynek kellene lennie. Mostanában a legtöbb ember – attól függetlenül, milyen helyzetben van az életben, hogy gazdag-e vagy szegény –, mindenki úgy néz a nő és a férfi közti kapcsolatra, mint egy hétköznapi eseményre. Ezt a viselkedést valóban nem engedélyezik az Istenek vagy a Buddhák. Ez egyben a legnagyobb ok is arra, hogy egy gyönyörű helyről az erkölcsi hanyatlás és a megsemmisülés állapotába estünk.”
Mivel ezt mondta, még jobban csodáltam és tiszteltem a Fálun Dáfát.
Gyermek
A nehezen kivívott házasság után, mélyen dédelgettem, amit megkaptam, és olyan mértékben kényeztettem a feleségem, hogy nem engedtem neki házimunkát sem végezni. Tudom, hogy tanulnia kell a tanításokat, végeznie a gyakorlatokat és kimenni, hogy terjessze az igazságtisztázó anyagokat. Megértettem, hogy a Dáfá tanítványok felelőssége, hogy tisztázzák az igazságot, és hogy megmentsék az érző lényeket. Ezért mindenben a legnagyobb mértékű támogatásomat ajánlottam fel neki.
A feleségem azt mondta nekem: „Képes vagy támogatni a Dáfát. Nagy áldásban lesz részed.”
Hamarosan a feleségem áldott állapotba került. Valójában ez volt a legnagyobb kívánságom az elejétől fogva. Már elmúltam 30 éves. A családomban még az unokahúgaim és unokaöcséim gyerekei is már mind elkezdték az iskolát, de nekem még mindig nem volt gyermekem, ezért a családi viccek és gúnyoldódások célpontjává váltam. Most végre magasra tarthattam a fejem az egész családom előtt.
Mivel a feleségem gyermeket várt, megkértem, hogy tartsuk fenn a klánunk szokásait, amelyek biztosítják a magzat egészséges fejlődését: ne legyen kalapács vagy köröm a házban, ne mozogjon az ágy, ahol alszunk, ne használjon ollót az ágyban, és így tovább. Azonban nem figyelt semmilyen családi magatartási kódexre, és mindig olyat tett, amit nem kellett volna. Ez engem nagyon nyugtalanított, különösen, mivel számos pletyka volt arról, hogy a terhes asszony nem követte az szabályokat, és ilyen vagy olyan hibákkal szülték meg a csecsemőjüket.
A feleségem vigasztalt, mondván: „Ezek mind pletykák, ijesztő taktikák, hogy beállítsanak a sorba minket. Semmi sem ront meg engem. A Dáfá tanítványoknak van Mesterük, aki vigyáz rájuk. Nem állunk a hétköznapi emberek ellenőrzése alatt vagy az alacsonyabb szintű tényezők szabályozása alatt. Minden Dáfá tanítvány gyermeke konkrét háttérrel jön a világra, konkrét okokból. Kérlek, nyugodj meg a szívedben.”
Hallgattam, amit a feleségem mond. Egy részem megértette. A másik részem továbbra is aggódott.
Egyik terhességi tesztjén a feleségemnek „mediterrán anémiát” diagnosztizáltak, közismertebb nevén thalassaemia [A thalassaemia egy öröklött betegség, melynek során a szervezet nem képes normál hemoglobin előállítására. – A ford.] . Rohantam az internethez, hogy felleljek minden információt erről a betegségről. Döbbenetemre azt olvastam, hogy néhány terhes asszonynak, aki thalassaemia-ban szenved, a születendő gyermekének is ugyanez a problémája lesz, és azok a gyerekek, akik súlyos thalassaeemia-ban szenvednek, diszpláziásak is lesznek, és egész életükben vérátömlesztésre lesz szükségük.
A feleségemhez fordultam, nem tudva, mit kellene tennünk: „El fogjuk vetetni?” A feleségem néhány másodpercig csendben volt.
Aztán határozottan és egyenesen belenézett a szemembe, és azt mondta nekem: „Nem számít, ennek a babának egy előre elrendelt kapcsolata van velünk. Nincsen véletlen ezen a világon. Még ha a babánknak valamilyen betegsége is lesz, nem foszthatjuk meg az élettől. Már bennem él. Megtagadhatjuk tőle az életet azért, hogy nekünk kényelmesebb legyen? Ez ellentétes azzal, amit a Dáfá elvár egy tanítványtól. Sőt, hadd mondjam el bizalmasan: a mi gyermekünk semmi ilyenfajta betegséggel nem fog születni.”
Később a feleségem és én elmentünk egy átfogó genetikai vizsgálatra. Az eredmény jelezte, hogy nincs semmilyen thalassaemia gén, amely azt jelenti, hogy a gyermekünknél nem fog kifejlődni a thalassaemia.
Miután megkaptuk az orvosi jelentést, a feleségem elmosolyodott, és azt mondta: „Ez egy teszt volt nekem a Dáfában való hitemről.”
