(en.minghui.org) Egy idősebb gyakorlónő néhány nappal ezelőtt eljött hozzám, és csendben átadott édesanyámnak egy ünnepélyes nyilatkozatot művelésének a folytatásáról. Elmondta, hogy próbaidőre ítélték, és csak azután szabadult ki a börtönből, miután beleegyezett, hogy átneveljék. Most rossz egészségi állapotban van, és gondozóra van szüksége. Miután mindezt elmondta nekünk, gyorsan távozott.
Ez elgondolkodtatott a helyi helyzetről. Sok gyakorlót vesztettünk el. Néhányan nagyon szorgalmasak voltak, és soha nem hagyták ki a Fá-tanulást és a gyakorlatok végzését. Néhányan nem féltek igazságtisztázó anyagokat terjeszteni, míg mások naponta több tucat embernek segítettek kilépni a Kínai Kommunista Pártból és a hozzá kapcsolódó szervezetekből. Őket azonban börtönbüntetésre ítélték, vagy arra kényszerítették, hogy hagyják magukat „átnevelni”. Néhány gyakorló meghalt.
Kevés gyakorló van a környékünkön, és most néhányan elmentek. Mi mindannyian állhatatos Fálun Dáfá-gyakorlók vagyunk, és nem félünk a nehézségektől. Szóval mi ment rosszul?
Az állandó önvizsgálat és a Fá intenzívebb tanulmányozása után rájöttem, hogy nem a Fá elvárásainak megfelelően gyakoroljuk a tényleges művelést. Körbe jártunk, sok problémát tapasztaltunk, és különböző mértékű üldözést szenvedtünk el.
Vegyük magamat példaként: Több mint egy éve fájnak a fogaim, és négyet ki kellett húzatni; a hajam hullik, és elhíztam. Sokszor néztem magamba, és találtam néhány ragaszkodást, de egyik sem érintette meg a kiváltó okot.
Az én megértésem szerint a Mester több ezer mechanizmust helyezett a testünkbe, és biztosan vannak olyanok, amelyek képesek a testünket helyreállítani. Ragaszkodtam ahhoz a gondolathoz, hogy Li Mester (a Dáfá alapítója) segítene nekem új fogakat növeszteni. Gyermekkorom óta rettegek a fogorvosoktól, és inkább nem ennék a hiányzó fogak miatt, mint hogy elmenjek egy fogorvoshoz.
Csak amikor idén feladtam a munkámat, és két hónapot töltöttem otthon, intenzíven olvasva a tanításokat, akkor fedeztem fel néhány problémámat.
A beszéd művelése
Vegyük például a fogaimat. Megtaláltam az ide vonatkozó ragaszkodásomat, amikor a Zhuán Fálunban arról olvastam, hogy mit mondott a Mester a beszéd műveléséről. Én is szeretem az ételt, de vajon valóban elengedtem-e ezt a ragaszkodást? A válaszom az, hogy nem, egy kicsit sem.
Egy másik példa, hogy nem kedveltem valakit. Nem mondtam, hogy rossz, és nem csatlakoztam másokhoz, amikor róla beszéltek, de jól éreztem magam, amikor az emberek kritizálták. Valahányszor erre a személyre gondoltam, azonnal arra gondoltam: Ő nem jó. A neheztelésem és az irigységem még mindig megvolt, csakúgy, mint a róla alkotott elképzelésem. Ezt értem a tényleges művelés gyakorlásának az elmulasztása alatt.
Még egy példa: jogosnak éreztem, amikor elvesztettem a türelmemet, mivel a Mester azt mondta, hogy a gyerekeket szigorúan kell nevelni. Valójában azonban inkább a gőzt akartam kiengedni, mint irányítani a gyermekeimet.
Ezenkívül néha szerettem valami okosat mondani, azt gondolván, hogy ezzel javíthatom az emberek közötti személyes kapcsolatokat. Úgy éreztem, hogy jó humorérzékkel és rengeteg tudással, tehetséggel rendelkezem. Valójában csak felvágtam.
Minden egyes alkalommal, amikor azonosítottam a beszéd művelésével kapcsolatos egyik ragaszkodásomat, égi szememmel láthattam, hogy egy rossz anyagot távolítottak el a fogaimból. Néha vörös hangyák vagy mérges kígyók fészke volt az.
A gyakorlatok végzésének a fontossága
A másik nagy problémám az volt, hogy nem akartam a gyakorlatokat csinálni. Nem fordítottam rájuk kellő figyelmet, mivel a húszas éveim elején kezdtem el gyakorolni. Jó egészségnek örvendtem, és nem azért kezdtem el a gyakorlást, mert beteg voltam. Így amikor volt időm, csak a Fá tanulmányozására koncentráltam.
