Nemrég, hirtelen újra képtelen voltam megenni a húst. Ez az állapot felbukkant néhány alkalommal a művelésem során. Ez az utóbbi élmény arra késztetett, hogy még mélyebben nézzek magamba, és megtaláljam az okát.
Amikor nem tudtam húst enni, az eszem továbbra is azon járt, hogy egyem. A gondolataim tele voltak húst tartalmazó ételekkel, amikor azt fontolgattam mit egyek a soron következő étkezésre. Ez volt az amikor rájöttem, hogy a húshoz való ragaszkodásom nem tudatosan újra előjött.
Még jó néhány napig zavarban voltam a szituáció miatt. Ez a ragaszkodás továbbra is jött és ment, és nem lett teljesen feladva még azután sem, hogy abbahagytam a húsevést. Ezután történt, hogy a “7. fejezetet” tanulmányoztam a Zhuan Falun-ban “A húsevésről”:
“Innen látták minden idők magas szintre művelt szerzetesei, hogy a húsevés nem kulcskérdés, a kulcskérdés az, hogy a hozzá való ragaszkodást el tudja-e engedni valaki; ragaszkodás nélkül teljesen mindegy, hogy mit eszik az ember, hogy jóllakjon.”
(Zhuan Falun)
A “jóllakjon” kifejezés különösen szembeötlő volt számomra. Felfedeztem, hogy az étkezés azt a célt szolgálja, hogy megtöltsem a hasam. Ez elgondolkoztatott, vajon a ragaszkodásom tényleg önmagában csak a húsevésről szól.
A mai materialista társadalomban, az emberek féktelenül hajszolják a friss izgalmakat és élvezeteket az evésben és az ivásban. Jól hangzó nevekkel hivatkoznak rá, amelyek az élet élvezetét szimbólizálják. Bár fiatal koromban elkezdtem a művelést és ellenálltam az ilyen csábító “enni és inni” életstílusnak, nem tudatosan mélyen belemerültem a társadalomban megélt éveim alatt.
Olyan alkalmak során, mint az üzleti ebédek, osztály találkozók, esküvői vacsorák, vagy a heti lakomák a kollégákkal, túlmentem azon az elgondoláson, hogy egyszerűen csak “jóllakni”. Az étkezéseim az élvezet részévé váltak az életemben. Amikor az étvágyam kielégítésén voltam, a közönséges csábítások csapdájába szorultam. Ezenkívül, az éttermek magasabb árat számítanak fel a húst is tartalmazó fogások után. Ez észrevétlenül befolyásolta az ismételten megjelenő ragaszkodásomat a húshoz.
Amikor a többi művelővel mentünk enni, tipikusan olyan éttermet kerestem ahol volt többféle zöldséges rizs. Időnként észrevettem, hogy néhány idősebb gyakorló nem akar pénzt költeni arra, hogy étteremben egyen, és mindig kívül kerestem, sőt egyenesen kifogásoltam, hogy túlságosan takarékosak és ragaszkodnak az anyagi érdekekhez. Aztán több italt és más dolgokat, mint desszert vásároltam előttük, hogy megmutathassam nekik, én nem ragaszkodok a saját érdekeimhez.
Visszatekintve látom, hogy milyen nevetségesen jártam el, amikor az élvezethez fűződő ragaszkodásom irányítása alatt álltam. Még azt gondoltam, hogy jobban műveltem magam másoknál ebben a tekintetben. Azt hiszem, ez egy általános probléma a legtöbb fiatal korombeli gyakorlónál. Például, amikor együtt ettünk, egyszerűen azt rendeltünk, amit aznap enni akartunk egy szép és kényelmes étteremben. Italokat és desszertet is kértünk az étkezések után. Nem voltak aggályaink, és soha nem éreztük úgy, hogy valamit rosszul csinálnánk. Az étkezéseink tipikusan elhúzódtak egy-két óráig. Mivel a hétköznapi emberek körülöttünk szintén így viselkedtek, ez a normál életünk részévé vált.
Az élvezethez történő ragaszkodásom fokozatosan megjelent az életem egyéb területein is. Az elektronikai termékek tekintetében egy személyi számítógép nem volt nekem elég. Egy laptopra volt szükségem. Ha az sem volt elég, vettem egy tabletet. Ha ez még mindig nem volt elég, kerítettem két vagy három mobiltelefont.
Miért volt szükségem ilyen sok eszközre? Azt gondoltam a laptop hasznos lesz, ha fáradt leszek, és az ágyban akarok böngészni a neten. Amikor zenét akartam hallgatni és videókat nézni, a tabletet használtam. Ha be akartam lépni a WeChat-re (csevegő alkalmazás), vagy a QQ-ra (levelező és üzenetküldő app), vagy telefonálni akartam, a mobiltelefont használtam. Miért kellett nekem ennyi telefon? Azért, mert azt akartam, hogy a leggyorsabb rendszer fusson a telefonomon. Mindezek tovább mélyítették a ragaszkodásomat a lustasághoz, és még jobban hozzáláncolt az Internethez. Az idő gyorsan elröppent, amikor ezekkel a kütyükkel voltam elfoglalva.
A ragaszkodás a fizikai dolgok élvezetéhez megmutatkozott a különböző dolgok megvásárlásában is. Amikor láttam érdekes termékeket, akkor is meg akartam venni azokat, ha nem volt számomra különösebb hasznuk. Ruhák, háztartási eszközök, stb. tekintetében, a lehető legjobbat vettem meg, amit csak tudtam, annak ellenére, hogy nem voltam azon a szinten, hogy márka neveket hajszoljak.
Mentségül azt hoztam fel, hogy a drágább termékek jobb minőségűek, és valószínűleg tovább fognak tartani. Ez arra ösztönzött, hogy időről időre a TaoBao weboldalt nézegessem, és bevásárló központokba menjek.
Aztán, néhány nappal ezelőtt, olvastam egy művelők által írt cikket “Szmog Kínában és a hamuval betemetett Pompeii.” Megértettem, hogy az extrém élvezet, amit az emberek az ókori Pompeii-ben az ételben, italban, ruhákban és játékokban hajszoltak, okozta a hirtelen megsemmisítésüket. Még jobban megrémültem a ténytől, hogy nem voltam képes észrevenni a ragaszkodásomat az élvezethez.
A Mester azt tanította nekünk:
“Minél több szenvedést viselt el a kis szerzetes, annál könnyebb volt számára a Gong felnyitásához jutni. Minél kényelmesebben élt a nagy szerzetes, annál nehezebb volt számára a Gong felnyitását elérni, mivel itt a karma átalakulásának kérdéséről van szó.”
(Zhuan Falun, “7. Fejezet”)
Művelőként, magasabb követelményekhez kell tartani magam. Nem hajszolhatok élvezeteket, mint a hétköznapi emberek. Az elkoptatja az akaratomat a művelésre, és erősíti a lustaságomat, a kötődésemet a kényelemhez, és a nehézségektől való félelmet.
Remélem más gyakorlók, akiknek szintén megvan ez a ragaszkodásuk, felismerik azt és foglalkoznak vele. Ne merülj bele mindenbe az életben, mert az egy nagy hiányosságot fog eredményezni a művelésedben.
Forrás: Eating Meat Reflects My Attachment to Enjoyment
* * *
tovább ...