(de.minghui.org) Az ötvenes éveim végén járok, és 27 éve gyakorlom a Fálun Dáfát. Már fiatal koromban is súlyos betegségeim voltak, többek között mellrák, ideggyengeség és depresszió. Testileg és lelkileg kimerült voltam, és reménytelennek éreztem a helyzetemet. Gyakran azt kívántam, bárcsak egyszerűen meghalhatnék, de nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy magukra hagyjam kisgyermekeimet és idős szüleimet. Amikor aztán elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát, új életet kaptam. Ettől kezdve tele voltam életerővel, optimizmussal és energiával.
Megszabadultam a depressziótól, a mellráktól és az ideggyengeségtől
Visszahúzódó természetű vagyok. Mielőtt gyakorolni kezdtem a Fálun Dáfát, szűk látókörű voltam, könnyen dühbe gurultam, és mindig a lehető legrosszabbra gondoltam. Gyakran bosszankodtam, és veszekedtem a családtagjaimmal, valamint a barátaimmal. Ennek következtében testileg és lelkileg kimerültem, pesszimistává váltam, és elegem lett az életből. „Mi értelme van az életnek?” – gondoltam. „Milyen jó lenne egyszerűen mindennek véget vetni!”
Amikor 15 vagy 16 éves voltam, konfliktusom támadt a családommal. Patkánymérget ittam, majd egy nyílt mezőn álló, elhagyatott kúthoz mentem. Azt terveztem, hogy amint érezni kezdem a patkányméreg hatását, beugrom a kútba, hogy megkíméljem a családomat attól a fáradságtól, hogy el kelljen temetniük. Este volt, amikor elmentem otthonról. Éjfélig vártam, de semmilyen rosszullétet nem éreztem. Ezután a házunk közelében lévő kis dombra mentem, mert látni akartam, mit csinál a családom.
A családom udvarában égett a villany, és sokan kerestek zseblámpákkal. Édesanyám sírt, a nevemet kiabálta, és könyörgött, hogy menjek haza. Ekkor mélységesen megbántam, hogy el akartam dobni az életemet. Amikor visszatértem, édesanyám szorosan átölelt, és azt mondta: „Ha te meghalsz, én sem akarok tovább élni.” Csodával határos módon életben maradtam. Ettől kezdve azt mondtam magamnak, hogy élnem kell, legalább édesanyám kedvéért.
Tíz évvel később, miután gyermekem született, ismét felmerült bennem a halál gondolata. Amikor azonban elképzeltem, hogy a lányom egy mostohaanya kezére kerülne, aki verné, megvetné, és magányban kellene szenvednie, megszakadt a szívem, és keservesen sírtam. Amikor a kisbabám öthónapos volt, arra gondoltam, hogy véget vetek mindkettőnk életének. Aztán eszembe jutottak idős szüleim, akik olyan keményen dolgoztak azért, hogy felneveljenek, és biztosítsák a taníttatásomat. Ki gondoskodna róluk, amikor megöregszenek? Mekkora fájdalmat élnének át, ha meghalnék? Vajon képesek lennének-e tovább élni? Így hát feladtam ezt a gondolatot. Az öngyilkosság gondolata azonban soha nem hagyott el igazán, és folyamatosan azon töprengtem, milyen különböző módokon vethetnék véget az életemnek.
Később megtudtam, hogy évente sok depresszióban szenvedő ember követ el öngyilkosságot. Nagyon jól át tudom érezni a szenvedésüket és a fájdalmukat. Hihetetlenül hálás vagyok, hogy rátaláltam a Fálun Dáfára, és őszintén remélem, hogy mindazok, akik hozzám hasonlóan szenvedtek, megismerik a Fálun Dáfát, a Dáfá segítségével testileg és lelkileg egészségessé válnak, és belépnek egy új, gyönyörű világba, ahogyan én is tettem.
Amikor először olvastam a Zhuán Fálun című könyvet, az mélyen megérintette a lelkemet. Lelkes lettem, és örültem, hogy felfedeztem egy új világot. Felismertem, hogy az istenek és a buddhák valóban léteznek, és hogy létezik egy alapvető törvény, amely mindent irányít: az Őszinteség, Jószívűség, Türelem. Megértettem, hogy az emberi élet az Égből származik, és azért vagyunk itt a Földön, hogy műveljük magunkat, visszatérjünk valódi eredetünkhöz, túllépjünk a születés, öregedés, betegség és halál szenvedésein, és többé ne legyünk a reinkarnáció körforgásának foglyai. Azonnal elkezdtem gyakorolni, mert attól tartottam, hogy ha habozom, elszalaszthatom az önművelés lehetőségét.
Ahogy olvastam a Fát, világossá vált számomra, hogy az életről és a világról alkotott korábbi elképzeléseim teljesen tévesek voltak, és ellentmondtak az univerzum alapelveinek. Az ateista neveltetésem miatt meglehetősen önző voltam. Csak magamra gondoltam, és kihasználtam másokat. Otthon zsarnokoskodtam a férjem felett, és elvártam tőle, hogy többet dolgozzon, legyen elnéző velem, és mindenben engedjen nekem. Ha valami nem úgy történt, ahogyan akartam, hangosan szidtam őt, akár kettesben voltunk, akár nyilvánosan, mit sem törődve az önbecsülésével.
Különösen jól értettem ahhoz, hogyan büntessem őt hallgatással. Ha nem kért bocsánatot, nem enyhültem meg. Eleinte eltűrte ezt, és engedett nekem, de idővel elkezdett ellenállni. Ezt nem tudtam elviselni, és még arra is gondoltam, hogy öngyilkosságot követek el, hogy bosszút álljak rajta. Visszatekintve nagyon rosszul érzem magam amiatt, ahogyan bántam vele.
Ha a munkahelyemen akár a legkisebb veszteség ért, azt sem tudtam elviselni, és megszállottan kerestem a módját, hogyan hozhatnám helyre. Folyton a személyes érdekeim foglalkoztattak, apró nyereségekért küzdöttem, mások ellen áskálódtam, és versengtem velük. Ennek ellenére valódi belső erő hiányzott belőlem. Tizenkilenc éves koromban ideggyengeség alakult ki nálam, és súlyos álmatlansággal küzdöttem. Nem tudtam aludni, mert az elmém állandóan zakatolt, ami testileg és lelkileg teljesen kimerített. A memóriám romlott, és gyakran voltak emlékezetkieséseim, sőt időnként teljes emlékezetvesztés is előfordult. Kívülről normálisnak tűntem, de valójában alig bírtam tovább.
Huszonhét éves koromban daganat alakult ki a mellemben, és megműtöttek. A szövettani vizsgálat rákmegelőző állapotot mutatott ki. Arra gondoltam: „Mindig is meg akartam halni, de soha nem tudtam rászánni magam az öngyilkosságra. Most már nincs választásom.” Visszautasítottam a kezelést, és vártam a halált. Valahányszor eszembe jutott szegény gyermekem és idős szüleim, elöntött a bánat, és sírva fakadtam. Ismét elmentem az orvoshoz, és az ultrahangvizsgálat megerősítette, hogy mellrákom van. A hónaljamban lévő nyirokcsomók is megduzzadtak, ami arra utalt, hogy a rák már áttéteket képzett.
A Fá megkapása és az önművelés öröme azonban teljesen elfeledtette velem a betegségemet. Tanultam a Fát, mindennap végeztem a gyakorlatokat, és műveltem a Xinxingemet. Végre ismét volt értelme és célja az életemnek! Miközben az Őszinteség, Jószívűség, Türelem alapelveit követtem, erkölcsi szintem folyamatosan emelkedett. Felhagytam az önzéssel, és igyekeztem először másokra gondolni.
Egy nap hirtelen eszembe jutott, hogy súlyos betegségem volt. Legnagyobb meglepetésemre a mellrák valamennyi tünete eltűnt! A hónaljamban lévő duzzadt nyirokcsomók is eltűntek. Az alvásom is jelentősen javult, és végül már el tudtam aludni, amint a fejem a párnához ért. Reggelente még ébresztőórára sem volt szükségem. A memóriám helyreállt, és ismét képes voltam összpontosítani.
A „hercegnőszindrómától” az erényes feleségig és a szerető anyáig
Mielőtt elkezdtem az önművelést, a Kínai Kommunista Párt (KKP) ateista propagandája agymosást végzett rajtam. Azt hittem, hogy nem léteznek istenek, a jó és rossz tetteknek nincsenek következményeik, és a halál után nincs élet. A KKP önző gondolkodásmódját követtem: „Mindenki csak magával törődik.” Énközpontú, kapzsi, ésszerűtlen és az élet iránt közömbös voltam. Otthon úgy viselkedtem, mint akinek „hercegnőszindrómája” van.
Amikor elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát, fokozatosan megváltoztam. Minden házimunkát elvégeztem, és jószívűen, türelmesen, őszinte törődéssel bántam a férjemmel, az apósommal és az anyósommal, valamint a tágabb család többi tagjával. Idővel valóban beilleszkedtem a férjem családjába. Mostanra mély és harmonikus kapcsolat alakult ki közöttünk.
A férjem nem gyakorolja a Fálun Dáfát. Miután elkezdtem az önművelést, elkezdte visszaadni mindazt, amit korábban tőlem elszenvedett, és még keményebben bánt velem. A Mester tanításait követve fokozatosan megtanultam eltűrni ezt. Már nem könnyekkel és nehezteléssel viseltem el a viselkedését, hanem nem vettem a szívemre, sőt még mosolyogtam is. Most bátorítom, dicsérem és támogatom őt. Ha dühösen szidalmaz, befelé tekintek, hogy megtaláljam a saját hiányosságaimat. A Mester tanításaihoz mérem magam, és többé nem gurulok dühbe.
