A döntésem, miszerint beperlem Jiang Zemint, csodálattal teli döbbentettel töltötte el a gyakorlótársaimat Németországban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Mester ezt mondta:
„Helyes, vádat kell emelni ellene. (minden tanítvány hevesen tapsol) Az egész emberiségnek vádat kell emelnie ellene. Minden kínaira bajt hozott. Bajt hozott sok emberre, akik a világ más részein élnek. Oly sok ember került a pokolba a hazugságai miatt.” („Fá tanítás a 2015-ös New York-i Fá konferencián)


Ebből a Fá tanításból megértettem, hogy feljelentést kellene tennünk Jiang Zemin ellen – Jiang a felelőse a Fálun Dáfá üldözésének megindításáért.


A gyakorlók rendületlenül tisztázzák az igazságot a média segítségével ill. egyéni úton. De hogy lehetnénk még hatékonyabbak a tények tisztázásánál mind a hét milliárd ember számára a világon? Ez valóban nehéz. De ha Jiangot perbe fogjuk, a hazugságok, amelyeket a Fálun Dáfáról terjesztettek, feltárulnak.


Így hát, amikor az érző lények megismerik az igazságot, mind megmenthetők lesznek.


Mikor a Minghui oldal elkezdte közzétenni a kínai gyakorlók Jiang elleni feljelentéseit, megértettem, hogy Jiang beperlése egy kozmikus változás része. Ez egy új lépés a Fá-helyreigazításban, és minden gyakorlónak be kellene perelnie.


Mivel nem tudtam, hogyan kell feljelentést tenni, elolvastam más gyakorlók közzétett feljelentéseit a Minghui honlapon, amelyekbe belefoglalták az üldözés alatti szörnyűséges tapasztalataikat. Úgy gondoltam, hogy habár nem voltam Kínában, és nem szenvedtem el fogva tartást, kínzást, stb. – mint ahogy a gyakorlók Kínában – mégis az egyik áldozata voltam az üldözésnek, mert több mint tíz éve nem látogathattam meg a családtagjaimat, és ellenőrizték a velük folytatott telefonbeszélgetéseimet. Ezen kívül néhány Kínából érkezett turista is inzultált, amikor beszéltem nekik a Fálun Dáfáról. Mi több, a kínai nagykövetség feketelistáján is szerepeltem.


Ezek az esetek is az üldözéshez tartoznak, amit a Kínai Kommunista Párt (KKP) hazugságai eredményeztek.


Több százmillió ember javára vált a Fálun Dáfá gyakorlása, az üldözés megkezdése előtt – egyaránt fizikailag és lelkileg. A gyakorlat jó eredményeket hozott a társadalomnak és az országnak. Mégis ok nélkül megrágalmazták és üldözték. Egy olyan személyként, aki számos előnyre tett szert a Dáfá gyakorlása által, úgy érzem kötelességem kiállni a Dáfáért.


Felszínes maradványok
Amikor elkezdtem írni a Jiang elleni feljelentésemet, nem gondoltam semmilyen lehetséges biztonsági kérdésekre magammal vagy a családtagjaimmal szemben. Azonban az összes ragaszkodásunk, a legkisebbek és a legapróbbak is, idővel felszínre törnek.


Egy másik gyakorló, amikor megtudta, hogy készülök beperelni Jiang Zemint megkért, hogy adjam az ő nevét is a feljelentésekhez. Mikor megkérdeztem a címét és az életkorát, úgy tűnt, másképp értette ezt, mint én. „Szükséges nekünk megadni ezeket a részleteket?” – kérdezte. „Nem félsz, hogy a Kínában élő családtagjaid bajba kerülnek?”


„Az isteni akaratot követjük” – válaszoltam. „Amit csinálunk, az a lehető legőszintébb dolog. Ki merészelne minket üldözni?” Egyetértett.


Az őszinte gondolataim nagyon erősek voltak abban a pillanatban. De nem sokkal később az emberi ragaszkodásaim felszínre jöttek, és elkezdtem gondolkodni, vajon ez a tett valóban bajba sodorja-e a családtagjaimat. Habár még mindig eltökélt voltam abban, hogy előlépek, zavar lépett fel. Hirtelen nagyon fáradt lettem. Elfelejtettem az őszinte gondolataimat, ezért csak aludni próbáltam.


Általában csak úgy lefeküdtem anélkül, hogy átöltöztem volna. Valahogy egyik alkalommal odamentem a szekrényhez és kivettem a hálóköntöst, azt amelyiket évek óta nem használtam. A kezem belecsúszott a zsebébe, és találtam valamit benne.


Mikor kivettem, nem hittem a szememnek. Az a Fálun kitűző volt, amelyet sok évvel ezelőtt elveszítettem.


A kitűzőt egy gyakorlótól kaptam, amikor elkezdtem segíteni a Shen Yun promócióban. Akkoriban nagyon nagy örömmel töltött el. Nagyon nagyra értékeltem és csak fontos eseményeken viseltem.


Fájt a szívem, hogy a kitűző eltűnt. Még a Mestert is kértem, hogy segítsen megtalálni a kitűzőt. Nagyon szomorú voltam, és úgy gondoltam, a művelésem olyan rossz volt, hogy méltatlan voltam a Fálun kitűző viselésére. Ha eszembe jutott, rosszul éreztem magam. A szívem egy szegletét beárnyékolta.


A Fálun kitűző meglepetés erejű felfedezése eltüntette ezt az árnyékot a szívemből. Tudtam, hogy ez egy biztatás a Mestertől, aki mintha ezzel azt üzente volna, hogy jó dolgot teszek Jiang beperlésével.


Angol változat: From Germany: Marvelous Astonishment After Deciding to Sue Jiang Zemin

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo