Habár 7 éves koromban kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását, nem igazán értettem meg, miről is szól.
Mire iskolás lettem, megtanultam, hogy a mester arra kér minket, hogy tanulmányozzuk a Fá-t, küldjünk őszinte gondolatokat, és hozzuk nyilvánosságra az üldözés dolgait. Mire gimnazista lettem, kívülről megtanultam a Zhuán Fálunt, és könnyedén beszéltem a Dáfáról az osztálytársaimnak.
Meglepően jól teljesítettem a gimnáziumi felvételi vizsgán, és felvettek a környék legjobb iskolájába, ami egy bentlakásos suli volt. Sajnos, ez azt jelentette, hogy nem voltam többé egy jó környezetben, ami elősegítette a Fá tanulását. Bár alkalmanként továbbra is ismételgettem a Fát, egyre jobban magukkal ragadtak a hétköznapi dolgok, és elkezdtem kialakítani számos emberi ragaszkodást.
Miután kollégiumba kerültem, elkezdtem randizni és tévét nézni, és egy csomó időt töltöttem azzal, hogy számítógépes játékokkal játszottam, és az internetet böngésztem. A Dáfá felé irányuló érdektelenségem mindent átfogóvá vált! Ateizmus és tudományos elméletek szállták meg a fejem.
A főiskolás végzős évem előtti nyaraláson édesanyám arra biztatott, hogy intenzíven tanuljam a Fát.
Nehezen ment, mert nem tudtam koncentrálni, nem számított milyen erősen próbáltam. Így újra olvastunk többször minden bekezdést, amíg valóban meg tudtam érteni, és be tudtam fogadni, amit olvasok.
Körülbelül egy hónap múlva hirtelen éreztem, hogy elhagy egy adag nehéz anyag, és egy energiahullám köt össze a Dáfával.
Rádöbbentem, hogy sok fiatal gyakorló, aki a szüleivel gyakorolta a Dáfá-t, abbahagyta a művelést az internet, és az okostelefonok csábításának köszönhetően. Elmerültek a modern kor vívmányaiban, és azon járt az eszük, hogyan élvezzék az életet.
A művelő hozzáállásának jelentősége
Miután szorgalmasan tanultam a Fát, megértettem, hogy milyen fontos az embereknek beszélni a Dáfá jóságáról. A főiskolás végzős évem alatt, a csoporttársaim közül többen nem sok mindent tudtak a Dáfá-ról. Miután tisztáztam nekik a tényeket az üldözésről, megértették milyen fontos kilépni a Kínai Kommunista Pártból (KKP), és az ahhoz kapcsolódó szervezetekből.
Diplomázás után, kaptam egy állásajánlatot közel az otthonomhoz. Csatlakoztam egy Fá tanuló csoporthoz, és egyre könnyedebben tudtam beszélni a Dáfá-ról idegeneknek.
Az igaz tények tisztázása szemtől szemben sok ragaszkodásomat felmutatta, mint félelem a szégyenben maradástól, kényelmesség, konfrontatív magatartás, stb. Keményen dolgoztam, hogy felszámoljam ezeket.
Valahogy csak kevés embernek tudtam segíteni kilépni a Pártból, és észrevettem, hogy mikor felfedjük az üldözést, nagy ütközet zajlik a jó és a gonosz között egy másik dimenzióban.
Megértettem, hogy amíg hiszek a Mesterben és a Fá-ban, megvan a képességem meggyőzni az embereket a Falun Dáfá értékességéről. Ezzel a gondolattal a fejemben, az emberek úgy tűnik megváltoznak és hajlandóak figyelni rám.
A Mester azt mondja:
“Mindegy hogy elfogadja vagy sem, ti könyörületesen kell kezeljétek őt. Nektek nem szabad versengnetek a hétköznapi emberekkel és nem szabad egy hétköznapi ember szívével kezelnetek az élőlényeket. Te egyszerűen könyörületesen csinálod azt, amit csinálni akarsz, akár elfogadja akár nem.“
(“Fá-magyarázat a 2003-as Fá-konferencián Washington, D.C.-ben” a Fá-konferenciák magyarázatai IV. -ből)
Megértettem, hogy Dáfá tanítványként, meg kellene őriznem egy állhatatos szívet és egy irgalmas hozzáállást.
Egy letartóztatott gyakorló megmentése
Tavaly augusztusban, anyukámat letartóztatták, amikor egy kis városban az embereknek a Dáfáról beszélt. A városi börtönbe szállították.
Régebben nem vettem részt semmilyen mentési erőfeszítésben a félelemhez fűződő ragaszkodásom, és a kényelmességem miatt. Ezúttal nem volt kifogás.
A többi gyakorlóval a fogdához mentünk. Először őszinte gondolatokat küldtünk az épületen kívül, majd édesanyám elengedését követeltük. Az őrök ordítoztak velünk és kiutasítottak az épületből. Mi még több őszinte gondolatot küldtünk, és újra próbálkoztunk - sikertelenül.
Ez egy szörnyű csapás volt az önbecsülésemre. Még soha életemben nem kiabáltak rám. Megalázva éreztem magam, de hamarosan rájöttem, hogy ez egy jó lehetőség, hogy eltávolítsam a büszkeséghez, és a harci szellememhez kötődő ragaszkodásom. Ismételgettem magamban, „eltávolítom őket”!
Hazaérkezésünkkor megosztottuk a gondolatainkat, és rájöttünk, hogy csak az járt a fejünkben, hogy anyukámat megmentsük és nem gondoltunk arra, hogy segítsünk az őröknek megérteni a Dáfával kapcsolatos tényeket.
Amikor másnap visszamentünk a fogdához, arra összpontosítottunk, hogy az őrök hagyják abba a rossz cselekedeteiket. Több gyakorló kint maradt, és megállás nélkül küldték az őszinte gondolatokat. Az őrök kedvesebbek voltak, mint előző nap, de a fogda igazgatója elutasította, hogy beszéljen velünk.
Miután megbeszéltük a helyzetet, úgy döntöttünk, hogy zászlókat és plakátokat függesztünk fel a Dáfával kapcsolatos információkkal a városban aznap éjjel. Másnap néhányunk őszinte gondolatokat küldött, néhányunk az igaz tényeket tisztázta a rendőröknek, és az őröknek, míg mások az üldözést fedték fel a nyilvánosság előtt. Sok ember értett egyet a KKP-ből való kilépéssel.
Naponta visszatértünk a városba, továbbra is őszinte gondolatokat küldtünk, és beszélgettünk az emberekkel a Dáfáról, míg végül édesanyámat 10 nap elteltével szabadon engedték.
Forrás: A Young Person's Journey of Coming to Understand the Essence of Falun Dafa
* * *
tovább ...