A „Fá-magyarázat a New York-i Fá-konferencián 2008-ban” előadásában a Mester azt mondta:
„Örvendetes módon keresztülmentetek, teljesen mindegy, hogy milyen nehézségeket és milyen üldöztetéseket tapasztaltatok az úton. Ha az ember visszatekint és elgondolkodik róla, ez csak egyféle acélosodás a démoni nehézségek által a Dáfá-tanítványok számára. Ebben a folyamatban érettek lettetek. Az emberi érzületeket eltávolítottátok és végül a beteljesedéshez juttok. Éppen ez az az út, melyet ti jártatok. A visszatekintésnél megállapítható, hogy ez pontosan így történt meg.”
Tiszteletreméltó Mester, művelőtársaim!
2019 vége felé, miután kilenc évig teljes munkaidőben dolgoztam az Egyesült Államokban az ottani gyakorlók által kezdeményezett projektek számára, fizetés nélküli szabadságot kértem, hogy átgondoljam, megújítsam-e a zöldkártyámat, vagy elhagyjam az Egyesült Államokat. Úgy döntöttem, hogy elhagyom az Egyesült Államokat. 2020 januárjában hagytam el San Franciscót, mert megpályáztam egy állást egy svájci iskolában. Tudni akartam, hogy mik az esélyeim. Aztán elrepültem Indiába, hogy segítsek egy helyi gyakorlónak bemutatni a Fálun Dáfát az iskolákban, valamint tisztázni az igaz körülményeket az embereknek – beleértve a turistákat is.
Néhány héttel azután, hogy megérkeztem Indiába, lezárás volt: iskolákat és turistalátványosságokat zártak be, egyre több járatot töröltek; és olyan kormányok, mint Svájc, arra kérték az állampolgáraikat, hogy térjenek vissza a hazájukba. Mivel nem akartam Indiában ragadni, és zöld kártya nélkül nem tudtam belépni az Egyesült Államokba, visszatértem Svájcba. Tehát a kérdésre, hogy vissza kell-e térnem az Egyesült Államokba, a koronavírus válaszolt.
Még Svájcban észrevettem magamban a neheztelés különböző formáit, amelyek gyökereit nem tudtam megtalálni vagy eltávolítani. Egyszer, amikor megkértek, hogy küldjek őszinte gondolatokat egy gyakorlótársnőmnek, aki nehéz időszakon ment keresztül, az őszinte gondolataim nagyon világosak és erősek voltak. Ebben a folyamatban elkezdtem mélyebben magamba nézni. Kíváncsi voltam, mi köze lehet az ő helyzetének az enyémhez. Felfedeztem az önsajnálatomat, és rájöttem, hogy ez a jelenlegi oka a neheztelésemnek. Miközben őszinte gondolatokat küldtem ennek a gyakorlótársnőnek, megpróbáltam mélyebben magamba nézni. Hirtelen megtaláltam az önsajnálatom gyökerét. Triviálisnak hangzik, de számomra ez nagy áttörést jelentett a művelésemben. Rájöttem, hogy az önsajnálatom oka az egómhoz való ragaszkodásom volt.
A Mester azt mondja a „Sürgős figyelmeztetés” c. cikkben 2021-ben:
„Még mindig nem ébredtek fel? Engedd el az elégedetlenségedet; az egy ragaszkodás.”
Hogy elgondolkodjak az utamon, az elmúlt három évben beutaztam a világot. Most egy csendes helyen ültem egy szinte üres étteremben, a svájci hegyek egyik völgye fölött. A tájkép a művelési utamra emlékeztetett: a koronavírusos tünetek miatti tíznapos elszigeteltség; fájdalmak, de csúcspontok is a három hónapos intenzív Shen Yun-promóció alatt, valamint stressz és inspiráló élmények a munkahelyemen.
Gyakran érzem, hogy egy áttörés után a Mester inspiráló találkozásokon és beszélgetéseken keresztül bátorít, és közben rámutat a hiányosságaimra.
