Más dimenziókból származó jelenetek arra ösztönöztek, hogy felzárkózzak a művelésben és élőlényeket mentsek meg

(de.minghui.org) 2008 nyarán igazi fiatal Fálun Dáfá-gyakorló lettem. Amikor megkaptam a Fát, az égi szemem azonnal kinyílt, és hajlandó voltam szorgalmasan gyakorolni. Édesanyám bátorítására írtam meg a „Mit látott egy fiatal gyakorló más dimenziókban” című cikket. (1) Az idei Fálun Dáfá Világnapra májusban [2010] írtam egy másik cikket a Minghui számára „Szorgalmasan művelő fiatal gyakorlók történetei” címmel [csak kínaiul jelent meg]. Tavaly, amikor apám Changchunba jött, hogy velünk éljen, már nem engedte, hogy anyám és én végezzük a gyakorlatokat. Anyám átment ezen a teszten, és végül apám nem tudta visszatartani attól. Apám azonban nem tudta, hogy én is gyakorlok, és én sem akartam, hogy megtudja, ezért csak akkor végeztem a gyakorlatokat, valamint a Fá-tanulást, amikor ő nem volt a közelben. Tavaly középiskolába mentem, ami több házi feladatot jelentett. Ennek következtében ritkán végeztem a gyakorlatokat, és csak alkalmanként tanultam a Fát. Ennek eredményeként már semmit sem tudtam látni az égi szememmel. Anyám aggódott emiatt, és minden lehetséges dolgot megpróbált, hogy segítsen nekem. Nemrég újra elkezdtem tanulni a Fát és végezni a gyakorlatokat. Nem sokkal azután, hogy lefeküdtem és lekapcsoltam a villanyt, ismét felkeltem, fogtam a fülhallgatót, és az MP3-lejátszó zenéjével végeztem a gyakorlatokat. Másnap este újra láttam a többi dimenziót. Láttam az anyát, aki megszülte a fő-ősszellememet, és láttam, hogy sír. Beszélnie kellett velem, ami miatt nagyon szégyelltem magam. Azért írok a tapasztalataimról, hogy bátorítsam azokat a gyakorlókat, akik nem túl szorgalmasak, hogy legyenek szorgalmasabbak és zárkózzanak fel.


Aznap este volt, miután újra elkezdtem gyakorolni. Éppen befejeztem a házi feladatomat, és este fél tizenegy körül járt az idő. Lekapcsoltam a villanyt, és már éppen lefeküdtem volna, de anyám azt mondta, hogy mindkettőnknek lótuszülésbe kellene ülnünk. Már majdnem egy év telt el, amióta felhagytam a meditációval, és szinte nem tudtam többé ebben a helyzetben ülni. Amikor akkoriban elkezdtem tanulni a Fát, azonnal 15 percig lótuszülésben tudtam ülni. Alig néhány nappal később már sikerült fél órát ülnöm. Egyszer még 50 percig is sikerült. Gyorsan haladtam előre. De ma – egy évvel később – csak a féllótuszban tudtam ülni. Ennek ellenére gyorsan nyugalomba jutottam. Láttam, ahogy a testemben lévő sötét elemek rétegről rétegre leválnak. Amikor korábban a gyakorlatokat végeztem, úgy éreztem, hogy a testem nagyon könnyű volt, de most nagyon nehéznek érződött. Mielőtt lefeküdtem volna, emlékeztettem magam arra, hogy másnap reggel végezzem a gyakorlatokat. De amikor másnap reggel ébredezni kezdtem, úgy éreztem, hogy a testem repül, miközben én magam még nem voltam teljesen ébren. Egyre magasabbra és magasabbra repültem, és eközben nagyon jól éreztem magam. Egy nagyon nagy, nyílt térre repültem egy másik dimenzióban, tele lótuszvirágokkal és palotákkal. Mindezt már láttam egyszer. Beléptem egy ilyen palotába, de mivel nem volt benne semmi, újra el akartam menni. Ekkor egy tündérszerű hölgy lépett hozzám, és megállított. „Mit csinálsz?” – kérdeztem tőle. Nem akart elengedni, ezért belerúgtam, de ez nem bosszantotta fel. Ehelyett leguggolt, átölelt, és sírni kezdett. „Követned kell – mondta nekem –, mutatnom kell neked valamit.” Mondtam neki, hogy nem mehetek vele, mert nem maradhatok tovább, különben a hús-vér testem meghal az emberi világban. „Azonnal vissza foglak hozni” – válaszolta nekem.


