A hagyományos színek másodlagos jelentése (2. rész)

(en.minghui.org)

1. rész


Mivel a különböző dinasztiák különböző színeket részesítettek előnyben, nem állíthatjuk, hogy a vörös az ünnepség hagyományos színe. A Shang-dinasztia jó ellenpélda volt erre. Abban az időben az emberek a vöröset a vér és a halál színének tartották, és a temetésekre tartották fenn.


Az esküvői ruha színe az ősi időkben szintén változott. Korszaktól függően lehetett fekete, fehér, zöld, vörös vagy más. Ritkán fordult elő, hogy az ősi időkben a menyasszony és a vőlegény is vöröset viselt az esküvő napján, mint manapság. Még ha használtak is vöröset, akkor is csak az egyikük, nem mindketten. Ez azért van, mert egy férfi és egy nő különbözik, és az ősi emberek nagyon óvatosak voltak ezzel kapcsolatban.


Egy másik példa a kínai újév díszeiként használt rímpárok. Hosszú történelmen mentek keresztül, mire olyanná váltak, amilyennek ma látjuk őket. Kezdetben nem használtak vörös papírt a rímpárokhoz, és néhány ázsiai ország, amelyre az ősi Kína hatott, még ma is követi az ősi hagyományokat. Dél-Koreában például a rímpárokhoz gyakran fehér papírt használnak, a szavakat pedig feketével írják.


Kínában a Ming-dinasztia idején kezdték el használni a vörös papírt a rímpárokhoz. A tudósok akkoriban inkább a világosvörös papírt választották. A kromatika szempontjából egy ilyen szín csak a díszítés célját szolgálja.


A Qing-dinasztia idején az emberek már nem használtak vörös papírt a rímpárokhoz. A Qing Bai Lei Chao szerint a palotában a rímpárokat a császári tudósok (Hanlin) fehér selyemre írták. Amikor a Tiltott Városba látogattak, néhányan meglepődve látták, hogy a rímpárokat nem vörös papírra írták, ahogyan azt gondolták.


Ezenkívül a hagyományos vallási környezetben, például az ősi templomokban a rímpárokat általában világossárga papírra írták, nem pedig pirosra.


A tabu színe

A történelemkönyvekből kiderül, hogy a vörös nem volt a legkedveltebb szín az idők folyamán. A ma használt élénkvörös különösen ritkán fordult elő az ősi festés során. Bár egyes népszokásokban az áldás szimbólumának tekintették, a vöröset bizonyos körülmények között tabunak is tekintették.


Némely néphit azt állította, hogy a pénztárca nem lehet vörös, különben az ember elveszítheti a pénzét. Mindenféle értelmezés létezik. Egyesek az öt elem elméletére hivatkoztak, mondván, hogy a tűz (a vörös) legyőzi a fémet (a pénzt). Néhányan a könyveléssel hozták összefüggésbe, amelyben a hiányt általában vörös (piros) színnel jelölik.


Még a fengshui-mesterek is ellenzik, hogy túl sok vörös tárgyat vagy képet helyezzenek el a lakásban, mivel ez megbonthatja az öt elem egyensúlyát. Sok pszichológus óvatos a vörössel kapcsolatban, mivel a túlzott vörös hajlamos izgatottá tenni az embert. Egyes orvosok ellenzik a vöröset, mint a dekoráció fő színárnyalatát, mivel látási fáradtsághoz és más betegségekhez vezethet.


Az ilyen jellegű óvatosság a vörössel szemben a mindennapi életre is kiterjedt. A vörös (piros) színnel jelölt közlekedési és útjelző táblák gyakran a megállással vagy a veszéllyel kapcsolatosak. A természetben a piros színű növények és különösen az állatok valószínűleg mérgezőek.


Az irodalomban is vannak hasonló helyzetek. Kínában volt egy mondás, miszerint a vörös színű betűk rossz előjelek lehetnek. Tény, hogy a szakítóleveleket gyakran írják vörössel.


Ez a hagyomány szintén a történelembe nyúlik vissza. Az ősi időkben a kormánytisztviselők gyakran vörössel írták fel a halálraítéltek nevét. Azt mondták, hogy a pokol istene gyakran használ piros tollat, hogy ellenőrizze a halálra szánt emberek nevét.


Némely néphit szerint a vörös szín a szellemekkel áll összefüggésben. Ennek következtében egyes idősek ellenzik, hogy az emberek este pirosat viseljenek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e. De ez a hozzáállás felhoz valamit, amivel sokan nincsenek tisztában – sok, az ősi kínai könyvekben leírt szellem vörös volt.


A Fayuan Zhulin, egy buddhista könyv a Tang-dinasztia idejéből, leírt egy szellemet, amely „vörös és magas” volt. A Ling Gui Zhi, egy könyv a Jin-dinasztia idejéből, szintén említést tesz „egy vörös szellemről, amely körülbelül 3 méter magas”. A Lunheng, egy Han-dinasztiából származó könyv szintén azt írta, hogy „a szellemeket látó emberek gyakran mondják, hogy [a szellemek] vörösek”.


Nem csak ez, úgy tűnik, a szellemek is szeretnek vöröset viselni. A Taiping Guangji (A Taiping-korszak kiterjedt feljegyzései) feljegyzett egy történetet, amelyben egy férfit több mint 400 szellem vett körül, „mind vörösbe öltözve és több mint 20 láb magasak voltak”. Amikor az illető taoista verseket szavalt, a szellemek egyenes embernek találták és távoztak.


A ruházat mellett a szellemek fegyverei is gyakran vörösek. Lunheng azt írta, hogy „a szellemek és a mérgek színe megegyezik”, és „mind az íjak, mind a [szellemek által használt] nyilak vörösek”.


Ellentétben azzal, ahogyan a Kínai Kommunista Párt kultúrája ábrázolja, a vörös szín az ősi időkben nem volt annyira népszerű Kínában. Persze, önmagában egy színként, a vöröset sem szabad diszkriminálni. Továbbá, amit itt tárgyaltunk meg, az az emberi szintre korlátozódik. Más dimenziókban, beleértve az isteni világot is, a vörös színnek teljesen más jelentése lehet.


(Folytatás)

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Connotations of Traditional Colors (Part 2)