(Minghui.org) Mikor a Kínai Kommunista Párt ( KKP ) elkezdte üldözni a Fálun Dáfát, abbahagytam a gyakorlást. Alkoholt ittam és erőszakossá váltam, és nem tudtam önfegyelmet gyakorolni. Azonban még hittem benne, hogy a Fálun Dáfá jó. Hibáztattam magamat, amiért nem lettem igazán jó. De a Mester nem hagyott el, hanem megmentett a haláltól és egy új életet adott nekem.
2003-ban autóbalesetet szenvedtem. Mindannyian megsérültünk, a sofőr, az apám és én. Az úton fekve találtak meg. A balesetet követően sürgősen a közeli kórház ambulanciájára szállítottak. Vérátömlesztésre volt szükségem, ezért átküldtek egy vidéki kórházba. A fejem megsérült és elveszettem tíz fogamat. Öntudatlan voltam és több csontom is eltört. A sürgősségin voltam egész éjjel, és két hétig kórházban tartottak. A fejem úgy megdagadt, mint egy nagy dinnye. Zavart voltam és erősen megszorítottam az emberek karját. Sőt nem ismertem fel az apámat. Többször arcon ütöttem. A munkatársaimat sem ismertem fel. Többször kellett elismételni egy mondatot, ahhoz, hogy megértsem. Mindenki mélyet sóhajtott, amikor rám nézett.
Egy Fálun Dáfá gyakorló bejött a kórházba, hogy meglátogasson. Adott nekem egy MP3 lejátszót a Mester leckéivel és ezután minden nap hallgattam. Lépésről lépésre éberebb és tudatosabb lettem. Meglepő módon emlékeztem a nevemre és a Mester verseire is tökéletesen. Mikor az állapotom stabilizálódott, hazamentem pihenni. Elkértem a gyakorlótársaktól a Mester újabb írásait és ismét elkezdtem gyakorolni.
Hat hónappal később, amikor bementem a kórházba, hogy ellenőrizzék a lábamat a titánium lemez el volt törve. Az egyik legjobb minőségű volt. Műteni kellett, hogy kicseréljék a lemezt. Ez az időszak volt, amikor elkezdtem kérdezni magam. Átgondoltam, hogy mi is az élet célja? Miért gyakorlunk? Nem tudom, hogy a Mester mennyi fájdalmat visel el értem. A gyógyszeres kezelés csak a tüneteket kezeli.
Mivel pihennem kellett otthon, így ezt az időt arra használtam, hogy embereket mentsek meg. Két évvel a baleset után abbahagytam a gyógyszerek szedését. Egyszer nem tudtam vizelni két napig, és a kiváltó ok sokkoló volt. Veseelégtelenséget diagnosztizáltak nálam, és ismételten elküldtek a vidéki kórházba. Az orvos azt mondta, hogy az egyetlen megoldás, hogy Pekingbe megyek és ott veseátültetést kapok. Láttam, hogy más veseelégtelen betegek dialízisen mennek át. A dialízis hasonló, mint a kemoterápia az olyan betegeknek, akik gyógyíthatatlanok. Hirtelen megértettem, hogy magamba kell néznem. Ez nem az a hely, ahol nekem lennem kellene. Haza kellene mennem.
Az állapotom már egy nap után javult, és folytattam a Fálun Dáfá gyakorlását. A láb, amelyik szétzúzódott a baleset alatt most tökéletesen működik. Gyorsabban tudok sétálni, mint mások. A lábam már nem érzékeny az esős napokra. Nem okoz problémát, hogy kosarazzak vagy pingpongozzak. Egyszer, amikor lementem a lépcsőn majdnem megbotlottam, de végül nem. Egy másik alkalommal elcsúsztam a jégen és elesetem, de nem okozott gondot.
Az emberek, akik láttak azelőtt nem hitték, hogy élni fogok még, és visszatérek a normális kerékvágásba. A Mester nem felejtette el a tanítványát. Új életet adott nekem. Nem hagyom el a Mestert ismételten. Szorgalmason fogom folytatni a művelést és még több embert fogok megmenteni.
* * *
tovább ...