Igaz művelés

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) Az utóbbi időben sok gyakorlótársam egy helytelen művelési állapotban tartózkodik. Néhányan úgy érzik, hogy nem tudják folytatni a művelést; néhányan súlyos betegség-karmát élnek meg; és néhányan elhunytak.


Megdöbbenttő, hogy sok gyakorló megpróbáltatásokon megy keresztül ilyen vagy olyan módon. Miután elolvastam a "Néhány gondolat a legtöbb Dáfá-tanítvány művelési állapotáról" című tapasztalat megosztó cikket, én is úgy érzem, hogy sokan még mindig nem tudják, hogyan műveljék magukat igazán, és az alábbiakban szeretném megosztani néhány gondolatomat.


Az igazi művelés öröme

A Mester 2007-ben adta ki a Hong Yin II. verseskötetet, melyben az egyik verse így szól:


„Nyugodj le egy pillanatra az önvizsgálatért, tégy hozzá helyes gondolatokat

Elemezd a hiányosságokat nyíltan, haladj újra tiszta szívűen”

(Légy ésszerű, felébredett, Hong Yin II.)


Elolvastam újra és újra, és azon gondolkodtam, hogy mi a vers jelentése? Mit tanulhatunk belőle?


Megértésem alapul véve elhatároztam, hogy minden este szánok egy kis időt arra, hogy a Fá alapján átgondoljam, min mentem keresztül napközben, és megnézzem, van-e valami, amit nem a Fának megfelelően tettem.


Ennek eredményeképpen mindig meg tudtam állapítani, hogy mit nem csináltam jól, és melyik ragaszkodás okozta ezt. Ami még ennél is csodálatosabb volt, hogy egy vagy két nap múlva hirtelen történt valami, ami ismét ugyanazt a ragaszkodást érintette meg, és egy pillanat alatt felfedeztem, és még jobban el tudtam távolítani.


Így folyamatosan megtaláltam a ragaszkodásaimat és eltávolítottam őket. Ez idő alatt a művelésem ugrásszerűen haladt előre. Megdöbbentett, hogy milyen gyorsan nőtt a szintem és milyen fizikai változások történtek nálam. Leírhatatlan élmény volt.


A Fálun Dáfában való művelésünk nagyon gyorsan halad. Ha igazán és szilárdan műveljük magunkat, a fejlődés sebessége nagyon gyors! Egy hasonlatot használva, a fejlődésünk nem olyan, mint egy repülőgép, amely átlósan repül felfelé, hanem mint egy egyenesen fellőtt rakéta. Tulajdonképpen még egy rakétánál is gyorsabban haladunk, ahogy áttörjük az égitestek és az univerzumok rétegeit. A Dáfá csodálatos. A Mester szavai megcéloznak mindent, amit csak javítanunk kell:


A Mester azt mondja:

„Például, egy személy a munkahelyére érkezve hallja, hogy két ember igencsak rossz hírbe hozza, és erre dühös lesz.” (4. előadás, Zhuán Fálun)


Egy ideig a művelési állapotom nagyon jó volt. Amikor konfliktusokkal találkoztam, és magamba néztem, azonnal láttam, hogy milyen ragaszkodás vagy ragaszkodások váltották ki a konfliktust.


A Mester azt mondja:

„Remélem, hogy miután hazamentek, mindenki a lehető legjobban kihasználja majd az időt az igaz művelésre.” (9. előadás, Zhuán Fálun)


A Mester megtanította nekünk a Fá-t. Rajtunk múlik, hogy megragadjuk-e a pillanatot, hogy igazán műveljük magunkat.


Az alapvető oka a művelésnek

Észrevettem, hogy néhány gyakorlótársam általában gyorsan elhallgat, amikor arról van szó, hogyan emelik meg a xinxingjüket és hogyan szüntetik meg a ragaszkodásaikat, de amikor mindennapi ügyekről van szó, órákig tudnának arról beszélni.


