Befelé nézni és a ragaszkodásokat teljesen megszüntetni

(de.minghui.org) Az utóbbi időben fokozottabban figyeltem arra, hogy befelé nézzek, és valóban műveljem magam. Ezáltal sok ragaszkodást tudtam eltávolítani, és folyamatosan tudtam emelni a szintemet.


Mindig, amikor kora ősz lett, tüsszögni kezdtem, folyt az orrom, és fájt a torkom. Röviden, olyan tüneteket kaptam, mint egy megfázásnál. Ez általában körülbelül egy hónapig tartott, és több egymást követő évben is előfordult.


Nemrégiben ezek a tünetek újra megjelentek, csak sokkal rosszabbak voltak, mint korábban. Az orrom folyton folyt, és állandóan tüsszögnöm kellett. Ráadásul éjszaka nem tudtam aludni a torokfájás miatt. A nyelés olyan érzés volt, mint egy késszúrás a torkomba, és a légzés is nehezemre esett.


Amikor ez az állapot a korábbi években előfordult, ugyan kellemetlen volt, de nem akadályozott meg az alvásban. Nem kerestem ennek az állapotnak az okát belül, és nem ismertem fel, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy megemeljem a xinxingemet és eltávolítsam a karmámat. Ehelyett még azt is gondoltam, hogy a régi erők zavarása volna. Vagy akár emberi ötletek is felmerültek, és azon töprengtem, hogy ez vajon allergia vagy tényleg megfázás.


A Mester egyre újra lehetőségeket adott nekem, hogy gondolatilag megemeljem magam, ám én egyszerűen nem értettem meg.


A Mester azt mondja:

„Ha egy Dafa-tanítvány némely csapásokkal vagy a karma eltávolításával találkozik, ott őbenne kell lennie egy oknak és neki magába kellene néznie. Igen, miután megtalálta azt és rögtön utána saját maga jól viselkedik, a helyzet meg fog fordulni és javulni fog és egy pozitív irányba fog változni.” (Fá-tanítás a 2019-es New York-i Fá-konferencián, 2019. május 17.)


Most felismertem, hogy meg kellene nyugodnom és befelé kellene néznem.


Amikor ezt megtettem, sok emberi nézetet találtam, például a családom iránti érzelgősséget, az önzést és a félelmet. Akkoriban a torkom még mindig fájt és sajgott. Tovább néztem magamba, és eszembe jutott egy alkalom, amikor a férjemmel rákot mentünk vásárolni a piacra. Akkoriban szándékosan választottam ki négy élő rákot. Mivel tudtam, hogy nem én fogom megfőzni, és emiatt megölni a rákokat, úgy találtam, hogy ez így rendben van.


Amikor elkezdtem a művelést a Fálun Dáfában, és egy ideje műveltem magam, a férjem vett néhány kagylót. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy ezek a kagylók emberi lábakká váltak a főzőedényben. Ezáltal megértettem, hogy ez az öléshez tartozott. Erre fel a férjem nem vásárolt többé kagylót.


Már több mint 20 éve művelem magam a Fálun Dáfában. Hogyan követhettem el egy ilyen hibát, és hogyan vehettem részt egy élőlény megölésében? Igazi megbánást éreztem. Amikor mélyebben magamba néztem, felismertem, hogy a betegségtüneteket úgy kezeltem, mint egy mindennapi ember. Azonnal elutasítottam és elvetettem ezt a gondolatot. Felegyenesedtem, és elkezdtem a Mester következő Fáját mondogatni:


„A világegyetemben éppen a Fá van helyreigazítva. Azoknak, akik nem zavarják a Fá-igazolásomat, egy megfelelő elrendezést ajánlhatok, úgyhogy ti a jövő élőlényeivé váltok. Bárki is szeretne egy könyörületes megoldásban részesülni, elhagy most engem és a körülöttem levő környezetben várakozik. Ha viszont valóban nem vagy képes arra (nem vagy abban a helyzetben), hogy elhagyjál engem, úgy semmiféle hatást ne gyakorolj rám és semmilyen módon ne zavarj. Ha később eljuthatok a beteljesüléshez, egy könyörületes megoldásban foglak részesíteni benneteket. Azokat, akik teljesen rosszak és még mindig zavarnak és a mérce szerint nem is lehet többé megtartani őket, csak eltávolítani lehet. Még ha én nem is távolítalak el benneteket, a kozmikus Fá nem engedheti meg, hogy megtartson titeket.” (Fá-magyarázat a nemzetközi Fá-konferencián New Yorkban, 2004 – kérdések és válaszok, 2004.11.21.)


Addig mondogattam ezeket a szavakat, amíg a fájdalom a torkomban el nem múlt. Aztán lefeküdtem és hajnalig aludtam. Másnapra az orrfolyás, a tüsszögés és a torokfájás teljesen elmúlt. Korábban legalább egy hónapig tartott, amíg a tünetek teljesen eltűntek. A problémáknál befelé nézni valóban egy varázslatos eszköz.


