(de.minghui.org) Orosz Fálun Dáfá-gyakorlónő vagyok, és 15 éve élek Ukrajnában. A férjem és én 20 évvel ezelőtt kezdtük el gyakorolni a Fálun Dáfát. Kijevben már sokan tudnak a Dáfáról és a Kínában folyó üldözésről. A gyakorlók sok éven át rendszeresen szerveztek tevékenységeket a legforgalmasabb helyeken, és állandó gyakorlóhelyük volt a főváros főutcáján, hetente több napon át, hétvégén is.
Egy reggel azonban robbanások rengették meg az országot. Rakéták repültek el a fejünk fölött, bombák robbantak. Úgy tűnt, hogy mindenütt teljes káosz uralkodik.
Először nem tudtuk, mit kellene gondolnunk róla. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, mi történt. Gyakorlóként azonban továbbra is jól kell csinálnunk a három dolgot, és fenn kell tartanunk a művelési környezetünket azáltal, hogy tanuljuk a Fát, végezzük a gyakorlatokat és tisztázzuk az igaz körülményeket.
Ezért egyszerűen figyelmen kívül hagytam a háború zaját. Azonkívül, hogy őszinte legyek, amúgy is aludtam, amikor a háború elkezdődött. Valamilyen oknál fogva a legelső robbanások nem ébresztettek fel, pedig általában nagyon éberen alszom. Amikor másnap reggel elmondták nekem, nem akartam elhinni. Hogyhogy a bombák nem ébresztettek fel? Ezen keresztül megtanultam, hogy ami körülöttünk történik, annak nem szabad hatással lennie ránk, és hogy e káosz közepette is járhatjuk a saját utunkat.
A férjemmel meg akartuk látogatni édesanyámat Oroszországban, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy egy héttel elhalasztom az utazást. Pontosan azon a héten tört ki a háború. Ez világossá tette számomra, hogy mindenképpen Ukrajnában kell maradnunk ebben a történelmi időszakban.
A káosz ellenére is állhatatosnak maradni
Az ötödik napon a helyzet kiéleződött. Több erős robbanás volt a közelünkben. Egyszer egy repülőgép által ledobott bomba felrobbant: több magánház leégett, egy nő meghalt. Egy cirkálórakétát is kilőttek közvetlenül a mi többszintes épületünk fölött: A bejárati ajtókat kitépte a légnyomás, az ablakkeretek megrongálódtak. Meglepő módon az épületünk összes ablaka sértetlen maradt, és senki sem sérült meg. A lakásunk egyáltalán nem sérült meg.
Mindenhonnan robbanások hangját hallottuk, fölöttünk a rakéták fütyülését és a széttörő üvegek csörömpölését. Időről időre megremegett a házunk, amikor a lökéshullámok az ablakokat érték. Minden nagyon bizonytalanná vált, és úgy tűnt, hogy összeomlik, beleértve a házunkat is. A ruháinkban aludtunk, és még az iratainkat és a telefonjainkat is magunkkal hordtuk a lakásban arra az esetre, ha hirtelen ki kellene rohannunk az összeomló épületből. Tényleg úgy tűnt, mintha a halállal néznénk szembe.
A férjemmel együtt továbbra is tanultuk a Fát, minden nap végeztük az öt gyakorlatot, és folytattuk a munkát. Amikor leszállt az éj, még a villanyt sem tudtuk felkapcsolni, mert folyamatosan fenyegetve voltunk a bombatámadásoktól.
A lakosságnak majdnem a fele elhagyta Kijevet. A lakóknak körülbelül tíz százaléka maradt az épületünkben. Mi voltunk az egyetlenek az emeletünkön a tíz lakásból. A gyakorlóknak hozzávetőlegesen a fele szintén Kijevben maradt. Folyamatosan támogattuk egymást az interneten keresztül. Mindannyian éreztük, hogy mennyire fontos közülünk mindenki ezekben az időkben.
Eszembe jutott a Mester néhány írása, és arra gondoltam: „Gyakorlók vagyunk. Nem kellene-e követnünk a természetes utat, és itt tenni gyakorlókként a dolgunkat, mivel ebben a történelmi időben ezen a helyen vagyunk? Hiszen minden a Mester kezében van.”
