(de.minghui.org) Harmincas éveim közepén gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nálam. Legfeljebb öt évet jósoltak nekem. Szerencsére rátaláltam a Fálun Dáfára. Li Mester volt az, aki visszahozott a halál torkából. A Mester irgalmának és nagyságának köszönhetően új életet kaptam, és mint egy elszáradt fa tavasszal, ismét virágba borulhattam.
Gyógyíthatatlan betegség
1995-ben történt, amikor éppen 36 éves voltam, és aggasztó tünetek jelentkeztek nálam. Minden apró, piros foltokkal kezdődött a lábamon, amelyek fokozatosan egyre nagyobbak lettek. Ezután lázam lett, és annyira legyengültem, hogy szinte semmire sem voltam képes. Egy nap az egyik szomszédomnál vendégeskedtem, és tévét néztem, amikor csomókban kezdett hullani a hajam. A hajszálak beborították a padlót. Teljesen kétségbeestem, és fogalmam sem volt, mi történik. Később a szomszédom ezt mondta az édesanyámnak: „Annyi haja kihullik a lányodnak! Mindenképpen vidd el a kórházba kivizsgálásra!” Az idősebb emberek úgy tartják, hogy az ilyen mértékű hajhullás gyógyíthatatlan betegség jele.
Amikor édesanyám erről értesült, azonnal kórházba vitt. Az első járóbeteg-vizsgálat során nem tudták megállapítani a betegség okát. Ezután saját költségünkön kezeltettük magam egy hagyományos kínai orvoslással foglalkozó klinikán. Ott naponta gyógyszeres tapaszokat és kenőcsöket alkalmaztak. Ezek ugyan hűsítették a bőrömet, de csak átmenetileg enyhítették a lázamat. Minden egyes tapasz több tucat jüanba került, ami óriási anyagi terhet jelentett szerény jövedelmű családunknak. A hosszabb kezelés ellenére sem következett be javulás. Ezek a napok végtelennek tűntek. Teljesen erőtlen voltam, és úgy éreztem magam, mint egy haszontalan beteg. Ahhoz, hogy felszálljak egy buszra, mindkét kezemmel meg kellett kapaszkodnom az ajtókeretben, és minden erőmet össze kellett szednem, hogy egyáltalán fel tudjak jutni. A buszon utazó gyerekek így kiáltottak fel: „Szia, nagymama!”, pedig még csak 36 éves voltam! Folyton könnybe lábadt a szemem. Csendben sírtam, mély kétségbeeséstől gyötörve.
Amikor édesanyám látta, mennyire szenvedek, elvitt egy nagy kórházba kezelésre. Nem sokkal az 1995-ös őszközépünnep előtt felvettek a kórházba. A kórszövettani vizsgálatok eredményeként szisztémás nodózus poliarteritiszt diagnosztizáltak nálam – olyan betegséget, amelyről akkor még egyikünk sem hallott, és amelynek a jelentését sem értettük. Az orvos elmagyarázta, hogy ez gyógyíthatatlan. A betegséget kizárólag kortikoszteroidokkal lehet kezelni, amelyeket a máj, az agy és a szív védelmét szolgáló gyógyszerekkel egészítenek ki. A szteroidok adagját ráadásul csak növelni lehetett, csökkenteni soha. Hetente kellett a kórházba mennem vérvizsgálatra.
Ez a betegség a csökkent vérellátás miatt szervkárosodást és működési zavarokat okoz, sőt akár életveszélyes is lehet. Tünetei közé tartozik az általános gyengeség, a láz, valamint apró, vörös csomók megjelenése, amelyek megduzzadnak és begyulladnak. A lábamon megjelenő apró piros foltok arra utaltak, hogy az ottani erek begyulladtak és elzáródtak. A foltok fokozatosan növekedtek, a lábfejemtől a combomig, majd egyre feljebb terjedtek. A kilátások lehangolóak voltak. Az orvosok közölték édesanyámmal, hogy legfeljebb öt évem lehet hátra.
Eközben a nagy dózisú szteroidok miatt az arcom erősen megduzzadt, felpüffedt, a testem pedig kőkeménnyé vált, és olyan merev lett, mint a fémlemez. A hajam is egyre jobban hullott, míg végül szinte teljesen megkopaszodtam. Az unokaöcsém nagyon félt, és sírt, amikor meglátott, míg a rokonaim és a barátaim azt hitték, kemoterápián esek át. Édesanyám szüntelenül sírt. Annyira gyötrődtem, és annyira vágytam a halálra, hogy valóban megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata. De édesanyám még élt, a gyermekem pedig még olyan kicsi volt. Mennyire összetörte volna a szüleimet, ha felnőtt lányukat kellett volna eltemetniük! Milyen szomorú sors várt volna a gyermekemre az anyai szeretet nélkül! Egyszerűen nem volt szívem feladni, ezért elvetettem az öngyilkosság gondolatát.
Naponta hatszor étkeztem. Édesanyám minden nap gyógynövényekből készített nekem gyógyfőzetet, és kacsát vásárolt, hogy tápláló levest főzzön belőle. A szteroidok miatt belső hőségtől szenvedtem, ezért hűsítő ételeket kellett ennem. A kacsahús hűsítő hatásúnak számít, és segített enyhíteni ezt a belső hőséget. Amikor velem volt, édesanyám mindig vidámnak mutatta magát, és minden nap mosolyt erőltetett az arcára. Amint azonban mások közé került, könnyekben tört ki. A sok sírástól állandóan duzzadt volt a szeme.
Rátaláltam a Fálun Dáfára
1996 februárjának elején hallottam arról, hogy a Fálun Dáfá képes meggyógyítani a betegségeket és javítani a fizikai egészségi állapotot. A remény apró szikrája lobbant fel bennem. Ezt kérdeztem magamtól: „Mi a Fálun Dáfá? Meg tud menteni engem? Hol találhatom meg?”
Kétségbeesetten kerestem a segítséget, és bizonytalan léptekkel vonszoltam beteg testemet a parkba, hogy megtaláljam a Fálun Dáfát. Az első napon a keleti kapun léptem be a parkba. A bejárathoz érve megkérdeztem valakitől: „Itt gyakorolják a Fálun Dáfát?” Az illető azt válaszolta: „Nem! Miért nem csatlakozik inkább a mi tánccsoportunkhoz?” Elmagyaráztam, hogy a Fálun Dáfát szeretném gyakorolni. Mivel aznap nem találtam meg a gyakorlóhelyet, hazamentem.
Másnap ismét elmentem a parkba. Ezúttal a déli kapun léptem be. Újra megkérdeztem valakitől, hogy gyakorolják-e ott a Fálun Dáfát. A nő ezt mondta: „Én még nem láttam itt ilyet. Miért nem próbálja ki inkább ezt a táncot?” Ismét visszautasítottam a javaslatot, és elmagyaráztam, hogy a Fálun Dáfát szeretném gyakorolni. Ezután körbejártam az egész parkot, de nem találtam semmit, így ismét haza kellett mennem. Visszatekintve úgy gondolom, talán a Mester próbára tette az elhatározásomat, hogy valóban művelni szeretném-e magam.
A harmadik napon ismét elmentem a parkba, ezúttal egyenesen beljebb mentem. Hideg, esős nap volt. Kesztyűt viseltem, és egy esernyőt tartottam a kezemben. Amikor elértem a pavilon közelében lévő kis hidat, összetettem a kezem Buddha-üdvözlésre, és ezt mondtam: „Li Mester, kérem, áldjon meg, és mutassa meg nekem, hol gyakorolják a Fálun Dáfát. Szeretném gyakorolni a Fálun Dáfát!” Ezt többször is megismételtem. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy csónakban állnék, amelyet egymást követő hullámok finoman előrelöknek – kellemes érzés volt. Ösztönösen jobbra fordultam. Amikor egy szabad területre értem, ragyogó, fehér fénysugár hullott közvetlenül a fejemre. Ebben a pillanatban meghallottam az első Fálun Dáfá-gyakorlat hangos útmutatását. Siettem a hang irányába, és megláttam két embert, akik egy tó melletti fűzfa alatt végezték a gyakorlatokat. Akkor tudtam, hogy végre megtaláltam a Fálun Dáfát! Az irgalmas Mester vezetett oda engem!
Odamentem hozzájuk, és ezt mondtam: „Én is szeretném gyakorolni a Fálun Dáfát! Megtanítanának rá, kérem?” Egyikük így válaszolt: „Természetesen! Kérem, vegye le a kesztyűjét.” Azonnal levettem a kesztyűmet, és velük együtt végeztem a gyakorlatokat. Bár hűvös volt az idő, egyáltalán nem éreztem a hideget, hanem belül melegség töltött el. Később megtudtam, hogy a két ember, aki megtanított a gyakorlatokra, egy hivatal vezetője és a felesége volt.
