Idén június 5-én 20 tavasz, nyár, ősz és tél telt el azóta, hogy az Egyesült Királyság Dáfá tanítványai naponta 24 órán át békés tiltakozást tartanak a KKP nagykövetsége előtt.
A Mester kegyelme és támogatása, valamint a gyakorlótársak önzetlen együttműködése tette lehetővé, hogy eljutottunk eddig a napig. A résztvevők között vannak 80 és 90 éves tanítványok, és olyan kis tanítványok is, akik a szüleikkel együtt jöttek. Vannak olyanok, akik Londonban élnek. Vannak olyan gyakorlók is, akik a világ más részeiről, például Új-Zélandról és Ausztráliából érkeztek.
A londoniak is gyakran kifejezték támogatásukat felénk. Valaki egyszer azt mondta, hogy a királynőnek kitüntetést kellene adnia ezeknek a Fálun Gong-gyakorlóknak, akik csendben ülnek a kínai nagykövetség előtt, mert békességük és kitartásuk példát mutatott az Egyesült Királyság népe számára. Voltak olyan járókelők is, akik megkérdezték tőlünk: „Miért ültök itt éjszaka is? A nagykövetség munkatársai már nem dolgoznak, és alig van ember az utcán. Van értelme annak, hogy ilyen későn itt vagytok?” Valójában gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is csináljuk ezt?
Miközben ezt a tapasztalatcserét írtam, visszatekintettem az elmúlt 20 év művelési folyamatára.
Az eredeti kívánság
A Fát 1997-ben kaptam meg Pekingben, és 1999-ben jöttem az Egyesült Királyságba. 2000. október 1-jén egy nyugati gyakorló, Robert 3 napig tartó tiltakozást indított a londoni kínai nagykövetség előtt. Amikor megtudta, hogy a gyakorlók a szárazföldi Kínában elvesztették a hitük szabadságát és a művelés gyakorlásának a jogát, sőt, hogy néhányukat halálra üldöztek, cselekedni akart, és szembeszállni a KKP Fálun Gong elleni üldözésével. Amikor hallottam a szándékáról, mélyen meghatódtam, ezért részt vettem vele és néhány gyakorlóval a 3 napos tiltakozáson.
Úgy gondoltam, hogy nem mehetek vissza a Tiananmen térre Kínába, viszont mindent megtehetek, hogy békésen tiltakozzak a kínai nagykövetség előtt.
Akkoriban végzős hallgató voltam. Az egyetem nem volt messze a nagykövetségtől, és volt rá időm, így részt vettem benne. Abban az időben 3-4 tanítvány volt, és minden munkanap reggel 7 és 9 óra között végeztük a gyakorlatokat a nagykövetség előtt, és a helyszínen egy A2-es méretű plakátot helyeztünk el az üldözésről.
A 24 órás tiltakozás megkezdése
2002 májusában Jiang Zemin Európába látogatott. Bárhová ment, mindenütt Dáfá-gyakorlók voltak, akik 24 órán keresztül közelről küldtek őszinte gondolatokat. Azok a gyakorlók, akiknek lehetőségük volt rá, külföldre utaztak, hogy a helyszínről küldjenek őszinte gondolatokat. Mindenki más a londoni kínai nagykövetség előtt gyűlt össze, hogy 24 órán át onnan küldjön őszinte gondolatokat. Miután először ültünk 24 órát a nagykövetség előtt, az egyik gyakorló azt javasolta, hogy tegyük ezt még 24 órán keresztül, mint a többi ország gyakorlói.
2002. június 5-én elkezdtünk napi 24 órán keresztül békésen tiltakozni a londoni kínai nagykövetség előtt.
Abban az időben már befejeztem a tanulmányaimat, a gyermekem nyári vakáción volt, és egész nyáron a nagykövetség előtt maradtam a gyermekemmel. Miután a nyári szünet elmúlt, kevesebb volt a gyakorlótárs, aki részt vett benne, és biztosítani kellett, hogy a 24 óra alatt legyenek emberek, akik váltják egymást. Ezért elkezdtem egyeztetni a többi gyakorlóval, és összeállítottam egy beosztást. Abban az időben nem volt annyi Dáfá-projekt, mint manapság, és a váltások megszervezése nem volt olyan nehéz, a fő kihívást a környező lakosok panaszainak a kezelése jelentette.
