Hosszú ideig volt egy félreértésem. Úgy gondoltam, hogy mindig vannak lehetőségek megmenteni az érző lényeket, amíg a Fá-helyreigazítás véget nem ér. Miután olvastam a Mester új leckéjét, hirtelen megértettem, hogy hol rontottuk el, sok érző lény elvesztette az esélyét a megváltásra.
A Mester azt mondja a „Dáfá tanítványoknak tanulniuk kell a Fá-t – Fá tanítás 2011-ben Washington DC-ben, a Metro Area-ban tartott Fá-konferencián”:
„De tudjátok ti, hogy azok az emberek, akik a múlt évben meg kellett volna legyenek mentve, örökre elveszítették az esélyt? Mert a Fá-helyreigazítás folyamatosan van előremozdítva, lépésről lépésre. Ha el van érve egy szint, az ezen a szinten levő emberekről van szó. Ha fent egy mennyország, égitesteknek egy szintje van elérve, pontosan az erről a szintről való emberek jönnek a show-ra. Következő alkalommal a hely már nem hozzá tartozik, hanem egy másikhoz. Tudjátok, hány élőlény veszett el?!”
Sokáig tűnődtem a Mester szavain. Hogyan csinálhatnám minden nap jól? Nem akartam a veszteségek és az érző lények - akikért én voltam a felelős - miatt fájdalomban élni.
Habár műveltem magam és mentettem az érző lényeket, sok lehetőséget elszalasztottam. Néhány évvel ezelőtt, elmulasztottam egy alkalmat, hogy tisztázzam az igazságot egy ismerősömnek, aki helyettes osztályvezető volt. Mikor hallottam a hírt, hogy meghalt egy üzleti út során agyvérzésben, amely a túlzott alkoholfogyasztás következménye volt, nem tudtam elhinni, hogy ez igaz. Az utazása előtt két nappal összefutottunk. Azon gondolkodtam, hogy tisztázom neki az igazságot, de haboztam attól félve, hogy nem lesz rá fogékony.
Egy másik lehetőséget is elvesztettem, hogy tisztázzam az igazságot egy kollégámnak. A közelében dolgoztam és mindig, mikor adott fájlokat, táviratokat vagy gépelt dokumentumokat, nagy tisztelettel tette. Elvesztettük a kapcsolatot egymással, miután a vállalat átalakult. Öt évvel később láttam őt a munkahelyi étteremben. Az étkezde nagyon zsúfolt volt, és nem gondoltam, hogy meglátott volna engem. Boldogtalannak tűnt. Azonnali vágyam volt, hogy elmondjam neki az igazságot. Azonban a napok teltek, és nem tettem semmit. Úgy gondoltam, minden nap fogom őt látni az ebédlőben, de soha többet nem láttam őt újra.
Elvesztettem sok lehetőséget. Fájdalmas, mikor rájuk gondolok, arról nem is beszélve, hogy mennyi kínt fogok tapasztalni a Fá-helyreigazítás végén.
Miután magamba néztem, az alábbi hiányosságaimat ismertem fel:
1. Vakon optimista voltam. Úgy gondoltam, hogy minden lény különböző csatornákon találkozik az igazsággal. Ami az embereket illeti a mindennapjaimban, nem találtam sürgősnek elmondanom nekik az igazságot. Azt gondoltam, hogy kíváncsiak lesznek, és egy nap kérdeznek engem az igazságról.
2. A megközelítésem az volt, hogy lassan mentem meg az érző lényeket. Habár lehet, hogy nem akarom bevallani, de a Fá-helyreigazítás végére vártam.
3. Egy erős ragaszkodásom volt, hogy másoktól függtem. Úgy gondoltam, ha én nem teszek semmit, az érző lények megmentéséről valaki más fog gondoskodni. Tudat alatt a Fá-helyreigazítás előrehaladására támaszkodtam. Néha azt gondoltam: „Mikor a Mester visszajön és a Shen Yun be lesz mutatva Kína szárazföldi részén, akkor mindeki egyszerűen tudni fogja az igazságot.”
4. Helytelenül azt gondoltam, hogy a Dáfá tanítványok, akik korán távoztak, többé már nem mentenek meg érző lényeket, és mégis mind elérték a beteljesülést. Ezért nem kell nekem sem többet tennem.
5. Nem tudtam a nehézségekkel szemben továbbmenni. Elkerültem az embereket, akik úgy tűntek, hogy nehéz lenne megmenteni. Csalódtam az embereket, akik merev gondolkodásúak vagy ésszerűtlenek voltak.
Valójában, ha minden Dáfá-tanítvány ezen a módon gondolkozna, megakadályoznánk a Fá-helyreigazítást. Ha másokra támaszkodunk, akkor hogyan tudjuk a Fá-helyreigazítást gyorsan előmozdítani? Ülni és várakozni nem az, amit a Dáfá-tanítványoknak tennie kell. Mikor a Fá-helyreigazítja az embervilágot, akkor talán csak néhány érző lény marad megmenthető.
Egy felelőtlen és motiválatlan hozzáállással nem ismerhetjük fel azokat az embereket, akiket meg kell mentenünk, és a régi erők kihasználják ezt a hiányosságot. Valahányszor van egy lehetőség megmenteni egy érző lényt, a lehető legjobban kellene megpróbálnunk, mert minden érző lény a Mester rokona. Minél hamarabb tudják az emberek az igazságot, annál hamarabb fognak üdvösséget szerezni és a megmenekülésükre ez a garancia, valamint annál hamarabb segítik terjeszteni az igazságot.
Minden Dáfá-tanítvány vállán más felelősség van. Amíg itt vagyunk a földön, meg kellene ragadnunk az alkalmat, hogy megmentsük az érző lényeket. Hogy ezt egy személy nehéznek találja-e vagy sem, arra a Mester ezt mondja a Zhuán Fálun-ban:
„Úgy gondolom, hogy az, hogy nehéz-e vagy sem, az embertől függ. Egy hétköznapi ember, aki nem akarja magát művelni, azt fogja gondolni, hogy a művelés egyszerűen túl nehéz és elképzelhetetlen és hogy ő nem tudná magát sikeresen művelni. Ő egy hétköznapi ember és nem akarja magát művelni, nagyon nehéznek találná.”
A Dáfá-tanítványoknak, akik elkötelezettek abban, hogy segítsék a Mestert az érző lények megmentésében, képesnek kell lennünk leküzdeni bármilyen nehézséget a Mester iránti együttérzésünkből és tiszteletünkből! Ha passzívak vagyunk és hiányosak az őszinte gondolataink, nem tudjuk jól csinálni az érző lények megmentését.
A problémáim léteztek, mert nem tudtam feltétel nélkül gondolkodni és megpróbálni a legjobbat elérni, amit a Mester akar a Fá-helyreigazítás során. Az emberi erkölcs gyorsan hanyatlik, néhány lény annyira rosszá válik, hogy már megmenthetetlenek. A Mester gondoskodott az eleve elrendeléssel arról, hogy az emberek megtaláljanak minket. Erre a lehetőségre nehéz szert tenni és ami elmúlt, örökre elveszett.
Jól kell tanulnunk a Fá-t, jól küldeni az őszinte gondolatokat, és most megmenteni az embereket! Meg kell becsülnünk az életeket, amelyek le mertek jönni az emberi világba azért, mert szilárdan hittek a Dáfá-ban, ezáltal sürgős megmenteni őket.
* * *
tovább ...