Miközben a magas hegyeket és a völgyben lévő, csak játékháznyi méretű épületeket néztem, eszembe jutottak a 2021 tavaszán egy hét alatt szerzett élményeim és gondolataim. Abban az időben körülbelül hat gyakorlóval együtt rengeteg tájékoztató anyagot osztottam szét a Fálun Dáfáról lent a völgyben. Havazott és nagyon hideg volt. Néha azon töprengtem, hogy hány embert lehetett megmenteni az anyagaink segítségével. Még abban az évben kaptam egy telefonhívást egy idős házaspártól. Meg akarták tanulni a gyakorlatokat. Meghatódtam, és felajánlottam, hogy meglátogatom őket, hogy megmutassam nekik a gyakorlatokat. Mindketten 80 év fölöttiek voltak. Kiderült, hogy van egy nyaralójuk a hegyi faluban, amit most az étterem ablakán keresztül láthattam. A brosúránkat a levélszekrényben kapták meg – éppen azelőtt, hogy el akarták adni a nyaralójukat. Ez bátorító volt, és fel kellett ismernem, hogy nem kellene annyira aggódnom, hanem jobban kellene hinnem a Mesterben.
Egy amerikai nagyváros elhagyása, hogy egy kis svájci faluban telepedjek le, sokkoló volt. Egy idő után kezdtem észrevenni, hogy az információs anyagok terjesztését nem csináltam szívvel-lélekkel. Mintha valami visszatartott volna. Bár folyamatosan próbáltam kideríteni, hogy mi lehetett az, nem tudtam semmilyen ragaszkodást vagy okot találni. Ezért segítséget kértem a Mestertől. Egészen a közelmúltig nem is gondoltam rá többé. Aztán az egyik álmomban megjelent a Mester. Nem éreztem magam méltónak arra, hogy lássam őt. Álmomban a Mester személyesen beszélt néhány emberrel. Nem emlékszem pontosan a részletekre. Amikor rám került a sor, a Mester azt mondta nekem: „Ne ess kétségbe az egész világon tapasztalható üldözés miatt.” Ez az álom elvezetett az elakadásom gyökeréhez: a kétséghez.
„Az Európai Fá-konferenciára” (2018) c. cikkben és számos más alkalommal is mondta a Mester:
„A Dáfá tanítványok az emberiség egyetlen reményei a megmentésükre.”
Nem sokkal később, egy másik hét közben, amikor Svájc távoli hegyvidéki területein osztogattam anyagokat, éreztem, hogy a Mester egy turistacsoporton keresztül bátorít engem. Éppen a postaládákba osztogattam az anyagokat, amikor egy osztrák turistacsoport közeledett felém. Megszólítottam egy-két túrázót, és szórólapokat adtam nekik. Hirtelen az egész csoport körülvett. Egy nő elmesélte, hogy éppen tíz nappal ezelőtt néhány ember Bécsben bemutatta a Fálun Dáfá-gyakorlatokat, és szórólapokat is osztogatott. Az ilyen hozzászólások mindig nagyon inspirálnak! Arra emlékeztetnek, hogy mi, gyakorlók egy testet alkotunk. A Bécsben végzett munkát most folytatni lehetett. És egy ilyen megjegyzés egy csoporttagtól csodákat művel a csoport többi tagjával. Ha egy csoportban egy ember támogatja, igazolja a Dáfát, a többiek jobban bíznak bennünk. Ezután észrevettem az energiamező erős növekedését, és hirtelen szinte mindenki szórólapot akart. Egy hölgy még azt is mondta: „Ez most áldás!”
2021 novemberében a gyakorlótársak elkezdtek másokat arra kérni, hogy oltassák be magukat, hogy a Shen Yun felléphessen Svájcban. Eleinte haboztam, mert körülöttem szinte mindannyian – családtagok, szomszédok, barátok és kollégák – tudták, hogy nem akarom beoltatni magam. Amikor aznap este őszinte gondolatokat küldtünk egy gyakorlótársnál, elfogadtam ezt a lehetőséget, és azt mondtam a Mesternek, hogyha kell, megteszem.
Tíz nappal később megjelent a Mester legújabb jingwene, az „Ébredj fel! ”:
„Némelyek fertőzésektől félnek, némelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy semmiképpen nem oltatják be magukat. Méltó vagy-e még a „Dáfá-tanítvány” címre ebben a pillanatban?”
Megdöbbentettek a Mester kemény szavai, és örültem, hogy már nem vagyok abszolút oltásellenes. Két héttel később volt egy svájci Fá-konferencia. Nagy volt rajtam a nyomás a munkahelyemen, és egy szabad percem sem volt arra, hogy azon gondolkodjak, mikor mehetek a legközelebbi városba oltásra. Ezért továbbra is oltatlan maradtam.
A Fá-konferencia utáni napon rendkívül fáradtnak éreztem magam. Az éjszaka folyamán rendkívül erős fejfájásom volt, ami szokatlan nálam. Úgy éreztem, mintha ételmérgezésem lenne. Két nappal később súlyos hasmenésem volt, és annyira kimerült voltam, hogy nem tudtam befejezni a második gyakorlatot. Egy gondolat bukkant fel a fejemben: „Mi van, ha most meg kell halnom?” Nem féltem. Csak szomorúságot éreztem mindazokért az élőlényekért, akiket már nem tudtam elérni. Este be tudtam fejezni a második gyakorlatot. Másnap még mindig nem éreztem magam jobban, helyette köhögni kezdtem. Először nem gondoltam semmit ennél. Nem szokatlan, hogy a testtisztítás során kellemetlenül érzi magát az ember. Tétován elkezdtem magamba nézni. Aznap egy kollégám megkérdezte, hogy koronavírusos vagyok-e.
Másnap egy környékemről való új gyakorlótársnővel végeztem a gyakorlatokat. Ő orvosnő, és az egyik legelkötelezettebb új gyakorlónő egy kis helyi csoportban, amely tavaly nyár óta megnövekedett. Figyelmeztettem, hogy nem érzem jól magam, de ez nem zavarta. Ő volt az, aki arra bátorított, hogy teszteltessem magam, hogy még a téli szünet előtt kaphassak beteglapot és igazolást a gyógyulásomról.
A teszt valóban pozitív lett, és valahogyan megkönnyebbültem. Így otthon maradhattam, és kaphattam egy igazolást anélkül, hogy az úgynevezett oltást meg kellett volna kapnom. Sokan nem utasítanának el többé otthon és a munkahelyemen. Az elszigeteltség időszakát úgy fogadtam, mint a Mester csodálatos elrendezését. Amikor néhány nap múlva, a gyakori és erős őszinte gondolatok ellenére a tünetek nem tűntek el, aggódni kezdtem. Alaposabban magamba néztem, és megdöbbentett a sok ragaszkodás, amit találtam. Felfedeztem magamban az önteltséget, az arroganciát, az alázat és a hála hiányát. Lenéztem másokat, követelőző voltam, pajzsként használtam a Dáfát, túl kevéssé voltam hajlandó megváltani más élőlényeket, és kényelemre törekedtem. Vágytam egy kis szünetre, újra és újra reménytelenségtől és kétségektől szenvedtem. Ezenkívül türelmetlen voltam, tele nehezteléssel, és Amerika után vágytam. Nem Svájcban gyökereztem, hanem úgy éreztem, hogy nem tartozom sehova, sajnáltam magam és még inkább kétségbeestem.
Nem túlzok. Ezt írtam le akkoriban.
Talán megint a Mestertől kellett volna segítséget kérnem. Behunytam a szemem, és ekkor vettem észre, hogy van bennem egy mag, amely érintetlen maradt mindezektől a ragaszkodásoktól. Kezdtem rájönni, hogy az igazi énemnek semmi köze ezekhez a ragaszkodásokhoz. Csak ebből a tiszta magból állok. A kétségbeesés nem az igazi énem.
Erős őszinte gondolatokkal és azzal a világos megértéssel, hogy ez a kétségbeesés nem én vagyok, az állapotom lassan javult nyolc napnyi koronavírusos tünetek után. Egy gyakorló azt javasolta, hogy ne csak olvassam, hanem hallgassam is a Mester leckéit, mert ez nagyon sokat segítene abban, hogy visszanyerjem az erőmet, és kilábaljak ezekből a sötét és kétségbeesett napokból.
Miközben hálás voltam a Mesternek, amiért segített elutasítani a régi erők elrendezését, új és magasabb mércéket állítottam fel magammal szemben:
- az őszinte gondolatok gyakoribb küldése
- az igaz körülmények tisztázása több embernek
- nagyobb éberség az ötödik gyakorlat során
- kevesebb édesség evése
- a neheztelés és a kétely elengedése
- kevesebb alvás
- a hírek olvasásához és nézéséhez való ragaszkodás elengedése
Nem sokkal később nagy tüntetés volt Zürichben a koronavírus-intézkedések ellen. Tele voltam energiával, így a gyakorlótársaimmal együtt rengeteg End CCP-szórólapot osztottam ki, és megpróbáltam minél több aláírást gyűjteni. A legjobb élmény az volt, amikor felfedeztem az egyik tanártársamat, aki részt vett a tüntetésen. Annyira örült, hogy lát engem, ahogy én is meglepődtem a megjelenésén. Majdnem megölelt, és haladéktalanul aláírta a petíciót. Estére 39 aláírás gyűlt össze. Ismét úgy éreztem, hogy a Mester bátorított engem.
Nem sokkal ezután kezdődött a Shen Yun-promóció. A rajtom viszonylag jól sikerült. Hetente kétszer egész nap Shen Yun-brosúrákat osztogathattam, és beszélgethettem az emberekkel a környezetemben és a munkahelyemen, például egy geometria-szoftverről szóló tanári továbbképzésen. Volt ott egy nyugdíjas számtantanárnő, akinek súlyos hátfájdalmai voltak – nem tudott sokáig ülni vagy állni. Amikor a számítógépe megakadályozta, hogy hozzáférjen a képzési anyagokhoz, segítettem neki telepíteni a „Brave” alternatív böngészőt. Most már hozzáférhetett az anyagokhoz. A tréning végén még egyszer megköszönte, és adtam neki egy Shen Yun-szórólapot. Amikor megnézte, a háta húsz fokkal kiegyenesedett. Megdöbbentem: épp most tapasztaltam meg, hogy milyen pozitív hatással lehet egy Shen Yun-szórólap nézegetése. Később megtalálta az e-mail címemet az iskola honlapján, és megírta, hogy jegyet vett Bázelbe. Minden jót kívántam neki, és reményemet fejeztem ki, hogy a műsor után elmondja majd, mennyire tetszett neki. Az előadás után részletes, és pozitív visszajelzést kaptam tőle. Nagyon örültem neki, és nem lepődnék meg, ha a hátproblémái azóta javultak volna!
Egy idő után kiderült, hogy a Shen Yun anyagainak terjesztése a vártnál nagyobb kihívást jelentett. Az ünnep második napján azt terveztem, hogy a nap folyamán anyagokat osztok szét. Sajnos, már nem tudtam járni. Csak miután fél órán keresztül őszinte gondolatokat küldtem, tudtam magamba nézni, és megállapítottam, hogy nem adtam fel az édességhez való ragaszkodásomat. Ettől kezdve csökkentettem az édességfogyasztásomat, és hálás voltam a Mesternek, hogy újra fájdalom nélkül tudtam járni.
A Mester bátorítása az első bázeli előadások napján érkezett. Előző nap két köteg Shen Yun-szórólapom maradt. Úgy gondoltam, kár lenne, ha el kellene dobni őket. Ezért magammal vittem egy köteget Bázelbe. Az első este nem a biztonsági szolgálathoz voltam beosztva, mert délig kellett dolgoznom. Amikor megérkeztem Bázelbe, észrevettem, hogy a színház környéke valahogy üres. Nem éreztem olyan „Shen Yun-energiát”, mint San Franciscóban, amint ott elkezdődött a promóció. Ezért megpróbáltam szórólapokat osztogatni éttermekben, szállodákban vagy üzletekben.
A színház közelében egy étteremben gombócokat árultak. A pincér nagyon érdeklődő volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy kitehetném-e a Shen Yun-szórólapokat. Elmondta, hogy a művészek előző nap ott voltak, és nagyon jó emberek voltak. Aztán mutatott nekem egy szórólapot az aláírásukkal. Mindössze annyit kellett tennem, hogy fokozzam az érdeklődését, és arra bátorítsam, hogy jöjjön el és nézze meg a műsort.
Sok helyen nem voltak szórólapok. Hihetetlen, de kevesebb mint egy óra alatt szétosztottam az összes szórólapot. Sokan örültek, hogy szórólapot kaptak. A másik köteget közvetlenül a Bregenz-előadás előtt osztottam szét St. Gallenben. Hálás voltam a Mesternek, hogy egyetlen szórólapot sem kellett kidobnom.