A londoni kínai nagykövetség diplomáciai negyedében a hivatalos üzleti épület mellett néhány előkelő lakóépület is található. Kezdetben néhány lakó panaszkodott a gyakorlatzene hangereje miatt. Ezenkívűl a plakátjaink és transzparenseink nem tetszettek nekik, és hogy az tönkreteszi az elegáns környék összképét. A jelenlétünk miatt, a kínai nagykövetség diplomáciai rendőri védelemért folyamodott. Ezt a kiadást a britek adójából fizették, és a briteknek nem kellene fizetniük egy Kínában zajló üldözésért.
Együtt leültünk, megosztottuk tapasztalatainkat és magunkba néztünk. Ezután javítottunk azokon a területeken, ahol nem teljesítettünk olyan jól. Beállítottuk a gyakorlatzene hangerejét, professzionális plakátokat, transzparenseket készítettünk, amelyek ma is használatosak. Amikor a nagykövetség előtt terveztünk egy nagyobb tevékenységet, írtunk a környező lakóknak, és elmagyaráztuk a rendezvény célját, és egyúttal elnézést kértünk a kellemetlenségekért. Karácsony előtt köszönőleveleket küldtünk, melyben megköszöntük a megértésüket és a támogatásukat.
Néhány év elteltével a környezet megváltozott és sokkal jobb lett. Gyakran előfordult, hogy a környékbeli lakosok télen kora reggel meleg kávéval kínáltak minket, vagy esténként dobozos vacsorát hoztak nekünk.
A megpróbáltatások, amelyekkel szembe kellett néznünk
2007 második felében a Shen Yun először érkezett az Egyesült Királyságba. Abban az időben minden gyakorló azon dolgozott, hogy hogyan lehetne az előadást a leghatékonyabban népszerűsíteni és reklámozni. Szinte minden gyakorló részt vett ebben a folyamatban, ezért nem volt elég ember a nagykövetség előtt. Akkoriban néhány gyakorló megkérdezte tőlem, hogy nem lehetne-e a 24 órás tiltakozást a felére csökkenteni, hogy csak napközben tiltakozzunk, mert a 24 órán át tartó váltások szervezéséhez szükséges munkaerő túl kevés volt, és ez befolyásolta a Shen Yun népszerűsítését. Én azonban kitartottam a 24 órás tiltakozás mellett, ezért önzőséggel vádoltak.
Miután a jelenlévő gyakorlók megosztották egymással a tapasztalataikat, mindannyian egyetértettek abban, hogy szeretnék, ha a 24 órás tiltakozás folytatódna, és ezzel egyidejűleg végeznénk a Shen Yun népszerűsítésére irányuló tevékenységeket. Én is átgondoltam a dolgot: Túlságosan önző voltam, hogy kitartottam a projekt mellett? Nem a Shen Yun volt az első számú prioritásom? Mi volt a Mester kívánsága? Arra gondoltam, hogy a Mester biztosan azt szeretné, hogy végezzük el a Shen Yun-nel kapcsolatos feladatainkat, ugyanakkor ne függesszük fel a többi projektet, amelyek hosszú távú támogatást igényelnek. Ha nem ijednénk meg a felszíni nehézségektől, biztosan elérnénk, hogy lássuk a Mester elrendezéseit.
Többször előfordult, hogy mindannyian úgy éreztük, nem tudjuk folytatni, és valóban nem volt elég ember, aki felváltva ült volna a nagykövetség előtt. Végül azonban mindig úgy volt, ahogy a Mester mondta a Zhuán Fálunban:„… látni fogod a fűzfák árnyékát, a virágok kinyílását, egy helyet, ahol megpihenhetsz!”
2010-ben a Shen Yun előadását London egyik külvárosában mutatták be. Minden hétvégén Londonon kívülre kellett utaznom, hogy részt vegyek a Shen Yun promóciós tevékenységekben. Emiatt nem tudtam a kínai nagykövetséghez menni. Ebben az időben egy gyakorló, aki épp akkor érkezett a szárazföldi Kínából, átvette a beosztásomat és helyettem ment a nagykövetség elé.
Egy másik évben egy hongkongi gyakorló jött Angliába, mert a gyermeke Londonban tanult. Nem lakott messze a nagykövetségtől, és nem ismerte a környéket; de tudta, hogyan juthat el a nagykövetségre. Betöltötte az üresen lévő helyeket, és így a nap 24 órájában folyamatosan a kínai nagykövetség előtt ülhettünk.
Miután megnyugodtam, és megvizsgáltam a gondolataimat és cselekedeteimet, azon tűnődtem, hogy vajon a Shen Yun promóciójában való részvétel és ezzel egyidejűleg a projekt folytatása nem vezet-e konfliktushoz. De erre a kérdésre gyorsan jött a válasz: Nem, ez nem így van. Amikor minden jól volt összehangolva, és az emberek ösztönözték egymást, akkor pont az ellenkezője történt.
Emlékszem, egyszer elmentem London külvárosába, hogy jegyeket áruljak egy bevásárlóközpontban. Miután este 10-kor végeztem, visszabuszoztam a városközpontba, hogy elvállaljam az éjszakai váltást a nagykövetségnél. A bevásárlóközpontban egész nap megállás nélkül mutattam be és népszerűsítettem az embereknek a Shen Yun-t, és amikor beültem a buszba, kezdtem fáradtnak érezni magam. Miután átvettem a váltást, azonnal leültem meditálni, és éreztem, hogy az energia átjárja az egész testemet. A fáradság egy pillanat alatt elmosódott, mintha zuhanyoztam volna, a szívemet és az elmémet átjárta a hála.
Amikor megkérdeztem gyakorlótársaimat, hogy állnak a két projekt összehangolásával, mindenkitől azt a visszajelzést kaptam, hogy a Shen Yun promóciójában való részvételük nem befolyásolta a 24 órás tiltakozást. Amikor némely gyakorlók Shen Yun-szórólapokat osztogattak a nagykövetséghez közeli színház előtt, az előadás kezdete után visszamentek a nagykövetséghez, és az előadás végén visszatértek a színházhoz, hogy folytassák a szórólapok osztogatását. Azután visszamentek a nagykövetségre és folytatták a gyakorlatokat, vagy őszinte gondolatokat küldtek. Így mindkét projektel foglalkozni tudtak. Voltak olyan gyakorlók is, akik elvállalták a reggeli váltást, és az öt gyakorlat elvégzése után elmentek házról házra szórólapozni, ami lehetővé tette számukra, hogy „jól feltöltődjenek”, mielőtt elindultak.
A dolgok gondos elrendezése után már tisztábban láthattuk, hogy mit kell tennünk. Amíg egy testként több erőfeszítést teszünk a kommunikáció és a koordináció érdekében, és megszabadulunk a kényelemhez való több ragaszkodásunktól, addig valóban tovább tudjuk folytatni.
Az üldözést ellenző Fálun Gong-gyakorlók szimbóluma
Annak érdekében, hogy ellenálljunk az üldözésnek, elkezdtünk békésen tiltakozni a kínai nagykövetség előtt, és az üldözés fokozódása miatt ez 24 órán át tartó tiltakozássá változott.
Amíg a KKP Fálun Gong elleni üldözése nem áll le, addig folytatni kell a békés tiltakozásunkat. Ez volt az első gondolata minden gyakorlónak, aki akkor ott volt.
Néhány évvel ezelőtt alkonyatkor kicseréltük a plakátot, amely a bemutató táblán volt. Egy autó haladt el mellettünk, és az autóban ülő személy lehúzta az ablakot, és megkérdezte: „Elmentek? Véget ért az üldözés? Ha nem, továbbra is ki kellene tartanotok!”
Több mint 10 évvel ezelőtt egy este elhaladt a nagykövetség előtti standunk mellett egy költő, aki éppen befejezte a BBC műsorát. Elég elmélyülten beszélgettünk, és én elhagytam a meditációs helyet, és megálltam vele a bemutató tábla mögött. Nem sokkal később egy fiatal kerékpáros állt meg előttünk. Megkérdeztem tőle, hogy szeretné-e aláírni a petíciót, mire ő azt válaszolta: „Már aláírtam, csak megálltam, hogy megnézzem, miért nem ül itt ma senki? Véget ért az üldözés? Ha igen, akkor szeretném megosztani ezt a jó hírt mindenkivel, akit ismerek. Ha nem, akkor itt akartam ülni és támogatni, amíg valaki más nem jön.”
Az angol emberek szívében és elméjében ez a hely az üldözéssel szembeszálló Fálun Gong-gyakorlók szimbólumává vált.
Egy ablak az igazság terjesztésére
A plakátjaink előtt egy forgalmas út van, és az autók szünet nélkül haladnak el mellettünk. Néhány turistabusz is áthalad itt. Gyakran hallottam az elhaladó járművek dudálását, vagy láttam azt, hogy az emberek lehúzzák az ablakot, hogy felmutassák a hüvelykujjukat. Gyakran hallottuk azt is, hogy a turistabuszban ülő idegenvezető elmagyarázza a turistáknak: ez a Fálun Gong-tiltakozás.
A mögöttünk lévő nagy épület a Brit Építészek Királyi Intézete (Royal Institute of British Architects –RIBA), és gyakran tartanak tudományos üléseket, kiállításokat és mindenféle esti partikat. A belépők és távozók végeláthatatlan folyamban haladnak el mellettünk.
Amikor a mi váltásunk van, a gyakorlók általában a gyakorlatokat végzik, őszinte gondolatokat küldenek, aláírásokat gyűjtenek, vagy szórólapokat osztogatnak az arra járóknak. Emellett sok járókelő megáll, hogy megnézze a bemutató táblákat, és aláírja a petíciót, vagy beszélget a gyakorlókkal, hogy jobban megértse a valódi helyzetet. Hosszú idő elteltével sok brit állampolgár, aki erre járt, megértette az igazságot a Fálun Gongról.
Azok, akik megismerik a valódi helyzetet, másoknak is beszélni fognak róla. Gyakran hallottam, hogy a járókelők elmagyarázzák a társaiknak: ez a Fálun Gong, velük szemben pedig a kínai nagykövetség, és ők itt békésen tiltakoznak.
Néhány évvel ezelőtt egy hétvégén láttam, hogy egy nyugati ember elsétált közvetlenül a tábláink előtt, egyszer körbejárta őket, majd komolyan elolvasta a táblákat. Miután befejeztem a gyakorlatokat, megkérdezte: “Tényleg több mint tíz éve vagy itt?” Megkérdeztem tőle, honnan tudja ezt, mire azt válaszolta, hogy ez benne van a gyalogosan látogatható londoni helyek útikönyvében. Ez az útikönyv megemlítette a békés, 24 órás tiltakozásunkat is.
Néhány héttel ezelőtt, békés tiltakozásunk 20. évében, alkonyatkor meditáltam a nagykövetség előtt, miközben a mögöttem lévő épületben egy rendezvény zajlott. Hallottam, hogy egy fiatalember a telefonban útbaigazít valakit. hogy hogy talál ide. „A Fálun Gong bemutató tábla előtt kell kiszállni az autóból, a Fálun Gongnál, ami már 18 éve itt van.” Ennek hallatán elcsodálkoztam, hogy 18 évet mondott, de arra gondoltam, hogy biztos már megértette az Fálun Gongról szóló igazságot, és csak két évet tévedett. Egy idő után újra hallottam; ezúttal azt mondta a lányának: „Ez a hölgy egy Fálun Gong-gyakorló; itt ül és meditál, és megmutatja ellenállását az üldöztetéssel szemben.” A fiatal lány azt mondta: „Csak itt ül és meditál, milyen unalmas!” Kíváncsian vártam, hogy az apja mit fog válaszolni. De az apa nem mondott semmit. Aztán a fiatal lány megállt a tábla előtt, és olvasni kezdett. Egy idő után így szólt az apjához: „Nézd, egy ilyen gyönyörű nőt elektromos bottal kínoztak, és halálra üldözték. Ez olyan kegyetlen!”
Ekkor jöttem rá, hogy minden bizonnyal az itteni energiamező volt az, ami feloszlatta azt az anyagot, ami akadályozta az érző lényeket a valódi helyzet megértésében, lehetőséget adva az életeknek az igazság megértésére.
Az én személyes megértésem az, hogy a Dáfá-tanítványok világszerte tesznek olyan dolgokat, hogy minden egyes projektjükkel és minden egyes erőfeszítésükkel ellenszegüljenek az üldözésnek. És még ha nem is láthatunk nyilvánvaló eredményt, de mindezek átalakítják az emberek szívét és elméjét, és ez felhalmozza az őszinte energiát ebben az erőpróbában az igazak és a gonoszok között.
Jó környezet a személyes művelésben való megemelkedésre
El sem tudom mondani,, hányszor ismertem fel Fá-alapelveket vagy oldottam ki a szívemben lévő csomókat a xinxing-tesztek során, amikor a nagykövetség előtt voltam.
Egyszer egy nyugati gyakorló, aki gyakran vett részt a projektben, tett nekem egy javaslatot: A nagykövetség előtti tiltakozás mindazok művelésében segít, akik részt vesznek benne, ezért az összes koordinátort bátorítani kellene, és lehetővé kellene tenni számukra a részvételt, és az jó hatással lesz az Egyesült Királyság gyakorlóinak egy testként való fejlődésére. Azt gondoltam: „Rendben, ez a javaslat nem rossz.” Azon a héten történetesen volt egy éjszakai váltás, amelyik üres volt, következésképpen felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy el tudna-e jönni, hogy kisegítsen. Azt mondta, hogy nem tud. Gondolatban elkezdtem panaszkodni: mindenki csak mondja, hogy ez a projekt fontos, de nem láttam őket dolgozni rajta. Ennek eredményeként saját magam vállaltam az éjszakai váltást. Miközben ezek az érzelmek feltörtek bennem, egy kis idő után nagyon fáradtnak éreztem magam. Elmentem a sátramhoz, amit éjszaka mindig felhúztam, és le akartam feküdni ott egy kicsit. Amikor lefeküdtem, éreztem, hogy valaki rángatja a sátrat. Az évek során még sohasem fordult ilyen elő, ezért kinyitottam a sátrat és kinéztem. Abban a pillanatban hirtelen egy tojás csapódott a fejemnek. A történtek miatt elbátortalanodva kezdtem magamba nézni. Miért mentek ma ennyire rosszul a dolgok? Miután egy ideig gondolkodtam rajta, rájöttem, hogy nem véletlenül kerültem szembe ezzel a kérdéssel. Panaszkodtam a gyakorlótársakra, és ezzel előidéztem ezt a helyzetet. Azonnal őszinte gondolatokat küldtem, és a szívem gyorsan megnyugodott.
Amikor kora reggel hazaértem, elmondtam a férjemnek az esetet. Ahelyett, hogy a szokásos módon vigasztalt volna, azt mondta, hogy befelé kell néznem, és magamban kell megtalálnom a probléma okát. Úgy éreztem, hogy igazságtalanul bánnak velem, és közel voltam a síráshoz. Miután újra megnyugodtam, elgondolkodtam egy kérdésen, ami aznap este végig foglalkoztatott: Miért voltam ennyire elkötelezett a projekt iránt? Miért voltam annyira eltökélt, hogy folytassam? Arra a következtetésre jutottam, hogy meg kell becsülnöm azoknak a gyakorlóknak az erőfeszítéseit, akik ezt a projektet oly sok éven át fenntartották. Másrészt nem panaszkodhatom azokra a gyakorlókra, akik nem tudtak részt venni benne. Ehelyett meg kell próbálnom megértetni velük a projekt fontosságát, tiszta és önzetlen hozzáállással, magamutogató mentalitás nélkül. Csak így lehetne több gyakorlót bevonni ebbe a projektbe, és csak így lehetne fenntartani.
Műveljük magunkat úgy, mint az elején
2000. október 1-től máig több mint húsz év telt el. Ez hosszú idő, ami elkerülhetetlenül egyfajta gondatlansághoz vezetett. Néha úgy érzem, mintha egy hétköznapi ember kötelességét teljesíteném, ugyanúgy, mintha rutinszerű ügyeket intéznék. Napról napra, évről évre, minden nap ugyanazt a helyzetet éljük át, és ugyanazokat a dolgokat tesszük. Nem láthatjuk egy szökőár hatásait, és nincs olyan sok élmény, ami lélekemelő lenne.
Sokszor kérdezték már tőlem, ennyi éven át kitartani nem volt könnyű, hogyan sikerült ez nektek? Én is gyakran kérdeztem magamtól, hogy miért akarok még mindig kitartani?
Nem az volt az eredeti kívánságunk, hogy kitartsunk addig a napig, amikor az üldözés megszűnik? A KKP üldözése a Fálun Gong ellen még mindig tart. Akkor miért kellene abbahagynunk? Azért, mert a nehézségek nagyok, és nem tudjuk legyőzni őket? Nem tudunk tovább haladni előre?
Ez a projekt minden egyes ilyen látszólag hétköznapi nap során lehetővé teszi számunkra, hogy komolyan megtegyük azt a három dolgot, amit a Dáfá-tanítványoknak meg kell tenniük. Miközben a Dáfában való művelést gyakoroljuk, az elménk és a testünk folyamatosan megtisztul, és magasabb szintre emelkedik, lehetővé téve számunkra, hogy elviseljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel a testünk találkozik. Legyen az a perzselő forró nyár, a fagyos téli hideg vagy a megszakítás nélküli esős évszak, mindezek egyike sem tántoríthat el minket attól a meggyőződéstől és vágytól, hogy kitartsunk. Ez mindenkiben megvan.
A váltások megszervezésében is volt némi nehézség, és ez azért volt, mert nem csináltam jól, ráadásul az elmúlt években magam is részt vettem médiaprojektekben, valamint a Shen Yun népszerűsítésében. Ha többet tudnék kommunikálni a gyakorlótársakkal, és meg tudnám velük osztani ennek a projektnek a történetét és jelentését, akkor biztosan több gyakorló venne részt benne. Azért nem sikerült ezt eddig megvalósítani, mert attól féltem, hogy a gyakorlótársak azt mondanák, hogy érvényesülési vágyam van, vagy hiú vagyok, vagy félek, hogy visszautasítanák a részvételt, vagy félek valamilyen kellemetlen dologtól. Rájöttem, hogy amíg az ember szüntelenül fejleszteni tudja magát, addig elérheti a „műveljük magunkat úgy, mint az elején” állapotát.
A Mester azt mondta a Fá-tanítás a 2019-es New York-i Fá-konferencián című írásban:
„Mégis, ahogy éppen mondtam, az eljutott az utolsó szakaszba, és nekünk annál inkább jól kellene tennünk azt, amit meg kellene tennünk, mivel minél közelebb kerül a végéhez, az annál kritikusabb. Akkoriban egy olyan nehéz és gonosz környezetben jutottatok át, nektek nincs okotok arra, hogy ne csináljátok még jobban a vége felé. Amikor az üldözés először elkezdődött, minden média a világban változatlanul nyomtatott ki hazugságokkal teli cikkeket a KKP médiájától, és az embereknek mindenhol a világban nehéz volt megmondani, hogy mi történt igazán. Azokban a nehéz helyzetekben a nemzetközi közösségben élő Dafa-tanítványok megváltoztatták a világ embereinek a megértését a valódi helyzet tisztázásán keresztül, és keresztülvitték azt. Az utolsó szakaszban nektek magatoknak nagyra kellene becsülnötök mindazt, amit tettetek, és nem lazíthattok. Abszolúte nem lazíthattok.”
Köszönöm Mester! Köszönöm gyakorlótársaim! Kérem, mutassatok rá bármire, ami nem helyénvaló a megosztásomban.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...