Nyílt fórum
-
Élet a lezárások idején
2020-11-19A Kínai kommunista Párt (KKP) 1999 óta országos kampányt folytat a Fálun Gong ellen, az állami propaganda gépezetet használják a hazugságok és szóbeszédek terjesztésére, melyekkel a Fálun Gongot rágalmazzák, azzal a céllal, hogy teljesen kiirtsák Kínából. -
Négy generáció a Fálun Dáfá fényében
2020-11-17Nyolcvan éves Fálun Dáfá gyakorló vagyok. A Dáfá gyakorlását megelőzően különböző betegségektől szenvedtem, mint a hepatitisz, a gyomorfekély és a prosztatagyulladás. A családomat a nyomor szintjére taszították a kezelésem költségei. A betegségeim miatt jóval öregebbnek néztem ki a koromnál. Azonban olyan szerencsém volt, hogy megtaláltam a Dáfát, és kevesebb, mint 6 hónapnyi gyakorlás alatt az összes betegségem és minden tünetem megszűnt. -
Tapasztalat a Fálun Dáfá gyakorlásáról
2020-10-25Négy évvel ezelőtt kezdtem el a Fálun Dáfát gyakorolni. A művelésem kezdetén láthattam jeleneteket más dimenziókból. Nem alakítottam ki ragaszkodást azokhoz, amiket láttam, mert megértettem, hogy a Mester volt az, aki felfedte számomra mindazt, amit láttam. Tudom, hogy ezek a dolgok nem határozzák meg a szintemet a művelésben, és tudom, hogy a Fát kell tanárként tekintenem. -
Egy általános iskolai tanár tapasztalatai
2020-10-17Általános iskolában tanítok. Miután elkezdtem a Fálun Dáfát gyakorolni, igyekeztem a Dáfá őszinteség, jószívűség, tolerancia elvei szerint viselkedni. Nem törekedtem hírnévre és nyereségre. Önkéntesen jelentkeztem a diákoknak magánórákat adni teljesen ingyen, és iskolaszereket is vásároltam nekik. Gyakran beszéltem arról a diákjaimnak, hogy legyenek jó emberek és ezáltal boldogan és egészségesen nőhetnek fel. -
Három történet a hétköznapokról
2020-09-15Amikor a Fálun Dáfá meditációs gyakorlása során fejlődést értem el, minden alkalommal éreztem Li Mester könyörületességét. Bár az önművelésemnek voltak jó és rossz periódusai az elmúlt 19 év alatt, végül felül kerekedtem! -
A kínai bankjegyek missziója
2020-08-27Amikor epret és banánt vásároltam, papírpénzzel fizettem a tulajdonosnak, amelyekre információk voltak nyomtatva a Fálun Dáfáról és az üldözésről. Izgatottan azt mondta: „Csodálatos dolgot teszel! Ezek a szavak mind igazak.” Azt válaszoltam neki: „Ha oda tudod adni ezeket másoknak is, hogy ők is hallhassanak az üldözésről, akkor nem jót cselekszel? Akkor szerencsében lesz részed.” Azután adtam neki egy USB flash meghajtót, hogy még többet tudhasson meg a Dáfáról. Boldogan tette el a táskájába. -
Gondolatok a betegségeimről
2020-08-19Szeretném megosztani néhány megértésem a betegség karmáról, ami a hát- és nyaki fájdalommal kapcsolatos. Csontkovácsként dolgozom Kanadában. Mindenféle betegséggel rendelkező embereket kezelek, az apró fájdalmaktól az egészen súlyos neurológiai esetekig. Az egyik dolog, amellyel a művelésem megkezdése óta küzdöttem, a hát- és nyaki fájdalom kérdése volt. Szakmabeliként szeretném megosztani néhány észrevételemet. -
Új élet a nyomorúságos házasságom után!
2020-08-12Az életem olyan volt, mint szomorú dráma. Telis-tele volt keserűséggel, amíg nem találkoztam a Fálun Dáfával. -
23 év fent és lent, de inkább fent!
2020-08-051997-ben kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását, még fiatal egyetemistaként, most már a negyvenes éveimben járok. Visszatekintve erre a 23 évre; a kezdetektől, amikor a művelés útjára léptem, kíváncsi voltam, fel akartam fedezni. Később a Dáfá fokozatos racionális megértésén át a Dáfá értékességének felismeréséig. Most szeretném elhozni a Dáfát még több rokon, barát, osztálytárs és munkatárs számára. -
Menedzser: Remélem, hogy mindenki megtalálja a maga útját!
2020-08-02Jin Yingli gyerekkora óta sokat gyengélkedett. Az arca mindig sápadt, fakó volt. És gyakorlatilag egy nagyobb szél el tudta volna fújni. Kevés energiája volt, és csak csendesen ült, míg az osztálytársai rohantak ki játszani. -
Hogyan ismerkedtem meg a Fálun Dáfával?
2020-07-30Apám öt éves koromban elküldött a nagybátyámhoz, hogy vele éljek Guangdong tartományban, mert nagyon komoly pénzügyi nehézségeink adódtak. -
Az önelégültség
2020-07-17A napokban jöttem rá, hogy az önelégültség és nagyképűség egy sor különböző ragaszkodásra figyelmeztethet. Amikor egy önelégült ember látja a ragaszkodásait, talán nem akarja megszüntetni azokat, mivel a nézetei akadályozzák. Csak ha valaki képes feladni a nézeteit és az önelégültségét, csak akkor tudja igazán művelni magát. -
Küldetéstudat
2020-07-02Mivel napközben dolgoznom kellett, gyakran éjjel vagy hétvégén mentem ki Dáfáról szóló tájékoztató füzeteket terjeszteni és matricákat ragasztani. Amikor üzleti ügyben voltam távol, vittem magammal Dáfá anyagokat és szétosztottam őket. -
Egy hétköznapi nő, nem hétköznapi története
2020-06-29Életünk során mindannyian megtapasztalunk kisebb nagyobb mértékben kilátástalan időszakot. A kérlelhetetlen fájdalom hónapokon, éveken vagy akár egy egész életen át tarthat. Jojo Huang nagyon szerencsés volt, hogy megismerkedett a Fálun Dáfával, amikor éppen elveszettnek érezte magát. A Dáfá elhozta számára a reményt. -
Lépésről lépesre a harmóniához vezető úton
2020-06-25A Kínai Kommunista Párt (KKP) két évvel azután indította el a Fálun Dáfá (vagy más néven Fálun Gong) üldözését, hogy elkezdtem a gyakorlást.