Egy gyakorlónő abbahagyta a művelést, és nekem adta a Dáfá könyveit. Több mint 20 évnyi gyakorlás után azt mondta nekem, hogy nem hisz az isteni lények létezésében. Megvoltam döbbenve! A jó egészségért fordult a Dáfához, de soha nem kapta meg igazán a Fát.


Valójában ez nem meglepő. A Mester azt mondta nekünk:

„Ha különböző szándékkal jöttél megtanulni a csigongot és a Dáfát, akkor semmit sem fogsz tanulni.” (1. előadás, Zhuán Fálun)


Ha a művelés alapja nincs helyesen meghatározva, nehéz szorgalmasan és szilárdan művelni magunkat. Ha az emberek nem változtatják meg az alapvető felfogásukat, vagy nem szüntetik meg az alapvető ragaszkodásukat, akkor lehet, hogy ott bolyonganak a Dáfá bejáratánál, de soha nem jutnak be.


A ragaszkodások felelőségteljes feltárása és megszüntetése

Művelőként meg kell szüntetnünk bizonyos ragaszkodásokat, hogy képesek legyünk egy másik szintre emelkedni. Ha hosszú ideig nem tudjuk ezeket felismerni vagy megszüntetni, akkor a művelésünk lassan fog haladni, vagy bizonyos szinteken megreked.


Lehetnek bizonyos nagyon makacs (talán a régi erők által elrendezett) ragaszkodásaink is, amelyeket különösen nehéz eltávolítani. Éreztem, hogy van egy sajátos ragaszkodásom, amelyet előző életeimből hoztam át ebbe az életembe. A régi erők még ebben az életben is aprólékos előkészületeket tettek, hogy táplálják és növeljék ezt a ragaszkodást. Azt is észrevettem, hogy ez a ragaszkodás sok rétegre lett felosztva. Nagyon nehéz volt számomra azonosítani és megszabadulni ettől a ragaszkodástól. Nagyon kellett figyelnem minden egyes gondolatomra, hogy ne hagyjam magam befolyásolni.


Lehetnek más gyakorlótársak is hasonló helyzetben, mint én, csak a ragaszkodásaik eltérő módon nyilvánulnak meg. Egyesek a hírnevükhöz, mások a profithoz, megint mások az emberi érzelgősséghez ragaszkodnak.


Ismertem egy gyakorlónőt, Yun-t, aki nagyon hajlamos volt a túlzásokra. Röviddel azután, hogy elkezdett gyakorolni, minden betegsége elmúlt! Az öröme szavakkal kifejezhetetlen volt! Élen járt a Dáfá népszerűsítésében, és csodálatra méltó volt az állhatatos szíve.


De Yun nagyon domináns személyiség volt, ami megnehezítette a művelését. Eladta a házát, és a pénzt a Dáfá népszerűsítésére fordította. Azóta a lányával él. Abbahagyta a húsevést, még tojást sem fogyaszt. Külön kellett főznie magának a családjában. Szélsőséges viselkedése miatt elfordultak tőle az emberek, még a családjában lévő gyakorlótársak is.


Az elmúlt néhány évben annyira legyengült, hogy alig tudott járni. Járókerettel kellett közlekednie. Többször beszéltem vele, és végül felismerte a problémáját. Azonban a viselkedésének helyrehozásához valódi és szilárd művelésre lesz szükség.


Ha valaki hosszú ideig nem szabadul meg a ragaszkodásaitól, annak kiterjedt következményei lesznek, ami miatt elveszítheti a művelésbe vetett bizalmát; összezavarodhat, és nem tudja többé, hogyan művelje magát; és ez súlyosbíthatja a megpróbáltatásokat is, valamint megnehezítheti a ragaszkodások felfedezését. Ha valakit félrevezetnek a ragaszkodásai, és hibákat követ el, még nagyobb megpróbáltatásokkal szembesülhet.


