A xinxing emeléséről – egy művelő szintje a könyörületes szíve alapján mutatkozik meg

(de.minghui.org) Az utóbbi időben történt néhány dolog, amin keresztül felismertem, hogy a művelőknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a xinxingjük emelésére a Fá tanulásánál. Nem csak az érzéseinkkel kell megértenünk a Fát.


Amikor gyakorlókkal tanultam együtt a Fát, valami megváltozott bennem. Egy gyakorló azt mondta, hogy a Dáfá-könyveinket egyenesen kellene tartanunk tanulás közben, és nem egyszerűen laposan lefektetnünk őket. Azt gondoltam magamban: „Miért nem figyelünk egyszerűen a xinxingünk emelésére, ahelyett, hogy ilyen apróságokkal foglalkozunk?” Aztán hirtelen felismertem, hogy tévedtem. Ha a gyakorlótársak nem tudják, hogyan kell művelni a xinxinget, segítenem kell nekik megérteni, és nem gúnyolódni a szavaikon magamban. Én művelő vagyok, és könyörületesnek kell lennem. Felismertem, hogy én vagyok az, akinek művelnie kell a xinxingjét és emelnie a szintjét.


A második esemény otthon történt. Hazajöttem a munkából, és azonnal készítettem valamit enni – annak ellenére, hogy a férjem egész nap otthon volt. Nagyon keményen dolgozik a cégénél, és mindig fáradt. Ezért meghagyom neki a szabadnapjait, hogy kipihenhesse magát.


Amikor elkészítettem az ételt, felébresztettem. Evés után azonban panaszkodott, hogy semmi sem ízlett neki abból, amit készítettem.


A lányom is lefeküdt egy kicsit, és megkért, hogy ébresszem fel evés előtt. De valahányszor felébresztettem, ugyan felébredt, de aztán tovább akart aludni. Végül csak akkor kelt fel, amikor már befejeztük az evést. Amikor bejött a szobába, kiabált velem.


A férjem és a lányom is rám támadt aznap este. Nem voltam dühös emiatt, mert elhatároztam, hogy megemelem a xinxingemet – a helyzetet egy vizsgának tekintettem. Belül nyugodt maradtam, és egészen könnyedén vettem a dolgot. „Jó, ha ettől jobban érzik magukat, hát legyen.” Aztán mindketten abbahagyták a panaszkodást.


A múltban már találkoztam hasonló helyzetekkel. Ugyan sikerült nem visszavágnom, de mindig nehezemre esett megszabadulnom a dühömtől. Ezúttal azonban nem tápláltam haragot a férjem vagy a lányom iránt. Megértettem, hogy egy művelő csak akkor emelheti meg a szintjét, ha megváltoztatja a hozzáállását. Ha elnézőek vagyunk, de közben haragot tartunk, nem számít, milyen parányi kicsi a harag, akkor megrekedünk a hétköznapi emberek szintjén.


A társadalom erkölcsi normáinak a hanyatlásával az emberek mindent megtesznek a személyes előnyeikért. Úgy, mint a kollégáim, akik gyakran küzdenek olyan dolgokért, amelyek a cégünk szerint az enyémek. Eddig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy eltűrjem őket, de valójában lenéztem őket.


Az általam leírt két élmény után megváltoztattam a belső hozzáállásomat és a gondolkodásomat. Annyira sajnálom a kollégáimat, hogy ennyire megnehezítik maguknak az életet, és minden apró előnyért vitatkoznak és küzdenek.


Szerintem ez úgy van, ahogy a könyvben le van írva:

„nem tud jól enni, képtelen jól aludni” (Zhuán Fálun - 9. előadás - A megvilágosodás)


Nagyon kimerültnek tűnnek, és már olyan sok karmát termeltek az életükben. Amikor látom, hogyan küzdenek az örök szenvedés tengerében az emberek szintjén, már nem nézem le őket. Együtt érzek velük, és könyörületesség támad bennem.


A Mester azt mondja nekünk:

„ha valakinél kifejlődik ez a könyörületesség, akkor azt látja, hogy minden lény szenved” (Zhuán Fálun - 1. előadás - A Zhen, Shan, Ren az egyetlen olyan mérték, amellyel megítélhető, hogy egy ember jó vagy rossz)


Világossá vált számomra, hogy csak akkor fejlesztünk ki könyörületességet, ha felismerjük, hogy mindenki más szenved. Ha csak azért teszünk dolgokat, hogy magunkat személyesen megemeljük és beteljesüljünk, akkor még mindig a hétköznapi emberek szintjén vagyunk, egészen mindegy, hogy sokat vagy keveset teszünk. Csak ha könyörületes szívünk van, fejleszthetjük ki azt a vágyat, hogy megmentsünk másokat – akkor ezt már nem a saját beteljesülésünkért tesszük. Ez egy művelő szintje.


Ez a megértésem az én szintemen. Kérlek, szíveskedjetek rámutatni minden helytelen dologra.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: My Understanding of Improving Xinxing and Elevating Realms

Forrás: Über die Erhöhung der Xinxing – die Ebene eines Kultivierenden zeigt sich an seinem barmherzigen Herzen