Már több mint húsz éve, hogy a Fálun Dáfá-t nyilvánosságra hozták. Ahogy telik az idő azt láttam, hogy néhány gyakorló fokozatosan eltérül a Fától. Ugyan nem hagyták abba az üldözés miatt, de képtelenek voltak folyamatosan tanulni a Fát. Feladták, mert nem tudtak lépést tartani a Fá tanulásával, a gyakorlatok végzésével, és kitartóan magukba tekinteni.
Azt is észrevettem, hogy sok gyakorlónál, akik állhatatosak maradtak az üldözés kezdete után, eltérő mértékben jelentek meg a lazítás jelei. Képesek voltak arra, hogy végezzék a gyakorlatokat az után, hogy kegyetlenül megverték őket. Bátrak és szorgalmasak voltak. Azt követően, hogy kiszabadultak, elaludtak, amikor a Fát tanulták, csak alkalmanként végezték a gyakorlatokat és nem voltak hajlandóak hosszan gyalogolni, azért, hogy tisztázzák az igaz tényeket. Az alapelvek nem változtak, és a Mester is könyörületes maradt. Mi történt ezekkel a gyakorlókkal? Felismertem, hogy őszinte akarat és hozzáállás nélkül nehéz lelkesen és szilárdan járni a saját utunkat a Fá-helyreigazítás közben.
Szeretném megosztani a megértésemet, hogy miért történt ez, és hogyan tudunk mindannyian ismételten szorgalmassá válni.
Először is az érzelgősségünket át kell változtatni ésszerűséggé a Fá megértése során. Mikor megkaptuk a Fát, izgatottak és buzgók voltunk hasonlóan a hétköznapi emberekhez. Kíváncsiak voltunk, szerettük volna megtudni, hogy milyen természetfeletti képességeket és előnyöket kaphatnánk a gyakorlás által. Amint az újdonság érzése elkopott, csak a közömbös nyugalom és a magány maradt. Napról napra, évről évre megpróbáltuk feladni a ragaszkodásainkat, és jól kezelni a konfliktusokat. Azt látjuk, hogy a Fá mércéje szigorú, viszont a mennyországot nem látjuk, érezzük a vizsgahelyzeteket mindenhol, anélkül hogy bármilyen természetfeletti képességet éreznénk. Ha nem tudjuk a Fát ésszerűen szemlélni és a szívünk mélyéből tisztelni, nem fogunk sokáig kitartani. Képtelenek leszünk fenntartani a gyakorlásunkat az impulzusok és a szenvedély motivációival. Szükséges, hogy tisztán tudjuk, hogy az élet célja az, hogy visszaműveljük magunkat az eredethez és, hogy segítsünk a Mesternek a Fá- helyreigazításnál. Csak ezek után tudunk állhatatosnak maradni kétségek nélkül.
A második dolog, hogy gondolnunk kell az érző lényeinkre. Az emberiség önző, míg a mennyei lények képesek feladni mindent az élőlényeikért gondolkodás nélkül. Ez az önzetlen könyörületesség. Ha magunkért műveljük magunkat, szenvedni és panaszkodni fogunk, és fokozatosan fel fogjuk adni. Ha az érző lények megmentéséért csináljuk, szorgalmasan fogunk előrehaladni, toleránsak maradunk a nehéz helyzetekben és fokozatosan hozzáigazodunk a Fához. A Fá tanulásnak az indítéka és a célja tiszta kell, hogy legyen, olyan tiszta, hogy a legcsekélyebb önzés sem maradhat. Ez után nem félünk a haláltól és nem fogunk lazítani.
Harmadszor, szilárdan kell hinnünk a Fában. Mikor egy gyakorló nem képes a Fát tiszta fejjel tanulni és nem tudja az univerzum igazságát, akkor zavarttá és ingataggá válik és visszavonul. Másrészről, amikor jó a megértésünk a Fából, az őszinte gondolataink természetesen jelennek meg, és ezek az őszinte gondolatok igazán rendíthetetlenek. Minden lazítás abból származik, hogy nem rendelkezünk őszinte gondolatokkal és állhatatossággal.
A Mester azt mondta:
„Ez nem egy nyomáspróba, amellyel láthatjuk, hogy alapvetően erős-e a hited a Buddha Fában? Ha még mindig nem vagy eltökélt a Fában, akkor minden más értelmetlen.” (Esszenciák a továbbhaladásra I.)
Negyedszer, ügyelnünk kell a kényelemhez való ragaszkodásra és a gyakorlást komolyan kell venni. Minden dolog ebben a világban egy zavarás és egy vizsga lehet számunkra, ha lazítunk, a kényelemhez való ragaszkodás belopakodik, elkábítja a tudatunkat, irritál, és nyugtalanná tesz. Ez egy rossz szokás, ami akadályoz bennünket abban, hogy elérjük a művelésünk végét. A művelés egy komoly dolog, ahhoz hasonlít, mintha az árral szemben úsznánk. Amint nem haladsz előre, hátra felé mész.
Ötödször, olyannak kellene lennünk, mint voltunk, amikor elkezdtük a művelést, és nem kellene alábbhagyni a szorgalmunkkal. Egy hétköznapi ember csak rövid ideig szorgalmas és ezután lustaság sújtja örökké. Ha kitartó akarat nélkül gyakorolsz, akkor le fogsz esni és újra hétköznapi ember leszel. Hogy kitartó tudsz-e lenni, ez önmagában egy vizsga a művelésben. Ez egy vizsga, hogy kiderüljön, van-e őszinte gondolatod és állhatatos vagy-e. Csak azoknak, akik kitartanak a művelésnél, lesz lehetőségük, hogy elérjék a beteljesülést.
Végül, de nem utolsó sorban a művelés nem a lelkesedésen alapszik és nem szabad puszta szlogenné válnia. A művelés abból áll, hogy helyreigazítjuk a szívünket, kiigazítjuk az elménket, és folyamatosan tanuljuk a Fát és követjük a Dáfá elveit. Csak ez az egyetlen módja, hogy lássuk a Dáfá belső jelentését, hogy megtapasztaljuk a csodáit, és hogy érvényesítsük a Fát. Nem számít, hogy milyen sokat tanultunk, az csak olyan, mint egy kanál víz a tengerben. Nem számít, hogy milyen régóta gyakorlunk és mennyit szenvedtünk, mert ez mindössze egyetlen pillanat a világegyetem történelemében. Folytatni a művelést és folyamatosan rendíthetetlennek lenni, csak ez az egyetlen módja, hogy átmenjünk a vizsgákon.
* * *
tovább ...