Megértettem, hogy miért nem láttam tisztán

(de.minghui.org) Tavaly homályos lett a látásom, de nem aggódtam. Próbáltam elhessegetni azt a gondolatot, hogy talán beteg vagyok. Egy idő után kiszáradtak a szemeim. Azt hittem, azért van, mert minden nap túl sokáig olvastam az interneten. Ezért lerövidítettem a weboldalakon töltött időt. Csak a címeket olvastam el, a tartalmat már nem. De a látásom nem javult. Ahogy ez egyre rosszabb lett, még a Dáfá-könyvek olvasása is nehezemre esett.


Miért nem voltam képes tisztán látni? Volt valami, amit nem lett volna szabad látnom? A ragaszkodásom akadályozott meg abban, hogy tisztán lássak? Magamba néztem, és sok ragaszkodást találtam: Gyakran gondoltam aggódva a művelés végnapjaira; féltem, hogy üldözni fognak, kényelmet akartam, harcias voltam, egoista és haragtartó, természetfeletti képességekre törekedtem, vágyaim voltak és az a ragaszkodás, hogy dolgokat tegyek, türelmetlen voltam és másoktól tettem magam függővé. Felfedeztem ezeknek a ragaszkodásoknak az okait is. Sokáig tartott, és volt néhány xinxing-vizsgám e folyamat során. Li mester (a Fálun Dáfá alapítója) megerősítésének köszönhetően, valamint azáltal, hogy folyamatosan magamba néztem és korrigáltam magam, a látásom fokozatosan helyreállt.


A kényelemhez való ragaszkodás miatti szenvedés

Szívesen helyezem magam kényelembe. Ez a kényelemre való törekvés nehéz sziklaként jelent meg a művelési utamon. Ez megakadályozott abban, hogy javuljak és megemelkedjek. A gondos művelés a kora reggeli gyakorlással kezdődik. Azoknak a gyakorlóknak, akik szorgalmasan művelik magukat, nem nehéz korán reggel felkelni és elvégezni a gyakorlatokat. A lustaságom miatt reggelente csak néha-néha végzem a gyakorlatokat. Eddig még nem sikerült áttörést elérnem.


Egy nap a Mester Fája jutott az eszembe:

„Az egészet átfogó emelkedésre és a teljes nemesítésre fektetünk hangsúlyt.” (Zhuán Fálun 2016, 59. o.)


Rájöttem, hogy nemcsak a fizikai testem rendkívüli állapotára kell törekednem, hanem a szellemi horizontomnak is túl kell szárnyalnia a hétköznapi emberét. A hétköznapi emberek például ki vannak téve a születésnek, az öregségnek, a betegségnek és a halálnak. Éjszakánként legalább hat órát kell aludniuk. A művelők a három világkörön túli lények, akiket nem korlátoz a közönséges emberek terében létező időmező. Ezért a gyakorlóknak sokkal kevesebb alvásra van szükségük.


A kényelemre való törekvés a hétköznapi ember vágya egy jobb élet után, míg mi művelők azt mondjuk: „elviselik… a nehezen elviselhetőt” (Fálun Gong, Út a megvilágosodáshoz, 4.6. fejezet. 42. o.) Ez valami egészen más.


Egy másik ragaszkodás, amely szorosan kapcsolódik a kényelemre való törekvéshez, a nehézségekkel való szembenézéstől való félelem. Amikor valaki kényelmet akar, nem hajlandó elviselni a nehézségeket, és öntudatlanul ellenzi azokat. Amikor a szemeimmel már nem láttam tisztán, izzóról fénycsőre váltottam, majd egy sárga fényű villanykörtére az asztali lámpámban, hogy a szemeimnek kényelmesebb legyen.


A Mester azt mondja:

„Örömnek tartani a keserűség elviselését.” (Szenvedni hagyni a szívet, 1976.12.17., Hong Yin I.)


