(de.minghui.org)
Tisztelt Mester, kedves gyakorlótársak!
2017 óta művelem magam a Fálun Dáfában. Ma ismét Németország északi részéről érkeztem ide, miután tavaly már a családommal együtt is részt vehettünk a konferencián, meghívás alapján. Az élő beszámolók mind a mai napig mély benyomást tettek ránk. Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért, hogy családként együtt emelkedhessünk a művelésben, és most azért jöttünk, hogy megosszuk veletek saját művelési tapasztalatainkat.
Hatvanéves koromtól kezdve több éven át naponta sokat és intenzíven dolgoztam számítógépen – mind a médiában végzett munkám során, mind egy Dáfá-projekt támogatásában. Ily módon valósággal a számítógépes munka mögé rejtőztem. Alig mentem ki, hogy más embereknek beszéljek a Fálun Dáfáról vagy szóba elegyedjek velük.
Ez néhány évig jól működött, mígnem körülbelül két évvel ezelőtt teljes fizikai összeomlást szenvedtem. Sem ülni, sem állni, sem feküdni nem tudtam, mert a fájdalom már néhány perc után elviselhetetlenné vált. Ez az állapot több hónapig tartott. Folyamatosan változtatnom kellett a testhelyzetemet. Amint két óránál hosszabb ideig aludtam, nagy nehezen beálltam a meleg zuhany alá, hogy az izmaim újra ellazuljanak.
Bár ez idő alatt folytatni tudtam a médiában végzett munkámat – először egy álló íróasztalt állítottam fel, majd leültem dolgozni –, amikor a fájdalom túl erőssé vált, művelőként tudtam, hogy ez nem helyes állapot. Mi volt hát az én hiányosságom?
Legmélyebb kétségbeesésemben, amikor már arra is gondoltam, hogy elhagyom a testemet, a Mesterhez fordultam. Ebben a helyzetben a Mester együttérzésében három útmutatást adott nekem:
„Nem azért jöttem ebbe a világba, hogy embereket mentsek meg? Hiszen követni akarsz engem?”
„Ha követni és támogatni akarsz engem, fel kell ismerned az alapvető ragaszkodásaidat; meg kell tanulnod ésszerűen kezelni őket, majd el kell távolítanod azokat.”
„Mit akarsz hátrahagyni az emberiségnek?”
Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnám megvalósítani ezeket az útmutatásokat.
Embereket megmenteni – de hogyan?
Belsőleg megnyugodtam, és elhatároztam, hogy valóban követni fogom a Mestert, és támogatni fogom őt az emberek megmentésében. De hogyan tehetném ezt konkrétan? Mit tudnék tenni?
Eszembe jutott, amikor a családommal részt vettünk egy kilencnapos szemináriumon Oldenburgban. A videóvetítés után bementünk a belvárosba. A feleségem és a fiam vásárolgatni akartak, én pedig ott maradtam, és figyeltem a piactéren zajló nyüzsgést.
Ekkor észrevettem, hogy megítélem az arra járó embereket, és gyakran rossz gondolatok merülnek fel velük kapcsolatban a fejemben. Elgondolkodtam azon, hogyan kezeljem ezt. Ekkor az a gondolat jutott eszembe, hogy ezek az emberek is szeretnének megmenekülni. Hogy elűzzem a rossz gondolatokat, újra és újra ezt mondtam magamnak: „Ez az ember is meg akar menekülni.” Amikor negatív gondolatok merültek fel bennem egy arra járó emberrel kapcsolatban, csendben megismételtem magamban ezt a mondatot.
Fokozatosan mély vágy ébredt bennem arra, hogy más emberekkel beszéljek a Fálun Dáfáról, és elmondjam nekik a saját tapasztalataimat. Ezért elhatároztam, hogy gyakrabban veszek részt információs napokon, és a városban is tudatosabban keresem az emberekkel való kapcsolatot. Támogatni akartam a Mestert a Fá-helyreigazításban, és igazolni akartam a Fát.
Ezután a sétálóutcában, a pékség előtti ülőhelyeken is elkezdtem a Fát tanulni. Lassan szóba elegyedtem ott a helyiekkel és az üdülővendégekkel. Újra és újra ezt gondoltam magamban: „Ez az ember is meg akar menekülni.” Beszéltem az embereknek a Fálun Dáfáról, tájékoztató anyagokat adtam nekik, és a Mester írásait osztogattam. Emellett a Mester könyveit és a Minghui Kiadó könyveit is árusítottam. Ugyanezt tettem a rostocki információs napokon is, amelyeken több vietnámi gyakorló vett részt.
