A hagyományos színek másodlagos jelentése (5. rész)

(en.minghui.org)

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4. rész


A bájos lila szín

A hagyományos kultúrában az arany színnel egyenrangú másik szín a lila. Van egy jól ismert taoista anekdota is: „A lila qi keletről érkezik.”


Ez arról szól, hogy amikor Lao-ce (Laozi), a taoizmus alapítója elhagyta a Zhou-dinasztiát, hogy remetévé váljon, át kellett haladnia a Han’gu-hágón. Érkezése előtt Yin Xi, a hágót őrző rangidős tiszt észrevett egy kelet felől érkező lila levegőáramlatot, és rájött, hogy egy szent jön errefelé. Bizony, nem sokkal ezután Lao-ce megérkezett egy kékeszöld ökör hátán. Yin könyörgött Lao-cének, hogy írja le a tanításait, és a tanítványa lett. Így született meg a Daode Jing (Tao Te King) című könyv, egy olyan klasszikus, amelyet az idők során örökül hagytak.


Az emberek általában a lilát kedvező színnek tekintik, ami szintén a taoizmus jellemző színe. Például azt a helyet, ahol egy halhatatlan él, „lila kastélynak” nevezik, és a taoista szentírásokat is kínaiul „lila könyveknek” hívják.


Rendkívüli eredetének köszönhetően a „lila” gyorsan nemes szimbólummá vált a hagyományos kínai kultúrában. A Hou Han Shu (A későbbi Han könyve) 48. kötetében olvasható: „Van egy Ziwei palota a mennyben, ahol az isteni császár lakik. Hasonlóképpen a királyok is ilyen palotákat építenek.”


Az ősi kínai emberek hittek az ég, a föld és az emberiség közötti harmóniában. Ezért egy város elrendezésének is meg kellett felelnie az égi állapotoknak. Mivel az isteni császár a felső birodalom Ziwei palotájában lakik, és a Sarkcsillagot (kínaiul Ziwei-csillagként is ismert) mindig is „császárcsillagként” tisztelték, ezért a földi császárnak (akit gyakran „az Ég fiaként” tisztelnek) a mennyei lila palotának megfelelő rezidenciával is rendelkeznie kell. Valójában a Sui- és a Tang-dinasztiában a fővárosban, Luoyangban található császári palotát valóban „Ziwei palotának” (lila palotának) nevezték; a Ming- és a Qing-dinasztiában a királyi palotát szintén „Zijin Cheng”-nek (lila Tiltott Városnak) hívták.


Láthatjuk, hogy az arany és a lila színeket egyaránt nagy becsben tartják a hagyományos kínai kultúrában. Bár a két szín a felszínen meglehetősen különbözően néz ki, nem mondanak ellent egymásnak. Valójában a két színt gyakran együtt említik.


Például a „zijin” (lila arany) kifejezést a Tripitakában széles körben használják a buddhák leírásában. A Buddha elmélkedése révén elért Samādhi tengeréről szóló szútrában (Guan Fo Sanmei Hai Jing, más néven „Samādhi tengeri szútra”) Sákjamuni buddhát így írják le: Sákjamuni buddha, „lila arany fényben ragyogva jelent meg tanítványai előtt”. A „lila arany” kifejezést más buddhák leírásában is gyakran használták. Például Vipassī buddháról azt mondták, hogy „lila arany színű teste van”. Kassapa buddhát úgy írták le, hogy „lila arany színű teste van, tökéletes finom megjelenéssel”…


A művelési közösségben sokan megértik, hogy egy szín különböző dimenziókban különböző színárnyalatokat mutathat. Még a hétköznapi emberek is megtapasztalhatják ezt. Például, ha egy darabig a piros színt nézzük, majd becsukják a szemüket, akkor egy zöld utókép jelenhet meg a szemük előtt. Egyes kutatások azt is megállapították, hogy az arany fém is megjelenhet lilaként.