De a tudatalattimban azt akartam, hogy kevesebb nehézséget vagy egy nehézséget se éljek át. Ez a gondolat a második természetemmé vált, és zavarta a művelésemet. Amikor az elmúlt években a betegségkarmáról szóló cikkeket olvastam, időnként átfutott az agyamon egy ilyen gondolat: a betegségkarma okozta megpróbáltatáson keresztülmenni jobb, mint az üldözésen átesni. Mivel ezt a gondolatot nem értettem meg világosan, vagy nem tagadtam meg teljesen, a régi erők csapdájába estem, anélkül hogy észrevettem volna.


A Mester azt mondja:

„Ha ti a művelésnél démoni nehézségekbe ütköztök, saját magatokat kellene műveljétek és saját magatoknál vizsgálódjatok, nézelődjetek. Ez nem azt jelenti, hogy az ember elismerte a régi erők által elrendezett démoni nehézségeket és hogy megpróbálja az általuk elrendezett démoni nehézségek között valahogyan jóvá tenni ezt, ez nem így van. Mi megtagadjuk még a régi erők felbukkanását is önmagában és semmit sem ismerünk el, amit elrendeztek, a létezésüket sem. Mi azon vagyunk, hogy tőlük mindezeket a lényüktől fogva megtagadjuk. Minden, amit tettetek, miközben megtagadjátok és eltakarítjátok, eltávolítjátok őket, az igazán a hatalmas erény. Az nem úgy van, hogy ti az általuk okozott démoni nehézségekben művelitek magatokat, hanem ti a saját utatokat járjátok jól, miközben nem ismeritek el őket. Sőt a démoni nehézségek megjelenését, jelenségét önmagában sem ismeritek el az ő eltávolításuknál. (taps) Ebből a szemszögből nézve az, ami szemben áll velünk (ami ránk vár), a régi erők totális, teljes megtagadása. Az ő kétségbeesett küzdelmük megjelenése, megnyilatkozása szintén nem lesz elismerve se általam se a Dáfá-tanítványok által.” (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Chicagóban 2004)


Miután megértettem a Fá-alapelveket, erős őszinte gondolatokat küldtem:

„Én Li Hongzhi egyik tanítványa vagyok, én nem szeretnék semmiféle más elrendezéseket és nem ismerem el őket.” (Fá-magyarázat a Fá-konferencián az USA nyugati partján, a kínai lampionünnep idején 2003-ban, 2003.02.15.)


A cél, hogy átmenjek a karma-eltávolításnak a folyamatán, abban rejlett, hogy megemelkedjek. Nem ismertem el az üldözés semmilyen formáját. Minden gonosz lényt és elemet, amely megakadályozta a művelésemet, azonnal fel kellett oszlatni és eltávolítani.


Minél többet nézek kifelé, annál kevésbé látok

Elég hosszú idő óta újra és újra vitába bocsátkoztam egy koordinátorral. A látszólagos ok az volt, hogy kevésbé figyelt a biztonságra, és tetszés szerint telepített bármilyen szoftvert a számítógépére. Ezért mindig rajta tartottam a szemem, hogy biztosítsam, nehogy bajt okozzon. Minél többet tettem ezt, annál inkább azt csinálta, amit akart.


Bár minden vita után magamba néztem, és elhatároztam, hogy elengedem a harci szellememet, mégis vitatkoztam vele, amikor találkoztunk. Aztán egy nap hirtelen rájöttem, hogy a harci szellem mögött az önigazolás iránti vágyam áll. Vele vitatkozni azt jelentette, hogy bebizonyítom, hogy nekem van igazam, és ő téved. Ezért felhagytam azzal, hogy kifelé nézzek az ő hiányosságaira. Ez véget vetett a vitánknak.


Később őszinte eszmecserét folytattam vele. Rámutatott, hogy nem bízom benne. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, miért nem bízom benne. Elakadt a szava. Elmondtam neki, hogy egyszer miatta jártam rosszul. Ezért bizalmatlan voltam vele szemben, és mindig kifelé néztem. Ez zavarta az együttműködésünket.


