Hosszú ideje foglalkoztatott egy dolog. Néha észrevettem más gyakorlók vagy egy bizonyos csoport problémáit, és mivel úgy gondoltam hogy a megértésem a Fá-ból helyes, rá kellene mutatnom a problémáikra. Ennek ellenére, miután megtettem, az eredmény nem volt jó, különösen amikor mások úgy érezték, hogy kritizáltam őket. Ezért nem szóltam többet. De tudtam, hogy a csöndben maradásom valószínűleg nem a legjobb megoldás.
Amikor mostanában tanultam a Fá-t, felismertem, hogy talán megláttam a kérdéses dolgok lényegét, de valami hiányzott a kommunikációmból.
A Mester azt mondta:
“A Dáfá tökéletes harmónia. Ha a három tulajdonság, a zhen-shan-ren, külön jelenik meg, egyenként ugyanúgy teljes mértékben tartalmazza a zhen-shan-ren-t. Ennek oka, hogy az anyag mikroszkópikus anyagból áll, amely még mikroszkópikusabb anyagból épül fel – ez így megy tovább a végéig. Ezért tehát a „zhen” a „zhen-shan-ren”-ből, a „shan” is a „zhen-shan-ren”-ből és a „ren” is „zhen-shan-ren”-ből áll.” (“A „shan” rövid magyarázata”, az Esszenciák a további haladásrából)
Felismertem a problémámat. Habár amit mondtam Igaz volt, és Őszinte voltam, az „Igazságomból” hiányzott a Könyörületesség és a Tolerancia. Az Igazság is Igazságosság-Könyörületesség-Toleranciából áll. Ha az Igazságosságomnak nincs elég Könyörületessége és Toleranciája, akkor nem lehet az igazi, tiszta és önzetlen igazságosság.
Elgondolkodtam azon, mi motivál hogy „Igazságos” megjegyzéseket tegyek. Azért volt, hogy mások megveregessék a hátam, vagy azért, hogy valóban segítsek másokon? Talán mindkettő, de nem volt tiszta. Az „Igazságos” megjegyzéseimbe sok önző nézet keveredett, mint például reklamáció, bírálat, érvényesíteni magamat és ráerőltetni a saját elképzeléseimet másokra, különösen amikor úgy gondoltam, hogy nagyon igazam van, vagy amikor aggódtam a projekt végigvitele miatt, vagy csak ki akartam fejezni magamat.
Néha azt gondolnám: „Mi a gond azzal, ha elmondom az igazat? Még ha nem is hallgatja szívesen, akkor is el kell mondanom, mert ez az igazság!” Mintha az igazság az én oldalamon állna, akkor ágyúval lőhetnék a többiekre. Az ilyen ”igazságok” nem fognak segíteni, csak ártani.
A Mester azt mondta a “Tiszta és éber“-ben (Esszenciák a további haladásra):
“Nemcsak a Dáfát tanítottam nektek, hanem rátok hagyom a viselkedésemet is. A hangszín, a jószívűség és az érvelések meg tudják változtatni az ember szívét, de a parancsok nem!”
Még ha egy bizonyos alapelv helyes is, az csak egy szint nézőpontja. Amikor az “Igaságosságban” nincs elegendő Könyörületesség és Tolerancia, nem vagyok tapintatos, és hiányzik belőlem a nagylelkűség, én csak egy őszinte ember vagyok a hétköznapi emberek társadalmából. Ez messze van a Fá alapelvekben lévő “Igazságosságtól”. Ezért, emlékeztetem magam, gondoltam-e a többiekre, mielőtt megjegyzést teszek? Gondoltam-e arra, hogy a másik személy el tudja-e fogadni? Amikor a másiknak nehezére esik elfogadni, akkor jobb ha nem mindenki előtt, jó hangosan mondom. Nem számít milyen kedves a szándék, ha a megközelítés nem helyes, talán rossz eredményeket érek el a jó szándékommal. Amikor a megjegyzéseimben jelen van a Könyörületesség, és kedvesek a szavaim mások meg tudják hallgatni az én “alapelveimet”.
A Könyörületességben is jelen van az Igazságosság és a Tolerancia. Néha barátságosnak tűnünk egymással, de ez nem a szívünkből jön. Néha a megjegyzések nagyon tapintatosnak tűnnek. Habár, több csavar után az egyéni számítások előkerülnek. A Mester megemlítette ezt a “Fá-magyarázat az ázsiai-csendesóceáni vidék tanulóinak az ülésén”:
“Máskülönben, egyes különálló tanulók szintén olyanok, hogy ők felszínesen nagyon jók másokhoz, de amit mondanak, nagyon sok személyes tényezőt tartalmaz, sőt még olyan tényezőket, amik másokat bosszantanak. Felszínesen nagyon szelíden, kíméletesen beszél, ez csak egy kifinomult, ravasz eljárás. Ez semmi esetre sem egy olyan állapot, amivel egy Dáfá-tanítvány kellene rendelkezzen.”
Röviden, amikor nem tudunk őszintén kedvesek lenni, az azért van, mert önzőek vagyunk. A Dáfá tanítványok kedvességének az igazi énünkhöz való visszatérés egy megmutatkozásának kellene lennie, ami a világegyetem igazának megértésén alapul. A kedvességnek a szívből kellene jönnie. Különben, a kedvesség nem igazi kedvesség, mert önző motivációi vannak.
Ahhoz, hogy őszintén kedvesek legyünk, toleránsnak kell lennünk, és mindenkit egyformán kell kezelnünk. Könnyű kedvesnek lennie a kedves emberekkel. Nem könnyű kedvesnek lenni a barátságtalan, mogorva emberekkel. Amikor Milerépa Buddha átadta a Fá-t nagynénjének, aki egyszer kárt okozott neki, a nagynénje továbbra is kigúnyolta. Ennek ellenére ő folytatta erőfeszítéseit, és legyőzte azt, hogy nem tetszik a nagynénje viselkedése. A végén a nagynénje megváltozott.
A Mester a “Fá-magyarázat a nemzetközi Fá-konferencián Washington D. C.-ben”-ben azt mondta:
“Ez a könyörületesség. Ez nem egy felvett magatartás mögöttes szándékkal vagy az emberek rokon- vagy ellenszenvének egy megjelenése. Nincs úgy, hogy én könyörületes vagyok veled szemben, mivel te kedves vagy hozzám. Ennél nincs ellenszolgáltatás vagy kárpótlás igényelve. Teljes egészében csak az összes élőlényről van szó.” (2009)
Az igazi kedvesség önzetlen és teljesen másokért van.
A Tolerancia is tartalmaz Igazságot és Könyörületességet. A Mester azt mondta a “Mi a türelem (ren)?“-ben:
“A dühvel, sértődöttséggel vagy könnyekkel való szenvedés a hétköznapi ember türelméhez tartozik, ő saját érdekeltségeihez ragaszkodik. A düh vagy sértődöttség nélküli szenvedés a művelő türelme.”
A düh és sértődöttség nélküli szenvedéshez nagy könyörületesség kell, és az hogy ne ragaszkodjunk saját veszteségünkhöz és nyereségünkhöz. Amikor nehézségekbe ütközünk, mi Dáfá tanítványok szembenézünk a kihívással, és ellen tudunk állni a nagy nehézségeknek. Ez a Fá-n alapuló, elpusztíthatatlan helyes gondolataink miatt van.
Eközben, a toleranciánk nem passzív. Tartalmaz elemeket az érző lények és a Dáfá iránti felelősségünkből. Néha, amikor egy pár egyén eltérül a Fá-tól és elég domináns, bizonyos gyakorlók passzívvá válnak. Néhányan azt mondják: “A művelés nem önmagunk műveléséről szól? Nézzünk magunkba. Nincs miért harcolni. Könyörületesnek kellene lennünk a gyakorlótársakkal.” Helyesen hangzik, de nem gondolom, hogy ez az igazi tolerancia. Ez a konfliktusok passzív kezelése, a felelősség elkerülése és elhárítása. Figyelnünk kell az efféle “tolerancia” következményeire. Veszteségeket okozhat az érző lények megmentésében.
“A türelem (ren) nem gyávaság, még kevésbé a szerencsétlenségbe való belenyugvás.” (“A türelem határain túl” az Esszenciák a továbbhaladáshoz II.-ből)
A toleranciánknak a Fá-helyreigazításkori műveléshez kellene igazodnia, itt nem csak önmagunk egyéni műveléséről van szó. Nem tehetjük a saját művelésünket a Fá-ért való felelősség elé. A Dáfá tanítványoknak kellene felelősséget vállalniuk a jóságos tényezőkért, és kijavítaniuk minden helytelent (tisztességtelent, becstelent).
Továbbá, a Mester megemlítette több előadásában, hogy a Dáfá tanítványoknak van még javítanivalójuk a kritika kezelésében. Amikor valaki nem ismeri el mulasztását akkor se ha rámutatnak, akkor becstelenül viselkedik. Ha nem vagyunk hálásak mások emlékeztetőjéért és még vissza is szólunk, akkor nem vagyunk kedvesek. Ha elveszítjük a fejünket rögtön miután más emlékeztetett minket, az nem tolerancia. Ha nem vagyunk képesek helyesen kezelni a kritikát, akkor egy, az univerzum tulajdonságaival ellentétes állapotot élünk meg. Ha nem tudjuk kijavítani ezt a problémát, hogy mondhatnánk, hogy az Őszinteség-Jószívűség-Toleranciát gyakoroljuk?
A fentiek a szerény megértéseim a Fá-ból. Az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia a világegyetem Fá-ja, ami határtalan, és “a legmélyebb és legalapvetőbb”. Kérlek, mutassatok rá bármi helytelen megértésemre.
* * *
tovább ...