A Kínában folyamatban lévő változások hatással lesznek az egész Földkerekségre

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A társadalom különböző területei igen nagy figyelmet fordítanak az egykori kínai diktátor, Jiang Zemin elleni perek hatalmas hullámára.


Joel Etienne, a híres kanadai ügyvéd, Sheng Xue a Demokratikus Kína Szövetség elnöke és Han Guangsheng, a Shengyang Igazságügyi Hivatal egykori igazgatója egy a közelmúltban lezajlott interjúban egyetértésben beszéltek ezeknek a feljelentéseknek a jelentőségéről.

Joel Etienne híres kanadai ügyvéd

A Kínában lévő változások hatással lesznek az egész bolygóra
Joel Etienne kanadai ügyvéd ezt mondta a kínai politikai életben lévő korrupcióról: „… a probléma a törvények helytelen alkalmazása. Ugyan emléletileg törvények szabályozzák az infrastruktúrát, de a gyakorlatban nem alkalmazzák vagy nem átláthatóak. A demokráciából diktatúrába fordulhatnak. Nem kell feltétlenül módosítani vagy átalakítani az infrastruktúrát.”


Etienne szerint ha megfelelően együttműködnek a nyomozók, az ügyészek és a bírók, minden emberi jogi vétkes bíróság elé kerül. Csak néhány sikeres ítélet szükséges ahhoz, hogy gyökeres változásokat hozzanak az egész országban. Egy Kínán kívüli bírósági ügynél, ahol egy sorozatgyilkos végez huszonöt emberrel, nincs szükség huszonöt tárgyalásra. A bíróságon egy ilyen bűncselekmény egyszeri rábizonyítása életfogytig tartó szabadságvesztést eredményezhet.


Etienne elmondta, hogy a Jiang elleni feljelentések hatalmas hatással lesznek az egész bolygóra, és hogy ez a hatás túlszárnyalja Kínát. A kínai emberek feljelentéseinek benyújtása egyfajta szavazási és kifejezési forma.


Eitenne elmondta azt is: „Ha választani lehetne, hogy az amerikai elnökre szavazhatnék vagy azonnal egy feljelentést tehetnék Kínában, inkább feljelentést tennék Kínában, mert ha elősegítheted a változásokat Kínában, igazán megváltoztatod az egész bolygót. Néha kíváncsi vagyok, hogy az emberek tényleg megértik-e Kínában, hogy ennek milyen hatása lesz az egész bolygóra, ha segíthetnének a kormányzatuknak fejlődni és változni.”


Etienne teljes mértékben támogatja, hogy még több ember perelje be Jiangot, mert „erő van a számokban… Ez egy klasszikus oka annak, amiért nem tud fennmaradni egy diktatúra. Ha csak egy személy van az utcán, a diktátor megszabadulhat attól a személytől. Ha minden ember az utcára megy, akkor megtörik a diktatúra.”


A feljelentések Jiang ellen nagyon ösztönzőek
Sheng Xue a Demokratikus Kína Szövetségének elnöke elmagyarázta, hogy a Jiang Zemin elleni perek hulláma ösztönzőleg hat és felfoghatatlan jelentőséggel bír.

Sheng Xue, a Demokratikus Kína Szövetség elnöke

Sheng szerint nagy előrelépés, hogy sok feljelentést a tengerentúlról nyújtottak be. Azonban Jiangot Kínában perelni egy különösen nagy tett. Megemlítette, hogy a magas szintű kommunista párti hivatalnokok, Wang Lijun, Bo Xilai és Zhou Yongkang ítéletei nem tartalmazzák az emberiesség elleni bűntettüket. A Fálun Gong gyakorlók feljelentései azonban az emberiesség elleni bűntettekkel vádolják őt. Mikor majd végrehajtják ezeket a feljelentéseket, a hatás mérhetetlen lesz.


Küszöbön az áttörés
Sheng Xue elmondta, hogy sok ember tisztában van számos problémával a kínai társadalomban. „Tudják, hogy a KKP (Kínai Kommunista Párt) egy monstrum, de nem tudják, mit tegyenek.” Sheng hiszi, hogy Jiang Zemin beperlése egy jó kezdet az áttöréshez; nemcsak megállítja a Fálun Gong üldözését, hanem egy lépéssel előrébb tolja Kínát.


Sheng ezt mondta a kommunista diktatúrára utalva: „Mikor megkísérled a kirakós első darabját alkalmazni a rendszerben, úgy tűnhet, mintha az egy szilárd, fém tábla lenne… azonban miután az első darabot kiraktad, a maradék eldől, mint a dominó.”


Az alulról szervezett kampányok valóban változásokat hoztak
Jiang felhasználta az egész állami apparátust és a média minden formáját, hogy nyilvános haragot kezdeményezzen a Fálun Gonggal szemben, és elkezdte az üldözést. A perek erős hulláma Jiang ellen most egy ellen-üldözéses helyzetet okoz Kínában.


Ezzel a helyzettel kapcsolatban Sheng Xue elmondta: „Ez nagyszerű! A KKP rendszere keménykezű volt. Sok ember mondaná: ’A KKP nem tett semmit.’ A múlt tapasztalataira alapozva a legtöbb kínai ember fél a KKP-től. Még ha egy személyt nem is üldöztek, mégis félni fog a KKP kihívásától amiatt, amit hallott és tapasztalt… Most egy csoport kilép, hogy beperelje Jiangot. Ez bátor vállalkozás! A törvény a legjobb fegyver!”


Sheng szerint a feljelentések hulláma lehetővé teszi az embereknek, hogy reményt és bátorságot érezzenek. Sheng megjegyezte, hogy Sun Zhigang, a rendőrségi őrizetben történt halála miatti nemzeti felháborodás előidézte a kényszermunka „átnevelő” rendszer gyors bezárását. Az alulról szerveződő növekvő kampányok valóban változást hoznak – vonta le a következtetést.


A Fálun Gong üldözése „egy emberiesség elleni bűntett”
Han Guangsheng, a Shenyang Igazságügyi Hivatal egykori igazgatója jelenleg Kanadában él. Elmondta, hogy teljes mértékben támogatja a Fálun Gong gyakorlók jogi tevékenységeit Jiang ellen, mert a Fálun Gong üldözése „eltapossa az emberi jogokat” és „ez egy emberiesség elleni bűntett”.

Han Guangsheng, a Shenyang Igazságügyi Hivatal egykori igazgatója

Han elmondta, hogy a Jiang elleni feljelentések „példátlanok” Kínában. Jiang felszólította a KKP-t egy kegyetlen diktatúrára, amelynek végső célja, hogy hatalma legyen, és kíméletlenül elnyom bárkit, akit úgy ítél meg, hogy veszélyt jelent az uralkodására. A Fálun Gong üldözése a kínai alkotmány ellen van – mondta Han.


„Az 1989-es Tiananmen téri mészárlás és a Fálun Gong üldözése egyszer orvosolva és korrigálva lesz, mikor a KKP összeomlik” – tette hozzá Han.


Az egyén KKP-től való különítése az „egyetlen kiút”
1999-ben Jiang megalapította a 610-es irodát országszerte, hogy végrehajtsa az üldözéses kampányát.


Han szerint annyira sok Fálun Gong gyakorlót tartóztattak le, hogy minden fogva tartási központ tele van. A Shenyang politikai és jogi ügyek bizottságának alelnök titkára megkérte Hant, hogy nyissa meg a kényszermunkatábort a bebörtönzött Fálun Gong gyakorlóknak. Han visszautasította, mondva, hogy a Fálun Gong gyakorlók nem sértettek meg semmilyen törvényt, és nem tartoznak egyetlen bűnözői kategóriába sem, amelyet elfogad a kényszermunkatábor. Ennek ellenére az igazságügyi miniszter elrendelte minden kényszermunkatábornak, hogy tartsák fogva a Fálun Gong gyakorlókat.


Han emiatt különült el a KKP-től. „Ha megtagadom, hogy kövessem ezt az utasítást, el fognak távolítani az állásomból, kizárnak a pártból vagy letartóztatnak” – emlékezett vissza.


Han végül elmenekült Kínából és menedékjogot kért Kanadában, mert „nem akart asszisztálni a KKP által elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekben vagy letartóztatásokban” – mondta. „Kína elhagyása volt az egyetlen kiút.”


Angol változat: Changes to China Will Impact Entire Planet

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo