Nyílt fórum
-
Olyan egészséges vagyok, akár egy fiatal
2017-01-18Idén leszek 80 éves. Szeretnék megosztani néhány csodálatos élményt, amelyek azóta történtek velem, hogy 1998-ban elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát. -
A Fálun Gong áldásos hatása
2017-01-13Gao Ping gyerekként végig kísérte, hogy az anyukája különböző krónikus betegségektől szenvedett. A család legidősebb gyermekeként, gondját viselte a testvéreinek, és elvégezte az összes házimunkát, mivel az anyja túl beteg volt ahhoz, hogy bármit is csináljon. Később saját maga is súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. -
A Fálun Dáfá gyakorlók jókívánságai az újév alkalmából
2017-01-02A világ minden részéről záporoztak az újévi jókívánságok Li Hongzhi Mesternek, a Fálun Dáfá feltalálójának. Az alábbiakban az Európában élő Fálun Dáfá gyakorlók üdvözletei közül szemezgettünk. -
A folyamatos magunkba nézés megoldja a konfliktust
2016-10-212010-ben volt egy konfliktusom az akkor nyolcvan éves gyakorlótársammal. A konfliktus a hölgy házában esett meg, amikor az igaz tények tisztázásához készíttünk anyagokat. Kidobtam néhány holmiját, amiről úgy gondoltam, hogy nem kellene megtartani, és átrendeztem dolgokat a tudta nélkül. Jó néhány alkalommal nem találta meg, amit keresett. -
Az európai Fálun Dáfá gyakorlók a Közép-Ősz tradicionális kínai ünnepének alkalmából köszöntötték Li Hongzhi Mestert
2016-09-26Válogatás az üdvözlő lapok közül -
A Fálun Dáfá gyakorlók a Közép-Ősz ünnepének alkalmából üdvözlőkártyákat küldtek Li Hongzhi Mesternek
2016-09-24Válogatás az üdvözlő lapok közül -
A Szlovákiában praktizáló fiatal ügyvéd története
2016-09-17Péter frissen végzett ügyvédként Szlovákiában dolgozik, és szabadidejében Fálun Gongot gyakorol. „A munkám során sok konfliktust és csatát láttam”- mondta Péter. „Szerintem hosszú távon mindenkinek jobb, ha az ügyfeleimnek pozitív szemlélettel segítek megoldani a vitáikat, ahelyett hogy a másik fél legyőzésére koncentrálnánk.” -
A Tiananmen téri önégetési átverés szemtanúja: „A hadsereg egysége csinálta”
2015-12-29Az egyik kollégám nagyon jó benyomást tett rám. Nagyon jó és alapos gondolkodó. Megkérdeztem tőle: „Sokat dolgoztál más helyeken, és nagyon sok emberrel van kapcsolatod. Mit gondolsz a Fálun Gongról? És mit gondolsz a Tiananmen téri önégetési történetről?” Elmosolyodott: „Fálun Gong! Többet tudok az önégetési történetről, mint a legtöbb ember. Ott voltam, mikor az történt.” -
Párizsi vendégház tulajdonos: „Az üldözés rettenetes… szörnyű.”
2015-08-06„Ez rettenetes,… szörnyű. Nem szabadna léteznie, hogy ártatlan embereket megkínoznak. Reagálnunk kell, hogy ez sose történjen meg újra, és mindenkinek a tudomására kell hozni. És ha megtudják, tenni fognak ellene.” -
A Kínában folyamatban lévő változások hatással lesznek az egész Földkerekségre
2015-07-19„Ha csak egy személy van az utcán, a diktátor megszabadulhat attól a személytől. Ha minden ember az utcára megy, akkor megtörik a diktatúra.” -
Gondolatok az egykori diktátor, Jiang Zemin vádemeléséről és a kozmikus változásokról
2015-07-14A Jiang Zemin elleni vádemelés serzintem egy lehetőség a szorgalmas gyakorlóknak a továbblépésre a művelésükben, és még több ember felébresztésére a Dáfá isteni hatalmával. Ahogy ez szintén egy újabb lehetőség azoknak a gyakorlóknak, akik lemaradtak, hogy emeljék a xinxingjüket, hogy elérjék a beteljesülésért a normákat, létrehozzák a hatalmas erényüket, és hogy felébresszenek még több embert. -
A kínai állampolgárok örömmel fogadják az egykori diktátor, Jiang Zemin ellen tett feljelentéseket
2015-07-08„Örömmel fogadjuk a büntetőjogi feljelentésekről szóló leveleteket. Minél több per, annál jobb!” – mondta a postahivatal ágazatának igazgatóhelyettese. „Jiang Zemint már hosszú idővel ezelőtt bíróság elé kellett volna állítani!” -
Miért lépnek ki a kínai emberek a kommunista pártból?
2015-04-15Lehet, hogy már ön is olvasott a Minghui weboldalon cikket azzal kapcsolatban, hogy a kínai emberek kilépnek a kommunista pártból. Bár a legtöbben ezt a döntést Kínában hozzák meg, de vannak olyanok is, akik ezt egy másik országba tett utazásuk alkalmával teszik meg. A Kilenc Kommentár a kommunista pártról szóló könyv 2004-es kiadása óta körülbelül 200 millióan léptek ki a pártból és a hozzákapcsolódó szervezetekből. -
Az emberi jogi ügyvédek tiltakoznak a Fálun Gonggal szembeni visszaélések ellen Kínában
2015-02-06„Inspiráció számomra minden kapcsolat a Fálun Gong gyakorlókkal. Pozitívak maradnak, mikor az üldözéssel néznek szembe, és még csak nem is neheztelnek a bírákra, akik szándékosan követik az üldözéses politikát, és börtönbüntetésre ítélik őket. A jó embereket gyakran üldözik Kínában.” -
Őszközép ünnep: Több száz üdvözlettel köszöntik és fejezik ki jókívánságaikat a Fálun Dáfá alapítójának
2014-09-27A gyakorlók és a nem-gyakorlók üdvözletei a világ minden részéről kifejezik a szívből jövő jókívánságaikat és melegen üdvözlik Li Hongzhi Mestert, a Fálun Dáfá alapítóját, ezzel elismerve sok előnyt, amelyet a gyakorlat hoz nekik, családjuknak és ismerőseiknek.