Ez az eset ráébresztett arra, hogy mennyire komoly dolog a művelés. Művelőként minden gondolatunknak és cselekedetünknek a Fán kell alapulnia, hogy a régi erők ne tudják kihasználni a gondolatainkban lévő réseket.


Csupán ma hallottam egy beszámolót a Minghui Rádióban. Ebben a beszámolóban egy Kínán kívüli gyakorlónő arról beszélt, hogy nemrég kezdett el dolgozni egy honlap számára. Egy nap a férje, aki saját maga nem gyakorolt Fálun Dáfát, elolvasott egy cikket a honlapon. Ez a cikk annyira feldühítette, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a felesége ne dolgozzon tovább ennek a honlapnak. Valami becsmérlő dolgot is mondott a Dáfáról, és kihangsúlyozta, hogy elválik tőle, ha nem tesz eleget a kérésének. A gyakorlónő ingerült volt, mert a férje még sohasem viselkedett így. Több próbálkozás is, hogy beszéljen vele, kudarcot vallott, és a nő egyre nyugtalanabbá vált.


Ezután elkezdte magában keresni a konfliktus okát, és megtalálta az alapvető ragaszkodását. Ez volt a döntő oka annak is, hogy elkezdte gyakorolni a Dáfát: Boldog családot és jobb életet akart. Amikor megtalálta ezt az alapvető ragaszkodást, a férje hozzáállása megváltozott.


Ezen a beszámolón keresztül felismertem, hogy az én alapvető ragaszkodásom ugyanaz, mint az említett gyakorlónőé. Hirtelen megértettem, hogy miért van még mindig annyi konfliktus a családomban, annak ellenére, hogy annyira igyekszem hozzájárulni a békéhez.


A Mester azt mondja:

„Azonban akadnak olyanok, akik még mindig az égi szem felnyitására törekednek. Minél többet gyakorolnak ebből az okból kifolyólag, annál kevésbé nyílik fel. Hogy miért? Ők maguk nem is sejtik. A fő ok abban rejlik, hogy nem lehet törekedni az égi szemre; minél jobban akarod, annál kevesebb az esély. Ha erős a törekvési vágy, akkor nemcsak, hogy nem nyílik fel az égi szem, hanem még ki is folyik belőle valami, ami sem fekete, sem fehér, és ez befedi az égi szemedet. Idővel képződik ott egy nagyon nagy mező.” (Zhuán Fálun 2016, 68. o.)


Megértettem, hogy minél jobban törekszel valamire, annál kevesebbet kapsz. Azonkívül a boldog élet utáni vágy olyasmi, amire az átlagemberek vágynak. Egy igazi művelő arra vágyik, hogy visszatérjen a valódi önmagához, és elengedhesse a közönséges emberek minden ragaszkodását. A Dáfától csak követelni, de semmit sem adni cserébe, az egy rendkívül piszkos gondolat!


Kétszer elesni

Tegnap kétszer is elestem a fürdőszobában. Ez volt az első alkalom, hogy elestem, mióta néhány éve beköltöztünk a házba. Tudtam, hogy minden, ami egy művelővel történik, az nem véletlenül történik meg, és ezért azon töprengtem, hogy miért estem el. Azért, mert előző nap a mobilomon interneteztem, vagy az unokám iránti túlzottan gondoskodó szeretetem miatt?


Amikor ma reggel felébredtem, eszembe jutott az álmom. Ebben két kislány futott körbe körülöttem, úgy, hogy nem tudtam megmozdulni többé. Miközben körbe futottak körülöttem, egyre nagyobbak lettek.


A Mester azt mondja:

„Még a kábítószerfüggők is ugyanolyanok. Némely emberek, akik kábítószereket szednek, azt mondják, hogy az rendben van, és hogy számukra az nem nagy ügy, hogy kábítószereket szedjenek. Persze az elég jónak érződött. Szedd azt újra? Nem nagy ügy. Szedd azt még egyszer? Rendben, most nem tudod többé ellenőrizni azt. Miért van az? Miután belélegzed az anyagot, az egy vékony és gyenge rétegedet alakítja ki. Egy belélegzés majd megteszi, mert az nagyon addiktív.” (Fá-tanítás a 2019-es New York-i Fá-konferencián, 2019. május 17.)


Ezeken a szavakon keresztül felismertem, hogy ez egy utalás volt a Mestertől. Minden alkalommal, amikor a mobiltelefonomon szörföltem az interneten, legalább 20 percet pazaroltam rá. A két kislány a mobiltelefon okozta rossz anyagok megnyilvánulásai voltak; és ezek megelevenedtek az elmémben.


Megdöbbentem, és látni tudtam, hogy én tápláltam a démonokat. Ezek célja az volt, hogy ellenőrizzenek engem.


A Mester mindig velünk van, és irányít minket. Szorgalmasan kell művelnünk magunkat, jól kell csinálnunk a három dolgot, el kell érnünk a beteljesülést, és követnünk kell a Mestert az igazi otthonunkba.


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Nach innen schauen und Anhaftungen entwurzeln