Alapvető ragaszkodásaim
Ezeken a tapasztalatokon keresztül felismertem, hogy bizonyos elképzeléseim voltak arról, hogyan kell az embereknek viselkedniük, és hogyan kell a dolgokat elvégezni. Ha valaki nem figyelt rám kellőképpen, vagy akár félbe is szakított, türelmetlenné váltam. A türelmetlenségem bosszúságot, végül pedig dühöt váltott ki belőlem. Az érzéseim teljesen az irányításuk alatt tartottak. Ez meglepett, és elgondolkodtatott. Felismertem, hogy egy művelőnek nem szabad így viselkednie.
Elgondolkodtam a múltamon, és sok traumatikus élmény jutott eszembe, amelyek már korai gyermekkoromban elkezdődtek. Megtanultam, hogy ne akarjam érezni a fájdalmat, hanem elfojtsam azt. Emiatt kialakult bennem az a hozzáállás, hogy lehetőleg semmit se érezzek többé, hanem csak szabályokat kövessek. Nem akartam újra büntetést kapni.
Ezt a viselkedési mintát más emberekre is megpróbáltam ráerőltetni. Ez természetesen elutasító reakciókhoz vezetett. Akkor még nem tudtam jobban. Ez a felismerés azonban elgondolkodtatott, és arra ösztönzött, hogy még mélyebben tekintsek befelé.
A művelésem során ezenkívül az a gondolat is kialakult bennem, hogy minden érzést el kell távolítani. Azt gondoltam: „Ez jó. Hiszen én amúgy sem akarok semmit érezni. Ebben már sok gyakorlatom van.”
Végül felismertem, hogy éppen ez a hozzáállás járult hozzá a fizikai összeomlásomhoz. Az érzések elfojtása nem az a mód volt, ahogyan egy művelőnek kezelnie kellene őket.
Tavaly részt vettem a svájci Fá-konferencián. Ott megtapasztalhattam, hogyan foglalkoznak a gyakorlók nyíltan és őszintén az élményeikkel és a hozzájuk kapcsolódó érzéseikkel. Felismertem, hogy éppen ebben rejlik az élénkség és az életöröm. Ez mélyen megérintett, és a családommal együtt hazautaztam.
Az út során elmondtam a családomnak, mi mindenért lehetek hálás. Rádöbbentem, hogy napjainkban a hála gyakran háttérbe szorul, amikor csak tesszük a dolgunkat, és mindent kizárólag kötelességtudatból végzünk. Én is így éltem. De művelőként nem így kellene cselekednem. Nem kellene-e felelősségtudatból cselekednünk a többi érző lény iránt, akiket meg kell menteni?
Ezután az egész családom elkezdett arról beszélgetni, mi mindenért lehetünk hálásak. Ez kölcsönös megbecsülést és erősebb összetartozásérzést teremtett közöttünk.
Befelé tekinteni
Ezek az élmények ahhoz vezettek, hogy egyre mélyebben és pontosabban tekintettem befelé. Ennek a folyamatnak a valódi jelentése azonban még nem volt teljesen világos számomra. Ez az emberekkel való találkozásaimban is megmutatkozott, amikor beszélgetésbe elegyedtem velük.
Ez alapvetően megváltozott, amikor részt vettem egy Minghui téli táborban, és ott egy wushu-tanfolyamon vettem részt.
Először a fizikai korlátaimat ismertem fel. Az edző azonban a tanfolyam során háromszor is azt mondta nekem, hogy képes vagyok rá. Ezek a szavak olyan mélyen hatottak rám, mintha maga a Mester szólt volna hozzám, és arra bátorított volna, hogy wushut tanuljak.
Később azt is próbára tették, valóban ki akarok-e tartani mellette. Azt állították, hogy a wushu egy másik iskolához tartozik, ezért nem lehet a Fálun Dáfával együtt gyakorolni. Számomra azonban egyértelmű volt, hogy a Shen Yun is a Mester egyik projektje, és az érző lények megmentését szolgálja. A Shen Yun a harcművészet mozdulatait a klasszikus tánc elemeivel ötvözi.
Emellett a wushu az NTD nemzetközi versenyei közé is tartozik. Ezek a versenyek azt a célt szolgálják, hogy újjáélesszék az eredeti hagyományokat és művészetet, és továbbadják azokat a jövő nemzedékeinek. Úgy gondoltam, ez bizonyára összhangban van a Mester szándékával.
Miután a kételyeim eloszlottak, keményen igyekeztem. Hamarosan azonban felismertem a fizikai korlátaimat. Ennek ellenére kitartottam, és részt vettem a záróelőadáson. Ez volt az első wushu-fellépésem, és számomra bátorítást és megerősítést jelentett, hogy helyes döntést hoztam.
A tanfolyamot online tartották, hetente egyszer. Emellett négy-hat hetente személyes edzéseket is szerveztek. Mivel az edzőm kezdetben úton volt, csak az oktatóvideói alapján tudtam gyakorolni. Kevés tapasztalatom volt, újra és újra elterelődött a figyelmem, és féltem, illetve méltatlannak éreztem magam. Ezért a megkövetelt gyakorlatsort – az úgynevezett formát – csak ritkán gyakoroltam.
Mivel hiányoztak a megfelelő fizikai adottságaim, kezdetben főként azért edzettem, hogy visszanyerjem a mozgékonyságomat és az egyensúlyomat. Ugyanakkor meg akartam felelni a tanfolyami díj kedvezményének a feltételeinek is. Ez elég jól sikerült.
Három hónap után következett az első személyes edzés. Nagyon izgatott voltam, sőt féltem is. Számomra ez döntő próbatételnek tűnt: valóban foglalkozni akarok-e a wushuval, és hosszú távon is ki akarok-e tartani mellette.
Ezért ismét eszembe jutottak a Mester kérdései:
„Akarsz engem követni és embereket megmenteni?”
Igen, akarom.
„Le akarod tenni az alapvető ragaszkodásaidat?”
Igen, akarom.
„És mit akarsz hátrahagyni az emberiségnek?”
A válaszom ez volt: A wushu segítségével szeretném a hagyományos értékeket ismét láthatóvá és megtapasztalhatóvá tenni az emberi világban.
Testi érzékelés
Ezzel a tisztánlátással az érzékelés új területei és szintjei nyíltak meg előttem. Ez először a testemet érintette, mert a forma minden egyes mozdulatának meghatározott követelménye és jelentése volt. Csak akkor mutatkozhatott meg a forma értelme és hatása, ha az egymásra pontosan összehangolt mozdulatokat helyesen hajtották végre.
Ehhez befelé kellett tekintenem, és tudatosítanom kellett magamban a mozdulat minden egyes részét. Újra és újra elkezdtem végigpásztázni a testemet – mind álló helyzetben, mind mozgás közben. Mindent tudatosan és ellenőrzötten kellett végrehajtanom.
Ettől kezdve az érzékelésem már nem korlátozódott csupán az edzésre, hanem kiterjedt a mindennapi életemre és különösen a Dáfá-gyakorlatok végzésére is. Megfigyeltem például, hogy csukva van-e a szemem, a nyelvem hegye enyhén érinti-e a szájpadlást, a csípőm semleges helyzetben van-e, a vállaim ellazultak-e, és az arcom nyugalmat és harmóniát sugároz-e.
Így felismertem, milyen állapotban vagyok az adott pillanatban, és el tudtam dönteni, min kell esetleg változtatnom. Teljes felelősséget vállaltam a helyzetemért és a cselekedeteimért. Felismertem a hiányosságaimat, és tudatosan elkezdtem kijavítani őket. Ezt folyamatosan ismételtem, míg fokozatosan szokássá vált. Abban a pillanatban mély kapcsolatot éreztem a Fával.
A harag kezelése
Ez az érzékelés azonban nem korlátozódott a testemre. Valahányszor valami nem úgy történt, ahogyan elképzeltem, belső konfliktus keletkezett bennem. Azonnal olyan érzések törtek fel bennem, mint a bosszúság, a félelem, a düh vagy a neheztelés.
Erre jó példa volt a mosogatás. Amikor én mosogattam, úgy tettem le az edényeket, hogy továbbra is könnyen hozzáférjek a csaphoz. Amikor a feleségem mosogatott, néha úgy helyezte el az edényeket, hogy a csaphoz már csak nehezen lehetett hozzáférni. Korábban ilyen helyzetekben azonnal dühös lettem, és hangosan, figyelmetlenül félretoltam az edényeket. Gyakran úgy tettem ezt, hogy tovább sem gondolkodtam rajta. Emiatt a neheztelésem egyre csak nőtt.