Az elmúlt két évben egy másik nagy változás is történt a munkakörnyezetemben. Bár engedélyt kaptam, hogy egy kis workshopot tartsak a Fálun Dáfáról az érdeklődő tanároknak az iskolámban, a kihívások egyre fokozódtak. Sok ragaszkodás mutatkozott meg, mint például az önuralom elvesztése, büszkeség bizonyos eredményekre, önsajnálat és még rossz gondolatok és szavak is másokról. A következő svájci Fá-konferenciára fogok írni egy élménybeszámolót a napi kihívások során végzett művelésemről, ezért itt nem akarok részletekbe bocsátkozni.
Csak azt szeretném megemlíteni, hogy hogyan értem el a mélypontot. Valahogy megdöbbentett és sértett, hogy az igazgató az osztályvezetőm akarata ellenére felvett egy alulképzett tanárt. Bár általában igazam van az értékeléseimben, nem volt helyes, hogy megdöbbentem. Egy nap megkérdeztem magamtól, hogy tulajdonképpen miért reagáltam úgy. Magamba nézve azon töprengtem, vajon mit akart megmutatni nekem ezzel a Mester. Hirtelen az a gondolat támadt bennem, hogy hogyan lehetnék Dáfá-tanítvány, ha még egy alulképzett tanár felvételén sem tudok túllépni? Ez az alázatos gondolat segített elengedni a megdöbbenésemet.
A „nincs nyereség veszteség nélkül” elvének megfelelően a munkakörnyezetem egyrészt nagyon megterhelő, másrészt viszont lehetőséget ad arra is, hogy olyan emberekhez jussak el, akikhez másképp nem jutottam volna el. Amikor hétköznapi emberekkel dolgozom, igyekszem szem előtt tartani a Mester szavait, miszerint a mai emberek közül sokan különleges háttérrel rendelkeznek, és valamilyen módon szintén művelik magukat. Idézek a „2018-as Fá tanítás Washington DC-ben” című előadásból:
„Más szóval, ne becsüld alá ezt a világot és az embereit. Nem csak a Dáfá tanítványok „művelik“ önmagukat vagy dolgoznak önmagukon; mások ugyanezt teszik, bizonyos értelemben. Őket is nemesítik. Az életükben, a munkájukban és a különböző környezetekben, a problémák, amikkel szembenéznek, a gondolataik és minden tevékenységük – minden arról szól, hogy hogyan döntenek, hogy hogyan foglalnak állást a jó és gonosz közti harcban – ami meghatározza a jövőjüket.”
Egy zenetanár és tehetséges jazz-zongorista például két évig élt Kínában. Még a Tai Shan hegyet is megmászta. Évek óta tanul kínaiul, és amikor beszéltem neki a Fálun Dáfáról, a reakciója eléggé visszafogott volt. Egy este egy pohár bor után megkérdezte tőlem, hogy miért üldözik a Fálun Gongot. Így lehetőségem nyílt arra, hogy alaposan elmagyarázzam neki az igazságot. Később el akart menni a Shen Yun-re. Végül abban az évben nem tudta meglátogatni a Shen Yun-t, de amikor legközelebb találkoztunk, bocsánatot kért, amiért nem volt lehetősége megnézni az előadást.
Egy némettanárnő, akinek egy Shen Yun-szórólapot adtam, vonakodva reagált rá, de aztán elgondolkodott azon, hogy elmegy a Shen Yun-re, ámbár balett-táncosként nem tartott más táncformákat olyan jónak. Végül beleegyezett, hogy néhány szórólapot helyezzen ki a balettstúdiójában. Később bejött az osztálytermembe, és izgatottan mesélte, hogy a balett-tanára meglátogatta a Shen Yun-t, és az nagyon lenyűgözte – mind az előadás egésze, mind az egyes táncosok rendkívül magas szintű teljesítménye. Bárki lehetett volna az első táncos.
A Mester bátorításának e példáival szeretném befejezni a beszámolómat, habár még többet is lehetne mondani. Ismét kinézek az étterem ablakán, és újra látom a fehér hegycsúcsokat és a zöld völgyeket, amelyek a művelésem elmúlt éveinek hullámvölgyeire emlékeztetnek. A tapasztalataim lehetőséget adtak arra is, hogy mérsékeljem magam.
Kérem, mutassatok rá, ha valami nem helyénvaló vagy nem felel meg a Fának.
Köszönöm művelőtársaim; köszönöm tisztelt Mester!
A beszámolót a 2022. évi európai Fá-konferencián mutatták be Varsóban, Lengyelországban.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...