Ragaszkodásaim elengedése

Mielőtt önmagamról beszélnék, idézem a Mester szavait:
„A világegyetemnek a Fá-ja mind súrlódásmentesen folyik le. Ha te ellentétben vagy ezzel, észre fogod venni, hogy számodra minden a környezetedben többé nincs rendben. Ha te megtaláltad az okokat magadnál és újra hozzáigazodsz, észre fogod venni, hogy minden újra rendben van. Normális módon ez így van.”

Amikor önmagamon kívül néztem a velem történt kellemetlen helyzeteket, akkor nem is szenvedtem tulajdonképpen, mert úgy éreztem, hogy az a bizonyos dolog, mint ha nem is velem történne meg. Amikor nem féltem, akkor a másik fél egyszerűen nem is tudott megbántani, bármilyen sértő dolgokat is vágott a fejemhez csak úgy vaktában és meggondolatlanul, ill. igazságtalanul. Amikor viszont féltem, akkor a másik fél bele tudott kapaszkodni a félelmeim energiájába, miközben én ösztönösen védekeztem. Így alakultak ki a különböző konfliktushelyzetek, amit már egyikünk sem tudott mindig kontrolálni. A félelem leblokkolja az embert, a félelemmentes ember viszont cselekvésre kész, és érzelem-mentesen nézi az eseményeket.

Azt még el kell mondanom, hogy amikor az életem kilátástalan volt, tele voltam fájdalommal, ösztönösen tollat ragadtam és kiírtam magamból minden fájdalmat. Ez nagyon hatásos volt, mert amikor egy idő után újra elolvastam az írásaimat, azt tapasztaltam, hogy sok mindent elfelejtettem azokból az eseményekből, amik velem történtek. Ezért egy idő után az egész velem történt írásaimat széttéptem és eldobtam a szemétbe. Most jövök rá, hogy ez is egy ragaszkodás volt a részemről. Amint elengedtem fentiekkel kapcsolatos ragaszkodásaimat, az átélt események és a velük járó fájdalmak is köddé váltak. Ha nagy ritkán eszembe jut egy-egy régi sérelmem, teljesen hidegen hagy.

Még egy érdekes dolog jutott az eszembe, ami anno van már 40 éve is, annak idején nem foglalkoztak még annyit a depresszióval, vagyis én sem tudtam, hogy mi az.
Úgy éreztem, hogy meghülyülök, mert nem jutottak eszembe egyszerű szavak sem amik a mindennapi életem részévé váltak, így különböző segédszavakat használtam, mire eszembe jutott az a bizonyos dolog, amiről beszélni akartam.
U. akkor különböző kényszerképzetek jöttek rám, ami bizony megrémített. Valami ősi ösztön azt súgta nekem, hogy amikor éreztem a kellemetlen érzések közeledtét, ösztönösen eltereltem a figyelmemet róla. Pl. elmentem gyorsan a boltba, vagy különböző háztartási teendőkbe fogtam bele, stb. Ez a dolog még a GYES ideje alatt történt velem.
Tulajdonképpen ezzel az elterelő „hadművelettel” sikerült kigyógyítani önmagamat a depresszióból minden gyógyszeres kezelés nélkül. Ezt még a közvetlen hozzátartozóim és baráti társaságom sem vette észre, hogy én milyen nehéz gyötrődésen mentem keresztül, mert nem mertem beszélni erről senkinek sem, mert szégyelltem erről bárkinek is beszélni, és a közvetlen környezetem sem utalt semmire sem, amiből következtetni lehetett volna, hogy észrevettek volna bármilyen változást is rajtam. Erről a számomra borzalmas dologról csak nemrégiben beszéltem annak, aki hasonló dolgokat élt át.
Annak idején ösztönösen szabadulni akartam ettől a betegségtől, így sikerült kikecmeregnem belőle, vagyis ezzel a módszerrel engedtem el a depresszióval kapcsolatos ragaszkodásomat.

Van vagy 6-8 éve is annak, hogy a gyógyszereim ára már elérte az 5.- ezer forintot, amikor elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó ennyi pénzt kiadni gyógyszerekre. A 10-12 gyógyszerről módszeresen szoktattam le magamat, és az óta sem szedek semmilyen gyógyszert. Egyszerűen nem voltam és vagyok hajlandó a gyógyszernek minősített mérgeket beszedni.
Gondolom, hogy ezzel az elhatározással kezdtem elengedni a betegségtudatomat, mert amikor hosszabb külföldi utazáson voltam, oda sem vittem magammal egyetlen egy gyógyszert sem.

Pár éve valami ritka betegséget állapítottak meg nálam egy rosszul létem alkalmával, ami kis időre legyengítette a szervezetemet. Egy bizonyos idő eltelte után a doktornő, aki lelkiismeretesen akarta kezelni a dolgaimat, különböző beavatkozásoknak akart kitenni engem. Mondtam neki, hogy már rendkívül jól érzem magam. Ma sem tudom, hogy mi a neve a tünetnek, amit akkor állapítottak meg, és nem érdekel az óta sem. A leleteket összetéptem, a CD felvételeket összetörtem és eldobtam. Amikor a doktornő felhívta a figyelmemet, hogy fél év, egy év múlva bármi is bekövetkezhet, még csak meg sem rebbent a szemem, mert nem éreztem magamon semmilyen félelmet, nem fedeztem fel magamon semmilyen betegségtudatot. Minden beavatkozást elhárítottam, s az óta sem voltam orvosnál.

Nyugdíjazásom előtt lévő 5 évben 2,5 évet dolgoztam itt-ott, ahogy éppen sikerült munkát találnom. Bármit elvállaltam, ami az utamba került. Hol tönkre ment a vállalkozás, ahol dolgoztam, hol csak bizonyos meghatározott szerződés alatt dolgozhattam, volt, ahol kirúgtak, annak ellenére, hogy lelkiismeretesen végeztem a dolgomat, stb.
Bizony volt olyan időszak, amikor már én sem tudtam, hogy hogyan lesz tovább. Arra gondoltam, ha már teljesen elfogy a pénzem, legfeljebb éhen halok, de különösebben nem akartam rosszra gondolni. Még magam sem tudom, hogy hogyan vészeltem át a nehéz időket, és azt sem tudom, hogy hogyan tudtam minden számlát kifizetni és megélni a mindennapokat „aprópénzből”. Már ott tartottam, hogy nem érdekelt semmi, hogy mennyi pénzem is van. Úgy gondoltam, majd csak lesz valahogy. Érdekes módon olyan ember jött hozzám ezen időben kölcsönkérni, akinek volt munkája és keresete, és érdekes módon tudtam neki adni. Ha nem én élem át ezeket az időszakokat, akkor nem hiszem el, hogy ez lehetséges, hogy túlélem önmagamat. Érdekes módon nem éheztem, nem fáztam, a számláimat is ki tudtam fizetni, és érdekes módon nem volt sehol tartozásom. Perszer itt-ott volt segítségem is, amit szinte az ajtóm elé tett az élet, amit meg kellett tanulnom elfogadni. Az élet elém rakta, hogy engedjem azt a félelmemet is, hogy nem tudok majd miből megélni, egyedül vagyok, nincs kitől segítséget várni. /Tulajdonképpen a kislányomra támaszkodhattam volna, aki fel is ajánlotta a segítségét, aki nagyon messze él tőlem, de gondoltam, majd a legvégső esetben kérem a segítségét./
Most már ott tartok, hogy már meg sem nézem a vásárlásaim végeztével az üzletekben a blokkokat, hogy jól számolt-e a pénztáros, mert rájöttem, hogy úgy is minden úgy történik, ahogyan történnie kell. Ha éppen „be kell csapnia” – még ha öntudatlanul is, az sem véletlen. A Világegyetem Törvénye úgy is tudja, hogy mit kell tennie, Ő soha nem téved. A veszteség-nyereség alapelve úgy is működni fog. Ha veszítenem kell, akkor úgy is elveszítem azt a dolgot, amihez feltétlenül ragaszkodom. Azelőtt mindig gyűjtöttem a blokkokat, füzetbe írtam a bevételeimet, kiadásaimat, most már erről is leszoktam.
Most viszont olyan ragaszkodásomat kell elengednem, hogy nem tudok ide, vagy oda menni, nem telik erre, vagy arra, mert egy meghatározott pénzügyi keretem van, amit úgy érzem, nem lehet túllépni. Most ezen kell dolgoznom, hogy ezt a ragaszkodásomat is elengedjem. Az élet mindig elém tette azt, amitől mindenképpen meg kellett válnom.