Egy elhagyatott, kietlen helyre vitt. „Miféle hely ez itt?” – kérdeztem. Halott volt, egyetlen lélek sem volt benne. Elmagyarázta nekem, hogy ez az a világ, amelyet az én művelésemre teremtettek. De mivel nem tisztáztam az igazságot embertársaimnak, hogy megmentsem őket, a világom ebbe az állapotba került. Nem váltottam meg embereket, így nem volt senki a világomban. Szörnyen éreztem magam. Rámutatott valamire, ami egy nagy képernyőnek nézett ki, amelyen a következő jelenet jelent meg: egy sötét sárkányt daraboltak fel. Különböző kisebb-nagyobb darabokra tört, és a kis darabok az emberi világba hullottak. A sárkány egyik mancsa eközben az otthonomra esett. Úgy érződött, mintha a fejemet nyomná, ami nem tette lehetővé, hogy tanuljam a Fát, illetve végezzem a gyakorlatokat. Olyan volt, mint egy fal, amely elválasztott engem más dolgoktól, és egyben nagyon sok otthoni nehézség okozója is. Azt is láttam, hogy az iskola befejezése után tisztáztam az üldözéssel kapcsolatos tényeket egy osztálytársamnak, aki beleegyezett, hogy kilép az Ifjú Úttörőkből és az Ifjúsági Ligából. Mondtam neki, hogy adok neki egy álnevet, és akkor segíthetek neki kilépni ezekből a szervezetekből. Ebben a pillanatban egy másik diák jött oda, és azt mondta: „Miről beszéltek? A Fálun Gongról? Ezt sohasem hittem el!” E kijelentés miatt az osztálytársam elbizonytalanodott, és már nem akart kilépni. A buszon hazafelé nagyon lehangolt voltam. Ezúttal más dimenziókban láttam az okot, amiért ez a második diák odajött: a sötét sárkány farka ezen a diákon feküdt, és ilyen irányba manipulálta őt, hogy zavarjon engem. Volt egy harmadik diák is köztem és az osztálytársam között, akit meg akartam menteni. Bár közvetlenül mellettem állt, nem hallott semmit abból, amit mondtam. Ezért, amikor a tisztázás során gondolatban hozzáfűztem, hogy az én mezőm és az övé között minden zavarásnak fel kell oldódnia, jobb hatás következett be.


A tündér azt mondta nekem: „Amit láttál, az a művelési szinted volt. Nagyon magas szintről jöttél, de mivel felhagytál azzal, hogy komolyan műveld magad, úgy nézett ki, hogy lehetetlen volna számodra újra visszatérni oda, ahonnan jöttél. Anyád szintje sokkal alacsonyabb, mint a tiéd. Mégis az ő szintje messze felülmúlta a tiédet.” (Nem voltam egészen biztos benne, hogy arra a szintre célzott-e, ahonnan jöttem, vagy arra, amelyen éppen tartózkodtam). Aztán azt mondta nekem, hogy elvisz arra a szintre, ahonnan jöttem. Nagyon magas helyre repült velem. Ott láttam egy nagy palotát, ahol sok ember élt, köztük sok rokonom, például a két nagynéném, akik mindketten gyakorlók voltak.


Egy átlagos magasságú, idősebb nő jelent meg. Úgy tűnt, hogy ő a vezető. Amikor meglátott, sírni kezdett, és könnyek folytak végig az arcán. „Gyermekem – mondta nekem –, én vagyok az anyád.” „Te nem vagy az anyám – válaszoltam –, hogyan is lehetnél? Túl öreg vagy. Az anyám sokkal fiatalabb nálad.” „Én vagyok az anya, aki megszülte a fő-ősszellemedet. Azért vagyok itt, mert a beteljesülésedre várok, hogy hazajöhess. Egy időre felhagytál a műveléssel. Ezért kellett olyan gyakran sírnom. Ezek mind a te rokonaid voltak. Mindannyian elérték a beteljesülést és ilyen magas szintekre művelték magukat, kivéve téged. Aggódtam, hogy nem érnéd el a beteljesülést, és nem tudnál többé visszajönni. Neked élőlényeket kell megmentened, különben nem tudsz visszajönni többé.” „Elmagyaráztam nekik az igazságot – igazoltam magam –, mégsem hittek nekem.” „Segítségre van szükséged – mondta –, és az anyád az emberek világában segíthet neked. Az ő segítségével, ha öt embert megmentettél, az utad újra megnyílik. Akkor egyedül is megteheted. Az osztálytársaid, akikkel találkozni fogsz, miután átkerülsz egy másik kínai osztályba, mind arra várnak, hogy te mentsd meg őket.” „A diákok ebben az osztályban mind sokkal fiatalabbak nálam – válaszoltam – ha csatlakozom hozzájuk, és együtt tanulunk, a többiek rajtam fognak nevetni.” Az idős asszony azt mondta: „Az emberi világban a fogalmak fordítottak. Az istenségek nem ezzel a mércével mérnek meg egy embert. Az istenségek csak azt nézik, hogy hány embert ment meg, ami egyenlő azzal, hogy mennyi hatalmas erényt teremtettél. Amíg tanulod a Fát és végzed a gyakorlatokat, addig a bölcsességed növekedni fog. Előző életedben nagy költő voltál.” Egy kép jelent meg előttem a múltból. Így folytatta: „És ezt az életet megelőzően az Egyesült Államokban inkarnálódtál. Az, hogy ilyen jól tudsz tanulni és beszélni angolul, pontosan azért van, mert előző életedben ott éltél. Később – a gonosz beavatkozása miatt – nem tudtál lépést tartani a műveléssel, mert a gonosz meg akart akadályozni téged abban, hogy élőlényeket mentsél meg. Meg kell jegyezned a következőt: Tanuld szorgalmasan a Fát és végezd a gyakorlatokat, és küldj több őszinte gondolatot a gonosz eltávolítására. Ez gondoskodni fog arról, hogy a veled született képességeid egyre inkább megmutatkozzanak. Ments meg több élőlényt. Bár úgy tűnhet, hogy te őket mentenéd meg, a tény mégis az, hogy te ezzel szintúgy saját magadat mented meg. Mindannyian arra várunk, hogy visszatérj.” Az idős asszony ismét sírni kezdett. Miközben eltolt magától, azt mondta nekem: „Kérlek, menj vissza!”


Felébredtem és megdöbbentem. Mélységesen megbántam, hogy egy ideig nem műveltem magam. Továbbá világossá vált számomra, hogy a gonosz embereket semmisít meg. Nem szabad többé bedőlnöm neki. Jól kell művelnem magam, őszinte gondolatokat kell küldenem, hogy eltávolítsam a gonoszt a saját mezőmben, és több élőlényt mentsek meg.


Anyámmal együtt készítettünk egy művelési tervet: Minden este legalább 20 percig tanuljuk a Fát és végezzük a gyakorlatokat; anyám jó cikkeket fog felolvasni nekem, amelyek a Minghui weboldalon jelennek meg; napközben – amennyire lehetséges számomra – őszinte gondolatokat küldök, akár az osztályban vagyok, akár kint, akár sétálok; azonkívül minden nap két verset is elszavalok a „Hong Yin”-ből [Li Hongzhi verseskötete].