Az emberi nézeteim felismerése és eltávolítása
Abban az időben óriási nyomás alatt voltam. Még a hátamat is nehezen tudtam egyenesen tartani, és állandóan gyomorgörcsöm volt. A körülöttünk lévő helyzet nagyon nyomasztó volt, beleértve az időjárást is. Havazott, és a város fölött fekete felhők terjengtek a csata füstjével keveredve. Néha úgy tűnt, mintha egyedül lennénk az univerzum szélén, szemtől szembe egy hatalmas sötétséggel. Ennek ellenére nem akartam feladni, szilárdan ki akartam állni. Ha most megijednénk, felizgatnánk magunkat, dühösek lennénk, vagy más emberi érzelmeket mutatnánk, nem lennénk képesek betölteni gyakorlói szerepünket.
Ezért folyamatosan mindent gondosan mérlegeltem, és eltávolítottam az olyan emberi gondolatokat, mint a hősiesség, a kérkedés, a hencegés és a „segítő szindróma”. A végén már csak egyetlenegy gondolat létezett: „Megmenteni az élőlényeket. Egészen mindegy, mi történik velünk, én csak az élőlényeket akarom megmenteni.” Ezzel az egyszerű gondolattal legbelül nyugodtabb lettem.
Rájöttünk, hogy mennyire fontos, hogy rendszeresen végezzük az összes gyakorlatot (korábban nem voltunk túl szorgalmasak e tekintetben), ezért úgy döntöttünk, hogy kimegyünk és a többszintes épületünk előtt végezzük az álló gyakorlatokat. A szomszédok láttak minket az ablakukon keresztül, és később elmondták, hogy ez bátorította őket.
Elkezdtünk kimenni és a saját magam által készített papír lótuszvirágokat és egy Fálun Dáfáról szóló újságot osztogatni az embereknek. Nagyon kevés ember volt az utcán. Mindenki örült, hogy láthatja egymást. Lótuszvirágokat ajándékoztam nekik, és beszéltem velük az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elveiről. Egy ilyen sivár és kilátástalannak tűnő környezetben mindenki fogékony erre. Az emberek most nagyon nyitottak az ilyen kedves dolgokra. Miután hallottak a Dáfá alapelveiről és megtudták, hogy Kínában a gyakorlók a kegyetlen kommunista üldözés ellenére sem adják fel hitüket, sokan sírni kezdtek. Néhányan azt mondták nekünk, hogy Isten küldött minket hozzájuk.
A lótuszvirágok, amelyeket a lakóknak ajándékoztunk
El akartam távolítani a félelmet magamból, és ezért újra és újra magamba néztem. A háború zajánál felfedeztem magamban a harci szellemet és a szigorúságot – ezt el akartam távolítani. Amikor ezeket eltávolítottam, úgy tűnt, hogy a megemelkedésünk közvetlen hatással volt a környezetünkre.
Ezáltal jobban megértettem a Kínában élő gyakorlókat. A napjaik szigorúan meg vannak tervezve, és nincs vesztegetni való idő. Most már tudom, mit jelent szorgalmasan művelődni.
Fokozatosan nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettünk. A Mesterről készült képen a Mester mosolygott, és nagyon fiatalnak tűnt. Olyan volt, mintha semmi köze sem lenne hozzánk annak, ami körülöttünk történik. Mi csak azt a három dolgot csináltuk, amit a gyakorlóknak kell csinálniuk, és ezen kívül mintha ez csak egyfajta film lenne. Első lépésként gondolatban nem reagáltam többé a háborús hangokra, aztán a testem sem reagált többé. Már nem rándultam össze a gyakorlatok során hallott robbanásoktól. Kinyitottam a szemeim, és láttam a repülő rakétákat, majd egyszerűen újra becsuktam a szemeim, és folytattam a gyakorlatokat: Többé nem zavart minket. Fokozatosan elhalkultak a háborús hangok, és a helyzet nyugodttá vált a környékünkön, az emberek visszamentek az otthonaikba.
Néhány héttel később a kijevi gyakorlók hétvégenként újra elkezdték a gyakorlatokat végezni a városközpontban, valamint a heti csoportos Fá-tanulást.
A jelenlegi szintemen és a mi helyzetünkben ez az én megértésem. A háború veszélyei közepette nem hiszem, hogy mindenkinek itt kell maradnia. Én csak a saját megértésem alapján teszem azt, amit teszek.
Igyekszem nem lazítani a művelésben. Köszönjük Mester, hogy együttérzést tanúsított minden érző lény iránt, megóvott minket a veszélytől, és lehetőséget ad a művelődésre és a fejlődésre!
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Falun Dafa Practitioner in Ukraine: Remaining Steadfast During War
Forrás: Aus der Ukraine: Trotz des Krieges standhaft bleiben
* * *
tovább ...