(de.minghui.org) 20 évvel ezelőtt kezdtem el a Fálun Dáfában való művelést. Azóta az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elveihez tartom magam. Minden krónikus betegségem eltűnt. Nem kellett többé gyógyszereket szednem, mivel az elmúlt 20 évben még csak meg sem fáztam.
2021 júliusában egy reggel, amikor felkeltem, hogy a gyakorlatokat végezzem, hirtelen szörnyű hasfájásom lett. Először nem vettem a szívemre, hanem tovább végeztem a gyakorlatokat. Miután befejeztem az első gyakorlatot, nem hagytam abba, habár úgy éreztem, hogy már nem tudom tovább csinálni. Megpróbáltam folytatni a második gyakorlattal. De még mielőtt befejeztem volna az első pozíciót, a fájdalomtól ágynak estem, és nem tudtam többé megmozdulni. Őszinte gondolatokat küldtem, és arra gondoltam, hogy gyakorlóként velem van a Mester és a Dáfá, jól leszek, és hamarosan rendbe jövök. De másnap reggel a fájdalmam még mindig jelen volt.
Aztán úgy döntöttem, hogy elindítom a számítógépemet. Habár nagyon kellett igyekeznem, sikerült elküldenem egy e-mailt, amelyben arra kértem a gyakorlókat, hogy őszinte gondolatokkal támogassanak. Ezután elkezdtem őszinte gondolatokat küldeni és a Fát tanulni. A tanulás közben nem akartam megmozdulni. Mivel a fájdalom túl erős volt, nem tudtam folytatni a Fá tanulását. Egész nap ágyban maradtam.
Amikor a férjem látta, hogy nem eszem és nem iszom, azt mondta nekem: „Miért nem mész kórházba?” Azt mondtam: „Semmi baj.” Amikor látta, hogy elszánt vagyok, nem szólt semmit. Habár nem gyakorol, de már évek óta előnye származott a Dáfából, és tudja, hogy az milyen rendkívüli.
Másnap sem tudtam befejezni a gyakorlatokat. A harmadik napon világossá vált számomra, hogy a régi erők zavarnak. Akkor eldöntöttem, hogy meg kell csinálnom a gyakorlatokat, bármennyi fájdalmat is érzek. A Mester által megerősítve sikerült befejeznem az öt gyakorlatot. Ezután a fájdalom alábbhagyott. De rövid idő múlva újra fájdalmaim voltak, és úgy éreztem, mintha egy légkalapács lenne a gyomromban.
Amikor édesanyám, aki szintén gyakorol, észrevette az állapotomat, azt mondta: „Jöjjek el a nővéreddel hozzád? Akkor együtt végezhetjük a gyakorlatokat, tanulhatjuk a Fát, és együtt küldhetünk őszinte gondolatokat, így az energiamezőnk nagyon erős lesz. A nővéred is maradhat, és segíthet a főzésben.” Így este a nővéremmel együtt tanultuk a Fát éjfélig, és csak miután éjfélkor őszinte gondolatokat küldtünk, feküdtünk le.
Egyik este, amikor a nővérem elaludt, hallottam, hogy azt mormolja: „Démon, démon, démon.” Szóltam hozzá, és megkérdeztem: „Nővérem, mit mondasz te ott?” Felébredt, és azt mondta: „Démonok avatkoztak be.” Azonnal felültünk, és őszinte gondolatokat küldtünk, amelyeknek semmissé kellett tenniük a régi erők minden beavatkozását és üldözését. Mi csak a Mester elrendezéseit ismerjük el, semmi mást.
Ez az állapot több mint tíz napig tartott. Úgy éreztem, hogy nem tudom így folytatni, mert a fájdalmak túl erősek voltak. Ezért elkezdtem keresni az okot. Bármi is történik egy gyakorlóval, az nem véletlen. Amikor elkezdtem magamba nézni, sok ragaszkodást találtam: Mindig azon voltam, hogy dolgokat intézzek el; erős érzelmi kötődésem volt a gyerekeimhez, és neheztelést és irigységet éreztem. Régebben azt gondoltam, hogy gyakorlóként nem kellene megbetegednem. Ezért egy kicsit túlbuzgó voltam. Amikor láttam, hogy a hétköznapi emberek hogyan szednek gyógyszereket és kapnak injekciókat, mindig úgy találtam, hogy szerencsés vagyok, hogy nincs szükségem gyógyszerekre. Most vettem észre, hogy ez egy erős ragaszkodás volt.
A Mester azt mondja:
„Természetesen nemcsak ez a két helyzet van. Az is veszélyes, ha némelyek egy hosszabb időn át rendelkeznek a betegségnek az erős ragaszkodásával. Mert némelyek azt mondják, az ember egészségessé fog válni és egy védőernyővel fog rendelkezni, mihelyt Dáfá-t művel: „Nem fogok betegségeket elkapni és nem szükséges semmitől sem félnem, mihelyt a Dáfá-tanítványok egyike leszek.” Milyen erős az emberi szív! Ez az igazi és szilárd művelés? Az ember védőernyőnek tekinti a Dáfá-t? Ez egy ragaszkodás, még ha az elején nem is így gondolkodott az ember.” (Fá-magyarázat a Fá-konferencián New Yorkban 2010)
Hirtelen eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt, miközben a „Véget vetni a betegség-karma illúziójának” című podcastot hallgattam, egy rossz gondolat bukkant fel a fejemben: „Ha át kellene mennem ezen a vizsgán, akkor képesnek kellene lennem rá.” Abban a pillanatban nem volt világos számomra, hogy ez a régi erők összeesküvése volt, de ahelyett, hogy azonnal megtagadtam volna, hagytam, hogy ez a gondolat kicsússzon a tudatomból. Fálun Dáfá-gyakorlóként minden gondolatunkat jól kell művelnünk.
Amikor ez az állapot bekövetkezett, tudatosult bennem, hogy a régi erők üldöztek. Akkor arra gondoltam, hogy a Dáfát kellene követnem, hogy kijavítsak minden abnormális állapotot, csak a Mester elrendezéseit kellene elismernem, és mindent megtagadnom, amit a régi erők rendeztek el.
Mivel több mint tíz napja nem ettem és nem ittam, le voltam soványodva. Amikor a családtagjaim látták az állapotomat, mindannyian aggódtak értem. A bátyám azt mondta: „Így ez nem megy! Menjünk gyorsan a kórházba.” Ezután felhívta a másik bátyámat, és azt mondta neki, hogy vigyen be a kórházba. Ez csak egy vizsgálat lenne, és ha jól vagyok, mindannyian megnyugodhatunk, mondták a testvéreim. Azt gondoltam magamban: „A vizsgálat után hazamegyek. Nekünk, gyakorlóknak nincsenek betegségeink.” Szilárdan meg voltam győződve arról, hogy én nem vagyok beteg, hanem a régi erők avatkoztak közbe. A vizsgálat után a sógornőmnek a kórház közelében levő otthonába mentem, hogy ott várjam meg az eredményt.
A sógornőm is gyakorlónő. Az őszinte gondolatai nagyon erősek voltak, és segített nekem, hogy őszinte gondolatokat küldjek. Tudta, hogy több mint tíz napja nem ettem. Miközben főzött nekem, azt mondta: „Hozzáadom az energiámat az ételekhez, amelyeket neked készítek.”
Aztán két tál forró, leheletvékony tésztát szolgált fel, amelynek nagyon jó illata volt. Éreztem, hogy visszatért az étvágyam, így gyorsan megettem egy tállal. Aztán megkért, hogy egyek még. Azt hittem, már jóllaktam, de amikor rövid idő múlva megláttam a másik tálat az asztalon, újra megjött az étvágyam, és azt is megettem. Számomra, aki valamivel több mint tíz napja nem ettem, tényleg hihetetlen volt, hogy hirtelen két tál tésztát megettem! Milyen értékesek és hatékonyak voltak a sógornőm őszinte gondolatai!
Később aznap délután a bátyám és a férjem elkísértek a kórházba a vizsgálati eredmények megbeszélésére. Az orvos közölte velünk, hogy bélelzáródásom van, és azonnal be akart utalni a kórházba. Ezután két napig vízinjekciókat kaptam, majd volt egy vastagbéltükrözésem, amely kimutatta, hogy minden rendben van.