Nevelni és irányítani akartam másokat. Számomra csak a saját módszerem volt helyes. Hiányzott belőlem a türelem, az empátia és a megértés. A harag teljesen az irányítása alatt tartott.
Most elkezdtem tudatosan érzékelni önmagamat. Felismertem a helyzetet olyannak, amilyen valójában volt, és észrevettem, amikor harag támadt bennem. Abban a pillanatban el kellett döntenem, hogyan akarom kezelni. Az edzés révén immár képes voltam tudatosan meghozni ezt a döntést.
Ez számomra szinte varázslatos pillanat volt: a sűrű köd felszállt, és tisztán láthattam azt a lényt, amely kiváltotta bennem a haragot. Nemcsak érzékeltem a haragot, hanem belsőleg beszélni is tudtam vele.
Ezt mondtam a haragomnak: „Most már nincs időm rád. Szeretném nemesíteni a jellememet, ezért türelmet akarok gyakorolni. Ha bosszankodom, nem gyakorlok türelmet. Akkor együttérzést sem tudok mutatni, legfeljebb a felszínen maradok barátságos.”
Ebben a pillanatban világossá vált számomra, hogy türelem és jószívűség nélkül nem tudok valóban elérni más embereket. Bármilyen őszintén is beszélnék, az üzenetem nem érné el a másikat, ha hiányozna belőlem a türelem és a megértés iránta.
Egy új hozzáállás
Ezeken a tapasztalatokon keresztül világosabbá vált számomra, hogyan beszélhetek más embereknek a Fálun Dáfá értelméről és jelentőségéről. Megtanultam felismerni az alapvető ragaszkodásaimat, és felelősségteljesen kezelni őket. Emellett megértettem, hogyan tudom a wushu segítségével ismét meghonosítani és megtapasztalhatóvá tenni a hagyományos értékeket az emberi világban.
Azáltal, hogy folyamatosan befelé tekintettem, egészen új módon érzékeltem önmagamat. Sok olyan dolgot felismertem, amelyeket most már tudatosan és felelősségteljesen tudtam kezelni.
Már nem volt értelme panaszkodnom, siránkoznom, másokat megítélnem, önmagamat becsmérelnem, vitatkoznom, mindenáron igazat akarnom, ráerőltetnem magam másokra, valamilyen vágy vagy álom után hajszolnom, vagy mindent tökéletesen akarnom csinálni.
Ehelyett megnyílt a szívem. Megtanultam érzékelni és felismerni önmagamat, valamint megérezni, mi történik éppen. Ezután tudatosan el tudtam dönteni, hogyan akarom kezelni az adott helyzetet.
Most már valóban tekintettel tudtam lenni másokra, teljes figyelemmel meg tudtam hallgatni őket, és ugyanakkor teret tudtam hagyni nekik a saját felismerési folyamatukhoz. Minél többet értettem meg, annál jobban tudtam elfogadni az embereket olyannak, amilyenek voltak. Megoszthattam velük az élettörténetüket, elmesélhettem nekik a saját történetemet, és beszámolhattam arról, milyen változásokat hozott a Fálun Dáfá az életembe.
Ez leírhatatlan hálával töltött el.
A 2026-os Minghui nyári táborban lehetőségem volt arra is, hogy két Shen Yun-művész vezetésével részt vegyek a nyújtóedzéseken. Az ebből származó felismeréseim a következők:
A Shen Yun magában foglalja a harcművészet mozgásformáit és a hagyományos pekingi opera kifejezésformáit.
Az emberi testet rendben kell tartani, ezért edzeni is kell; hiszen olyan, mint egy szent templom – amelyet az istenségek adtak. Ennek megfelelően sugároz is, és így hozzájárul ahhoz, hogy igazoljuk a Dáfá méltóságát.
Lehetséges ellazulni a fájdalomban, majd leküzdeni az elménkben lévő korlátokat, és más dimenziókat meglátni. El tudom engedni a kételyeket, és alázattal, valamint hálával telhetek meg.
