(de.minghui.org) Anna és én egyetemi oktatók vagyunk. Ő egyszerű, és a gyakorlók hozzá fordulnak, ha problémáik vannak. Egyszer Zen, egy gyakorlótársnő azt mondta nekem: „Amikor először láttalak, az volt a benyomásom, hogy nagyon komoly vagy. De aztán, amikor beszélgettünk, észrevettem, hogy egészen barátságos vagy.”
Több mint húsz éve művelem magam. Cserélek tapasztalatokat a gyakorlókkal a művelésről, de máskülönben csak egészen ritkán beszélgetek valakivel. Zen szavai arra ösztönöztek, hogy elgondolkodjam magamon. Tulajdonképpen nem tudatosan voltam elutasító, egyszerűen semmire sem gondoltam. De akkor miért gondolták a többiek azt, hogy inkább nem kellene hozzám fordulniuk?
Oktatóként felelősségteljes és gondos vagyok a munkám során. Olyan sok évnyi művelés után már régen el kellett volna távolítanom a kommunista pártkultúrát. De nem ez az eset állt fenn. A Kínai Kommunista Párt (KKP) gondolkodásmódja és nézőpontja összekeveredett a gondolataimmal, és mindent átjárt.
Majdnem harminc év óta dolgozom tanárnőként. Ezért megszoktam, hogy tekintélyelvű hangnemben beszéljek. Némely gyakorlók úgy érezhetik, hogy magasabb szintű vagyok náluk. Amikor a gyakorlótársaknak rámutattam a művelés során felmerülő problémáikra, észrevettem, hogy a hangnemem nagyon szigorú volt, hasonlóan ahhoz, ahogy a tanítványaimmal beszéltem. Udvariatlan voltam, és nem figyeltem a gyakorlótársak érzéseire, hanem csak arra gondoltam, hogy felelős volnék ezekért a gyakorlókért. Anna egyszer azt mondta, hogy öntelt vagyok, és még mindig kommunista tényezőket hordozok magamban, miközben én egyszerűen csak őszintének éreztem a viselkedésemet.
Mindazonáltal észrevettem, hogy kifelé néztem, és szokás szerint mindent összehasonlítottam és kommentáltam. E szokás mögött nagyon erős harci szellem rejtőzött.
Nemrég megállapítottam, hogy pusztán azokat a ragaszkodásokat távolítottam el, amelyektől meg akartam szabadulni. A többi ragaszkodást azonban megtartottam. Ez szándékos művelés volt, hasonló a régi erők eljárásához.
Nem csoda, hogy mindig az volt az érzésem, hogy csak lassan jutok előre a művelésben. Eközben azt hittem, hogy jól művelem magam. Mindazonáltal ezt csak egy saját magam által meghatározott területen belül tettem.
Nem egészen szívleltem meg a Mester szavait. Bár tanultam a Fát, nem tudtam hasonulni a Fához. Amikor őszinte gondolatokat küldtem, hogy eltávolítsam a gonoszt, még védtem is azt, mivel a saját negatív dolgaimat védtem. Amikor az igaz körülményeket tisztáztam, olyan embereket kerestem magamnak, akikkel beszélni akartam. A három dolgot sem csináltam jól. Így felismertem, hogy hiányosságok vannak a művelésemben.
A saját babérjaimon való pihenés
Oly sok éven át műveltem magam, és mindig tanultam a Fát. De miért voltak még mindig ezek a problémáim? Felfedeztem, hogy a gyakorlótársaknak is hasonló nehézségeik voltak.
Emlékszem, hogy a „Nyugati utazásban” Sun Wukong (a majomkirály) fogadást kötött a Tathágata-Buddhával, hogy ki tud ugrani Buddha tenyeréből. Amikor bukfencet vetett a látóhatár felé, és öt nagy oszlopot látott, megállt, mert azt hitte, hogy elhagyta Buddha tenyerét. Eközben azonban nem ismerte fel, hogy ez az öt oszlop a Buddha öt ujja volt. Végül nem ugrott ki a Buddha tenyeréből.
