(de.minghui.org) A könyörületes Teremtő megteremtette a világegyetemet és mindent, ami benne van. Milyen szerencsés egy élőlény, ha az emberi világban hallhatja a kozmikus Dáfát! És milyen szerencsés az a sok élőlény, akiért ez az élőlény viseli a felelősséget!
Egy ember szíve megmutatja az állapotát. Egy művelő szíve a művelésében elért állapotának a próbaköve. Az utóbbi időben ezen a témán gondolkodtam, és erről szeretnék beszámolni.
Ha valami hosszú ideig áll, lassan elrohadhat. A szívünk olyan, mint egy hely, ahová dolgokat helyezünk el. Egy művelő újra és újra ragaszkodásokat ad fel, és olyan dolgokat enged el, amelyeket csak nehezen lehet elengedni. A művelésben, ha nem halad előre az ember, akkor visszafelé halad. Ha nem tud elengedni valamit, az idővel be fogja szennyezni a terét. A környezet piszkos lesz, így a viták és a nehézségek árnyékként követik majd. Abban a pillanatban az ember ideges és fáradt. Mivel nem találja belül az okot, újra és újra a teste körüli port távolítja el. Felületesen nézve az ember műveli magát és rossz anyagokat távolít el, de elfelejti, amit a Mester mondott, nevezetesen:
„A külső lecsendesítése a belső művelése által” (A külső lecsendesítése a belső művelése által, 1996.01.05., Esszenciák a további haladásra).
És:
„A művelők számára a befelé nézés egy csodaszer [bűvös eszköz].” (Fá-magyarázat a nemzetközi Fá-konferencián Washington D. C.-ben, 2009. 07. 18.).
Ha egy művelő túl nagy hangsúlyt fektet az emberi világ dolgaira, azzal megterheli magát. Egy művelő xinxingje meghatározza a szintjét. Minél többet enged el, annál gyorsabban emelkedik. Minél könnyebben veszi a dolgokat, annál jobb lesz. Ha nyereségre és önérdekre törekszik, az egyre jobban megterheli őt, és akkor még többet kell cipelnie. Abban a pillanatban a művelési ereje akadályozva van. Ebben az esetben már nem tud emelkedni, és csak leesni tud.
Néhány nappal ezelőtt döntést kellett hoznom. Nem volt megoldásom egy nehéz konfliktusra, és passzívan kellett elviselnem. De mi, művelők különbözünk a hétköznapi emberektől. Abban a pillanatban a Mesterre és a Fára gondoltam. Uralkodtam magamon, és megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, hogy könnyedén vegyem ezt a nehézséget, és ne terheljem meg semmivel. Újra és újra felmondtam a Mester Fáját, és újra és újra figyelmeztettem magam, hogy ne tartsak magamban kaotikus dolgokat, és ne hagyjam, hogy beszennyezzék a térmezőmet. Abban az időben rosszul éreztem magam. A zűrzavarban nem tudtam, mit tegyek. Reménytelennek tűnt a helyzet, és kissé tehetetlenné váltam.
Egy nap a fiam azt mondta nekem, hogy előző nap a Mesterről álmodott. A könyörületes Mester megfogta a kezét, és előre vezette. Sokan követték őt és mentek előre. A fiam boldogan mesélte ezt nekem. Azonnal elsírtam magam. Megkérdezte az okát, mire én azt mondtam: „A Mester látta, hogy nehezen tudjuk legyűrni ezt a vizsgát. Ezért bátorított minket ezzel [az álommal], hogy nem kellene félnünk, mert ő itt van.” A fiam azt mondta: „Igen, tegnap este nagyon rosszul éreztem magam. Kaotikus gondolataim voltak. De ma már sokkal jobban vagyok.” Azt mondtam neki: „A Mester velünk van. Ismeri a gondolatainkat és könyörületes.” Nagyon hálásak vagyunk a Mesternek. Sok gondja volt miattunk.
Fény jelent meg előttem. Mélyebben megértettem a Mester Fáját. Az Ő Fája a mi navigátorunk. Az úgynevezett nehézség, amellyel abban a pillanatban szembesültünk, valójában vizsgaként szolgált, hogy milyen szilárdan hiszünk a Fában. Mi, Fálun Dáfá-tanítványok tökéletesíteni akarjuk a világunkat. Minden élőlénynek ebben a világban hasonulnia kell a Mester kozmikus Dáfájához. Mi, Dáfá-tanítványok a mindenkori égitestünk képviselői vagyunk. A művelésben elért állapotunk határozza meg, hogy ezeket az élőlényeket megtartják-e, vagy sem.
A Mester Fája szakadatlanul tökéletesít minket. Lassan jobban éreztem magam belsőleg, és már nem voltam olyan fáradt. Már nem láttam olyan súlyosnak a nehézséget. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy az emberi gondolataimnak már nincsenek gyökerei, és olyanok, mint a köd. Úgy tűnt, mintha azok az anyagok, amelyek ezeket a gondolatokat váltották ki, nagyon alacsonyak és feleslegesek lennének. Ezek az alacsony gondolatok megzavarták a Fához való hasonulást. Ezek ellenkeznek a Mester következő Fájával:
„A korábbi vallási műveléseknél a Buddha iskola előírta az „ürességet”. Az egyénnek nem szabad semmire gondolnia, be kell lépnie az üresség kapuján.” (Zhuán Fálun - 2. előadás - A törekvésről)
Ha a gondolataink elérik a Fá mércéjét, a világegyetem működési mechanizmusa csodákat tár fel. Ezek az isteni csodák a Fából származnak, és egy bizonyos szinten a Fá megtestesülései. Eddig a pontig jutva szívem mélyéből szeretném mondani: „Olyan jó, hogy van egy Mesterem!” Olyan boldog vagyok, hogy megkaptam a Fát!
Ezen a művelési tapasztalaton keresztül mélyebben megértettem az élőlények megemelkedését. Hálás vagyok, hogy a Mester könyörületesen megment minket!
Kérlek, javítsátok ki, ha valami nem megfelelőt írtam.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Meine Gedanken zum Thema „leicht nehmen“
* * *
tovább ...