Sorskapcsolatom a Dáfával - A művelési tapasztalatom

Mivel mindig azt gondoltam, hogy a csigong valami olyan, amelyet az utcákon gyakorolnak, nem volt jó benyomásom róla. Másoktól hallottam a Fálun Gongról és azt mondták, hogy jó, de fogalmam sem volt arról, hogy mi a Fálun Gong.

Kiváncsiságból1999. január 5-én, a negyedik testvéremmel elmentem a Fálun Gong gyakorlóhelyre. Akkoriban lejátszották a Mester leckéjét és hallottam, hogy „ A Buddha Fá a legalapvetőbb” ( Lünyü ). Mélyen megérintett, mivel nem tudtam, hogy a Fálun Gong a Buddha művelése. Kicsi korom óta érdekelt az isteni világ. De most megtaláltam, és még az otthonomat sem kellett elhagynom.

Igazán izgatott voltam — ez pontosan az, amit kerestem. Mentem gyakorolni minden reggel és a csoportos Fá-tanulásra minden este. Örömteli volt minden nap. Két héten belül valamennyi egészségügyi problémám úgy, mint allergia vagy szívbetegségek, amelyek éveken át kínoztok eltűntek. Az egész testem könnyű volt, és tele voltam energiával. A személyiségem is megváltozott, nem voltam már olyan büszke és tartózkodó, mint azelőtt.

Különösen megváltozott a kapcsolatom a férjemmel, és már nem néztem őt le. A férjem nagyon érdeklődött a drámai változásomról, „Mi a Fálun Gong? Drasztikusan megváltoztál!” Mondtam neki, hogy olvassa el a Fálun Gong könyveket és meglátja, hogy mi ez. Így el is kezdte a művelést. A családunk is látta a varázslatos változásokat rajtam, és az idősebb bátyám, a sógornőm, a nővérem, az öcsém is megkapták a Fát.

Az égi szemem kinyílt
A Mester felnyitotta az égi szememet néhány nappal azután, hogy elkezdtem a gyakorlást. Egy nap, amikor otthon gyakoroltam, hirtelen egy hangot hallottam az ajtóból. Nem figyeltem, mert azt gondoltam, hogy a férjem ért haza. A második gyakorlatot csináltam, tartottam a kezemet a fejem felett. Abban az időben a kezem lecsúszott egy kicsit, de éreztem, hogy valaki segített felemelni a karjaimat. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy egy nagy aranysárkány áll előttem.

Megijedtem, és meséltem a gyakorlótársaknak arról, amit láttam. Azt mondták, hogy lehet, hogy egy démon volt más dimenziókból. Azonban az eszemmel nem gondoltam, hogy démon volt, mert egy démon nem javította volna ki a mozdulataimat, és nem próbálta volna megváltoztatni a mozdulatomat. Máskor láttam két sárkányt az otthonom körül, az egyik arany, a másik fehér volt. Kértem a férjemet, hogy nézze meg, de nem látott semmit. Később, amikor tanultam a Mester leckéit, megtanultam, hogy minden gyakorlót nyolc sárkány őriz. Hirtelen tudtam, hogy a két sárkány, akiket láttam az őreim voltak.

Mindig azt gondoltam, hogy az emberek is látják, amit látok, de később felismertem, hogy nem minden gyakorló művelődik nyitott égi szemmel. A Mester is adott nekem utalásokat. Azt láttam, hogy két karakter megjelent a bal kezemben „Xiu Kou” (a beszéd művelése) és egy nagy szem jelent meg a jobb kezemben. Ezután nem mondtam el az embereknek többé amit láttam, tudtam, hogy oda kellene figyelnem a beszéd művelésére. Ahogy telt az idő egyre világosabbá vált, hogy milyen értékes a művelés, és hogy milyen értékes a Dáfá. Igyekeztem előre haladni szorgalmasabban.

Tiltakozni az üldözés ellen és érvényesíteni a Dáfát
A Kínai Kommunista Párt 1999. júliusában elkezdte üldözni a Fálun Dáfát. Az állami média koholta és rágalmazta a Dáfát és megmérgezte az emberek tudatát. Ez nagyon szomorúvá tett. Miért nem engedi meg a kormány nekünk, hogy gyakoroljuk ezt az igazán jó gyakorlatot? Képtelen voltam csak ülni, amíg a Mestert és az igazán nagyszerű Fát meghazudtolták. Július 19-én mikor a családommal elmentünk a tartományi kormányhoz, hogy fellebbezzünk a Dáfáért, letartóztattak és elvittek a helyi rendőrségre. Ott tartottak bennünket éjjel 1óráig.

