Üdvözlet a Mesternek! Üdvözlet a gyakorlótársaimnak! Dejan-nak hívnak, Szerbiából jöttem. 2005 óta gyakorlom a Dáfá-t, és már az első naptól kezdve éreztem, hogy a művelés segíthet nekem valamiben, amit nem sikerült elérni azelőtt – és ettől felnőttem egy teljes és érett emberré. Még 44 évesen egy hétköznapi ember voltam, még nagyon sok gyermeki mentalitásom volt. Ugyanebben az időben nem volt mellettem az édesanyám, aki kényelmessé tette volna az életemet és törődött volna a frusztrációimmal, és a fájdalom csak halmozódott. De akkor megtaláltam a Fálun Dáfát - talán az egyetlen utat, amellyel érett és igazi személlyé válhatok. Most bemutatom a felnövésem folyamatát egy másik nézőpontból.
Mi jellemző egy gyermekre és mi jellemző egy felnőttre?
Egy gyermeknek vannak kívánságai. Először is: enni akar. Mikor első alkalommal kóstolsz valamit, nagyon jól el tudod dönteni, hogy szereted vagy utálod. Néhány gyerek kész elfordulni a mennytől, csak hogy ehessenek egy fagylaltot vagy szívükből sírnak, ha olyat kell enniük, amit nem szeretnek. Most milyen módon különbözik ettől egy felnőtt? A felnőtteknek is van választási lehetőségük és kedvenceik, ők is szeretnek vagy nem szeretnek ételeket, a legtöbb embernek számít az étel íze, és az étel az egyik olyan dolog, amely élvezhetővé teszi az életüket. Valójában az emberek annyira ragaszkodnak az ennivalóhoz, hogy a főzést tudománynak tartják és a szakácsok olyan nagyra vannak tartva a világban manapság, hogy egyenrangúvá váltak a papokkal. Néhány ember képes meghalni az ételért. Éppen úgy, ahogy a Mester mondta a Zhuán Fálun-ban:
„Némelyek nem is tudnak lenyelni egy falatot sem, ha nincs hús a tányérjukon, ez a hétköznapi emberek vágya. Egyik nap elhaladtam a Changchung-i Diadal park hátsó kijáratánál. Nagy zajt csapva jött ki három ember a kijáraton, az egyik azt mondta: ’Minek gyakoroljak csigongot, ha nem szabad húst ennem; feladnék akár tíz évet is az életemből, csak húst ehessem!’”
Tehát mi a különbség a gyermek vágya, hogy egyen eperfagyit, és mi az a sürgető érzése egy felnőtt embernek, hogy egyen egy bécsi szeletet? Nincs különbség. A legtöbb ember gyerekesen ragaszkodik az ízekhez a végső pillanatáig.
Másodszor: egy gyermek birtokolni akar. Egy gyermek sírni fog, ha nem szerezheti meg azt, amit akar. Ugyanez van abban az esetben is, ha elveszít valamit, mindegy, hogy arra igazán szüksége volt-e vagy sem, és azt fogja akarni, amit a másik gyermek csinál, bármi is legyen az. Dühében ezt fogja mondani: „De én akarom!” Az édesanyja valószínűleg ezt fogja válaszolni: „ne legyél olyan dacos és makacs, nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz!” Biztos, hogy a felnőttek tudják, mikor a gyerekeket elkényeztetik, de mi a helyzet velük – ők egészen mások? Talán nem. A qing-nek köszönhetően a korai felnőttkorban a fiúk és a lányok vonzódnak egymáshoz. A tetteiknél a másik személy megszerzésére koncentrálnak, terveket gyártanak, kitervelnek, éjjel és nappal álmodnak, és a végén, ha ez a kívánságuk nem teljesül, akkor annyira boldogtalanok és szerencsétlenek, hogy arra a pontra jutnak, hogy nem akarnak tovább élni. Néhány embernek a szentimentalizmus az élete értelme. Sőt, a mai erkölcs hanyatlása, az érzelgősség már alapvető vággyá fajzott el. A vágyat támogatja a tv, a mozi és a művészet is, így még ha valaki nem akarja, hogy ez irányítsa, nagyon nehéz ellenállni ennek. Ezért a családi kapcsolatok gyakran nem tudják megállítani az embereket abban, hogy házasságon kívül is viszonyokat létesítsenek, és ennek eredményeként magasabb a válási arány, a csonka családok, a különélés, a promiszkuitás és a homoszexualitás, mint valaha.
De a felnőtt emberek anyagi javakra való törekvése lehet ugyanennyire zavaró. A jelenlegi anyagias világban a birtokolni egyenlő a lenni-vel – az a valaki, akinek van valamilye. Az emberek a dolgok megszállottjai, legyen az egy új autó, egy új ház, egy új gép, egy új ruhadarab. A kis dolgoktól a nagy dolgokig az emberek napi törekvése, hogy ezeket a dolgokat megszerezzék. Hogy alkalmassá és versenyképesebbé váljanak, az emberek tanulnak, munkát szereznek, munkát változtatnak, tartózkodási helyet váltanak, és néha meg is házasodnak. A legtöbb gondolatukkal azokhoz a dolgokhoz vonzódnak, amit meg akarnak szerezni. Az a szabály, hogy elvárják, hogy boldogabb legyél, ha azokat megszerezted. Valójában a boldogságot kergetik a nyereséges dolgokon keresztül, ahelyett, hogy elveszítenék a dolgokat – hogyan tudna ez valaha is működni? Ami akadályozza őket abban, hogy boldogok legyenek, az a saját ragaszkodásuk, azonban nem látják ezt. Úgy érzik, igazságtalan, ha valamit nem kapnak meg, amiben reménykedtek, vagy üresnek érzik magukat, ha végül megkapják. Annak érdekében, hogy kitöltsék az űrt, újabb célt kell találniuk. És így megy az élet tovább.