Ezután egy nőgyógyász vizsgált meg, és azt gyanította, hogy cisztám van. CT-vizsgálatot rendelt el. Amikor az eredmény rendelkezésre állt, a kezelőorvos felkereste a férjemet, és beszélt vele arról, hogy késői stádiumú petefészekrákom van, és hogy minden gyermekünknek el kell jönnie egy megbeszélésre. Két lehetőséget javasolt: kemoterápiát, majd műtétet, aminél a kezelés sikerét nem lehetett garantálni, illetve átszállítást egy sanghaji kórházba kezelésre.
A férjem megkövült. Amikor a kezében tartotta a vizsgálati eredményt, könnyek csordultak végig az arcán, és visszatért a kórterembe. De amikor megláttam az eredményt, megnyugodtam. Úgy gondoltam, hogy annak semmi köze hozzám, mert van egy Mesterem, akinek mérhetetlen hatalma van. Mindezek csak illúziók voltak. Így hát azt mondtam a férjemnek: „Mit csinálunk itt? A Mester gondoskodik rólam. Nem vagyok beteg. Semmi okod sírni.” Amikor látta a Mesterbe és a Dáfába vetett hitemet, gyorsan alkalmazkodott. A férjem már sokat profitált a Dáfából, és megértette, milyen csodálatos a Dáfá. Így azt mondta: „Oké, akkor egyszerűen a Mesterre hallgatunk. Minden rendben lesz.”
Amikor a bátyám a telefonban meghallotta a vizsgálati eredményt, megdöbbent. Azt mondta a férjemnek, hogy titkolja el előlem, mert attól félt, hogy nem tudnám kibírni a nyomást. A férjem azt mondta: „Ő már tudja. De nagyon könnyedén vette a dolgot.”
Ez a hirtelen jött szerencsétlenség mindenkit aggasztott a családomban. Amikor a fiam hallott róla, azonnal el akart jönni hozzánk a városon kívülről. Mondtam neki, hogy nem kellene ezt tennie, én jól vagyok, és bármikor hazamehetek. Amikor ezt hallotta, hangosan sírt: „Anya, ha késlelteted a kezelést, nem sajnálnád később? Kérlek, hallgass az orvosra, és kezeltesd magad.” Azt válaszoltam: „Fiam, hiszen tudod, hogy édesanyád a Fálun Dáfában művelte magát mindezen évek alatt. Az orvos nem tud meggyógyítani, hamarosan újra egészséges leszek, amikor hazajutok. Most szeretnék hazamenni.” A fiam is tudja, hogy a Dáfá csodálatos, de nem tudta elfogadni, amit mondtam neki. Zokogott, és azt mondta, hogy együtt kell működnöm az orvossal.
Mélyen megrázott és tanácstalan voltam. Ezért felhívtam a sógornőmet. Azt mondta, hogy a Mester azt akarja, hogy mutassuk meg a Dáfá szépségét a nagycsaládunkban, és nem azt, hogy a gonosz győzedelmeskedjen.
A Mester azt mondja:
„Jegyezzetek meg egyet, a mostani emberiség színpada a Dáfá-tanítványok bemutatójára szolgál, semmi esetre sem szolgál annak a gonosznak a bemutatójára!” (Fá-magyarázat a 2007-es Fá konferencián New Yorkban)
A családunk néhány száz emberből állt, és a sógornőm és én mindannyiukat felvilágosítottuk a tényekről, és segítettünk nekik kilépni a Kínai Kommunista Pártból. Nem engedhettük meg, hogy a régi erők elgyöngítsék az élőlényeket. Inkább meg kell őriznünk a Mesterbe és a Dáfába vetett hitünket. Ki kellene használnunk ezt az alkalmat, hogy megmutassuk a családunknak a Dáfá csodáit; meg kell kérnünk a Mestert, hogy erősítsen meg minket, és gondoskodjon arról, hogy a vizsgálati eredmények normálisak legyenek, hogy az orvos hazaengedhessen. De amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy hazamenjek, néhány családtagunk nem értette meg, és félreértéseik voltak a Dáfával kapcsolatban.
