Magunkba nézni, ragaszkodások és igaz művelés

A Mester Fájából felismertem, hogy az igaz művelés nem azt jelenti, hogy egy embernek nincsenek ragaszkodásai, vagy, hogy semmit sem a ragaszkodásaiból kiindulva csinál. Ellenkezőleg, ő saját magát műveli, azért, hogy megszabaduljon a ragaszkodásaitól. Ez az igaz művelés folyamata. Ez azt jelenti, hogyha azt látom, hogy egyes gyakorlók jól művelik magukat, akkor az ösztönzőleg hat a művelésemre, hogyha azt látom, hogy egyes gyakorlóknak ragaszkodásaik vannak, az pedig egy tükör számomra. Arra van ott, hogy meglássam a hiányosságaimat, a saját művelésemben. Ezt észben kell tartanom: ez egy tükör, ami megmutatja a hiányosságaimat. Azért van, hogy műveljem magamat. A Mester lehetőséget ad nekem, hogy megszabaduljak a saját ragaszkodásomtól és ez nem azért van, hogy egy lehetőség legyen arra, hogy rosszat mondjak más gyakorlókról. Tisztában kell lennem azzal, hogy nem szabad mások hibáit keresnem.

A Fából tudjuk, hogy magunkba kell néznünk. Így gyorsabban tudjuk művelni magunkat. Azonban magunkba nézni, az nem csak egy olyan dolog, amiről beszélünk, vagy amit recitálunk, nekünk valójában meg kell ezt tennünk, a Fából való megértésünk alapján.

A Mester azt mondta az "Idővel való párbeszéd" című írásában, (Esszenciák a további haladáshoz): "Jó lenne, hogyha képesek lennének önmagukban keresni mindazoknál a dolgoknál, amiket képesek voltak másokban megtalálni."

A mindennapi életben, erőteljes elhatározásunkat és helyes gondolatainkat arra kell, használjuk, hogy irányítsuk a gondolatainkat. Talán nehéz lehet, de minden nap haladhatunk egy kicsit előre, és folytathatjuk ezt az eljárást, egészen addig, míg egy természetes szokássá válik. Így kialakul egy mechanizmus. Máskülönben mások hibáit fogjuk látni, amikor csak gondolkodunk. Egy gyakorlótársunk szintje az igaz művelés által emelkedik. Ez nem attól történik meg, hogy én megfigyelem őt vagy kritizálom őt. Hogyha gyakran csupán a mások hibáit nézzük, ahelyett, hogy összehasonlítanánk azokat saját magunkkal, akkor ez olyan anyagokat fog létrehozni, amelyek felgyülemlenek a gondolatainkban, egy hosszú időn keresztül. Ez nagyon rossz mezőt alkot a gyakorlócsoportban és ez a mező képes arra, hogy elválassza egymástól a gyakorlókat és nehézzé tegye, hogy egy egységként együtt legyünk. Ez befolyásolja azt a képességünket is, hogy együtt dolgozzunk az élőlények megmentésén és ennél is komolyabb, hogy képtelenné tehet minket arra, hogy beteljesítsük a történelem előtti fogadalmunkat.

Egészen addig, amíg a Dáfát műveljük, a Mester mindenkinek a ragaszkodásait eltávolítja. Nem kell aggódnunk emiatt. De azért aggódnunk kell, ha nem tudjuk ezt az igaz művelésre szolgáló alkalmat arra használni, hogy a saját ragaszkodásainktól megszabaduljunk és azért is aggódnunk kell, hogyha folyton az a gondolatunk, hogy másokat nézzünk, ahelyett, hogy saját magunkba néznénk.

A Mester, amikor elkezdte a Fát tanítani, nagyon komplikált emberi szívekkel találkozott. A Mester a határtalan könyörületességével felébresztett minket. A gyakorlóknak még mindig vannak ragaszkodásaik. A Fából való megértésünket arra kell használnunk, hogy önfegyelmet gyakoroljunk és a gyakorlótársainkat toleranciával kezeljük. Minden gyakorló, aki folytatja a művelést manapság, valóban jól művelte magát egyes területeken és valóban igazolta a Dáfát egyes területeken. Az azonban, amit még nem művelt jól, az arra van ott, hogy a jövőben művelje azt a részt. Mielőtt elérnénk a beteljesülést, egész idő alatt műveljük magunkat, és egész idő alatt lesznek hiányosságaink. Az, hogy vannak hiányosságaink, nem azt jelenti, hogy egy gyakorló nem műveli magát igazán. Hiszek benne, hogy minden gyakorló keményen próbálja művelni magát. Amit megmutatnak nekem másokban, az arra van ott, hogy segítsen saját magamat művelni. Majdnem mindegyik Fá-magyarázatban, a Mester ismételten megemlíti a kifejezést, „nézzünk magunkba”. Tehát, amikor valamilyen szituációba ütközünk, akkor az első gondolatunknak annak kell lennie, hogy magunkba nézzünk.

Az életem rengeteg inkarnációja során a karma nagyon betemetett engem és csökkentette a megvilágosodási képességemet és azt a képességet, hogy magamba nézzek. Ez egy nagyon erős nézetté vált a fejemben, ez a nézet vezetett engem tudat alatt, és én azt gondoltam, hogy ez én vagyok. Ez a nézet egy élő anyag, ami összezavart engem. Ha nem semmisítem meg, és nem vágom szét az összeköttetést e között és az én igazi énem között, akkor ez ahhoz vezet, hogy helytelen dolgokat teszek. Arra ösztönöz engem, hogy kifelé nézzek, más gyakorlótársak hiányosságaira, és az a célkitűzése, hogy saját magát igazolja és védelmezze. Hogyha magamba nézek, akkor meghal, így folyamatosan helytelen gondolatokat önt a fejembe:"Igazad van, ő az, aki nem műveli magát igazán és nem néz magába." Ez még más gyakorlókat is rávezethet arra, hogy megerősítsék ezeket a gondolatokat bennem: "Neked magasabb szintű a megértésed, te igazán műveled magad, ő az, aki nem műveli magát jól."

A Mester Fája felébresztett és segített, hogy ezt felismerjem. Miközben ezt a tapasztalatot írom, tudom, hogy a ragaszkodásaim valóban megsemmisülnek, mivel nagyon fáj a fejem és olyan érzésem van, hogy ezt az egészet nem tudom leírni. De tudom, hogy ez a folyamat, amikor leírom ezeket a dolgokat, pontosan az a folyamat, amelyben megsemmisülnek. Éppen most bomlanak fel.

Egy másik dolog: Nem kellene attól félnünk, hogy ragaszkodásaink vannak. Annak ellenére, hogy nem tudunk ezektől egyszerre megszabadulni, nekünk legalábbis tudnunk kellene, hogy ezek ragaszkodások, és meg kellene próbálnunk elszakadni tőlük. Sohasem kell azt mondanunk, hogy nincsenek ragaszkodásaink. Máskülönben ez ugyanaz, mint a ragaszkodásokat önmagunkként elismerni. Ami azt jelentené, hogy mi védeni akarjuk őket, és meg akarjuk őket tartani. Ekkor nem leszünk képesek elszakadni tőlük. A ragaszkodások megtartása az egész idő alatt ahhoz vezethet, hogy nem tudjuk megmenteni az élőlényeket, akik a határtalan bizalmukat belénk helyezték.