Miért állt meg? Ez az ő látásmódjából jött. Azt gondolta, hogy a Buddha tenyere az elképzelése szerint csak olyan nagy lenne.
A művelésünk során talán sok ragaszkodást eltávolítottunk. De valószínűleg még vannak további ragaszkodásaink, és ezek arra késztetnek, hogy a babérjainkon pihenjünk. Ezért uralkodnak rajtunk. De mi saját magunk ezt nem tudjuk besorolni. Ez az állapot a művelési folyamatunkhoz tartozik. Mindannyian a világi szinten kezdtük el, és nem értettük meg a Fát a maga teljességében. Ahhoz, hogy minden hiányosságunkat eltávolíthassuk, hagynunk kell, hogy a Fá vezessen minket. Nem maradhatunk meg egyszerűen egy olyan állapotban, ami a művelés során bukkan fel.
2022 novemberében a város teljes lakosságának pozitív lett a COVID-19-tesztje. A lezárás után egy gyakorlótársnő meghívott, hogy az ő csoportjában tanuljam a Fát. Azonban nem fogadtam el a meghívást, mert az időpont nem volt megfelelő. De lényegében úgy véltem, hogy a közös Fá-tanulás semmi hasznot sem hozna nekem. Inkább egyedül olvastam a Fát.
Az együttérző Mester látta, hogy ezen a területen elakadtam, és nem tudok kijutni. Ezért egy sor eseményt rendezett el, hogy utalásokat adjon nekem: Az év elején nem tudtam bejelentkezni a Minghui.org-ra. Ezért nem tudtam újévi üdvözletet küldeni a Mesternek. Amikor azonban a Mester közzétette az új cikkét, képes voltam csatlakozni az internetre. Miután letöltöttem az új cikket, a kapcsolat ismét megszakadt. Ez idő alatt hetente csak egyszer tudtam csatlakozni az internetre. Miután letöltöttem az új cikkeket, az internetkapcsolat ismét megszakadt. Őszinte gondolatokat küldtem, de a helyzet nem javult.
Egy nap elmentem egy másik gyakorlónőhöz, hogy elintézzek valamit. Ez a gyakorlónő újra meghívott, hogy tanuljam a Fát az ő kis csoportjában. Világossá vált számomra, hogy én saját magam szigeteltem el magamat. Tapasztalatokat kellene cserélnem a többi gyakorlóval. Ezt követően ismét sikeresen be tudtam jelentkezni a Minghui.org-ra.
A Fálun Dáfá Világnapra üdvözlőlapokat akartam küldeni a mesternek. Segítettem néhány idősebb gyakorlótársnak elkészíteni az üdvözlőkártyáit, és miközben beszélgettünk, azt mondták nekem, hogy egy másik gyakorlónő azt mondta, hogy kém vagyok. Hangosan felnevettem. Amikor hazaértem, elgondolkodtam ezen az állításon. Éppen az imént kértem a Mestert, hogy segítsen nekem kapcsolatot felvenni más gyakorlókkal – és most ez történt.
Eszembe jutott, amit a Mester említett a „Fá-magyarázat az ausztrál gyakorlóknak” című előadásában. Egy kém azért létezhet, mert a saját energiamezőnk nem tiszta. Ez a művelés kérdése, tehát magunkba kellene néznünk. Amikor elgondolkodtam magamon, felfedeztem, hogy lenézem a gyakorlótársakat. Emögött a másokkal való versengés iránti ragaszkodás rejlett, ami egy kommunista gondolkodásmód és látásmód.
Aznap éjjel azt álmodtam, hogy hazatértem. A múltban a lépcsőn kellett felmennem, de ezúttal valaki megmutatta nekem a liftet.
Eltérülten
Nyáron vettem egy pár szandált. Amikor először viseltem őket, megállapítottam, hogy nem egyformák. Világossá vált számomra, hogy hajlamos vagyok a tökéletességre. Amikor a szandált vettem, felvilágosítottam az eladót az igaz körülményekről. Amikor visszaemlékeztem arra, hogy aznap két embert is meggyőztem, hogy lépjen ki a Kínai Kommunista Pártból (KKP), világossá vált számomra, hogy a szandál a hiányosság ellenére is megérte a pénzt.
Egy gyakorlónak Fálun Dáfá-könyvekre volt szüksége; be akartam szerezni őket, de már nem tudtam megtalálni azokat a gyakorlókat, akikkel korábban kapcsolatba léptem. Ezért úgy döntöttem, hogy magam állítom elő a könyveket. Megkértem egy gyakorlótársat, hogy segítsen megtervezni a borítót. Amikor összefűztem a lapokat, megállapítottam, hogy négy lap nagyon eltér a többitől. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik szandál is más volt az egyik oldalon. Most ezek az oldalak csúnyán eltértek. Ezért valóban el kellett gondolkodnom ezen a problémán.
Ebben a pillanatban eszembe jutottak a Mester szavai:
„Ez különösen igaz a buddhizmusban, ahol azt mondják, hogy ha külső segítséget keresel, akkor már démoni úton jársz.” (Zhuán Fálun - 9. előadás - A tiszta szív)
Hirtelen felismertem, hogy az volt a szokásom, hogy kifelé nézzek. Minden alkalommal, amikor Fálun Dáfá-könyveket kaptam a gyakorlótársaktól, mindig találtam bennük valami kifogásolnivalót. Nem tudtam elviselni, hogy lássam ezeket a hiányosságokat. Mindig a gyakorlókat hibáztattam, hogy nem csinálták szívvel-lélekkel, és nem figyeltek oda, amikor Fálun Dáfá-könyveket állítottak elő. Sohasem gondolkodtam el azon, hogy milyen nehéz volt a gyakorlóknak elkészíteni ezeket a könyveket. Nem néztem magamba.
Őszinte gondolatokat küldtünk a mi kis Fá-tanulócsoportunkban. Észrevettem, hogy egyes gyakorlóknak más mozdulataik voltak a végén. Amikor eszmecserét folytattam velük, azt javasolták, hogy kérdezzük meg a Minghui-szerkesztőséget. A válasz az volt, hogy nincsenek más mozdulatok a végén. Amikor ezt láttam, elszégyelltem magam. Ez azonnal felébresztett. Egyszerűen pontosan azt kell tennünk, amire a Mester kért meg bennünket. Amit a Mester tanít nekünk, az a Fá. Nincs jogunk „tökéletesíteni”. Annyira el voltam telve magammal. Ez túl veszélyes volt! Már nagyon eltérültem a Fától.
Ráadásul felfedeztem, hogy az az elképzelés uralkodik rajtam, hogy szigorú legyek. Világi logikával kezeltem a művelési ügyeket. Miután ezt felismertem, másnap reggel meditáltam; először voltam nyugodt lelkiállapotban.
Most azt is megértem, hogy a Mester tanításaira kell hallgatnunk, és nem szabad a saját elképzeléseinket belevinnünk. Feltétel nélkül el kell fogadnunk az Őszinteséget, Jószívűséget és Türelmet. Bármi történjék is, először saját magunkat kell művelnünk. Az emberekre és a dolgokra pozitív szemszögből kell tekintenünk, és jószívűnek kell lennünk.
Ez az én korlátozott megértésem a jelenlegi művelési szintemen. Remélem, hogy a tapasztalataim figyelmeztetésként szolgálnak a gyakorlóknak, amivel elkerülhetik a kitérőket a művelésük során.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Cultivating Ourselves Every Moment
Forrás: Wir kultivieren uns in jedem Moment
* * *
tovább ...