(Pureinsight.org) Még csak tizenkét éves vagyok, egyszóval elég fiatal, de már néhány éve gyakorlom a Fálun Gongot. Szeretném megosztani veletek a művelési tapasztalataimat.
Az igazság tisztázása, érzőlények megmentése
A művelésem második évében, egy nap láttam, hogy az anyukám gyönyörű amulett kártyákat kapott, ezért azokat az osztálytársaimnak akartam adni. Az első nap tíz vagy több kártyát vittem magammal és mindannyian nagyon akarták. A második napon vittem magammal másik húszat, és mindenki megpróbált legalább egyet elvenni. Azok, akiknek nem jutott, ellenőrizték a táskámat, és azt mondták, hogy hálátlan vagyok. Ezután a buzgóság ragaszkodása jött felszínre nálam. A harmadik napon újabb tucat kártyát vittem az osztálytársaimnak, de ezt észrevette egy tanár, aki megkérdezte, hogy honnan kaptam őket. Azt mondtam, hogy úgy találtam, erre a tanár azt mondta, hogy soha többet ne hozzak ilyesmit magammal.
Nem sokkal később a KKP üldözésének köszönhetően az otthonunk elhagyására kényszerültünk, hogy elkerüljük az üldözést. Iskolát is váltottam. Nagyon megrémültem és titokban figyeltem a rendőrségi járműveket.
Egy nap az iskolai tanárunk megkért minket, hogy írjunk egy rövid fogalmazást, három igaz mondatot a szívünkből. Azt mondtam a nénikémnek: „Tudod, mit gondolok? Elsőször is, nem akarom, hogy a rendőrség elrabolja az anyukámat és apukámat. Másodszor, nyugodt és biztos családot szeretnék. Harmadszor, azt szeretném, hogy gondtalan életem legyen úgy, mint más gyerekeknek.” A nénikém sírt, hiszen még csak kilenc éves voltam.
Nincs televíziónk. Egyszer, amikor elmentem egy rokonunkhoz, és nem tudtam rajzfilmet nézni, sírni kezdtem. Az anyukám sok történetet mesélt arról, hogy más nénik és a bácsik, hogyan érvényesítették a Dáfát, és hogy e miatt számos nehézségen mentek keresztül, néhányan még az életüket is elvesztették. Az anyukám azt mondta, hogy el kell engedni ezt a ragaszkodást. Amikor az anyukám őszinte gondolatokat küldött, én akkor mentem lefeküdni. A Mester felnyitotta az égi szememet, és azt láttam, hogy az egész szoba tele van rajzfilmfigurákkal. Ettől a naptól kezdve bármikor láthatom őket, amikor csak akarom.
Mikor a „három kilépés” elkezdődött, az anyukám bátorított, hogy beszéljek az osztálytársaimmal. Meséltem róla annak az osztálytársamnak, aki mellettem ült, és kilépett. Kértem, hogy beszéljen az apukájával, az anyukájával és a nővérével is. Ő egyetértett velem, és másnap boldogan újságolta nekem, hogy mindhárman beleegyeztek a kilépésbe. Az anyukám pedig adott a szüleinek Kilenc Kommentárt. Az osztálytársaimnak sorban meséltem a kilépésről, egyiknek a másik után. Alkalom adtán pedig elviszem őket az anyukám boltjába, hogy segítsen nekem elmagyarázni az igaz tényeket.
Befelé nézni, ragaszkodásokat elengedni
Egyszer a „dob torony” alatt néhány fogyatékos ember énekelt. Mikor az emberek pénzt dobtak nekik az egyik közülük megköszönte. Mikor én adtam pénzt, nem mondott semmit, nagyon elszomorodtam. Miután hazaértem, elgondolkodtam: „Ez nem irigység volt?” El kell engednem.
A tavalyi vizsgán harmadik lettem. Nagyon boldog voltam és ugráltam örömömben, de az anyukám rámutatott a ragaszkodásomra. Mondtam, hogy tudom, de egy kicsit hagyjon örülni, aztán majd elengedem. Rövid idővel ezután, azt mondtam magamnak, hogy „ez a buzgóság ragaszkodása. Ezt nem akarom.” Ebben a pillanatban megnyugodtam. Bármikor, ha valaki megdicsér, örülök, tudom, hogy ez a buzgóság ragaszkodását mutatja fel és szeretnék megszabadulni tőle.
Még van számos hiányosságom, nem szeretem a gyakorlatokat végezni, és imádok Tv-t nézni. Mostantól szorgalmasabbnak kell lennem, és hazatérnem a Mesterrel.
A cikk angol nyelven: http://pureinsight.org/node/5224
* * *
tovább ...