Meg szeretném osztani a megértésemet a házasságról, és a tapasztalataimat a benne való művelésről, mert, azt gondolom, hogy a családi környezet nem csak egy döntő teszt, ami tükrözi a hiányosságainkat a személyes fejlődésben, hanem van egy hatása a Dáfá projektekbeli munkánkra is.
3 és fél éve házasodtam meg. A házasság előtt pár évvel ismertem meg a férjemet, de nem nagyon jól, a Dáfá tevékenységeken találkoztam vele, és nem kommunikáltam vele sokat. Abban az évben úgy döntöttem, hogy elmegyek egy Dáfá konferenciára az ukrán fővárosba a szülővárosomból, Oroszországból. Kijevben, találkoznia kellett velem a vasútállomáson, mivel korábban jöttem, és bizonyos okok miatt (most már értem miért) – külön a csoport többi tagjától. Később elmondta nekem, hogy rádöbbent, én leszek a felesége, amint leszálltam a vonatról. De nekem abban az időben nem volt ilyen megértésem. Ezután vártunk a csoport többi tagjára pár órát. Beszélt nekem az NTD projektről, de alig értettem miről beszél (Most teljes munkaidőben dolgozom az orosz NTD részlegnek)… A konferencia után hazamentem Oroszországba.
Azt terveztük, hogy nyitunk egy Dáfá fénykép kiállítást a városomban. És pár hét múlva, a jövőbeli férjem jött segíteni a szervezéssel és a kivitelezéssel. Egy héttel később házassági ajánlatot tett. Ez egy nagyon fájdalmas folyamat volt nekem, de az, amit a művelés folyamatában tanultam, később segített egy szilárd alapot lefektetni a jövőbeli házassághoz.
Az egész életem érzelmekre épült, és úgy gondoltam ez így helyes. Amikor elkezdtem a Fálun Gong gyakorlását 2000-ben, fokozatosan elkezdett megváltozni a megértésem erről a kérdésről, de a férfi és nő közti kapcsolatról, és különösen a házasságról, nagyon erős nézeteim voltak. Mindig úgy képzeltem el, hogy egy olyan férfihez mennék hozzá, aki tökéletesen megfelel bizonyos személyiségi és megjelenési elvárásoknak… és, akibe szerelmes lennék. Különösen egy olyan megjelenés… Nagyon magas elvárásaim voltak ezen a téren. Nem voltak emberi érzéseim a jövőbeli férjem felé, amit egy jelzésként gondoltam, hogy hozzá kellene mennem. Ugyanakkor, abban az időben egy kicsit “nem volt az esetem”. De eközben éreztem egy bizonyos mélyebb szintű kapcsolatot vele. Hezitáltam egy hónapig, és nagyon szélsőséges gondolkodásom volt.
Amikor jó állapotban voltam, és a gondolataim a Fá-n alapultak – tudtam hogyan cselekedjek. Abban az időben épp elvégeztem az egyetemet, és keményen dolgoztam több Dáfá projektben. A kommunikáció a barátaimmal, nem-gyakorlókkal, nem volt valami erős abban a pillanatban sem. Továbbá, miközben a jövőbeli férjem nálunk volt, ő csodával határos módon megismerkedett minden közeli rokonommal. És a legfontosabb, hogy gyakorló volt. A városunkban nem voltak férfi gyakorlók, kivéve az apámat. Tehát, ezek a körülmények épp mind megfeleltek a házassághoz, és ahhoz, hogy elhárítsanak akadályokat a fejlődésemben. A “kövesd a természetes utat” elve alapján azt kellene mondanom, hogy “igen”. Azt is észrevettem, hogy sok nemzet hagyományában a nők nem saját maguk választották férjeiket. És hogy a házasság nem érzésekre épült, hanem a küldetésük felelősségére és tudomására, amit a karmikus kapcsolat okozott, valamint arra, hogy a megfelelő életkörülmények rendelkezésre álltak. Lehettek bizonyos érzelmek vagy sem, a lényeg nem ez volt. A saját megértésem az érzésekről, mint a “fő dolog” és a “várni a hercegre fehér lovon”, csak ebben a mai eltorzult társadalomban kerültek elő, amikor az ember nem tisztességes, és csak élvezni akarja az életet, és nem akar adni.
A “Beteljesülés felé” c. cikkben Mester mondta:
“Az emberi lények sok eszmét elsajátítanak ezen a világon, ennek következményeként ezek az eszmék vezetik őket vágyaik követésében. De amikor valaki erre a világra érkezik, a karmikus elrendelés az, ami meghatározza életét, azt, hogy mit fog nyerni és veszíteni. Hogyan képes egy ember eszméje meghatározni életének egyes fejezeteit? Nos, azok az úgynevezett "szép álmok és kívánságok" fájdalmas, makacs törekvéssé változtak, amelyek soha nem teljesülnek be.”
A “Fá-magyarázat az ázsiai-csendesóceáni vidék tanulóinak az ülésén”-ben Mester azt mondta:
“A mostani emberek nagyon fontosnak tartják az emberi érzést, de az emberi érzés olyasmi, ami a legkevésbé megbízható. Ha te jó vagy hozzám, örvendek; ha te nem vagy jó hozzám, az érzés többé nincs is ott. Megbízható ez a dolog? Az emberek házasságát fenn lehet tartani érzések által? Ami az embereket illeti, az erkölcsiségen kívül a házastársak között még létezik a hála.”
Ezt akkor értettem meg, amikor sikerült lenyugodnom. Minden más alkalommal ott voltak az ambícióim, a “boldogság” elvesztésének félelme, a gondolat hogy ő nem az én sorsom, és hogy aztán megismerném a párom, de túl késő lenne. És hogy soha nem lennék egy boldog nő, stb. Nem rejtettem el az érzéseimet előle, és az alatt a pár hét alatt eléggé elrontottam a jövőbeli férjem és a saját kedvem.
Eközben ő nagyon szilárd volt a döntésében. Azt mondta, ő egyszer választott, tehát nem jó megváltoztatni, és nem változtatta meg, tehát nekem kellett döntenem. Nem kényszerített, nem éreztem semmi nyomást, de erőt és magabiztosságot éreztem a döntésében. Nem változtatta meg a döntését a hisztim hatására sem, azt mondta hogy csak volt egy pár alkalom, amikor ilyen gondolatok jutottak az eszébe. Egy ilyen ellenállás nagyon támogatott engem. A tudatlanság utolsó támadásában megkérdeztem, hogy eltudná-e viselni kettőnkért, ha valamikor, egy bizonyos ponton, nem tudnám elfogadni ezt a szituációt, hogy ő az én férjem, és nincs visszaút. Azt felelte, hogy eltudná, és rádöbbentem, hogy valóban számíthatok rá. A csúcspont röviddel azelőtt jött, hogy visszaindult volna Kijevbe. Nagyon erős betegség karmám volt, ott feküdtem, duplán betakarva, és nem tudtam semmit sem csinálni, még csak Fá-t tanulni sem. Leült mellém, és elkezdett Fá-t olvasni. Ott feküdtem és hallgattam. Megkérdeztem Mestert magamban – mit kellene tennem. És aztán ezeket a szavakat láttam: “Most ott fekszel és szenvedsz, még csak nem is tudsz Fá-t tanulni. És ő ül, és Fá-t olvas neked. Mi mást akarsz még, hogy dönts? Mi a legfontosabb neked az életedben?” Ezután megértettem mindent.
Beleegyeztem, hogy hozzá menjek. Ukrajnában házasodtunk meg, és ott maradtam, ott élünk.
Életünk során olyan sok különböző ellentmondás volt, és néha, főleg a házasság első évében, úgy tűnt hogy egyszerűen megoldhatatlanok. Néha egy teljes űrt éreztem a megértés(em)ben és néha a nyomást, ami követelte. Néha egy idegennek tűnt, erős magányt éreztem egy idegen országban, és néha nem láttam semmi értelmét – hogy miért kockáztattam mindezt, és csak össze akartam csomagolni, és hazamenni a szülővárosomba. De ezek a gondolatok csak felszínesek voltak, és érzelmeken és a szenvedés és fejlődés nem-akarásán alapultak, és elég könnyű volt kezelni őket, mert mindig emlékeztem, hogy az alap, amit a házasságunk elején lefektettünk, a Fá alapelveire épült. És nem számít mennyire botladoztam később az együttélés folyamatában, az alap nagyon erős volt, és nem engedte hogy leessek, és nem is engedte hogy eretnek megértések útját kövessem, mint ilyen gondolatokét: a házasságunk hiba volt, minden lehetne másképp, vagy néha még azt is akartam hogy máshogy legyen, stb. A nehéz helyzetekben hallottam Mester szavait Jinanból, a 4. leckéből: “Ha ellentmondások vannak a családban – könnyű őket leküzdeni, természetesen könnyű. Ma, a hitvesek nem élnek jó kapcsolatban, de holnap, nekik együtt kell élniük.” Értettem, hogy egy válás nem megoldás. És hogy nem lehet ok, a Fá-ra alapozva, ami igazolná a válást. Tehát egy házasság olyan mint egy stádium az életben, és nincs vissza út, és nem is kell vissza menni, csak előre.
A “Fá-magyarázat az ázsiai-csendesóceáni vidék tanulóinak az ülésén”-ben Mester azt mondta:
„Művelőként te mindenhol egy jó ember vagy, így neked tekintettel kell lenned másokra. Miért nem lehettek ti otthon tekintettel a férjeitekre és kezelitek őket szeretetteljesen? Nem a legjobbat akarjuk mi hátrahagyni a jövendő embereknek? Mindketten művelők, ha te tekintettel vagy rám és én tekintettel vagyok rád, hogyan beszélhet hát még az ember válásról? Hiszen ez elpusztíthatatlan [a házasság].”
Kiderült, hogy a házasság valójában egy nagyon értékes környezet a fejlődésem számára, és megértésem szerint néhány dolgom csak egy ilyen környezetben kerülhet felszínre és távolítható el. Minden, amivel a gyakorló szembe találkozik a fejlődésre szolgál, és igazodnia kell a társadalomhoz, és a házasság éppen egy ezen formák közül. Számomra, ez főképpen az út hogy elérjem a yin és a yang kiegyenlítődését. Sok konfliktus a férjemmel ebből származott. Megvádoltam azzal, hogy nem tud férfiként viselkedni, és nem látott el mindennel, amire számítottam a férjemtől, de beletelt egy időbe hogy észrevegyem gyakran nem engedtem meg neki én magam hogy férfiként viselkedjen, mert néha nem úgy viselkedtem, mint egy nő.
“Nőként, asszonyként szintén kellene tudni megérteni a férfiakat. Nőkként, asszonyokként, ti mind azt akarjátok, hogy az embereitek, vagyis a férjeitek, erős, nyílt és őszinte, becsületes emberek (férfik) legyenek. De a viselkedésedből kifolyólag folytonosan gyötröd őt, úgy kezelted, hogy olyannak látszik mint egy nő. (mind nevetnek) Hogyan lehetne hát egy igazi férfi? Ha ez a helyzet az egész társadalomban létrejött, gondoljatok csak bele, a férfiak a társadalomban mind férfias nők lennének (mind nevetnek) és a nők, az asszonyok mind nőies férfiak lennének. (mind nevetnek) Ez hát a yin és yang felcserélődése.” (Fá-magyarázat az ázsiai-csendesóceáni vidék tanulóinak az ülésén)
Ez a probléma elég nagy volt. Megpróbáltam megtalálni a gyökerét. Kora gyermekkorom óta mindig főleg fiúkkal kommunikáltam, férfias tulajdonságokat műveltem, és megpróbáltam elnyomni a nőieseket. Megvetettem az alázatosságot, gyengédséget és a vágyat hogy hátrébb helyezzem magam, és más női tulajdonságokat. Nagyon ijesztőnek és kínosnak tűnt megmutatni a könnyeim. A barátaim között gyakran találtam magam az egyedüli lánynak, és ez kényelmes volt számomra. A Dáfá gyakorlása kezdetén, elkezdtem ezeken többet gondolkodni, és még azt is gondoltam, hogy férfi yuanshen-em van (ősszellem). Most már értem, hogy ez csak valamiféle védekezési mechanizmus volt. Csak meg akartam védeni magamat a lehetséges bántalmazásoktól a férfiak részéről, azzal, hogy velük voltam egyenlőként, mert gyermekkoromban láttam hogy az anyámnak sok dolgot el kellett viselnie és sok a férfiakat megillető felelősséget kellett elviselnie nőként. Elegendő akartam lenni magamban, és senkitől sem függeni. Csak a Fá-ból értettem meg, hogy egy nőnek nem kell férfinak lennie, és képesnek az egész világgal harcolnia hogy túlélje. És hogy ilyen gondolatokkal sose lesz harmónia a családban. Miután megértettem ezt, könnyebb lett bíznom a férjemben és más emberekben is. És egyszerűbb volt kiegyensúlyozni a yint és a yangot. De még mindig a folyamatban vagyok. Most az emberekkel való kommunikáció folyamatában gyakran találom magam azon gondolkodni, hogy néha egy szerényebb, visszafogottabb és gyengédebb módon kellene viselkednem.
Amikor gyengédebb lettem a férjemmel, megpróbáltam kevesebbet veszekedni és egy kicsit türelmesebbnek lenni, a párkapcsolat melegebb lett, és észrevettem hogy elkezdett többet törődni velem. Hogy őszinte legyek, nem cselekszem mindig jól, de ez a művelés folyamata.
Mostanáig nem tudtam főzni, és nem is akartam megtanulni. Nem tudtam megérteni, miért kellene időt töltenem a konyhában, hiszen olyan sok munkánk van a Dáfá projektekben. És az emberek tudnak enni pl. pizzát, megsütni a mikróban, vagy bármi más könnyen elkészíthető ételt. Úgy tűnt nekem, hogy a megértésem az ételhez való nem-ragaszkodáson alapul, és azon hogy több időt szánjak a munkára a Tv-nél. Ez az alapelvem irritálta a férjem. Meglepődtem rajta, hogy nem érti meg, hiszen ő egy gyakorló, és ő is a Tv-nél dolgozik. Először, egy támadással kritizált, hogy nem főzök.
Csak szimatoltam a választ. Idővel úgy tűnt, hogy belenyugodott, és abbahagyta a kritizálást. Csak időről időre emlékeztetett, hogy kellemes lenne neki, ha a felesége főzne neki. Csak ezután volt elég erőm hogy elkezdjek gondolkodni, hogy van valami rossz az én oldalamon. Magamba néztem, és megértettem, hogy éppenséggel nem akarok adni. Hogy kielégítsem az emberek megértésemmel ellentétes szükségleteit. Eszembe jutott a férjem egy kis tapasztalata erről. A közös életünk kezdetén, nagyon mérges volt, mert mindenféle ékszerem volt. Éppenséggel nem tudta megérteni, miért volt nekem olyan sok. Aztán hirtelen ő maga elkezdett engem meglepni velük. Ezután megkérdeztem: „Most már érted, hogy a nőknek miért van szüksége olyan sok ékszerre?” És ezt válaszolta: „Nem. Nem értettem meg. Csak azt vettem észre, hogy ez fontos neked.” Véleményem szerint a szavaiban egy nagyon mély alapelv van. Azt is megértettem, hogy minden részlet fontos a művelésben, és hogy sok dolog ezekben a háztartási ügyekben kerül elő. Megértettem hogy egy ilyen földi dolog, mint a vágy hogy főzzek a férjemnek egy hatalmas területet rejthet, mert a hétköznapi társadalomban művelődünk. “nem fog senki sem hirtelen a lábadnál felakasztani, senki nem fog ott lebegni és szenvedni hagyni a levegőben. Semmi ilyesmi nem fog történni.” (Zhuán Fálun, 4. fejezet). És ha ezt a kérdést nem művelem, akkor hiányosság lesz.
Tehát, most tanulok főzni. Tanulok hallgatni és megérteni, mert a család az kettő egy egészként, olyan mint egy élő szervezet, mivel ez nem az a kettő, akik egy lakás két különböző sarkában élnek, és az ember nem zavarja a másik területét, amit az elején élveztem.
Összefoglalásként azt mondanám, hogy megértésem szerint a harmónia elérése a családban nem a kényelem vagy a nem-szenvedés kívánságából kellene hogy jöjjön, hanem mert ez éppen a művelésünk útja, és mert ez jó környezetet alkothat a Dáfá munkánk számára. Azért, hogy ne legyenek különböző rések, extra zavarás abban ami most a legfontosabb a gyakorlók számára – az érző lények megmentésében.
A személyes megértésem ezen a szinten
Egy orosz gyakorló Ukrajnából
* * *
tovább ...