2000. október 12-én a nővérem, az öcsém, a bátyám, a sógornőm és én elmentünk Pekingbe, hogy fellebbezzünk. Az édesanyám volt az egyetlen, aki otthon maradt. Azonban nagyon támogató volt. Később az édesanyám azt mesélte, hogy azon az éjjelen, amikor elmentünk a Mester Fá-teste eljött hozzá. Annak ellenére, hogy az édesanyám nem gyakorolt és soha nem hallgatta a Mester leckéit, igazán hitt a Dáfában és nyitva volt az égi szeme.

Mikor az édesanyám meglátta a Mester Fá-testét nagyon meglepődött és azt mondta: „Li Mester, kérem jöjjön be.” A Mester nem mondott semmit, de rámosolygott és ezután elment. Mikor az édesanyám elmesélte ezt nekem, képtelen voltam visszatartani a könnyeimet. A Mester igazán törődik minden gyakorlóval. A Mester tudta, hogy az édesanyám gyerekei elmentek Pekingbe, hogy érvényesítsék a Dáfát és egyedül maradt otthon és magányos. A Mester eljött, hogy meglátogassa, milyen könyörületes is a Mester!

Elmentünk a Tiananmen térre probléma nélkül. Együtt kiáltottunk, hogy a „Fálun Dáfá Jó”! És a rendőrök letartóztattak bennünket. A nővéremet, a sógornőmet és engem elvittek a Qianmen Rendőrségre, ahol valamennyi gyakorlót fogvatartottak. Egy tiszt tudni akarta, hogy mi az, amit csinálok? Azt válaszoltam, hogy a Fálun Dáfá azt tanítja az embereknek, hogy legyenek jók és fejlesztjük az erkölcsi szintünket. „Miért van az, hogy a KKP hirtelen eldöntötte, hogy nem engedi, hogy gyakoroljunk?„ Nem válaszolt, de elvitt. Később a sógornőmmel együtt átküldtek a pekingi Heilongjiang Tartományi Kapcsolattartási Hivatalba. Útközben egy ilyen tiszt elengedett minket.

Már nem volt egy fillérünk sem akkor — hogy megyünk haza? Így megkértük a Mestert: „Kérem segítsen megtalálni a férjemet és az öcsémet, mert náluk van minden pénz. Ez után befordultunk egy sikátorba és megláttam, hogy egy hotelből a férjem és az öcsém jött ki. Köszönöm a Mesternek, hogy törődik velünk, biztonságban hazatértünk.

A férjem hamarosan ismételten Pekingbe ment, hogy újra fellebbezzen. De illegálisan letartóztatták, és a házunkat átkutatták. Engem is letartóztattak és fogvatartottak több, mint két hónapon át.

A rendőrség gyakran jött hozzánk, hogy zaklassanak és átkutassák a házat. 2004. január 9-én egy Fálun Gong információs anyagokat előállító helyet leromboltak Harbin városban. A letartóztatott gyakorló nem tudta elviselni a kínzást és elmondta, hogy én is benne voltam. Így a férjemet és engem is letartóztattak. Több, mint harminc tiszt jött abban az időben. Erős őszinte gondolatokat küldtünk és öt tiszt képtelen volt felemelni. A fiam sírt, „Kérem, ne vigyék el az anyámat — ki fog rám vigyázni?” Amint meghallottam ezt, szomorúságot éreztem, és ezután a tisztek fel tudtak emelni. Mikor átkutatták a házat, tisztáztam az igazságot „Hogyan lehet az, hogy a rendőrség letartóztat egy jó embert?” Az egyikük nevetve válaszolt: „Egyszerűen csak egy csapat bandita vagyunk, akik kiszolgálják Jiang Zemint.”

Mikor kivittek az ajtón hangosan kiabáltam, hogy „Fálun Dáfá Jó”! Levették a zoknimat, és betömték vele a számat. Négy vagy öt tiszt beerőszakolt az autóba és a rendőr állomásra vittek. Székhez kötöztek, hogy kihallgassanak. Az egyik tiszt azt kérdezte: Kinek adtad az igaz tényeket tisztázó anyagokat? Mennyit? Megtagadtam a választ. Brutálisan megvertek, megragadtak a hajamnál fogva, és többször beverte a fejemet a falba, addig, amíg elájultam.