Miután hosszú időn át folyamatosan javítottam a Xinxingemet, a férjem már nem dühöng, és nem üt meg többé. Családunk légköre most harmonikus és szeretetteljes. A lányom még azt is mondja, hogy magas az érzelmi intelligenciám. Valójában egyszerűen a Dáfá mércéje szerint cselekszem. Számtalan fájdalmas megpróbáltatás és nehézség során megszabadultam a szűklátókörűségre és számítgatásra való hajlamomtól, valamint a büszkeségemtől, féltékenységemtől, versengő természetemtől és keserűségemtől.
A Mester ezt mondja:
„Tudjátok, ha valaki elérte az Arhat szintet, akkor nem vesz semmit a szívére. Egyetlen emberi dolog sem érdekli, és mindig jó a hangulata. Nem számít, hogy mennyit veszít, vidám és nem bánja. (Zhuán Fálun 9. Előadás)
A Mester és a Dáfá megmutatta nekem, hogyan lehetek nagylelkű, optimista és ellenálló a nehézségekkel szemben.
Egy nap hallottam, amint egy másik gyakorló férje „erényes feleségnek és szerető anyának” nevezte a feleségét. Ekkor rádöbbentem, hogy az én férjem még soha nem ismert el engem ilyen módon. Amikor hazaértem, megkértem: „Mondd meg, ha van valami, amit nem csináltam jól. Szeretném tudni, milyen messze vagyok még attól, hogy erényes feleség és szerető anya legyek.” Legnagyobb meglepetésemre rám nézett, és azt mondta: „Te sokkal több vagy, mint egy erényes feleség és szerető anya!”
Azt hittem, gúnyolódik rajtam, vagy tréfát űz belőlem, mert máskor soha nem dicsért meg. De azt mondta: „Komolyan gondolom. Te túlszárnyaltad azt, amit egy erényes feleségtől és szerető anyától elvárnak.” Nagyon meghatódtam. Soha nem gondoltam volna, hogy így el fog ismerni. Mindezt a Fálun Dáfának köszönhetem. Köszönöm, Mester! Természetesen még sok hiányosságom van, és lassan haladok az önművelés útján. Még szorgalmasabban kell művelnem magam.
A Dáfá alapelveinek követése megbízható emberré tett
Ápolónőként dolgoztam. Amióta elkezdtem az önművelést, mindig arra törekedtem, hogy a Dáfá mércéjéhez igazodva javítsak magamon. Szorgalmasabbá és felelősségteljesebbé váltam a munkámban, és a képességeim jelentősen fejlődtek, így jobban tudtam gondoskodni a betegeimről. Őszintén, családtagként bántam velük, mindig a jólétüket tartottam szem előtt, és igyekeztem a lehető legjobban segíteni nekik. A betegeim és családtagjaik mind a legnagyobb elismeréssel beszéltek rólam, és ők is családtagként kezeltek. Ennek a bizalomnak és kötődésnek köszönhetően abban is nagyon eredményes voltam, hogy elmagyarázzam nekik az igazságot a Dáfáról, és segítsek nekik kilépni a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezetekből.
Miután elbocsátottak, mert Pekingbe utaztam, hogy a Fálun Dáfá érdekében fellebbezéssel éljek, egy gyógyszertárban találtam munkát. Miután a tulajdonos megismert, teljesen megbízott bennem. Sok más hasonló példát is fel tudnék idézni. Még ha apróságokról van is szó, mind azt mutatják, hogyan változtatta meg a Dáfá az egykor elveszett embert, amilyen én voltam, olyasvalakivé, akiben megbíznak, és akit tisztelnek.
Így műveljük magunkat: fokozatosan megváltozunk, és az élet minden területén folyamatosan javítjuk erkölcsi szintünket.
Bár el kellett viselnem a KKP brutális üldözését, szerencsésnek érzem magam. A Mester és a Dáfá sokkal többet adott nekem, mint pusztán testi és lelki egészséget. Egy lehangolt és törékeny emberből optimista és erős emberré változtam. Eközben erkölcsi szintem is tovább emelkedett. Követni fogom a Mestert vissza régóta hiányolt mennyei otthonomba, örökre megszabadulva a születés, az öregedés, a betegség és a halál szenvedéseitől. Remélem, hogy mindazok az emberek, akik szintén mennyei birodalmakból származnak, nem szalasztják el ezt a drága lehetőséget, hanem hamarosan elnyerik a Fát, rálépnek az önművelés útjára, és visszatérnek szent mennyei otthonunkba!
Forrás: Falun Dafa hat mich aus meiner Depression befreit und mich zu einem gütigen Menschen gemacht
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...