• Legenda a tábornokról, aki a pokolban végezte...

    Japánban ezer évvel ezelőtt élt Toshiyuki Fujiwara nevű tábornok, aki egyben kiváló költő is volt. A kínai kalligráfiák a Sui- és Tang-dinasztiák alatt bevezetésre kerültek Japánban, és a hagyományos kínai kultúrával együtt mélyen csodálták. A kínai kalligráfia tanulása divattá vált Japánban.
  • Vélemény: Felszólalni az igazságtalanság ellen

    Sok amerikai, de még több kínai is még csak most döbbent rá a Kínai Kommunista Párt (KKP) álságosságára és a megtévesztésére – rengeteg kínai él a szárazföldi Kínában, akik jelenleg ugyanabban a hajóban eveznek.
  • Egy háziorvos gondolatai

    Kiskoromban inkább félénk és visszahúzódó voltam, a háttérben maradást és a megfigyelést részesítettem előnyben. Akadtak persze barátaim, de azt sem bántam, ha csak a házi feladat és némi olvasgatás töltötte ki a délutánomat.
  • Életképek Kínából: a méltóságos bánásmód nem jár alanyi jogon

    Mikor 2020. január elején Xiao Yongfen asszony családja meglátogatta őt a Jilin tartományi női börtönben, még jó mentális állapotban volt, és nem tűnt úgy, hogy bármilyen komoly egészségügyi problémával küzdene.
  • Vélemény: Egy vuhani lakos gondolatai a koronavírusról

    Ahogy a járvány fokozódott, volt néhány ember holtan esett össze az utcán, vagy egy személy megfertőzte az egész családját. De olyan is előfordult, hogy egy családban néhány ember egymást követő napokon meghalt a vírustól.
  • Az őszinteség mindig kifizetődik!

    Yan Shu költő, kalligráfus, tudós és a Song-dinasztia (960-1279) udvari hivatalnoka volt. Gyerekkora óta őszinte, egyenes és nagyon intelligens volt.
  • Koronavírus Kínában: hivatalos adatok vs. valóság

    A Vuhan-koronavírus március 29-ig a világ közel 200 országban terjedt el és végzett pusztítást. Az akkori hivatalos adatok szerint megfertőzött 683.694 embert és 30 000 halálos áldozatot követelt.
  • Ne csak gondolkodjanak, hanem cselekedjenek is!

    Sir Geoffrey Nice QC, a Kínai Népbíróság elnöke, videón keresztül beszél a „Szervbeszerzés és törvényen kívüli kivégzés Kínában” című politikai fórumon 2020. március 10-én a Capitol Hillen
  • Elevenítsük fel a történelmet: a Szovjet Kommunista Párttól a Kínai Kommunista Pártig

    A Szovjetunió az 1991-ben történt összeomlása előtt a káosz állapotában volt, vad korrupciótól a csökkenő életszínvonalig, az égbeszökő finanszírozástól a „stabilitás fenntartásáért” az ökológiai katasztrófákig, amiket széles körben okozott a vízvédelmi projektjeiben.
  • „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” - kínai változatban

    A Tavaszi és Őszi időszak alatt (Kr. e. 771-476) a Liang államban volt egy bírósági hivatalnok, Song Jiu. Megyei elöljáróként dolgozott a Chu állammal határos területen. Mindkét állam felállított egy őrbódét a határ mentén, hogy védekezzen az ellenkező oldali inváziótól. A katonák mindkét oldalon görögdinnyét termesztettek.
  • Tippek a koronavírus mentális túléléséhez

    A koronavírus az a betegség, mely csak március 19-ig több mint 10.000 életet követelt a világ minden részén, sok embernek okoz stresszt, aggódást és szorongást.
  • Illene felelősségre vonni a kínai kormányt a világjárvány kirobbanásáért!

    Miközben a Kínán kívüli országok harcolnak a koronavírus járvány leküzdésével, a Kínai Kommunista Párt (KKP) növeli a propagandagépezetét, hogy áldozatként állítsa be magát és áthárítsa a hibát.
  • Kiút az életközepi válságból

    2015 nyár végén, a negyedik X-hez közeledve, amikor ráakadtam az interneten a Fálun Gong című könyvre, egy hatékony meditációs módszert kerestem és egy igaz útmutatást, ami választ ad a kérdéseimre. Ám ennél sokkal többet kaptam és hamarosan megváltozott az egész életem. Elkezdtem a Fálun Gongként is ismert Fálun Dáfát gyakorolni.
  • Betekintés a kínai propaganda sötét bugyraiba

    Kína hatalmas internet hadsereggel bír. A CNN 2013. október 7-én beszámolt, hogy becslések szerint kb. kétmillió ember dolgozik azon, hogy nyomon kövesse az online véleménynyilvánítást (a cikk címe: “China 'employs 2 million to police internet'” /„Kína 2 millió embert foglalkoztat az internet rendőrségnél”/). Egy 2016-as harvardi tanulmány becslése szerint Kína internetes rendőrsége kb. 488 millió közösségi médiabejegyzést ír évente, ahogy a BBC közzétette 2016. május 20-án egy cikkben, melynek címe: “China 'flooding' social media with fake posts” („Kína hamis hozzászólásokkal ’árasztja el’ a közösségi médiát”). Magyarán tele vannak felbérelt kommentelőkkel.
  • Húsz éve az önkénteskedés az élete

    A 76 éves Chang Shan-he 2000-ben kezdte el gyakorolni a Fálun Gongot. Húsz évvel ezelőtt nyugdíjba vonult a munkaegységétől, és azóta amerre csak jár igyekszik felhívni a figyelmet a Fálun Gong Kínában történő üldözésére.