Érdekes módon az élet mindig megoldotta a dolgokat helyettem, ha éppen nem aggódtam az előttem álló feladatok megoldása miatt. Megtanultam, hogy ne aggódjak olyan miatt, aminek nem is tudom a végső következményét. Volt olyan esetem, amire más azt mondta volna, hogy képtelenség, hogy sikerüljön. A pozitív szemléletemmel mégis sikerült. Pl: a mosógép esetem, amit magam szállítottam haza, hatalmas horpadás volt rajta. Elvileg az enyém volt a felelősség, mert - annak ellenére, hogy nem én tettem tönkre, de én szállítottam haza - annak ellenére kicserélték egy másikra és még a lakásomra is szállították az újat.
Amíg a csere lebonyolodott 5 hét telt el, ennyi ideig kellett megőriznem magamban a nyugalmat és a toleranciát, hogy ennyi ideig megvárattak a cserével.

Akik az életemben szoros kötelékek voltak, azokat szintén el kellett engednem, ha tetszett, ha nem, mert az élet rákényszerített arra, hogy elengedjem őket. Ma már megtanultam egyedül élni az életemet, ennek ellenére nem érzem magányosnak magamat, mert megbékéltem a sorsommal. Lehet, hogy előző életem valamelyikében elhagytam a családomat, ezért állította elém az élet, hogy nekem is meg kell tapasztalnom milyen az élet egyedül.

Érdekes módon, ahogy utólag visszatekintek az elmúlt életszakaszaimra, volt, amikor az ősi bölcsesség jó irányba vezetett engem, de viszont voltak olyan esetek is, amikor bölcsességem hiányában rossz irányban haladtam. Más szóval, akkor, amikor a Zhen-Shan-Ren alapelvei szerint gondolkodtam és cselekedtem, akkor a Zhen-Shan-Ren jó irányba vezetett, de amikor nem ezek az alapelvek szerint éltem az életemet, akkor bizony nehéz napoknak néztem elébe.
Ez is azt bizonyítja, amit a Mester is ír, ha a Világegyetem Törvényeit betartjuk, akkor az velünk van és simán mennek a dolgaink, de viszont ha a törvényeit nem tartjuk be, akkor problémák merülnek fel az életünkben. Hát igen! A Világegyetem Törvényének nem ismerése és nem betartása, problémákhoz vezet. Ez így van a hétköznapi életben is. Az emberek által hozott törvények nem tudása is törvényszegéshez vezetnek.

Egyik évben látogatóba készültem a kislányomhoz, aki már huzamosabb ideje külföldön él. A munkaszerződésem hamarosan lejárt, így arra gondoltam, meglátogatom a lányomat és családját, és még szabadságot sem kell kivennem. Megbeszéltük, hogy fél évet töltök náluk, utána ráérek újra munkát keresni. Már csak egy hét volt vissza az utazáshoz, a repülőjegytől kezdve minden ki volt fizetve, de még 5 ezer Ft hiányzott ahhoz, hogy el tudjak utazni vonattal a repülőtérre, és hazafelé is legyen némi pénzem a vonatra. Azt gondoltam, ha összejött annyi pénzem, minden fáradozás nélkül, akkor az utolsó 5 ezer Ft-ot is meg fogom kapni valahonnan.
Azt mondtam, azért sem fogok idegeskedni. Ha az égiek megengedték, hogy elutazhatom, és fáradozások nélkül összejött a pénz az utazásra – ennyi pénz életemben nem volt a kezembe, és máig sem tudom, hogyan szedtem össze az utazás költségeit minden erőfeszítés nélkül -, akkor annak az 5 ezer Ft-nak is meg kell lennie az utazásom napján.
Pár nap elteltével felhívott telefonon a főnöknőm, mielőtt elutazom, menjek el hozzájuk ebédre. Megköszöntem a meghívást és elmentem hozzájuk.
Alig, hogy helyet foglaltam a megterített asztalnál, azt mondta nekem: Ida itt van 5 ezer Ft, ezt neked szántam. A kerekes székre kaptam 60 ezer Ft-ot, arra gondoltam, hogy ebből neked adok ajándékba 5 ezer Ft-ot. A meglepetéstől elnevettem magam és mindjárt el is meséltem nevetésem okát, hogy pont ez az 5 ezer Ft hiányzik a repülőtéri utazásomhoz, és vissza.
Megköszöntem az égieknek és Zsuzsának a segítséget. Hazaérkezésemkor viszonozni szerettem volna a készséges segítségét, és megajándékoztam egy gyönyörű ausztráliai albummal, amit valójában én kaptam ajándékba egy ottani kedves családtól.
Gondolom, ezért a gesztusomért nem haragudnának meg rám.

Amikor már hazai földön voltam, Budapesten a metróra szálltam a csomagjaimmal. A csomagokat, s jó magamat alig tudtam egyensúlyba tartani, amikor ráléptem az első lépcsőfokra, így a gyorsan felfelé haladó lépcsőn, ami már igen csak magasan volt, elvesztettem az egyensúlyomat, emiatt legurultam a lépcsőről a csomagjaimmal együtt. Ma sem tudom, hogy valójában hogyan történt, de amikor lent landoltam a lépcső alján, megállították a mozgólépcsőt. Esésem közben arra gondoltam: a lépcső aljánál már úgy sem fogok tovább esni, miközben semmi riadalom, vagy félelem nem volt bennem. Érdekes módon én voltam ez első utas, csak amikor legurultam a lépcsőről, akkor jött hozzám két hölgy, akik felsegítettek és megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Azt feleltem, hogy igen, semmi bajom.
Ők segítették fel újra a mozgólépcsőre a csomagjaimat.
Azt hiszem egy ilyen esésnél egy dublőr sem úszta volna meg kisebb sérülések nélkül. Nekem még egy karcolásom sem volt, annak ellenére, hogy a lépcsők szélei igen csak élesek. Most utólag tudom, hogy ez miért történt valójában, és ki volt az „őrangyalom’. Valószínű, hogy a Mester vett már akkor a szárnyai alá.

Amikor újra itthon voltam, a 6 hónap távollétem alatt még 60 ezer Ft-om sem maradt a rezsiköltségek kifizetése után, ami a 6 hónap távollétem alatt jött össze az 50 %-os szociális járadékomból, és még ott volt a megoldatlan kérdés, hogy mikor fogok újra munkát találni, mikor tudok elhelyezkedni. Persze ezt már elutazásom előtt is felmértem, ennek ellenére elutaztam, és azt mondtam magamban: nem fogok fölöslegesen idegeskedni előre, biztos ez is meg fog oldódni, úgy, mint más. Mire sikerült munkába állnom, kb. 13 ezer Ft-om maradt. Olyan esetem is volt, hogy 90 Ft-om maradt csak, és a következő napon kaptam egy mentő
összeget, még sem idegeskedtem.
Amikor szinte csak fillérekből éltem, még magam sem tuodom, hogyan tudtam megélni. Ezekben az időkben volt olyan esetem is, hogy tőlem koldultak emberek, akik talán a ruházatom alapján vagy a megjelenésemből arra következtettek, hogy én jobban állok anyagilag, mint ők. Magamban megmosolyogtam az élet fintorát, és kisegítettem őket valamennyi összeggel.
Fenti tapasztalataim írása közben az jutott az eszembe, a Mester a Zhuán Fálun könyvében arról ír, hogy: „Ha eltávolítják a ragaszkodást, akkor magának az anyagnak nincs hatása. Ami az embereket igazán zavarja, az maga a ragaszkodás.”, vagyis a ragaszkodások elengedésével az anyag már nem tud hatni ránk. „Teljesen el kell távolítanod az emberi vágyakat, a rossz gondolatokat, és a rossz cselekedetek gondolatait. A szellemi állapotod minden kis javulásával eltávolodik egy pár rossz dolog a testedből.” „Ekkor tudod, csak magad egy kicsit magasabbra emelni: ez azt jelenti, hogy a kozmikus tulajdonságok korlátozásai már nem lesznek veled szemben annyira szigorúak.” EZ TÉNYLEG ÍGY MŰKÖDIK! Amik velem megtörténtek, azokat a Mester hitelesen alátámasztja, hogy ha elengedjük a ragaszkodásainkat, az anyag már tényleg nem tud hatni ránk. /Ehhez viszont tudnunk kell, ez nem azt jelenti, hogy mindent el fogunk magunk körül veszíteni./

Folyamatos művelésem alkalmával azt veszem észre magamon, hogy minden egyes ragaszkodásom elengedésével mindig könnyebb, és könnyebb az életem, a kitaposott utam már egyre szélesebb. A ragaszkodásaim levetkőzésével egyre jobban előre araszolgatok, ez által az akadályok is egyre ritkulnak, és a kozmikus tulajdonságok már valóban egyre kevésbé szigorúak velem szemben.

Most már nem bosszankodom, ha véletlenül lekésem a buszt, ha valamilyen fontosnak vélt eseményről, vagy TV műsorról lemaradok, vagy ha másként alakulnak a dolgaim, mint ahogyan elterveztem, ha pl. eltörik egy régebben kedvesnek tartott tárgyam, ha a számítógépemen eltűnik valamilyen fontosnak vélt dokumentumom, vagy egyéb írásom, ha nagy ritkán ugyan, de odaégetem a főzni valót, vagy vásárlás után kifolyik a tej a táskámba, vagy éppen elromlott ez, vagy az a lakásomban, ha trágár szavakat hallok a közelemben, és még hosszasan sorolhatnám. Azelőtt ilyen bosszankodásaim alkalmával mindig morogtam magamban egyet. Most már a nagyobb történések sem zavarják meg lelki nyugalmamat.

Hogy mennyivel könnyebb bosszankodások nélkül az ember élete! Fantasztikus érzés! Egyes eseteknél üresnek éreztem magam, de most már felszabadító ez az érzés. Tulajdonképpen ezek apróságok, és mégis mennyivel simábban megy az ember élete bosszankodások nélkül. Újabban azt mondom magamnak: nem vagyok hajlandó bosszankodni. Azért, hogy saját magamat büntessem? Nem érdemes, mert akkor nem más, hanem én érzem magam rosszul.

Egyelőre ennyit az észrevételeimről, felismeréseimről, vagyis egyes ragaszkodásaim elengedéseiről. „Örülnék”, ha gyakorlótársaim is leírnák a közös oldalra a saját felismeréseiket, a félelmeiről, aggályairól, stb., hogy ez által is gyorsabban tudjunk előre haladni a közös úton. Én sokat tanultam a külföldi gyakorlók tapasztalatainak leírásaiból is, köszönet érte.

Kívánom, és remélem, hogy a fenti észrevételeim, felismeréseim másoknak is sokat tud segíteni problémájuk megoldásában, ezért is teszem közzé ezeket.

Mindenkinek, aki olvassa felismeréseimet, további sikeres művelést kívánok.