Miután visszanyertem az eszméletemet folytatták a verést és a rugdosást. Ismételten elájultam. Ez alkalommal, amikor felébredtem kórházban voltam és négy tiszt figyelt rám. Tudtam, hogy nem maradhatok ott, és éreztem, hogy el kell mennem. Erős őszinte gondolatokat küldtem így a tisztek elaludtak. Az ajtó előtt állítottak fel egy ágyat maguknak és azon aludtak. Óvatosan eltoltam az ágyat és megpróbáltam elfutni. Pont ezután egy beteg a szomszéd szobában felsikoltott. A tisztek felébredtek és ezután jobban figyeltek rám.

Megpróbáltak agymosó központba küldeni, de az agymosó központ kétszer sem volt hajlandó fogadni. Elhatározták, hogy munkatáborba küldenek és hamis orvosi papírokat állítottak ki, így fogadhatóvá váltam. Sajnos követtem a régi erők elrendezését és azt gondoltam, hogy nem félek attól, hogy munkatáborba küldenek. Kihasználták ezt a rést a gondolataimban és sikeresen munkatáborba küldtek három évre. Sokat szenvedtem a munkatáborban.

A munkatáborban az őrök erőszakkal megpróbáltak rávenni, hogy írjam alá a három nyilatkozatot. Mikor visszautasítottam, kínoztak. Kényszerítettek, hogy guggoljak egy négyzet alakú téglán, bilincsekkel fellógattak, és elektromos botokkal sokkoltak. Nem éreztem semmilyen fájdalmat, ahogyan kínoztak. Tudtam, hogy a Mester segít nekem. Mikor elektromos bottal sokkoltak már a szememet sem nyitottam ki. De egyszer, amikor kinyitottam a szememet és láttam a kék szikrákat, egy kicsit féltem és éreztem a fájdalmat. Elkezdtem tisztázni az igaz tényeket. Végül a legbrutálisabb börtönőrök is tudták, hogy egy jó ember vagyok és nem bántottak.

Az őrök valakivel aláíratták a három nyilatkozatot a nevemben és arra kényszerítettek, hogy adjam az ujjlenyomatomat a dokumentumhoz. Ezennel kijelentettem újra, hogy nem ismerem el a három nyilatkozatot. Csak a Mestert követem és megtagadom az üldözők összes intézkedését. Amíg a munkatáborban voltam bármikor, amikor szomorúságot éreztem recitáltam a Fát. Egyszer láttam, hogy a Mester Fá-teste könnyek között eljött, hogy lásson bennünket azonban ez nem könny volt, hanem vér. A Mester sajnálta az átnevelt gyakorlókat, akik nem tudtak ellenállni a kínzásnak. Mikor láttam ezt sírtam.

Ez alatt a nehéz időszak alatt, hogy bátorítsam magam gyakran szavaltam a Mester Fáját.

Megerősödött a rendíthetetlen hitem a Dáfában. Véget ért a látszólag véget nem erő három év a munkatáborban.

Mielőtt szabadultam volna a 610 iroda ismét eljött, hogy kihallgasson és azt kérdezték, hogy gyakorolom-e még a Dáfát. Nem válaszoltam célzottan. Azt mondták, hogy nem igazán nevelődtem át és szükséges még hosszan maradnom. Azt válaszoltam, hogy „bármi, amit mondtok nem számít, mert csak a Mesterem vezeti az utamat.” Másnap jött a bátyám és hazavitt.

Miután hazaértem a rendőrség folyamatosan zaklatott. Sőt megpróbáltak agymosó központba küldeni és arra kényszerültem, hogy elhagyjam az otthonomat, hogy elkerüljem az üldözést. Később visszatértem és a rendőrség jött ismét. Elhatároztam, hogy „jól van, ha újra és újra jössz, akkor ki fogom használni ezt a lehetőséget, hogy tisztázzam az igaz tényeket.” Kinyitottam az ajtót, üdvözöltem őket, és kedvesen behívtam őket. Kérdeztem, hogy akarnak e gyümölcsöt, üdvözöltem őket a gyümölcsös kertemben.

