A földi világ és azon túl

(en.Minghui.org) A Mennyország létezik (The book Proof of Heaven: A Neurosurgeon's Journey into the Afterlife, A Mennyország bizonyítéka: Egy idegsebész utazása a túlvilágra) című 2012-ben megjelent könyvében Dr. Eben Alexander amerikai idegsebész első személyben számolt be egy halálközeli élményéről, amelyet agyhártyagyulladással való küzdelme során élt át. "Ez az élményem megmutatta nekem, hogy a test és az agy halála nem jelenti a tudatosság végét, hogy az emberi tapasztalás a síron túl is folytatódik" - írta.


Történetéről a Newsweek is beszámolt a 2012. októberi számában, "Heaven Is Real" (A Mennyország létezik ) - állt a címlapon. "Az örökkévaló szellemi énünk valóságosabb mindannál, mint amit ebben a fizikai világban érzékelünk, és isteni kapcsolatban áll a Teremtő végtelen szeretetével".


A modern tudományon túl

Más tudósok is megerősítették a halálközeli élményeket. 2008-ban indult egy nagyszabású, 2060 páciens bevonásával végzett vizsgálat 15 kórházban az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Ausztriában. Az eredményeket 2014-ben publikálták a Resuscitation című folyóiratban "AWARE-AWAreness during REsuscitation-A prospective study" (Tudatosság az újraélesztés során - egy prospektív tanulmány) címmel.


"A halál élményével kapcsolatos témák sokkal szélesebb körűnek tűnnek, mint amit eddig megértettünk, vagy amit az úgynevezett halálközeli élményként határoztak meg" - írta Sam Parnia, a New York-i Stony Brook-i Állami Egyetem munkatársa. Sok beteg látott alagutat vagy fényt.


A Weekly World News 1994 februárjában cikket közölt a Hubble Űrteleszkóp 1993 decemberében készült képeiről. Amikor az óriási lencse az univerzum szélén lévő csillaghalmazra fókuszált, egy hatalmas fehér várost találtak, amely az űr feketeségében lebegett. A szerző és kutató Marcia Masson a mennyország fényképeként emlegette ezt a képet.


"Mert az élet, ahogyan mi ismerjük, nem létezhetne a jeges, levegőtlen űrben" - magyarázta. "Ez az a bizonyíték, amire vártunk."


Hasonló történetek máshol is megtalálhatók. A BBC egy 2019. májusi cikkében egy ambiciózus projektről számolt be a Szovjetunióban. "Ez a Kola Superdeep Borehole (szupermély fúrás a Kola-félszigeten), a Földön a legmélyebb ember által készített üreg és a Föld legmélyebb mesterséges pontja. A 12,2 km mély építmény olyan mély, hogy a helyiek esküsznek rá, hogy a pokolban kínzott lelkek sikolyait lehet hallani" - olvasható az: "A hidegháború alatt az USA és a szovjetek egyaránt ambiciózus projekteket hoztak létre, hogy minden eddiginél mélyebbre fúrjanak" című cikkben. Sokan úgy vélik, hogy ez a pokol bejárata.


A földi élet átmeneti (mulandó)

Az ókori Kínában úgy tartották, hogy az embereket az isteni világ közelről figyeli. Ennek egyik példáját a Tang-dinasztia idején Shen Jiji dokumentálta a Zhen Zhong Ji (Egy világ a párnában) című művében.


Lu Sheng, egy szegény tudós egy szállodában találkozott egy taoistával. Egy ideig beszélgettek, de Lu fáradt volt. A taoista adott neki egy párnát, hogy szundítson egyet, míg a szálloda tulajdonosa rizst főzött nekik.


Lu egy álmot látott szundikálás közben, amelyben feleségül vett egy lányt a tekintélyes Cui családból. Hivatalnok lett, és több előléptetés után kancellárrá nevezték ki. Más tisztviselők azonban bemártották és cserbenhagyták, és majdnem az életét vesztette. Később a császár ismét magas hivatali pozícióba nevezte ki, páratlan gazdagsággal. Öt gyermeke is született, akik mind sikeresek voltak, és országszerte nagy tiszteletnek örvendett. Halálakor 80 éves volt.


Mikor Lu felébredt, a szálloda tulajdonosa még mindig a rizst főzte, és azt mondta: "Úgy tűnik, az élet olyan, mint egy álom. Igaz?"


"Az emberi boldogság mind ugyanilyen” - válaszolta a taoista.


Ez valóban így van. Az ember egész életében küzdhet a hírnévért és a nyereségért, de nagyon gyakran csalódik, mert mindig úgy tűnik, hogy valaki másnak jobb élete van. A halál után azonban mindenki üres kézzel távozik.


Átlátva mindezt sokan a spirituális megvilágosodásra összpontosítanak. Azaz, ha folyamatosan javítjuk a jellemünket, miközben elengedjük a földi törekvéseket, visszatérhetünk mennyei otthonunkba, ahonnan jöttünk.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: [Selected Opinion Articles] The Earthly World and Beyond