Az első héten, miután újra elkezdtem a Fá-tanulást és a gyakorlást, sok csoda történt. Amíg az ember a Fát tanulja, vagy egy kicsit is végzi a gyakorlatokat, addig mindig csodák történnek.


Két ilyen csodálatos eseményt szeretnék leírni: az egyik az volt, amikor egy osztálytársamnak elmagyaráztam, hogy az úgynevezett önégetés, amelyről a könyvünkben olvastunk, megrendezett volt. Azt válaszolta nekem: „Nem, ez igaz. Ha valaki el akarja érni a beteljesülést, el kell mennie a Mennyei Béke terére, és el kell égetnie magát, különben nem történne meg.” Nem akart hinni nekem. Nem sokkal ezután elment a mosdóba. Ott viszketni kezdett a füle, és addig vakargatta, amíg vérezni nem kezdett. Egy másik osztálytársam megkért, hogy vigyek neki néhány zsebkendőt, hogy feltörölje a vért, mert az övéi már elhasználódtak. Amikor megemlítette, hogy ez az osztálytársam volt az, akivel beszéltem, és most vérzik a füle, azt mondtam, hogy segítek neki. Egyszerűen fogtam a kezem, hogy letöröljem a vért, és elállt a vérzés. A fülében lévő vérnyomok is eltűntek. Egy osztálytárs erre azt mondta: „Ez tényleg csodálatos. Mostantól kezdve, bármit is mondasz, mindig hallgatni fogunk rád.” Visszamentem a helyemre. Miután hazaértem, meséltem erről az anyámnak, és ő azt mondta nekem: „Ez tényleg nagyszerű lehetőség számodra, hogy tisztázd az igaz körülményeket, és segíts nekik kilépni a KKP szervezeteiből.” Mindenki kiléphet közülük. Azt is elmondhattad volna nekik, hogy ez az osztálytárs azért vérzett, mert negatív dolgokat mondott a Fálun Gongról.” Kár, hogy elszalasztottam ezt a nagyszerű lehetőséget.


Egyik este, fél nyolc körül, amikor tanultam, kicsit fáradtnak éreztem magam, és az asztalra hajtottam a fejem, hogy szundítsak egyet, és elaludtam. Miközben aludtam, egy hatalmas osztálytermet láttam. Odabent csak a gondnok volt, aki a padlót mosta fel. Azt mondta nekem: „Mindenki elment. Visszamentek a mennyei birodalmukba. Mit csinálsz még itt? Miért nem sietsz?” Azt mondtam: „Semmi jele sem volt annak, hogy vissza kellene mennem. Itt fogok várni még egy kicsit.” Amíg vártam, hallgattam a zenét. Az öreg azt mondta nekem: „Te még mindig popzenét hallgatsz? A hétköznapi társadalom olyan sok dolga vakít el téged. Siess, térj vissza a mennybe, különben túl késő lesz.” Nem sokkal ezután felébredtem. Arra gondoltam, hogy a Mester volt az, aki felismertette ezt velem. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy csak három perc telt el; mégis úgy éreztem, mintha egy órát aludtam volna. Aztán az osztálytársam, aki velem egy asztalnál ült, azt mondta: „Miért lettem hirtelen ilyen fáradt? Csak három percet aludtam, mégis úgy érződött, mintha két óra lett volna.” Megértettem, hogy az érzése az álmom eredménye volt.


Azért írtam ezt a cikket, mert remélem, hogy más fiatal gyakorlók nem hagynak fel pontosan úgy a műveléssel, ahogy én tettem, és aztán ugyanúgy megbánják. A menny minden pillanatban figyel arra, hogy mit teszünk, és mit mondunk. Jól kell csinálnunk, és nem szabad csalódást okoznunk a Tanárunknak vagy a mennyei családunknak.


Megjegyzés:
(1) What a Young Practitioner Saw in Another Realm

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Scenes from Other Dimensions Urge Me to Catch Up in Cultivation and Save Sentient Beings

Forrás: Szenen aus anderen Dimensionen drängten mich, in der Kultivierung aufzuholen und Lebewesen zu erretten