A harmadik dolog, amit a gyermek akar, az a játék. Játszani valójában tanulni, tehát támogatjuk a gyermeket abban, hogy akarjon játszani. Veszünk játékokat, amelyekkel játszik, megtanítjuk játékokra. Ha ez a tanulási folyamat véget ér, az emberek nem játszanak? Nem így mondanám. Folytatják a játékot sok féle érzelmi játékkal, elme játékokkal, dominancia játékokkal, sportokkal, politikát játszanak… Igazából bárminek is nevezzük: a szabadidő - játékidő. Játék nélkül az életük unalmas és üres lenne. Sok ember csak azért él, hogy játszhasson – keményen dolgoznak csak azért, hogy megengedhessék maguknak, hogy elutazzanak, vagy vegyenek egy hajót, hogy játszhassanak vele, vagy bármit, csak hogy megmutathassák a társadalomban, és ez is egy fajta játékká válik.
Ezeket mind használtam én is. A dolgok akarásától ártatlan gyermekként, felnőve fiatalemberré a lányokra vágytam, akik összetörték a szívem, de nem tudtam megnyerni egyiküket sem. Miután számos kudarcom volt, valami más felé fordultam. Híres akartam lenni. Ezen dolgoztam éjjel-nappal, próbálkoztam, mint színész, zenész, író. Nem sikerült, habár nagyon határozott voltam és hittem a képességeimben. Később a pénzszerzés felé fordultam, tehát alapítottam egy vállalkozást, üzletelni kezdtem, de a siker korlátozott volt.
A Mester ezt mondta 2004-ben a Fá tanítása az ázsiai-csendesóceáni tanulókkal való találkozón, New York-ban: „A világi emberek kivétel nélkül önérdekből tesznek dolgokat, annak ellenére, hogy nem igazán értik mit akarnak. Ilyenek az emberi lények. Függetlenül attól, hogy az emberi lények meg tudnak-e szerezni valamit, ezt teszik, és ez az emberi viselkedés. És nem működne, ha csak ülnének és várnák, hogy a jó dolgok az ölükbe hulljanak – az emberi lényeknek meg kell tenniük dolgokat. Mikor valami egy személyhez tartozik, dolgoznia kell, hogy megszerezze; és ha ez a valami nem az övé, ragaszkodásból ugyanúgy fog dolgozni, hogy megszerezze. Ilyenek az emberi lények. Az igazság az, hogy a ragaszkodáson túl, amíg az emberi lények ebben a világban élnek, sosem lesznek képesek a sorsukat a saját kezükben tartani. Nem ez a módja, hogy megszerezzenek bármit is, amit akarnak. Ahhoz, hogy egy személy kapjon valamit, kell lennie valaminek, ami eleve elrendelt része az életének – ha nem eleve elrendelt, akkor sosem lesz az övé. Már korábban is mondtam, hogy két dologgal tud változtatni az emberi lény az életén. Az egyik a művelés, és a másik pedig az, hogy elkezd süllyedni. Ezeken kívül nincs más út, hogy egy ember megváltoztassa az életét.
Tehát akkor mi az értelme egy emberi lény életének? Az, hogy megtapasztald az érzéseket, melyeket megszereztél az önérdekhez fűződő ragaszkodással, és az érzelmekkel átitatott emberi élet folyamatának az élvezése. Gondolj bele, mennyire szánalmas ez, és milyen fajta érzés ez valójában.”
Ez pontosan egy gyerekes érzés a jelenlegi megértésem szerint. A taoizmusban Igaz emberré művelték magukat. Amire utalnak, hogy egy Igaz embernek lehet tekinteni egy érett férfit. Tehát mi egy érett férfi? Egy ember, aki nem kíván semmit és nem akar valaki lenni, egy ember, aki könnyedén veszi a dolgokat, egy ember, aki nem makacs, nem önfejű, nem versenyez, nem féltékeny, aki nem kényszeríti a saját véleményét másokra, egy ember, aki először mindig másokra gondol. Egy személy önös ragaszkodások nélkül. Egy felnőtt ember. Egy Igaz ember.
A történelem hosszú időszakán át a Három Világkörön belül követtük a reinkarnáció hat útjának ösvényét; sokszor végigéltük a gyermektől az öregemberig, de sosem voltunk érettek, mert senki nem volt, aki tanított volna minket, hogyan legyünk azok – nem volt módunk rá. Most, a végső szakaszban végül van esélyünk, hogy ragaszkodásmentessé tegyük magunkat, felnőjünk kényszer nélkül és így túlhaladjuk a Három Világkört. Ez az, amiért itt vagyunk. Ez az oka, amiért a régi világegyetemből idejöttünk – embernek születni és megérni, hogy Igaz Emberré váljunk, hogy képesek legyünk visszatérni az Új Világegyetembe. Remélem, senki sem fogja közülünk elszalasztani ezt a lehetőséget.
Ez a megértésem.
Köszönöm Mester! Köszönet a gyakorlótársaimnak!
* * *
tovább ...