A mély aggodalmam és a ragaszkodásom miatt a születendő gyermekem felé, ismét hízelegtem a várandós feleségemnek, hogy menjen be a kórházba további vizsgálatokra; és bármitől is féltem, végül mind beigazolódott.
A feleségem vérvizsgálata alacsony hemoglobin szintet mutatott, amely világosan jelezte az vérszegénységet. Az orvos szakszerű, hiteles hangon tájékoztatott minket: „Egy vérszegény anyának a gyermeke is vérszegény lesz. A vérszegénység a babánál azt jelenti, hogy ez a szellemi fejlődésére is kihatással lesz.” Így hát az orvos felírt egy rakás gyógyszert, de a feleségem elutasította őket, és ragaszkodott hozzá, hogy hagyjuk el a kórházat.
Az igazat megvallva, a kórházi látogatás előtt a feleségemnek többször is majdnem 40 fokos láza volt, de egyetlen alkalommal sem vett be gyógyszert és egy éjszakai alvás után úgy ébredt fel, hogy már jól volt. Ezért, amikor megtagadta azt is, hogy megfontolja bármilyen gyógyszer szedését, amelyik csak receptre kapható, és ragaszkodott hozzá, hogy hagyjuk el a kórházat, nem panaszkodtam, és nem kifogásoltam túl erélyesen.
A feleségem szavait használva: „A Dáfá gyakorlók különbözőek a hétköznapi emberektől. A művelésen keresztül egy művelő teste megtisztul és természetesen éri el a fittséget és az egészséget bármilyen gyógyszer közbenjárása nélkül.”
Tények bizonyították, hogy a Dáfá rendkívüli. A feleségemet nem félemlítette meg az orvos által felállított diagnózis, és nem szedett be semmilyen gyógyszert. Az utolsó szűrésen a hemoglobinja normális volt. Egy szép babát szült, akinek minden tesztje azt mutatta, hogy normális és egészséges. Végül nyomtalanul eltűntek a kétségeim és az aggódásom.
Áldás
Mindenki azt mondja, hogy a Dáfá tanítványok családtagjai áldottak. Miután megházasodtam, az édesanyám makacs, krónikus betegsége hirtelen eltűnt, mintha sosem gyötörte volna évekig. Ki tud menni a földekre dolgozni 80 évesen? Nem szenved többé fizikai fájdalmaktól. Valójában egészségesebb, mint bármikor azelőtt. Mindenki mondja, hogy a feleségem az, aki ilyen jó áldást és jó szerencsét hozott. Többen a testvéreim és a házastársai közül, jobb életet élnek, amióta megértették az igazságot a Fálun Gongról. Mindannyian vásároltak házat a városban. A családjukkal mind jól kijönnek, úsznak a harmóniában.
Ami a kis családomat illeti, nem is lehettünk volna jobban. A feleségem tanácsával és segítségével elkezdtünk egy szépművészeti oktatási intézményt üzemeltetni. Követtük az Őszinteség-Jószívűgés-Tolerancia alapelveket, hogy minden gyermeket, szülőt és látogató barátot ez alapján kezeljünk. Ennek eredményeként továbbra is sok megtiszteltetést és elismerést kaptunk. A szülők megjegyezték, hogy könnyen ott tudják hagyni a gyermekeiket a felügyeletünk alatt. A művészeti intézetünk felvirágzott az utóbbi két évben. A feleségem is felhasználja, mint egy platformot, hogy igazolja a Dáfát, és hogy tisztázza az igazságot. Sok új barátunk van.
A feleségem azt mondta: „Minden, amit kaptunk, a Mestertől van.”
Ezért hálásnak érzem magam és mindent becsben tartok, amink van. Folytatni fogom a Fálun Dáfá támogatását.
A feleségem irántam tanúsított megbecslésének köszönhető, és annak, hogy engem választott férjéül. Mester kegyelmének köszönhető, hogy kapcsolatban vagyok a Dáfával. Az idő gyorsan telik. Közeledek a negyvenhez. Ha visszanézek az álmokkal teli fiatalságomra, amikor olyan vakmerő voltam, oly kevés önbecsüléssel, nem tehetek róla, de elérzékenyülök.
Az élet múlandó, vajon boldog vagy szomorú, gazdag vagy szegény, ez olyan, mint egy egyetlen éjszakán virágzó cereus [kaktuszfajta – a ford.], éppen csak egy villanásnyi idő, és nincs többé. Felismertem, hogy az életem hátralévő részében lesz a művelés ideje, az idő, amelyet a Dáfával együtt fogok eltölteni.
A zavartságom pillanatában, és amikor azon a ponton voltam, hogy elveszítem önmagam, a Dáfá nemcsak lehetővé tette, hogy egy új perspektíván keresztül nézzek magamra és erre a világra, de meg is újította a hitemet önmagamban, valamint reményt adott nekem egy új életre.
Örökké hálás leszek a Dáfáért!
Angol változat: [Celebrating World Falun Dafa Day] I’m Truly Lucky – My Wife Is a Dafa Practitioner
* * *
tovább ...