Emellett ott másokkal együtt a befelé tekintés témáját is tovább tudtam mélyíteni. A tábor aktuális szabályai körül előzetesen sok vita zajlott. A táborban egy nem gyakorló is megszólított ezzel kapcsolatban. Végül elmagyaráztam neki a jelenlegi megértésemet. Egy művelő magas követelményeket támaszt önmagával szemben, nem pedig másokkal szemben. Miért? Mert nem ismerem a sorsszerű összefüggéseket, sem azt, hogy a másik éppen milyen szakaszban van. Nem tudhatom pontosan, milyen feladatokat kell a másiknak éppen megoldania és megtanulnia, és mit kell nekem tükröznie ahhoz, hogy emelkedhessek. A tábor szabályai segítségével ellenőrizhetem magamat: hol tartok, hol vannak a hiányosságaim, és mit kell még megtanulnom. Éppen akkor, amikor kész vagyok megnézni, mit tükröz nekem a másik, enyhíthetem a konfliktusokat, és magamba nézhetek, hogy meglássam, mit nem engedtem még el, vagy mit kell még megtanulnom. A nem gyakorló ezután azt mondta, hogy most már meg tudja érteni és el tudja fogadni a tábor szabályaival kapcsolatos dolgot.
A nyári tábor médiacsapatának egy másik tagja megkérdezett a médiacsapat munkájával kapcsolatos kritikámról. Erre először nem tudtam válaszolni. Rövid gondolkodás után azt mondtam neki, hogy csak azt kell megkérdeznie magától, mit tükröz neki a másik, és akkor megkap minden olyan információt, amelyre abban a pillanatban szüksége van. Ezt jól el tudta fogadni, és meg is értette.
Egy másik visszajelzés szintén arra bátorított, hogy továbbra is folyamatosan tekintsek befelé, és érzékeljem önmagamat, hogy felismerjem, mi van. A szülői tapasztalatcsere során hozzá akartam szólni valaki más történetéhez, de abban a pillanatban nem találtam a szavakat, különösen azért, mert angolul kellett beszélnem. Miután azonban befelé tekintettem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tükröznek nekem, gond nélkül tudtam beszélni, és mások segítségével érthetően ki tudtam fejezni magam. Másnap azt a visszajelzést kaptam, hogy valaki a csoportból azt mondta: a mondanivalóm pontosan az utolsó hiányzó puzzle-darab volt számára. Segített neki megérteni, hogyan lehet felismerni és kezelni a belső konfliktusokat.
Végtelenül hálás vagyok azért, hogy a Fálun Dáfában művelhetem magam, mert ez ajtókat nyitott meg előttem, és hidakat épített számomra, hogy ismét úgy élhessek, ahogyan korábban is éltem; hogy az Őszinteség, a Jószívűség és a Türelem szellemében éljek és cselekedjek.
Záró megjegyzés
Több héten át dolgoztam ezen a beszámolón. Újra és újra elhalasztottam az írást, és nem tartottam be a magam elé kitűzött határidőket, mert hagytam, hogy elterelődjön a figyelmem. Mivel közben gyakran szünetet kellett tartanom, a beszámoló lépésről lépésre készült el.
Amikor a szöveg már majdnem elkészült, a számítógép újraindult. Az újraindítás után a rendszer megkérdezte, hogy el szeretném-e menteni a beszámolót. Figyelmetlenségemben a „ne mentse” lehetőségre kattintottam, ezért a szöveg egy részét újra meg kellett írnom.
Ekkor felismertem a saját korlátozottságomat: a koncentrációs képességem hiányosságát. Csak akkor tudok valóban befelé tekinteni, ha a figyelmemet teljes egészében egy dologra irányítom. Ekkor a szándék nélküliség és az egyszerűség olyan állapota jön létre, amelyben látszólag erőfeszítés nélkül követhetem a természetes folyamatot. Számomra ez azt jelenti, hogy követem a Mester elrendezéseit.
A Mester mélyen ható útmutatásai bátorítottak arra, hogy a wushuval foglalkozzam. A wushu gyakorlása és az ottani gyakorlók segítsége révén mélyebben megérthettem a Fá alapelveit, emelhettem a xinxingemet, és megtapasztalhattam a Dáfá erejét. Így több bizalmat és stabilitást nyertem a művelésemben. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire végtelenül hálás vagyok ezért.
Bárcsak ezek a tapasztalatok más embereknek is segítséget nyújtanának, inspirálnák őket, és lehetővé tennék számukra, hogy hasznukra fordítsák azokat.
Köszönöm, tisztelt Mester!
Köszönöm, kedves gyakorlótársak!
Forrás: [Fa-Konferenz in der deutschsprachigen Schweiz 2026] Nach innen schauen – möglichst in jedem Moment
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...