Csináld jól a három dolgot


Tanuld jól a Fát

Amikor a gyakorlótársak a Fát tanulják, néhányan megpróbálnak valamilyen mélyebb értelmet „előásni” a sorok között; néhányan a sebességre törekszenek, és nagyon gyorsan olvasnak; néhányan pedig megpróbálnak hivalkodni, hogy milyen folyékonyan olvasnak.


Annak ellenére, hogy nagyon jól megtanultam kívülről a "Lunyu"-t, az elmém továbbra is el tud kalandozni, amikor memorizálom. Emlékeztetni szeretném magamat és a gyakorlótársakat, hogy még ha valaki nagyon jól és hiba nélkül meg is tanulta kívülről a Fát, az nem jelenti azt, hogy jól tanultuk a Fát. Nyugodt elmére van szükségünk, és arra kell koncentrálnunk, amit tanulunk.


Őszinte gondolatok küldése úgy, ahogy a Mester mondta nekünk

Az őszinte gondolatok küldése közben egyes gyakorlók hangosan és vehemensen kiabálják a mantrákat, neheztelve a tettesekre (az üldözés elkövetőire). Vannak olyanok is, akik nagy erőt alkalmaznak a tenyerükben. De az őszinte gondolatok ereje nem arról szól, hogy mennyi [fizikai] erőt használunk, hanem, hogy milyen isteni erővel rendelkezünk más dimenziókban. Csak akkor tudunk ilyen erőt bevetni, ha az elménk tiszta és koncentrált.


Az igazság tisztázása a mi küldetésünk és felelősségünk

A Dáfá-tanítványok művelési folyamatába beletartozik, hogy fel kell ébreszteni az érző lényeket és meg kell őket menteni az univerzum nagy pusztulásától. Saját művelési tapasztalatom alapján csak akkor éreztem, hogy megemelkedtem a művelésemben, amikor jól végeztem az igazság tisztázásának a feladatát. A Fá-helyreigazítás időszakának Dáfá-tanítványaként nem elég csak a xinxingünket művelni, a küldetésünk teljesítéséhez a Fát is érvényesítenünk kell, és meg kell mentenünk az érző lényeket.


De nem szabad eljutnunk a végsőkig, hogy a cselekedeteinket összetévesszük a műveléssel. Egyesek azt gondolják, hogy egy gyakorló csak akkor művelte jól magát, ha meggyőzi az embereket, hogy lépjenek ki a Kínai Kommunista Pártból. Így ítélik meg, hogy valaki hogyan művelte magát.


Egy szívélyes emlékeztető

Szeretném megosztani másokkal, hogy milyen sokat nyertem azzal, hogy magamba néztem. Szeretném emlékeztetni a gyakorlótársaimat, hogy tegyék ugyanezt, hogy együtt művelhessük magunkat és együtt emelkedhessünk.


Élvezettel olvastam a Minghui oldalán megjelent tapasztalat megosztásokat, különösen azokat, amelyek arról szóltak, hogy a gyakorlótársak hogyan emelték meg a xinxingjüket, hogyan végezték az emberek megmentésével kapcsolatos feladataikat, és hogyan oldották meg a konfliktusokat és szüntették meg a más dimenziókból érkező zavaró hatásokat.


Őszintén remélem, hogy még több gyakorló fogja kihasználni a Fá-helyreigazítás időszakának ezt a példátlan lehetőségét, hogy őszintén és szilárdan műveljük magunkat, és kövessük a Mestert a mennyei otthonunkba.


Ez az én megértésem a saját szintemen, kérlek benneteket, mutassatok rá a hiányosságokra.


A szerkesztő megjegyzése: Ez a cikk csak a szerző megértését képviseli a jelenlegi művelési állapotában, amelyet a gyakorlók közötti megosztásra szántak, hogy „Vesd össze a tanulásban, vesd össze a művelésben.” ('Szilárd művelés', Hong Yin)

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Német változat: Wahre Kultivierung

Forrás: True Cultivation

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo