(de.minghui.org) Tisztelt Mester! Kedves gyakorlótársak!
Örömmel, de nem minden nehézség nélkül írom ezt a tapasztalatmegosztást. Nagyon sokat merítettem abból, amikor a korábbi európai Fá-konferenciákon mások tapasztalatait hallgattam – néha könnyekig meghatódtam –, mégis mindig úgy éreztem, hogy nekem magamnak nincs semmi érdekes mondanivalóm. Ez csak akkor változott meg, amikor magamba néztem, és felismertem, hogy ez egy nagyon önző hozzáállás, amely megfelelt az önző életfelfogásomnak.
2005 körül lakótársaim révén találkoztam először a Fálun Dáfával. Akkori barátnőm – aki ma már a feleségem – azonnal érdeklődni kezdett iránta, és elkezdte gyakorolni. Nekem több évre volt szükségem, de végül az esküvőnk napján, 2012. június 10-én azt mondtam a feleségemnek, hogy szeretném vele együtt olvasni a Zhuán Fálun című könyvet.
Attól a naptól kezdve az életem már nem volt ugyanolyan. Néhány hónapon belül sikerült felhagynom egészségtelen szokásaimmal és káros szenvedélyeimmel. A tanítás tanulásából származó előnyök inkább a jellememben mutatkoztak meg, mint a fizikai állapotomban – hiszen mindig is egészséges voltam.
Számos olyan viselkedésformámat, amelyet korábban normálisnak, sőt akár erényesnek tartottam, most más szemszögből kezdtem vizsgálni. Életemben először éreztem úgy, hogy értékes iránymutatásra találtam. Mindig is nagyon spirituális beállítottságú voltam, de mindvégig meg voltam győződve arról, hogy nincsenek olyan utak, amelyek mindenki számára működnének. Végül is a legtöbb vallás, amelyet a tömegek követtek, a tömegek számára jött létre, ezért soha nem tudott volna útmutatást adni nekem és a legbensőbb érzéseimnek.
Kezdetben nehezemre esett a Zhuán Fálun olvasása. A feleségem arra biztatott, hogy tartsak ki. Néhány hét elteltével világossá vált számomra, hogy egy fekete anyag rétege tartott vissza, amely a hétköznapi társadalomban töltött hosszú évek alatt halmozódott fel bennem. Amint sikerült áttörnöm ezt az akadályt, hihetetlen békére és a beteljesülés mély érzésére találtam az olvasásban.
Az évek során az igaz tények tisztázását célzó tevékenységekben is részt vettem. Kezdetben ez sem ment könnyen, mivel nem igazán tudtam, mit mondjak, és attól tartottam, hogy valami olyasmit mondok, ami eltávolíthatja az embereket a Dáfától. A könyv és a Mester előadásainak rendszeres olvasása révén felismertem, milyen értékes lehetőség ez a Xinxingem emelésére. A Mester arra kért bennünket, hogy segítsünk neki megmenteni az érző lényeket, és ez minden Dáfá-tanítvány számára értékes feladat.
Művelés a Shen Yun-projekt keretében
Amikor először láttam a Shen Yunt, még nem voltam gyakorló. A társulat két előadásra érkezett városunkba, Firenzébe, a feleségem pedig segített a népszerűsítésben. Emlékszem, hogy még nem kelt el minden jegy. Emlékszem a feleségem könnyeire, és arra is, hogy az előadás számomra hihetetlen élményt jelentett. Az előadás alatt úgy éreztem, mintha távoli országokba kerültem volna, ahol egy dicsőséges múltat és civilizációt fedeztem fel.
A következő években Milánó volt az egyetlen olasz város, ahol a Shen Yun fellépett. Ez az ország egyik legnagyobb városa, és az a megfontolás állt a választás mögött, hogy az ott élők valószínűleg jobban értékelnének egy ilyen előadást. Ezeken a rendezvényeken én is segítettem a népszerűsítésben. Emlékszem, milyen nehézségeink voltak a jegyek eladásával és a színház megtöltésével a háromnapos előadássorozat során. Bár akkor még viszonylag új gyakorló voltam, néhány gyakorlótársam viselkedésére ma is jól emlékszem. Ezek az emlékek később sokat segítettek, amikor egyre aktívabban bekapcsolódtam az előadások népszerűsítésébe.
2015-ben kezdtem aktívan részt venni a projektben, és még mindig pontosan emlékszem a kezdetektől jelentkező nehézségekre. A lányunk akkor valamivel több mint egyéves volt. Abban az időben nem értettem teljesen a feleségem elszántságát, és úgy éreztem, hogy elhanyagolja a kötelességeit. Számomra már az is kihívást jelentett, hogy elegáns öltönyt viseljek. Egész életemben kerültem az alkalmi, formális öltözetet, most azonban fel kellett vennem, hogy színházakban és céges rendezvényeken népszerűsítsem az előadást. Szerencsére a közös csoportos tanulás hihetetlenül sokat segített. Viszonylag rövid idő alatt sikerült legyőznöm a megszégyenüléstől való félelmemet, és elengednem az igazságtalanság érzését.
Egy alkalommal az egyik milánói előadáson a nézőtéren láttam el biztonsági feladatokat, amikor odajött hozzám valaki, és azt mondta, hogy a társulatnak sürgősen szüksége van valakire, aki beszél angolul. Ezután a kulisszák mögé tuszkolt. Az előadás mindjárt kezdődött. Teljes sötétség volt, csak néhány kék fény és egyetlen piros lámpa világított. Nagy sietség közepette elmagyarázták, mit kell tennem – egy „nagyon egyszerű” feladatot: közvetlenül a színpad közepén lévő függöny mögött kellett tartanom egy függönyt, hogy megakadályozzam a füst beáramlását a középső nyíláson keresztül, ami elrontotta volna a közönség számára a meglepetést.
Egyszerűnek tűnt a feladat, leszámítva azt, hogy a színpad közepén álltam; mögöttem a táncosok, akik a függöny felgördülése előtt őszinte gondolatokat bocsátottak ki; előttem pedig több száz ember, akik beszélgetés közben elfoglalták a helyüket. A zenekar gongütésére le kellett engednem a függönyt a földre, majd gyorsan át kellett futnom a füstön a színpad szélére. Hevesen vert a szívem, remegett a lábam, mégis hatalmas erőt éreztem, amely megtartott – pontosan ugyanazt az erőt, amelyet a következő években olyan jól megismerhettem.
A Mester ezt mondta:
„Egy olyan show sem hasonlíthatja össze magát vele, amelyet ma emberek adnak elő. Természetesen nem létezik összehasonlítás, mert, ahogy tudjátok, a színpadon istenségek vannak, akik segítenek a művészeknek, és ez megmentheti az embereket. Ki tudna ott lépést tartani? Senki sem tud. Azonkívül azok, akik fellépnek, Dáfá-tanítványok, és a művészek képességei a világklasszishoz tartoznak. Ez olyasmi, amit senki sem érhet el. (A Fá-magyarázat a 20. évfordulóra, 2012. május 13.)
Teltek az évek, én pedig továbbra is részt vettem a projektben. Eközben folyamatosan szembesültem olyan ragaszkodásaimmal, mint a kényelem szeretete, a tekintélyem vagy méltóságom elvesztésétől való félelem és az önzőségem.
2018-ban felajánlották, hogy a szülővárosomban, Firenzében vállaljam a színpadi területért való felelősséget. Ekkorra azonban már tudtam, hogy ez a felajánlás valójában azt jelenti: „Csináld meg!” Felismertem, hogy minél félelmetesebbnek tűnik egy feladat, annál nagyobb hasznom származhat belőle. Ettől kezdve minden lehetőséget igyekeztem elfogadni.
Ekkorra két további dolog is világossá vált számomra. Először is, nem mindig értjük meg azonnal a nekünk felajánlott feladatok jelentőségét. Ritkán értettem meg elsőre, mi történik, de végül minden világossá vált. Gyakran követtem el azt a hibát, hogy emberi elképzelésekre támaszkodtam a dolgok feldolgozásakor, de ez soha nem működött. A Mester vezet bennünket; nekünk csak szorgalmasnak kell lennünk, és az Őszinteség, Jószívűség, Türelem alapelveihez kell igazodnunk.
A második felismerésem az volt, hogy nem tervezhetek meg mindent. A legjobb stratégia arra, hogy felkészüljek a változásokra, az, ha nyitott maradok, emlékeztetem magam arra, hogy semmi sem lehetetlen, és teljes szívvel-lélekkel belevetem magam a projektbe.
2018-ban fejest ugrottam a Shen Yun kulisszák mögötti munkájába anélkül, hogy tudtam volna, mi vár rám. Visszatekintve úgy látom, hogy a produkciós csapat rendkívüli kedvessége segített nekem a legtöbbet ezekben a kihívásokkal teli pillanatokban. Annak ellenére, hogy hatalmas időnyomás alatt dolgoztak, olyan színházakban, amelyek nem egészen feleltek meg az előadás követelményeinek, és számos akadályba ütköztek, mindig sikerült nyugodtnak maradniuk és megoldásokat találniuk.
Ez a tapasztalat mégis traumatikus volt számomra. Sok éjszakán át újra és újra azt hallottam álmomban, ahogy amerikai akcentussal több százszor kiáltják a nevemet: „Giordano!” Huszonnégy órán át hatalmas nyomás alatt dolgoztam. Igyekeztem mindent összerakni egy idegen nyelven, amely tele volt számomra érthetetlen szakkifejezésekkel, miközben számos más, az előadással kapcsolatos feladatot is el kellett végeznem, például a teherautó kirakodását, a színpad felépítését, a próbákat, a bontást és az újbóli berakodást. Az előadás előtti éjszakán nem tudtam aludni. Amikor 48 órával később végre ágyba kerültem, összeomlottam a kimerültségtől és a boldogságtól. Tudtam, hogy mindent beleadtam. Az a küzdelem, amelyen keresztülmentem, valójában a saját ragaszkodásaimmal vívott harc volt – ezek a ragaszkodások pedig ekkorra már gyengébbek voltak nálam.
Azóta számos Shen Yun előadást támogattam Olaszország-szerte. A korábban érthetetlen szakkifejezések fokozatosan ismerőssé váltak számomra, míg végül teljesen megértettem és alkalmazni is tudtam őket. Rengeteget tanultam, és abban a kiváltságban volt részem, hogy Olaszország néhány legrangosabb színházában dolgozhattam, és – ha csak kis mértékben is – hozzájárulhattam az előadások sikeréhez és több tízezer ember megmentéséhez.
Mindig is szerettem kétkezi munkát végezni, így ez természetes volt számomra. Korábban ezt nem ismertem fel, de aztán világossá vált számomra. Asztaloscsaládban nőttem fel, ahol a bátyámmal már kisgyermekkorunk óta megtanultuk, hogyan kell faépítményeket és más dolgokat készíteni, miközben a nagyszüleinket és az édesapánkat figyeltük. Később egy ideig külföldön éltem, ahol elsajátítottam azt az angoltudást, amelyre a társulattal való kommunikációhoz szükségem volt. Miután igent mondtam, ezen az előre elrendezett úton minden a helyére került.
A Shen Yun mind a mai napig hihetetlen lehetőséget jelent számomra a művelésre és a fejlődésre. Nemcsak felszínre hozza a ragaszkodásaimat, hanem nagyszerű lehetőséget is ad arra, hogy teljesítsem ősi fogadalmamat, és segítsek a Mesternek. Ma már együttérzéssel tekintek vissza mindazokra az alkalmakra, amikor a kezdeti években panaszkodtam. Ezek a pillanatok feltárták az arroganciámat és az önzőségemet.
Emlékszem, mennyire dühös voltam amiatt, hogy nem ettem eleget, és nem aludtam eleget. Arra is emlékszem, hogyan segítettek a társulat tagjai a viselkedésükkel abban, hogy jobban megértsem önmagamat.
2020-ban a KPP vírusa minden tevékenységet leállított. Számomra nagyon különös időszak volt ez, ugyanakkor rengeteg lehetőséget kínált a személyes művelésre.
Abban az évben az olaszországi turné néhány előadását lemondták. Még mindig élénken emlékszem a jegyértékesítő csapat kemény munkájára: egyenként kellett felhívniuk a nézőket, és felajánlaniuk nekik a jegyek árának visszatérítését vagy a jegyek másik időpontra történő átváltását, hogy a megszakítások miatt senki se veszítse el a megváltás lehetőségét.