Meglepődtek, hogy azt látták, hogy jól megy a családomnak, és megkérdezték, hogy nekem gyümölcsös kertem van? Azt válaszoltam, hogy igen. Ha nem lettem volna három évre munkatáborba zárva a családomnak lehetne már egy jobb élete. Igazán sokat szenvedtem a munkatáborban és majdnem meghaltam ott. Most, hogy hazatértem és van egy jó életem, de az emberek zaklatnak és megpróbálnak visszaküldeni a munkatáborba. Gondoljátok, hogy jó az, amit csinálnak? Megkérdezték, hogy gyakorlom-e még a Fálun Gongot. Határozottan válaszoltam, hogy „örökké gyakorolni fogok és az igaz tényeket is tisztázni fogom.” Azt mondták, hogy gyakoroljak otthon. Soha többet nem jöttek.

Misztikus dolgok történtek, amikor embereket mentettem
Miután visszatértem Pekingből, felvettem a kapcsolatot egy gyakorlóval a városban. Gyakran kaptam igaz tényeket tisztázó anyagokat attól a gyakorlótól, hogy helyben osztogassam őket. Körülbelül tíz gyakorló volt a környezetemben, és elszeparálódtunk két vagy három csoportra. Abban az időben sétáltunk egy célállomáshoz, hogy osztogassuk az anyagokat, és néha több tucat mérföldet tettünk meg oda és vissza. Annak ellenére, hogy a fiam még csak nyolc vagy kilenc éves volt, egy felnőtt teljes felelősségével mentette meg az embereket.

Egy alkalommal a fiammal mentünk, hogy anyagokat osztogassunk és hosszan sétáltunk. A vissza úton a fiam azt mondta: „Anya túl fáradt vagyok, hogy sétáljak. Milyen jó lenne, ha lenne egy autónk.” Hamarosan egy autó állt meg mellettünk. A sofőr az egyik rokonunk volt és haza vitt bennünket. Képtelen vagyok elégszer megköszönni a Mesternek a szívemben.

Egy este a fiammal egy faluban voltunk, hogy osztogassuk az anyagokat. A fiam azt mondta, hogy valaki követ bennünket. Mondtam neki, hogy nem kellene félnie, hiszen, amit csinálunk az a legjobb dolog a világon. Odamentem, ahhoz az emberhez és megkérdeztem, hogy miért követ bennünket? Azt mondta, hogy keres valakit. Mondtam, hogy ne kövessen, és elsétáltunk a fiammal. Az ember egyszerűen megállt ott anélkül, hogy megmozdult volna, amíg már nem láttuk. Később megértettem, hogy az őszinte gondolataim megfagyasztották.

Máskor követett valaki. Mikor megkérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta, hogy keresi a tehenét. Rámutattam az útra, és mondtam neki, hogy „a tehened az út túloldalán van.” Ezután egyenesen abba az irányba ment, amit mondtam neki.

Egy másik alkalommal a nővéremmel és a fiammal voltunk együtt, amikor követett bennünket egy rendőr autó. Befutottunk a búza mezőre és elbújtunk az árokba, hogy elkerüljük az autó fényszóróit. Vártunk addig, amíg elmentek. Átsétáltunk a búzamezőn, ahol a cipőm szétesett, és a talpam hólyagos lett. Azt gondoltam, hogy ez azért történt, mert féltem. A fiam nagyon tiszta volt, és nem sérült meg egyáltalán. Elkezdtünk futni hazafelé. Bár néhány mérföldre voltunk, kevesebb, mint 10 perc alatt tettük meg. Olyan érzés volt, mintha repültünk volna. Pontosan az őszinte gondolatok küldésének időpontjában érkeztünk haza. Nagyon sokszor függetlenül attól, hogy milyen messze mentünk, amikor hazaérkeztünk az pontosan az őszinte gondolatok küldésének időpontja volt. Mikor érvényesítettük a Dáfát varázslatos dolgok történtek, és minden úgy ment, ahogy kívántuk. Ugyanakkor azt is érteztem, hogy a Mester megvéd bennünket mindenhol.