A Fálun Dáfá csodát tett
Hamarosan gyakorlóhelyet alakítottak ki a környékünkön, ahol minden nap végeztem a gyakorlatokat. A Zhuán Fálun című könyvet nehéz volt beszerezni. Mivel nekem nem volt saját példányom, egyszerűen arra összpontosítottam, hogy gyakrabban végezzem a gyakorlatokat – egyszer reggel, egyszer pedig este. Az ülő meditáció nagyon nehezemre esett. A szteroidok szedése miatt a testem, a lábaim és a lábfejeim is merevvé váltak. Amikor megpróbáltam teljes lótuszülésben ülni, nagy nehézséget okozott felemelni a lábaimat. Még ha sikerült is felemelnem az egyiket, az hamarosan hangos csattanással visszaesett, ami nagyon fájdalmas volt. De nem adtam fel. Újra és újra felemeltem a lábamat. Fokozatosan sikerült öt, majd tíz, végül tizenöt percig megtartanom a pozíciót. Kitartó maradtam, és lépésről lépésre leküzdöttem a nehézségeket. Hatalmas eredménynek éreztem, hogy tizenöt percig tudtam teljes lótuszülésben ülni. Később már fél órán át is sikerült. A félórás határ túllépése újabb nagy akadályt jelentett. Így küzdöttem le napról napra az újabb kihívásokat.
Nem csupán az jelentett kihívást, hogy ebben a meditációs testhelyzetben üljek. A meditációs gyakorlat után minden alkalommal egy tócsa képződött a padlón – olyan folyadék, amely a testemből távozott. Télen a meditációs párnám teljesen átázott. A folyadéknak kellemetlen, szúrós szaga volt. Az egész helyiséget átjárta a hagyományos kínai orvoslásból ismert gyógyszerek erős szaga.
Egy nap hirtelen világossá vált számomra, hogy a Mester megtisztítja a testemet! A Mester eltávolította a szennyeződéseket és a gyógyszermaradványokat azokról a területekről, ahol korábban a betegségeim voltak. Elöntöttek az érzelmek, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Ismét mély hálát éreztem! Csak sejteni tudtam, mennyi mindent viselt el értem a Mester, és mennyi karmát távolított el számomra. A Mester irgalmas megváltása nélkül már rég meghaltam volna.
Mindenképpen szerettem volna szerezni egy példányt a Zhuán Fálun című könyvből, és hallottam, hogy az egyik hivatalvezetőnek van belőle egy példánya. Ezért elmentem hozzá, hogy kölcsönkérjem. Arra kértem, hadd tartsam magamnál egy hétig, hogy édesanyámmal együtt elolvashassuk. Beleegyezett, de a lelkemre kötötte, hogy megszakítás nélkül, az elejétől a végéig olvassam el a könyvet. Azonnal beleegyeztem, és olyan boldog voltam, mintha felbecsülhetetlen értékű drágakőre találtam volna. Hazafelé nagy becsben tartottam a könyvet. Fehér papírba csomagoltam, mert féltem, hogy megsérülhet. Olvasás előtt mindig alaposan kezet mostam, és a Mester könyvéhez a legnagyobb tisztelettel közeledtem. Két nap alatt elolvastam a Zhuán Fálunt, édesanyámnak pedig öt napra volt szüksége hozzá.
A Fálun Dáfá valóban csodálatosnak bizonyult a betegségek megszüntetésében és az egészségem helyreállításában! Hat hónap gyakorlás után visszanőtt a hajam. Sűrű, fekete és fényes lett, az arcbőröm pedig üde és ragyogó volt. Fizikai állapotom jobb lett, mint fiatal koromban. A munkahelyemen mindenki elámult az átalakulásomon. A példám hatására sokan kezdték el gyakorolni a Fálun Dáfát, köztük több családtagom is!
A Kínai Kommunista Párt által folytatott kegyetlen üldözés 1999-ben kezdődött. Egy nap nyolc ember érkezett az otthonomba. Azt állították, hogy a kormány betiltotta a Fálun Dáfá gyakorlását, és nyomást gyakoroltak ránk, hogy hagyjunk fel vele. Azonnal elmeséltem nekik a Fálun Dáfával kapcsolatos személyes tapasztalataimat. Édesanyám is beszámolt arról, milyen volt az egészségi állapotom a gyakorlás megkezdése előtt és után. Ekkor édesanyám elárult egy igaz történetet, amelyet korábban soha nem mert elmondani nekem: az orvosok eredetileg azt jósolták, hogy már csak öt évem van hátra.
Ezek a hivatalnokok azért jöttek, hogy „átneveljenek” bennünket, vagyis arra akartak kényszeríteni, hogy tagadjuk meg a hitünket. Amikor azonban meglátták, milyen kiváló fizikai állapotban vagyok, távozás közben megjegyezték: „A végén még majdnem ti »neveltetek át« bennünket!”
Forrás: Falun Dafa heilte meine unheilbare Krankheit
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...