A sógornőmmel folytatott tapasztalatcsere után felszínre kerültek az őszinte gondolataim. Eszembe jutott, mit mondott a Mester:
„Az igazi Dafa-tanítványok mind rendelkeznek energiával; ők saját maguk már az eltávolítói a karmának és a baktériumoknak; ők az emberek megmentésére szolgáló küldöttek a végső szakasz utolsó részében, és észszerűen viselkednek az emberek megmentésénél és az igaz körülmények tisztázásánál.” (Ésszerűség, 2020.03.20.)
Abban a pillanatban a szívemben lévő tehetetlenség nyomtalanul eltűnt, és összehasonlíthatatlanul nagynak éreztem magam.
A jóságos Mester átadta nekünk a Fát. Most, amikor visszagondolok arra az időre, amikor nem ismertem fel a Fát, nagy sajnálatot érzek. Ha ebben a döntő pillanatban nem azt tettem volna, amit egy gyakorlónak tennie kellene, mennyi kárt okozhattam volna az élőlényeknek!? Felismertem, hogy a régi erők nemcsak engem üldöztek, hanem ezt a formátumot akarták használni az egész családunk üldözésére. Őszintén kellett gondolkodnom és cselekednem, követnem kellett a Dáfát, és nem szabadott bedőlnöm a régi erők mesterkedéseinek.
Ezért elkezdtem felvilágosítani a kórházi osztályon lévő embereket az üldözés mögött levő igaz körülményekről. A szobámban levő idős hölgyet épp akkor műtötték meg. Beszéltem vele a Dáfá szépségéről, és természetfeletti eseményekről meséltem neki, amelyeket magam is átéltem. Elmondtam neki, hogy az elmúlt 20 évben, amióta gyakorlok, sohasem voltam beteg. Az ok, amiért idejöttem, valószínűleg a sorskapcsolatunk volt. Segíteni akartam neki, hogy megtudjon valamit a Dáfáról, amiatt hogy jó jövője legyen.
Őszintén hitt nekem, és javasoltam neki, hogy azt mondogassa: „A Fálun Dáfá jó; az Őszinteség, Jószívűség és Türelem jó!” Mivel írástudatlan volt, sokszor próbálta kívülről megtanulni a mondatokat, de nem sikerült neki. Így a következő két napban újra és újra szóról szóra el kellett mondanom neki ezeket a szavakat. Éjszaka hallottam, hogy forgolódik az ágyban, így tudtam, hogy nem alszik. Aztán félrehúztam a függönyt, és tovább tanítottam neki a mondatokat. Miután néhány tucatszor megpróbálta, megkértem, hogy próbálja ki saját maga. A Mester által megerősítve végül megjegyezte a mondatokat.
Másnap reggel az orvos úgy döntött, hogy elbocsátja a szobatársnőmet. Mielőtt elment, megfogta a kezemet és azt mondta: „A Fálun Dáfá jó! Az Őszinteség, Jószívűség és Türelem jó!” Látva a lelkesedését, miután megmentettem, könnyekig meghatódtam.
Aztán jött egy másik idős hölgy, aki már elmúlt 90 éves, és épp akkor műtötték meg. A lánya is ott volt, hogy segítsen neki. Mivel nemrégiben utalták be, néhány személyes dolgot még el kellett hoznia otthonról. Amikor ezt észrevettem, gyorsan kölcsönadtam neki mindent, amire szüksége volt. A lányának is segítettem az édesanyja gondozásában. A lánya el volt ragadtatva, és azt kérdezte: „Hogyhogy ilyen kedves?” Azt mondtam: „Semmi probléma, segítenünk kell egymásnak.”
Mivel mindig segítettem nekik, a lánya szívesen beszélgetett velem. Ezért megragadtam az alkalmat, hogy felvilágosítsam őt a Fálun Dáfáról és megmutassam neki ennek a gyakorlatnak a szépségét. Azt mondtam neki: „Az orvos azt mondta, hogy petefészekrákom van, az utolsó stádiumban. De ez nem tesz semmit, mert nekem ott van Li Hongzhi mester a Fálun Dáfából, aki törődik velem. Amíg hiszek a Mesterben és a Dáfában, a Mester segíteni fog nekem. Egyetlen gyakorló sem akarja feladni a hitét, miután olyan sokat profitált ebből a csodálatos tanításból. A párt hazugságokat talált ki, hogy rágalmazza a Fálun Dáfát, hogy ne tudjátok, vagy ne higgyétek el, hogy milyen csodálatos.” Miközben hallgatott, rám bámult, és megkérdezte: „Tényleg komolyan mondja?” Magabiztosan bólintottam: „Igen.”
Amikor látta, hogy komolyan gondoltam, azt mondta: „De akkor ön miért más, mint a többi Fálun Dáfá-gyakorló, akit ismerek? Van egy női rokonom, aki szintén Fálun Dáfát gyakorol, nem törődik semmivel a családjában, csak minden nap elmegy más gyakorlókkal.” Ezen a ponton félbeszakítottam őt, és azt mondtam: „Kérem, ne ítélje meg a Fálun Dáfát csak egy dolog alapján. Amit ön látott, nem feltétlenül az, amit minden gyakorló tesz. Azonkívül mindig vannak jó és rossz tanulók egy osztályban. Mindenki fejlődik is a művelésében.” Amikor ezt hallotta, világossá vált számára: „Igaza van. Ha önre nézek, én is azt hiszem, hogy a Fálun Dáfá jó.”
Később, amikor ez a nő látta, hogy fülhallgatót hordok, megkérdezte: „Mit hallgat hát minden nap?” Erre a fülébe dugtam a fülhallgatót. Miután egy darabig hallgatta, azt mondta: „Jól mondja!” Kicsit meglepődtem: „Érti ezt?” A nő igennel válaszolt. Mivel láttam, hogy sorskapcsolata van a Dáfához, adtam neki egy MP3-lejátszót a Mester leckéivel. Megkértem, hogy figyelmesen hallgassa meg őket. Valóban tudta értékelni, és folyton azt mondta: „Persze, persze!”
Amikor másnap reggel felébredtem, a hasam lazának érződött, és már nem fájt annyira, mint korábban. Abban a pillanatban a férjem is felébredt, és azt mondta: „Volt egy álmom. Láttam egy szörnyet az ágyad alatt, akkora volt, mint egy tehén, és fényes fekete. Nem láthattam a fejét, csak a nagy, erős lábait. Aztán megkértem a Mestert, hogy távolítsa el. Így el lett távolítva.” Amikor ezt hallottam, könnyek folytak végig az arcomon. A Mester látta a Dáfába vetett erős hitemet, és a vágyamat, hogy élőlényeket mentsek meg. Eltávolította számomra a rosszindulatú szellemtestet, így a régi erőknek nem volt többé mit mondaniuk.
Ebben a pillanatban megjött az orvos a számítógépes tomográfia eredményeivel, amelyek azt mutatták, hogy a daganat az előző napi 8 cm-ről 2 cm-re zsugorodott. Ez olyan nagy különbség volt kevesebb mint tíz nap alatt. Emellett nem szedtem semmilyen gyógyszert. Amikor a férjemmel megláttuk az eredményeket, nem tudtuk szavakba önteni az érzéseinket, csak hagytuk, hogy a könnyek leperegjenek az arcunkon.
Abban a pillanatban az orvos közölte velem, hogy MRI-vizsgálatra (Mágneses Rezonanciás Képalkotás) van szükségem. Amikor a férjem megtudta, azonnal felhívta a sógornőmet. Mint minden alkalommal, amikor vizsgálatra mentem, megkérte a sógornőmet, hogy őszinte gondolatokkal segítsen nekünk. Értesített más gyakorlókat is, akik csatlakoztak hozzá, és őszinte gondolatokat küldtek. A hétköznapi emberek szintjén ez normális dolognak tűnt, de más dimenziókban ez valójában a jó és a gonosz közötti harc volt.
Kihasználtam az alkalmat, hogy felvilágosítsam a többi beteget a Fálun Dáfáról. Azt gondoltam: Nem azért jöttem ide, hogy teszteket végezzek, hanem hogy kihasználjam ezt a lehetőséget, hogy más betegeket is tájékoztassak a Dáfáról. Azt mondtam nekik, hogy a fájdalmaik enyhülhetnek a szerencsehozó szavak mondogatásával. Azt is elmondtam nekik, hogy a Fálun Dáfá egy egyetemes törvény, és hogy Li Mester azért jött, hogy megmentse az embereket. Most már tudták, hogy az „önégetés” a Kínai Kommunista Párt által megrendezett átverés volt, és felkértem őket, hogy lépjenek ki a pártból. Néhányan megköszönték, őszintén mondogatták az említett szavakat, és úgy döntöttek, hogy azonnal kilépnek a pártból. Voltak olyanok is, akik nem hittek nekem, de amit elmondtam nekik, az legalább megalapozta, hogy később hallhassák a teljes igazságot. Nagyon reméltem, hogy minden élőlényt meg lehet menteni.
Amikor már jobban éreztem magam, fel-alá sétáltam a folyosón, és a Mester Fáját mondtam fel. Valahányszor olyan emberekkel találkoztam, akiknek sorskapcsolatuk volt velem, felvilágosítottam őket a Fálun Dáfáról. A sógornőm felhívott, és azt mondta: „Befejezted a vizsgálatokat, miért nem jössz haza a kórházból? Mit csinálsz még ott?” Megértettem, mire gondolt, és azt mondtam: „Világos, holnap hazamegyek. Együnk valamit együtt nálam.”
Másnap az orvos meglátogatott az MRI eredményeivel a kezében, és azt mondta: „Hazamehet. Nem kell elvégezni ezt a műtétet.” Buddha-köszöntést végeztem, és könnyek folytak végig az arcomon. Köszönöm, Mester!
A férjem még nálam is jobban feldúlt volt, folyton azt hajtogatta: „Köszönöm, Mester!” Amikor a szobatársam meghallotta a teszteredményeket, azt mondta: „Ez tényleg egy csoda! A Dáfá annyira rendkívüli! Ha hazaérek, meghallgatom az előadásokat, amiket adtál nekem.” Ez a nő egy szeretetre méltó ember. Elmesélte azokat a varázslatos történeteket, amelyek velem történtek, valahányszor emberekkel találkozott. Ő tényleg egy élő médium volt!
Ezután a férjem gondoskodott az elbocsátás előkészületeiről. Amikor a bátyám és a fiam meghallották, hogy hazaengednek, nem tudták elfogadni. Különösen a fiam ragaszkodott ahhoz, hogy átszállítsanak egy sanghaji kórházba, hogy egy másik véleményt kapjak. A bátyám az orvossal beszélt az elbocsátásról. A klinika előtt állt, Buddha-köszöntést végzett és becsukta a szemét, miközben őszintén azt mondta a Mesternek: „Ha a húgom most valóban meggyógyult, én is gyakorolni fogom a Fálun Dáfát.”
Az orvos ekkor azt mondta a bátyámnak: „A húga most már hazamehet.” Még mindig nem volt biztos magában, és megkérdezte: „Fel kell írnia neki gyógyszert, amit otthon szedhet?” Az orvos azt válaszolta: „Nem, nincs szüksége semmilyen gyógyszerre vagy kezelésre.” A bátyám csak ekkor érezte biztosnak, hogy jól vagyok. Felhívta a fiamat is, és elmesélte neki, mit mondott az orvos. Így aztán sikeresen hazaengedtek, és a rossz tényezőket végre eltávolították.
Amikor újra otthon voltam, az egész családunk őszintén megköszönte Li Hongzhi mesternek a csodálatos felépülésemet és gyógyulásomat. A férjem tiszteletteljesen megköszönte Li Mesternek, olyan őszintén és szilárdan hitt a Fálun Dáfában, amit még soha nem éltem meg korábban. Köszönöm, könyörületes Mester, hogy megmentette az egész családomat.
Ezen a vizsgán keresztül, amelynél élet-halálról volt szó, világossá vált számomra, hogy a mi művelésünk nagyon komoly. A mindennapi életben figyelnem kell minden gondolatomra, többet kell tanulnom a Fát, jól kell csinálnom a három dolgot, és több embert kell megmentenem. Igyekezni fogok, hogy méltó legyek a könyörületes Mester megmentő kegyelmére, és lépést tartsak a Fá-helyreigazítással!
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Snapping Out of the Illness Karma Illusion, Our Whole Family Feeling Grateful to Master
Forrás: Schluss mit der Illusion des Krankheitskarmas
* * *
tovább ...