Hagyomány a falvakban, hogy tegyenek az ajtó mindkét oldalára egy verset. Azonban az elmúlt években a gyakorlók nem csinálják ezt, így nem találtam semmit. Nem akartam venni verseket, amelyeket a hétköznapi emberek írtak, mert azok más dimenziókban teljesen feketék. Mit kellene csinálnom ebben az évben? Kaptam egy kis verset, amelyet a gyakorlótársam írt. Ha nem tudtam volna írni egy hagyományos méretű verset az Új Évre, akkor úgy terveztem, hogy kiteszek egy kisebbet, de nem teszem ki egy hétköznapi ember versét. Egy kis verset betettem a fiókba. A következő napon mikor kinyitottam a fiókot a legnagyobb meglepetésemre egy nagy tekercs papírt láttam. Tisztán emlékeztem, hogy a vers, amit betettem a fiókba kicsi volt, és semmi más nem volt a fiókban. Kinyitottam a nagy tekercs papírt és láttam, hogy egy hagyományos méretű vers volt, pont méretes az ajtóra. Tudtam, hogy a Mester adta ezt nekem. Meghajoltam, hogy kifejezzem a hálámat a Mesternek. A vers ragyogott és mindenki, aki elhaladt megállt, hogy megnézze és megcsodálja.

Amennyiben követem az érzőlények megmentésének útját a Mester folyamatosan vigyáz rám. Számtalan misztikus dolog történt. Nem tudom ezeket viszonozni a Mesternek. Minden, amit tenni tudok, hogy jól művelem magam és még több érző lényt mentek meg.

Egy betegség gyötrelme segített, hogy magamba nézzek
Az Új Év előtt találtam egy halom egeret, akik a raktáramban éltek. Mindent megrágtak, amit lehetett. Olyan mérges voltam, hogy hatot megöltem rágcsáló irtóval. Akkoriban nem ismertem fel, hogy ez helytelen.

Ez alatt az idő alatt sok időt töltöttem azzal, hogy néztem egy TV drámát, amelynek a címe Damo legendája. Fájt a hasam, és úgy éreztem, mintha a beleim megcsavarodtak volna. Magamba néztem és azt gondoltam, hogy ez azért történt, mert nézem a TV drámát.

Mivel az égi szemem nyitva volt, láttam a múltba. 500 évvel ezelőtt Sákjamuni tanítványa voltam. Huichang uralma alatt a Tang dinasztiában mikor a Buddhizmust elnyomták, 500 szerzetest vettek őrizetbe és kérdezték, hogy hisznek e még Sákjamuniban. Ha azt válaszolták, hogy igen, a szerzetes fejét levágták, ha azt válaszolta hogy nem, elengedték. Mikor nekem feltették a kérdést azt válaszoltam, hogy „igen” ezért levágták a fejemet. Még most is érzem a fájdalmat.

Amíg kínzott a fájdalom hallottam egy hangot: „Sákjamuni tanítványa vagy, Sákjamuni tanítványai a nirvána útját járják mindannyian, ezért neked is a nirvána útját kellene járnod.” Hirtelen felébredtem. A Fálun Dáfá nem vezet a nirvána útján. Ez egy démoni beavatkozás, és a régi erők megpróbáltak megölni engem. Később, amikor elaludtam ismételten láttam Damot jönni és kérte, hogy menjek vele. Volt egy másik felismerésem. A régi erők jöttek, hogy elvegyék az életemet. De melyik ragaszkodásomat használták ki a régi erők? Azt gondolom, hogy az ok az volt, hogy néztem a TV drámát, Damo Legendáját. Azonban a fájdalom még ott volt, amely azt jelenti, hogy még nem találtam meg az igazi okot.

Azután, hogy másodjára láttam az egereket hirtelen megértettem. Karmát termeltem, mert megöltem őket. Felismertem, hogy a fájdalom, amit elszenvedek pontosan az a fájdalom, amit az egér elszenvedett. Szerettem volna hogy a megölt egerek jóságos megoldásban részesüljenek, és elolvastam a Fá azon részét ahol a Mester a jóságos megoldásról ír. Az egerek egyetértettek, és a fájdalmam hirtelen eltűnt. Soha nem éreztem annyira könnyűnek és kellemesen magamat.

Ezeken a dolgokon keresztül megláttam, hogy milyen komoly a művelés, és minden nehézségen és megpróbáltatáson lehetetlen lenne átjutni a Mester és a Dáfá nélkül. Hálás vagyok a Mesternek a könyörületes megváltásért.

Ha valami nem megfelelő kérem, könyörületesen igazítsatok ki.