Mint tudjuk, az anyag mikroszkopikus részecskékből áll. Vegyük például az aranyat, ha az arany nanorészecskék méretét mikroszkopikus szinten megváltoztatjuk (1 nanométer 0,000001 mm-nek felel meg), különböző színeket mutathatnak kolloid szuszpenzióként egy folyadékban (zselatinban vagy vízben). A 100 nanométer alatti kolloid arany nanorészecskék vörös színűvé változtatnák az oldatot, míg a 100 nanométer feletti részecskéktől kék vagy lila színűvé változna. Természetesen függetlenül attól, hogy milyen színűnek tűnnek, az anyagok lényegében aranyat tartalmaznak. Kérjük, tekintse meg a következő képet illusztrációként.

null

Kísérlet az arany nanorészecskék színével a vöröstől a liláig


A kép felső részén látható öt fiola tele van arannyal, de az egyes fiolákban lévő mikroszkopikus részecskéinek a mérete megváltozott. A kép alsó részén különböző méretű arany nanorészecskék láthatók, és a méretkülönbség okozza a színkülönbséget.


Egy ilyen jelenség bizonyos klasszikusok leírásaira emlékeztetheti az embereket. Például az istenek és buddhák paradicsomának a leírásakor azt mondják, hogy minden aranyszínű és fényes. De ha jobban megnézzük, az abban a világban levő lényeknek és dolgoknak mindnek megvan a maguk színe. Azok az emberek, akiket korlátoz a modern, gépies gondolkodásmódjuk, önellentmondásosnak tarthatják az említett klasszikus művek tartalmát, holott valójában a saját merev és dichotomikus (kettős) gondolkodásuk lehet az, ami megakadályozza őket abban, hogy felfedezzék a magasabb dimenziójú téridő dolgait. Ráadásul a különböző szinteken az arany is változik, és másként jelenne meg, ha mélyebben vizsgálnánk…


A képzőművészetben is vannak lila arany festékpigmentek. A történelemben jól ismert példa erre a 17. századi németországi Cassius’scher Purpur (Cassius lila). Michael Faraday, egy angol fizikus a 19. században kutatásai során megállapította, hogy ennek a pigmentnek az összetétele valójában rendkívül finom aranyrészecskékből áll.


Természetesen a mai emberek nem használnának aranyat a lila szín előállításához. A modern ipari civilizáció kialakulása előtt azonban a pigmentek kinyerése nagyon is a természetes anyagokra támaszkodott.


Keleten a lila szín előállításához használt nyersanyagok is meglehetősen szűkösek voltak. Az ókori Kínában a lila színezéket általában a kevéssé termékeny forrasztófű (fekete nadálytő ) növény gyökeréből nyerték ki, így nagy mennyiségű forrasztófűre volt szükség, és a festési folyamatot többször is meg kellett ismételni a kívánt eredmény eléréséhez. A szín még így is könnyen kifakult.


Nyugaton az emberek régebben a lila színt a „Murex” néven ismert kis sziklacsigák számos faja által termelt váladékból vonták ki. Mivel az egyes csigák váladéka kevés volt, a művelet pedig nehézkes és munkaigényes, a lila színezéket nagyra értékelték, és az ára rendkívül magas volt. Néhányan az európai áfonya levéből is nyertek lila színt, de a szín túlságosan kékes volt, és nem lehetett összehasonlítani a Murex lilával. Voltak más források is, amelyek nagyon alacsony eredménnyel rendelkeztek, így ezeket itt nem tárgyaljuk.


A bíborszín előállításához szükséges ritka és drága nyersanyagok miatt az ókorban nagyon magas piaci értéket képviselt, és a világi világban keleten és nyugaton egyaránt értékesebbé tették ezt a színt. A kínai Tang-dinasztia (618-907) idején például csak a harmadrangú és annál magasabb rangú hivatalnokok viselhettek lila hivatali ruhát, a hétköznapi emberek számára ez a szín teljesen tiltott volt.


Nyugaton Cézár császárról köztudott volt, hogy szívesen viselt lila köntöst, és a lila fokozatosan nemes és értékes színné vált, mint hagyomány. Több száz évvel később a bizánci királyi család még a „Bíborban született” (Porphyrogenitus) jelzőt is használta, hogy a szüleik uralkodása alatt született fiúk jogait előnyben részesítse az apjuk trónra lépése előtt született testvéreikkel szemben. A fogalmat később szabadon alkalmazták minden olyan gyermekre, aki kiemelkedő vagy magas rangú szülőktől született, hogy jelezze nemesi származását.


(Folytatása következik)

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Connotations of Traditional Colors (Part 5)