Sokan úgy döntöttek, hogy a világjárvány teljes időszaka alatt megtartják a jegyeiket – egészen 2022 tavaszáig, amikor az előadásokat újra meg lehetett tartani. Olaszországban a színházi szezon általában márciusban ér véget, abban az évben azonban csak májusban kezdődött a turné. Ez aggodalmat keltett a légkondicionálás nélküli helyszíneken várható magas hőmérséklet miatt. Ez Firenzében is így volt, ahol a Shen Yun május 25. és 29. között lépett volna fel. Ebben az időszakban a hőmérséklet a tavaszhoz képest szokatlanul magasra, 30 °C fölé emelkedett. Bár hűtőberendezéseket béreltek, hogy csökkentsék a nézőtér hőmérsékletét, a felső karzatokon ülő nézők közül sokan már az első felvonás vége előtt elhagyták a termet.
Ez a tapasztalat rádöbbentett arra, hogy nem lankadhat az éberségünk akkor sem, ha úgy gondoljuk, már elértünk egy eredményt. A népszerűsítés időszakában gyakran hajlamos voltam azt gondolni, hogy a projekt fő célja számunkra, gyakorlók számára, csupán a jegyek eladása. Ez azt jelentette, hogy az értékesítés befejeztével már megnyugodhattam. A tapasztalat azonban újra és újra megmutatta, hogy ez nem így van.
A személyes művelésem terén a legnagyobb kihívást azonban a tekintélyem elvesztésétől való félelem jelentette. Ez abban nyilvánult meg, hogy nehezen tudtam eleget tenni a munkahelyi kötelezettségeimnek.
Alkalmazottként dolgozom egy turizmussal és vendéglátással foglalkozó vállalatnál, emellett a bátyámmal együtt egy gazdaságban is dolgozom. Egyfelől azzal a problémával kellett szembenéznem, hogy mit mondjak a munkáltatóimnak, másfelől a bátyámnak is hihető magyarázatot kellett adnom.
Amikor először megtudtam, hogy az utazásra május és június között kerül sor, azonnal arra gondoltam, hogy lehetetlen lesz részt vennem rajta. Alighogy ez a gondolat megszületett bennem, eszembe jutottak azok a szavak, amelyeket mindennap a családommal együtt, a Mester fényképe előtt mondok el: „Az elviselhetetlen elviselhető, a lehetetlen pedig lehetséges.”
Tudtam, hogy anyagi veszteséggel kell számolnom, hiszen nem tudok majd dolgozni, de leginkább az emberek reakcióitól féltem. Felszínre kerültek az emberi elképzeléseim, és tudtam, hogy minél több kétséget és félelmet táplálok magamban, annál nehezebb lesz a helyzet.
A Mester ezt mondja a Zhuán Fálun című könyvben:
„És ha megijed, akkor az tényleg problémákhoz vezethet. Mert ha valamitől megijedsz, akkor az félelem, és a félelem nem egy ragaszkodás? Ha felszínre lép a ragaszkodásod, akkor meg kell szüntetned, vagy nem?“ (Zhuán Fálun, 6. előadás)
Miután őszinte gondolatokat bocsátottam ki a mező megtisztítása érdekében, beszéltem a munkáltatómmal. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: biztosítani akartam, hogy a lehető legkisebb negatív gondolat se merüljön fel benne az előadással vagy a Dáfával kapcsolatban. Előadtam a kérésemet, és megígértem neki – valamint saját magamnak is –, hogy a visszatérésem után mindenképpen ledolgozom a kieső időt túlórákkal. Azt is elmondtam, hogy szükség esetén korábban is visszatérhetek. Legnagyobb meglepetésemre készségesen beleegyeztek abba, hogy szabadságot vegyek ki.
A bátyám, a saját családom és a feleségem családja esetében nehezebb volt a helyzet, hiszen a feleségem is részt vett volna a turnén. Kisgyermekünk volt, és mindannyian ismerték az anyagi helyzetünket. Amíg a feleségemmel turnéztunk, a szüleinknek kellett volna gondoskodniuk a lányunkról. Úgy gondoltam, ez nagyszerű lehetőség lehetett volna számukra, hogy időt töltsenek az unokájukkal, ők azonban féltek és aggódtak. Néhány heves vita után kezdtem megérteni őket, és kedvesebb, együttérzőbb lettem velük.
A feleségemmel többször is megbeszéltük, hogyan lenne a legjobb eljárnunk. Talán csak a turné egy részén kellene részt vennünk? Esetleg felváltva maradhatnánk otthon, hogy gondoskodjunk a lányunkról? Tudtam, hogy a megoldást a Fában kell keresnem.
Abban a pillanatban úgy éreztem, be kell hunynom a szemem, és meg kell tennem a bizalom ugrását. Így is tettem. Úgy döntöttünk, hogy a lányunkat a családunkra bízzuk, és a teljes turnén részt veszünk.
A turné óriási siker volt. Először fordult elő, hogy minden előadásra minden jegy elkelt, és az emberek kezdték megérteni ennek a nagyszerű előadásnak az igazi értékét.
A következő évad ismét tavasszal kezdődött, néhány hónappal korábban, mint az előző évben. Az időpontokkal kapcsolatos korlátozások miatt lehetetlen volt visszatérni a megszokott téli szezonhoz. Én ismét félretettem a munkahelyi kötelezettségeim miatti aggodalmaimat, és belevetettem magam egy még hosszabb turnéba.
Ezúttal azonban már nem féltem, és rendkívül lelkes voltam, hogy részese lehetek ennek az egyre nagyobb hírnévre szert tevő színházi élménynek. Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyeket a turné során a Shen Yunnek dolgozó emberekkel – a táncosokkal és a zenészekkel – együtt élünk át. Olyan ez egy kicsit, mintha belépnénk egy tér-idő kapszulába, ahol az idő és a tér új dimenziót kap, és minden összhangban, egyetlen cél felé halad: az érző lények megmentése felé.
Az olaszországi turnék mára rendkívül sikeressé váltak. Saját utamra visszatekintve azt is látom, hogy ez annak a sok gyakorlónak köszönhető, akik hozzám hasonlóan együtt fejlődtek ezzel a projekttel: elengedték a ragaszkodásaikat, és teljes szívvel-lélekkel belevetették magukat a munkába. A munkaterhelés mindig nagy, és zavaró tényezőkre is számítani kell – különösen most, amikor a nemzetközi figyelem feltárta, milyen mértékben próbálja a Kínai Kommunista Párt rosszindulatúan elnyomni az igaz történetet.
A Fá-helyreigazítás időszakában élő Dáfá-tanítványokként arra kell törekednünk, hogy gyorsan fejlődjünk, és egyre tisztábban lássuk a küldetésünket.
Ha visszatekintek az elmúlt évekre, most már világosan látom, milyen óriási hasznot merítettem abból, hogy részt vettem a Shen Yun-projektben.
A sok nehézség révén sikerült emelnem a jellememet, és világosabban kommunikálnom a körülöttem lévő emberekkel. Anyagi helyzetem egyszer csak jelentősen javult. A hagyományos munkahelyemen nem egyszer éreztem a Mester segítségét – mintha ő gondoskodna rólam és a hozzátartozóimról.
A legnagyobb jutalom azonban az a lehetőség volt, hogy szorosan együtt dolgozhattam a Shen Yun hihetetlen művészeivel – akik olyan fiatalok és elszántak. Hatalmas inspirációt jelentettek számomra. Kudarcokat és visszaeséseket kellett átélnünk, de újra talpra álltunk, és új magasságokba emelkedtünk.
A jövőre tekintve tisztában vagyok vele, hogy új kihívások várnak rám, de most már tudom, mit kell tennem: bátornak kell lennem, és teljes szívvel-lélekkel az akadályok leküzdésének kell szentelnem magam. Világosan látom, hogy minden apró fájdalom, amelyet érzek, csupán egy eltávolításra váró ragaszkodás, és ennek mérhetetlen jutalom a hozadéka.
Ezek az én saját művelésemből származó tapasztalataim. Kérlek benneteket, mutassatok rá, ha valamelyik nézetem nincs összhangban a Fával.
Köszönöm, Mester! Köszönöm, gyakorlótársak!
Forrás: [Europäische Fa-Konferenz 2026] Vertrauenssprünge
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...