Amikor feltettem magamnak a kérdést, hogyha figyelmen kívül hagyom a gyakorlatokat, akkor valóban művelem-e magam? A válasz az volt, hogy nem. Hogyan állíthatnám, hogy műveltem magam, amikor ez a probléma több mint 10 éve fennáll? Nem vonakodtam volna ennyire a gyakorlatoktól, ha tényleges művelést gyakoroltam volna. Nyilvánvalóan a lustasághoz ragaszkodtam, de ezt folyamatosan egyik vagy másik kifogással lepleztem.
Elhatároztam, hogy eltávolítom ezt a ragaszkodást. Időben felkeltem, hogy elvégezzem őket, de álmosnak és fáradtnak éreztem magam, és vissza akartam feküdni. Eszembe jutottak a tényleges művelés gyakorlásával kapcsolatos felismeréseim, ezért nagy nehezen felkeltem és elvégeztem a gyakorlatokat.
A második gyakorlat közben folyamatosan ásítottam. A karjaim remegtek, és könnyek folytak végig az arcomon. Annyira le akartam engedni a kezemet. Egy hang a fejemben azt mondta: „Most húzták ki a fogaidat, és nem ettél semmit. Még mindig gyenge vagy. Később is meg tudod csinálni a gyakorlatokat.”
Sokszor kísértett meg ez a hang. Valahányszor engedtem neki, visszaaludtam. Mivel teljes munkaidőben dolgoztam, és két gyerekről kellett gondoskodnom, napközben nem volt időm a gyakorlatokra.
Amikor a tényleges művelés gondolata arra bátorított, hogy folytassam, úgy éreztem, hogy a testem köré tekert háló elszakadt, és abban a pillanatban valami elhagyta a lényem mélyét. Éreztem, hogy energia áramlik az egész testemben, és simán befejeztem a gyakorlatokat.
A konfliktusok feltárják ragaszkodásaimat
Miután felfedeztem a kérdést, hogy valóban művelem-e magam, rájöttem, hogy a Mester úgy intézte, hogy a ragaszkodásaink egyértelműen tükröződjenek a körülöttünk lévő emberekben. Például a lányom nagyon lázadó, erős akaratú és irigy, ezért gyakran éreztem szorongást, miközben segíteni próbáltam neki.
A Mester azt mondta, hogy a gyerekek művelési állapota gyakran a szüleik művelési állapotát tükrözi. Nem éreztem, hogy lázadó lennék, amíg egy éjszaka azt nem álmodtam, hogy összevesztem a volt főnökömmel. Megértettem, hogy még mindig erős a ragaszkodásom a versengéshez. Rájöttem, hogy ugyanolyan egoista vagyok, mint a lányom.
Gyakran nehezen jöttem ki a főnökkel, és felháborodtam: Úgy gondoltam, hogy tényleg túlságosan is hatalmaskodó. A kollégáim is utálták őt, és szinte mindenkit sírásra kényszerített. Meg voltam győződve arról, hogy nem csináltam semmi rosszat, és bármi történt, az ő hibája volt. Elfelejtettem befelé nézni és a tényleges művelést gyakorolni.
Megpróbáltam javítani a főnökömmel való kapcsolatomon, és elhatároztam, hogy így teszek, de amint zaklatott, máris visszavágtam. Amikor felidéztem, hogyan kezeltem a helyzetet, rájöttem, hogy a tényleges művelés-gyakorlás elszántsága és alapja nélkül nem lehet átmenni a vizsgán.
A fiam jól nevelt és engedelmes, de elkényeztetett és fél a nehézségektől. Rájöttem, hogy ez is a kényelem iránti vágyamat tükrözi. Észrevettem, hogy inkább olyan tárgyakat tanul, amelyekben jó, és kerüli azokat, amelyeket kihívásnak tart. Én ugyanezt teszem a művelésemben, hajlamos vagyok azt csinálni, amiben jó vagyok, és kerülöm mindazt, amit túl nehéznek tartok.
Hányan fogunk ragaszkodni a hiányosságainkhoz addig a napig, amikor a Fá helyreigazítja az emberi világot? Azt akarjuk, hogy a Mester abban a pillanatban mindent megoldjon számunkra? A közbenső időszakban pedig megválogatjuk, hogy mit akarunk művelni, és elkerüljük a szenvedést, és azt, hogy tökéletesítsük magunkat.
Rájöttem, hogy tudat alatt ezt teszem. Csak nemrég fedeztem fel a Fá-helyreigazítás korabeli művelés-gyakorlással kapcsolatos nyilvánvaló téves felfogásomat.
Anyámmal gyakran vitatkoztunk apróságokon, de mindig gyorsan abbahagytuk, mert tudtuk, hogy nem kellene veszekednünk. Azonban a konfliktus elkerülése elég jó a műveléshez? Nem igazán. Minden alkalommal, amikor vitatkoztunk, arra gondoltam: „Nem hozom fel ezt még egyszer.” Mozgalmas életünkben könnyű elfelejteni, hogy befelé nézzünk.
Gyakran kimutatja elégedetlenségét azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket én veszek neki. Ezért azt gondoltam: „Miután pénzt fordítottam rád, és nem kaptam meg a megérdemelt elismerést, nem veszek neked semmit.”
Miután elhatároztam, hogy a tényleges művelést gyakorlom, rájöttem, hogy a korábbi vitáink valójában nagyon jelentéktelenek voltak, mert mindketten a saját nézőpontunkból szemléltük a dolgokat. Amikor az ő helyébe képzeltem magam, igazán nagyra értékeltem minden segítséget, amit kaptam tőle. Nehéz volt számára, hogy gondoskodjon a gyermekeimről és vásároljon nekik dolgokat.
Miután megváltoztattam a nézőpontomat, vettem neki egy kis ajándékot, és ő először köszönte meg nekem.
A férjem egy kedves ember. Tisztességes munkája van, és jó a családjához és a gyerekeihez is. Ő is tisztában van azzal, hogy a Fálun Dáfá jó. Nekem azonban mindig is felsőbbrendűségi érzésem volt vele szemben, mivel ő egy vidéki családból származott, és az én családi hátterem sokkal jobb volt, mint az övé.
Amikor megkérdeztem magamtól, hogy a férjemmel való kapcsolatomban gyakoroltam-e a tényleges művelést, a válasz ismét „nem” volt. Amellett, hogy ugyanazzal a dominanciával és keménységgel bántam vele, egy kicsit közömbös is voltam iránta.
Anyósom rosszul bánt velem, amíg a szülésből épültem fel, ezért nehezteltem rá, és megvetettem a családját, habár nem mondtam ki. A gyerekeket csak alkalmanként vittem el hozzájuk. Általában csak ettem, aztán távoztam. Ez a helyzet több évig így volt.
Gyakoroltam-e a tényleges művelést ebben a kérdésben az anyósommal és a családjával kapcsolatban? Nem igazán. A hozzáállásom ez volt: Nem segítettetek nekem, ezért nem foglalkozom veletek.
Miután elhatároztam, hogy valóban művelni fogom magam, észrevettem egy férfit, aki a szemétben kartondobozok után kutatott. Amikor talált néhányat, boldogan összehajtogatta őket. Szánalommal töltött el: Szegény ember! Valaha talán nagy isten volt. Most pedig boldog, hogy a szemétben dobozokat talál, amelyeket egy jüanért eladhat.
Az apósomra, a férjemre és a nővéreire gondoltam, akiknek mind erős előre elrendelt kapcsolatuk van a Dáfával. De annyi szerencsétlenséget és önzést tapasztaltak meg ebben az életben. Milyen szánalmas!
Miután teljesen elengedtem a neheztelésemet, azon kaptam magam, hogy sokat gondolok rájuk: „Mit kell kicserélni az anyósom házában? Segítenem kellene nekik. Közeleg az őszközépünnep, tennem kellene valamit értük.”
A férjemmel való kapcsolatom is javult, és elkezdtem tisztelni őt. Az egyik családi vacsora során rákokat szolgáltak fel, és ő a legnagyobbat választotta magának. Ha ez korábban történik, akkor valami szarkasztikusat fűztem volna ehhez; de ezúttal együttérzés töltött el, és úgy éreztem, hogy megérdemli a legnagyobbat.
Li mester azt mondta:
„Nyugodj le egy pillanatra az önvizsgálatért, tégy hozzá helyes gondolatokat”
(Légy ésszerű, felébredett, Hong Yin II)
Úgy érzem, ez a vers, a címmel együtt, megmutatja nekünk a Mester követelményeit a gyakorlók művelési állapotával szemben. Az idő repül, az élet mozgalmas, és a kísértések nem csekélyek. Mindig emlékezzünk arra, hogy befelé nézzünk.
Nemrégiben, miközben a gyakorlatokat végeztem, hirtelen megértettem a Fá egy bekezdését a csan iskoláról, amely egy bivalytülökbe mászott, ahogy azt a Zhuán Fálun említi. Ha nem a Fá alapján gyakoroljuk a tényleges művelést, és nem tartjuk magunkat a Fá mércéjéhez, akkor csak a saját magunk által meghúzott kereteken belül gyakorlunk, és egy bivalytülökbe műveljük magunkat.
Miért nincs meg bennünk az az öröm, amit egykor éreztünk, amikor elkezdtük a művelést? Mert elértük a bivalytülök végét. A próbatételek fokozódnak, és egyre nehezebb és nehezebb a művelés, mert a ragaszkodásaink napvilágra kerülnek. Úgy döntöttem, meg kell írnom ezt a cikket, hogy másokat is a tényleges művelésre bátorítsak.
Ez az én korlátozott megértésem. Kérlek, jelezzetek bármi helytelent!
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Német változat: Was bedeutet „sich wirklich kultivieren“?
Forrás: What It Means to Actually Practice Cultivation
* * *
tovább ...