A vele való nézeteltérésre akkor került sor, amikor a szemeim homályosak voltak, és nem láttam élesen. A látásprobléma Li mester utalása volt arra, hogy nem kellene kifelé néznem. De nem ismertem fel, hogy gond van a művelésemmel. Azt hittem, hogy a szemüvegemmel van valami gond.


Általában a műgyanta lencsék csak két-három évig bírják, míg az enyémek hat évig. Amikor a Mester látta, hogy még mindig nem ismertem fel, anyámon keresztül mutatott rá. Akkoriban anyám megkérdezte tőlem, hogyan lehet, hogy a takarítás után még mindig mindenütt szemét van a szobámban. Ez azt jelentette, hogy a szemeim nem látnak tisztán, és befelé kellene néznem. De nem vettem komolyan a szavait, és egy mosollyal elintéztem. Tehát a látásom jelentősen romlott, és egyre homályosabbá vált. Még a szemeim is kiszáradtak.


A harag blokkolja a látásom

A szüleim nem szerettek engem, – már gyerekkorom óta. Ezenkívül a Kínai Kommunista Párt (KKP) indoktrinációja által engem is agymosásnak vetettek alá. A Fálun Dáfá gyakorlása előtt tele voltam haraggal, de ahogy a haragom csökkent, a művelési állapotom javult. A kiváltó ok azonban még mindig ott volt. Néha úgy éreztem, hogy elengedtem a haragot, de az újra megjelent, amikor az éberségem csökkent.


Néhány hónappal ezelőtt egy gyakorló több oldalnyi telefonszámot tartalmazó listát adott nekem, és megkért, hogy töltsem fel őket egy weboldalra. Az írás nem volt egyértelmű. Néhány számból hiányzott egy számjegy, vagy egy számjeggyel több volt. Néhány szám duplázva volt. Minden alkalommal sok időt kellett töltenem a kiegészítésükkel.


Amikor utoljára töltöttem fel a számokat, gondjaim voltak a szemeimmel. Türelmetlen lettem. A neheztelésem materializálódott, és panaszkodtam, hogy rám támaszkodik. A gyakorlók olyanok, mint egy tükör. Igazából befelé kellett volna néznem, és elengedni a türelmetlenségemet. De én kifelé néztem. Ez a harag elhomályosította a látásomat.


Még az egyik probléma sem oldódott meg, már egy másik probléma merült fel. Tavaly év végén elmentem a nővéremhez, hogy megmutassam neki, hogyan kell internetezni. Társalogtunk és a családjaink lakásairól beszélgettünk.


A szüleimnek három lakásuk volt. A két nagyobbat a bátyám és a nővérem kapta. Ők maguk a megmaradt kis egyszobás lakásban laktak. Azt mondták, hogy a haláluk után megkaphatom. Egyszer, amikor apám súlyos beteg volt, a nagybátyám látogatóba jött egy másik városból.


A nagybátyám azt mondta nekünk, a három testvérnek a többi rokon előtt ebéd közben, hogy nekünk kell gondoskodnunk a szüleinkről, mert öregszenek. Egyikünk sem szólt semmit. Majd a nagybátyám megkért, hogy gondoskodjak róluk.


Hogy őszinte legyek, nem voltam alkalmas arra, hogy gondoskodjak a szüleimről. A lakásom kicsi volt, csak két hálószobával. A szüleimnek és nekem kommunikációs problémáink voltak, mintha két különböző világból jöttünk volna. De mivel rájöttem, hogy gyakorlóként először másokra kell gondolnom, vonakodva beleegyeztem, hogy gondoskodom róluk.


Beszéltem a szüleimmel, és azt javasoltam, hogy adják el az egyszobás lakást, és vegyenek egy másikat a házam közelében. Ez megkönnyítené számomra a gondozásukat. Beleegyeztek, és eladták a lakásukat. Nem akartak azonban újabb lakást vásárolni. Ehelyett beköltöztek a házamba.


A nővérem azt mondta, hogy a szüleim lakását nem kellett volna eladni, mert ő akarta azt, de nem volt rá pénze. Amikor ezt hallottam, feldúlt lettem. Azt is mondta, hogy nem tudja, mennyit adtak nekem a szüleim. Elmondtam neki, hogy a nyugdíjuk együtt kevesebbet tesz ki havonta, mint 7.000 jüan (kb. 910 euró). De anyánk sokféle egészségügyi terméket szed, amelyek nagyon drágák.


Cinikusan közölte velem, hogy nem hiszi, hogy hajlandó vagyok minden cél nélkül gondoskodni a szüleinkről. Ezen a világon, mondta, nem létezne ilyen jó ember. Nem magyaráztam neki semmit többé, elhagytam a házát, és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet.


Utólag visszatekintve úgy éreztem, hogy nagyon igazságtalanul bántak velem. Hogy jött ahhoz, hogy ilyen észszerűtlen legyen? Nem azért jött, hogy gondoskodjon a szüleinkről, hanem hogy bosszúságot okozzon. Amikor apám még élt, a nővérem provokálta őt, hogy megnehezítse az életemet. Miután meghalt, a viselkedése még rosszabb lett.


A Mester azt mondja:

„Ezt nem együttérzésből teszi, hírnévre és gazdagságra éhes szívét még nem tudta lecsillapítani. Együttérzés egyáltalán nem is keletkezhet nála.” (Zhuán Fálun 2016, 92. o.)


Hirtelen megkönnyebbültem, és felismertem a valódi okot: amikor önkéntelenül vállaltam, hogy gondoskodom a szüleimről, „jó ember” akartam lenni; a lakás eladása a későbbi bajok elkerülését szolgálta.


Nem csoda, hogy mindig úgy éreztem, hogy igazságtalanság ért, és tele voltam haraggal. Ennek oka az, hogy nem voltam könyörületes. Köszönöm Mester, hogy segített megszabadulnom a haragom gyökerétől.


Természetfeletti képességekkel való eljárás

Az égi szemem már gyerekkorom óta nyitva van. Láthattam az elhunyt rokonaimat és kommunikálhattam velük. Amikor éppen elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát, időről időre szörnyű jeleneteket láttam, és megkértem a Mestert, hogy zárja be az égi szememet. Aztán már nem tudtam látni az égi szememmel. Később újra fel lett nyitva, de ritkán használtam. Volt egy másik természetfeletti képességem is. Néha megéreztem, hogy mi fog történni, anélkül, hogy szándékosan tettem volna.


Egy nap elmondtam egy gyakorlónak, hogy mi fog történni vele, és figyelmeztettem, hogy legyen óvatos. Nem hitt nekem. Az eset aztán egy évvel később történt meg. Megmenekült előle. Szándékosan érzékeltem, hogy mi fog történni a jövőben, és elmondtam neki. Ezúttal hitt nekem.


Nem sokkal később élénk álmom volt. Két jelenet volt az álmomban. Az első jelenet az volt, hogy kasmírpulóvereket árultam a barátnőm megbízásából. Azt mondtam egy női vevőnek: „Nézze, ez a kasmírpulóver gyönyörűen néz ki, és olcsó. Itt két darabot vehet ugyanannyiért, mint máshol csak egyet.” De nem említettem meg a pulóver minőségét. Kettőt vett.


Aztán jött a másik jelenet. Két ember egy inget árult egy színpadon, és megkértek, hogy vegyek egyet. Azt mondtam, hogy nem akarom. Szétnyitottam az inget, és megállapítottam, hogy belül sérült volt.


Miután felébredtem, elgondolkodtam azon, hogy mit jelentett az álmom. Az első jelenetben nem mondtam meg a vevőnek a minőséget. Csak a felszínt látta. A második jelenetben az ing szépen nézett ki a csomagolásban, de belül sérült volt. Ez arra mutatott rá, hogy amit láttam, nem feltétlenül felelt meg a valóságnak. Az álmot a Mester egy utalásaként értettem meg.


A Mester azt mondja:

„… ha az égi szemeddel nézel valamit, és gondolatok nélkül nyugodtan figyelsz, akkor az, amit látsz, igaz; ahogy elkezdesz gondolkodni, minden azonnal hamissá válik, amit látsz. Ez a „saját szív démonokat szül” állapota, amelyet így is neveznek: „a gondolatok szerinti átalakulás”.” (u. o., 253. o.)


Ha a gondolati erőmet arra használtam, hogy érzékeljem a jövőt, az nem volt megtévesztés? Ha a gyakorló szilárdan hitt nekem, akkor megzavartam azt az utat, amelyet a Mester jelölt ki számára. Nagyon sajnáltam, hogy akaratlanul valami hibásat tettem. Küldtem neki egy üzenetet, hogy nem kellene komolyan vennie a szavaimat, és kértem, hogy a Fát kövesse.


Rájöttem, hogy a természetfeletti képességekhez való ragaszkodásom volt a szemproblémám egyik oka. Nem mondtam el többé a gyakorlóknak, hogy mit éreztem, mert végül is mindenkinek megvan a saját művelési útja.


Az időhöz való ragaszkodásom okozta nehézségek

Az elmúlt két évben újra és újra ugyanazt az álmot láttam. Az álomban nyugdíjba mentem. Amikor a főnököm a munkát kiadta számomra, megkértem, hogy másokkal végeztesse el a munkát, mert én nyugdíjba megyek. Nyolcszor álmodtam ugyanazt az álmot. Az egyetlen különbség az álmokban az volt, hogy a nyugdíjazásomig maradt idő egy naptól fél évig terjedt.


Azt gondoltam, hogy Li mester arra céloz, hogy siessek és legyek szorgalmas. Azokban a napokban, amikor ezt a cikket írtam, ismét ugyanazt az álmot láttam. Miután felébredtem, hirtelen rájöttem, hogy ragaszkodom az időhöz. Minél közelebb jött a nyugdíjam, nem akartam többet tenni, és erre a napra vártam.


Amikor visszatekintettem a művelési utamra az elmúlt két év alatt, megállapítottam, hogy az időhöz való ragaszkodásom erős volt. Különösen akkor, amikor a KKP-vírus (koronavírus) terjedt, gondosan átnéztem a külföldi Dongtai-honlapon a híreket. Felszínesen nézve a valódi körülmények elmagyarázására szolgáló információkat kerestem. Valójában azt próbáltam kideríteni, hogy mikor ér véget az üldözés.


Az amerikai választás megérintett. Hírek és próféciák után szörföltem az interneten. Minden nap több mint két órát töltöttem az interneten. Néha gyakorlókat kértem meg, hogy nyomtassák ki őket, és elküldtem az ismerőseimnek. Még akkor sem hagytam abba a szörfözést, amikor a szemeim rosszul érezték magukat, csak az időt rövidítettem le.


Magamba néztem, és megpróbáltam kitalálni, miért ragaszkodom annyira a művelés végidejéhez? Még mindig ott volt bennem a rejtett félelem, hogy megint üldözni fognak? Korábban már többször üldöztek. Minden alkalommal megmenekültem, hála a Mester védelmének és a Dáfába vetett szilárd hitemnek. Az újbóli üldöztetéstől való félelmem volt a fő oka az időhöz való ragaszkodásomnak, és a művelés végére való törekvésnek.


A Mester azt mondja:

„Ha te el tudod engedni az életet és a halált, te egy istenség vagy; viszont ha nem tudod elengedni az életet és a halált, te egy ember vagy; ez a különbség.” (Fá-magyarázat New Yorkban, 1997.03.23.)


Miután ezt megértettem, megkérdeztem magamtól: „Ha nem vagyok képes igazolni a Fát, és nem tudom teljesíteni a küldetésemet, miért akarom még mindig ezt a hús-vér testet?” Amint ez a gondolatom volt, mozgást éreztem a testemben, és a szemeim megteltek könnyel.


Egy nap azt mondtam magamban a Mesternek, hogy a Fá szempontjából értettem meg, amit a Mester mond:

„Ha műveli magát valaki, akkor minden, amivel szembetalálkozik, valami jó.” (Fá tanítás a Fálun Dáfá Világnapon (Kérdések és válaszok), 2014.05.13.)


De ez még mindig nem elégített ki. Abban a pillanatban egy hang szólalt meg a fülem mellett: „Minden számlát ki kell egyenlíteni.”


Egy pillanatra meglepődtem, aztán könnyekben törtem ki. A számlákat kiegyenlítettük, és ideje volt hazamenni. Belül tele voltam örömmel. Aztán egy rendkívül szentséges jelenetet láttam: a lábam alatt egy ösvény vezetett a mennybe, és a Mester a közelben volt, védte a tanítványokat, és vezette őket, hogy menjenek tovább.


A látásproblémám egyik oka az volt, hogy nem figyeltem arra, hogy őszinte gondolatokat küldjek ki. Így táplálva lettek a démonok. Mivel nem tudtam megnyugodni, nem figyeltem arra. Mindig transzállapotban voltam, amikor naponta négyszer őszinte gondolatokat küldtem a tervezett időpontokban, különösen a 06:00 órai időpontnál.


Néhány hónappal ezelőtt egy nap, amikor őszinte gondolatokat küldtem, az égi szememmel egy csimpánzszerű óriást láttam, aki két véres szemmel bámult rám. Megijedtem, és kiküldtem egy gondolatot, hogy eltávolítsam. Eltűnt. Hamarosan megjelent egy kis rókafej, és aranyosan nézett rám. Kicsit haboztam, és kiküldtem a gondolatot, hogy „eltávolítani”. Eltűnt.


Amikor a látásom romlott, tisztában lettem vele, hogy ennek valami köze van az őszinte gondolataimhoz. Túl sok rossz dolog volt a térmezőmben. Úgy döntöttem, hogy több őszinte gondolatot küldök. Járulékosan a tervezett időpontokhoz, amikor küldtem őket, még hozzáadtam fél órát, hogy kitakarítsam a térmezőmben levő rothadt dolgokat.


Amikor reggel 06:00-kor őszinte gondolatokat küldtem, emlékeztettem magam arra, hogy ne essek megint transzállapotba. De egy percen belül leesett a kezem. Felegyenesítettem, és aztán megint leesett. Tisztában lettem vele, hogy az édes kis róka transzba ejtett. Ezt a gondolatot küldtem ki: „Távolíts el minden gonosz lényt és elemet, ami zavar engem, amikor őszinte gondolatokat küldök ki, mindent átfogóan és semmit sem kihagyva, mindegy, melyik dimenzióban.”


A látásom sokat javult, miután egy ideig ilyen őszinte gondolatokat küldtem. Bár sok időre volt szükségem, hogy átmenjek ezen a vizsgán, az az érzésem volt, hogy egy kicsit közelebb kerültem az eredeti otthonomhoz.


A Mester azt mondja:

„Pontosan mivel te a Dáfá-ban műveled magad, jöttek ezek a démoni nehézségek időnek előtte. Ámbár a nyomás nagyon erős és a xinxing számára való vizsgán szintén nagyon nehéz átjutni (a vizsga a xinxing számára szintén nagyon nehezen csinálható meg), néha a legyűrendő (legyőzendő) próbatétel is még nagyon nagy, mindazonáltal mindezeken a démoni nehézségeken át kell menni. El kell legyen számolva, a számla ki kell legyen fizetve.” (Fá-magyarázat San Franciscóban 2005-ben, 2005.11.05.)


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Entdeckt, warum ich nicht klar sehen konnte