Gyakorlók fóruma ➢
Dáfá egyesületektől érkezett levelek | Művelés | Őszinte Gondolatok, Őszinte Tettek | Megható történetek | Minghui-szerkesztőség cikkei | Művelési történetek | Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók | Cikkek Mester megjegyzésével | Nyílt fórum | Az 1990-es évek elején
-
Minghui Nyári Tábor Franciaországban: „egy gyümölcsöző tapasztalat”
2015-09-24Augusztus végén több mint harminc fiatal Fálun Dáfá gyakorló részt vett a Minghui Nyári Táborban. A legtöbben Franciaországból jöttek, és a fiatal európai gyakorlók klasszikus kínai táncot-és kultúrát tanultak. Megtapasztalták a vidéki élet előnyeit és a változatos tevékenységeket, megértették, hogyan lehetnek jobb művelők. -
Közlemény a Jiang Zemin elleni feljelentésekkel kapcsolatosan
2015-09-11Azoknak a gyakorlóknak, akiknek a személyazonossága még nem került nyilvánosságra és részt vesznek Jiang bűntetteinek feljelentésében, nem kell megadniuk a személyes adataikat. -
Belga fiú: „A Fálun Dáfá harmóniát hozott az életembe”
2015-09-06„A testem úgy megtelt energiával, hogy arra nincsenek szavak. Elkezdtem a művelést és igazán megváltozott minden – a kapcsolatom az apukámmal és anyukámmal, magammal, a munkahelyemmel. Minden megváltozott, minden jobb lett. Ez egy igazán csodás gyakorlat és csak ajánlani tudom mindenkinek” – mosolyog Lorenz. -
Nyári tábor és konferencia a Minghui Iskola szervezésében
2015-09-062015 augusztus 12-én a fiatal Fálun Dáfá tanítványok művelési tapasztalatcsere konferencián vehettek részt Cambridge-ben, Angliában. Amely egyben a Minghui Iskola Nyári Táborának záró rendezvénye is volt. A gyerekek a táborban elmélyítették a Fálun Dáfá tanításaiban való ismereteiket, közösen végezték a gyakorlatokat ill. Fálun Dáfával és a hagyományos kínai kultúrával kapcsolatos tevékenységekben vettek részt. -
Egy újabb emlékeztető
2015-09-06Az eltelt évek alatt a Mester többször is beszélt arról, hogy megtiltja az adományok gyűjtését, de újra és újra megtörténik a gyakorlók körében. Az egyik legutóbbi példa erre... -
A döntésem, miszerint beperlem Jiang Zemint, csodálattal teli döbbentettel töltötte el a gyakorlótársaimat Németországban
2015-09-01A gyakorlók rendületlenül tisztázzák az igazságot a média segítségével ill. egyéni úton. De hogy lehetnénk még hatékonyabbak a tények tisztázásánál mind a hét milliárd ember számára a világon? Ez valóban nehéz. De ha Jiangot perbe fogjuk, a hazugságok, amelyeket a Fálun Dáfáról terjesztettek, feltárulnak. -
Előrehaladni a művelésben
2015-08-13A Fát az egyetemen kaptam meg 2007-ben Dublinban. A szívem mélyén mindig tudtam, hogy a Fálun Dáfá egy nagyon különleges gyakorlat, amely különbözik az egészségmegőrző hétköznapi csigong gyakorlatoktól. Az emberi ragaszkodásaimnak köszönhetően hiányosan értettem meg a Fát, végül abbahagytam a gyakorlást. 2013 elején felismertem, hogy amit igazán gyakorolni szeretnék az a Fálun Dáfá. Mindig is tudtam, hogy a Fálun Dáfá egy csodálatos művelési gyakorlat, amely különbözik minden más művelési rendszertől. Azt követően, hogy 2013-ban újra kezdtem a művelést, éreztem, hogy a Mester nem adott fel. -
Párizsi vendégház tulajdonos: „Az üldözés rettenetes… szörnyű.”
2015-08-06„Ez rettenetes,… szörnyű. Nem szabadna léteznie, hogy ártatlan embereket megkínoznak. Reagálnunk kell, hogy ez sose történjen meg újra, és mindenkinek a tudomására kell hozni. És ha megtudják, tenni fognak ellene.” -
A Kínában folyamatban lévő változások hatással lesznek az egész Földkerekségre
2015-07-19„Ha csak egy személy van az utcán, a diktátor megszabadulhat attól a személytől. Ha minden ember az utcára megy, akkor megtörik a diktatúra.” -
Gondolatok az egykori diktátor, Jiang Zemin vádemeléséről és a kozmikus változásokról
2015-07-14A Jiang Zemin elleni vádemelés serzintem egy lehetőség a szorgalmas gyakorlóknak a továbblépésre a művelésükben, és még több ember felébresztésére a Dáfá isteni hatalmával. Ahogy ez szintén egy újabb lehetőség azoknak a gyakorlóknak, akik lemaradtak, hogy emeljék a xinxingjüket, hogy elérjék a beteljesülésért a normákat, létrehozzák a hatalmas erényüket, és hogy felébresszenek még több embert. -
A kínai állampolgárok örömmel fogadják az egykori diktátor, Jiang Zemin ellen tett feljelentéseket
2015-07-08„Örömmel fogadjuk a büntetőjogi feljelentésekről szóló leveleteket. Minél több per, annál jobb!” – mondta a postahivatal ágazatának igazgatóhelyettese. „Jiang Zemint már hosszú idővel ezelőtt bíróság elé kellett volna állítani!” -
A könyörületesség művelése
2015-07-03A Fálun Dáfá oldotta meg a rejtélyt az életemben és egyben reményt is adott. Megértettem, hogy minden szenvedésemet az előző életekben gyűjtött karma okozza. Megbocsájtottam a rokonaimnak, akik előtte erőszakos viselkedést tanúsítottak velem szemben, és a lehető legnagyobb tisztelettel kezeltem őket. -
Egyetlen gondolaton múlik a különbség egy nagy balesetben
2015-06-271997-ben kezdtem a Fálun Dáfá művelését. Közel 70 éves vagyok, nagyon energikus vagyok és az unokámra is tudok vigyázni. A biciklimmel haladtam, miközben elintéztem néhány dolgomat 2014. december 14-én. Amikor elindultam otthonról, egy éppen felgyorsító autó elütött hátulról. Nagy hangot hallottam, körülbelül 5 métert zuhantam és elvesztettem az eszméletemet. Miután magamhoz tértem, felültem az út közepén és a bal oldali mellkasom nagyon fájt. Azonnal a Fálun Dáfá alapelvre gondoltam. -
Felébredni és megtanulni a művelést
2015-06-01Az üldözés Kínában 1999-ben kezdődött, csak egy pár hónappal azután, hogy elkezdtem magam művelni. Azonnal belezuhantunk a Fá-helyreigazításba. Nagyon el voltunk foglalva, annyi dolgot tettünk minden nap, mint információs anyagok készítése, a médiával való kapcsolatfelvétel, kormányzati hivatalnokok látogatása és nyilvános rendezvények szervezése. Ez a különböző aktivitások éjjel-nappali körforgásává vált. -
A 104 éves Fálun Gong gyakorló
2015-05-29Idén leszek 104 éves. Egészséges és boldog vagyok. Az ősz hajam újra fekete, az elmém tiszta, és a memóriám is ugyanolyan jó, mint egy fiatalé. Mindenki azt mondja, hogy nem nézek ki többnek nyolcvannál. Az összes elismerést azért kaptam, mert gyakorlom a Fálun Gongot.