Gondolatok a túlértékelt önbecsülésről

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) Mindenféle ragaszkodással küszködtem, és nehezen tudtam túllépni ezeken a zavaró dolgokon. Amikor azonosítottam egy ragaszkodást, kis erőfeszítéssel meg tudtam tőle szabadulni, de mielőtt megnyugodhattam volna, egy másik bukkant fel. És a ragaszkodások ismételten visszatértek.


Csak nemrég jöttem rá, hogy van egy alapvető problémám, ami a legtöbb ragaszkodásom eredete.


Kedves gyakorlótársaim, szeretném megosztani a gondolataimat veletek.


A probléma a túlságosan eltúlzott önbecsülés, és sok ragaszkodásom ebből fakad. Például a magamutogatáshoz való ragaszkodás abból a vágyból ered, hogy magamat dicsőítsem; a buzgóság az öndicséretből és abból az igényből származik, hogy mások elismerjenek; a versenyképesség abból a vágyból, hogy másokkal szemben harcolva akarok előre jutni; az irigység pedig az önbecsülésem negatív visszahatása, amely akkor keletkezik, amikor megpróbálom, de nem sikerül, hogy elismerjenek.


Rájöttem, hogy néha a szavaim mögött ott rejtőzik a vágy, hogy rendkívüli tekintélyre emeljem magam, és a vágy mások dicsérete után. Az, hogy ítélkezem mások felett, abból a tudatalatti meggyőződésemből fakad, hogy jobb vagyok másoknál.


Amikor mélyebben elgondolkodtam ezen, rájöttem, hogy sok elképzelésem és hajlamom összefügg azzal, hogy felsőbbrendűnek tartom magam – például büszke vagyok magamra, rámutatok mások hibáira, és ráadásul parancsolgatok másoknak.


Ez valószínűleg gyakori probléma néhány gyakorló számára, különösen azok számára, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. A felszínen úgy tűnik, hogy a Fát tanulmányozzuk, de a túlzottan magas önbecsülésünk és az öndicsőítés iránti vágyunk ellenkezik a Fával. Mivel ennyire énközpontúak vagyunk, elveszítjük a türelmünket kihívások esetén.


A régi erők azt hiszik, hogy mindenben igazuk van, és nem hajlandóak feladni az elképzeléseiket. Amennyiben hasonló mentalitással és hajlamokkal rendelkezünk, nem fogunk-e úgy viselkedni, mint a régi erők? Ez komolyan akadályozni fogja a művelésben való fejlődésünket.


Amikor szembesültem ezekkel a ragaszkodásokkal, nem néztem magamba, és soha nem gondoltam arra, hogy én vagyok a hibás. A Fá tanításai nem igazán maradtak meg a fejemben. Bár a felszínen a csoporttal együtt tanulmányoztam a Fát, a szívem mélyén nem igazán akartam megváltozni, és a régi beidegződések alapján cselekedtem.


Ez talán a régi erők egyik trükkje, hogy így játszadoznak velünk – bár a mindennapi társadalomban tehetséges és okos embernek látszom, a fő tudatomat a régi erők korlátozzák, és nem vettem észre, hogy valójában a fő tudatom gyenge.


Ezek a fajta ragaszkodások nemcsak a saját művelésemet zavarják, hanem negatívan hatnak a gyakorlótársakra és a Fá-helyreigazításra is. A Dáfá művelőinek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk ezeket a kérdéseket.


Amit fentebb írtam, az az én személyes megértésem. Gyakorlótársak, kérlek, szíveskedjetek rámutatni bármire, ami nem megfelelő.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Reflections on Inflated Self-Esteem

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo