A Tang-dinasztia kiváló költője: Meng Haoran

 
A Tang-dinasztia kiváló költője: Meng Haoran (Zona Yeh)

A Tang-dinasztiában élt Meng Haoran (Kr. u. 689-740) a pásztorköltészet kiemelkedő költőjeként tartják számon. A költeményei a visszavonult, vidéki életet jelenítik, és büszkélkednek a tiszta gondolkodással, a friss és természetes stílussal, amely inkább a saját hozzáállását tükrözi vissza, mint sem az irodalmi szakértelmet.


Meng Haoran hagyományos irodalmi értelmiségiek családjába született. Negyven éves koráig remeteként élt, és gondoskodott betegeskedő édesanyjáról. Számos ókori remetéhez hasonlóan irodalmat tanult és kard harcművészetet gyakorolt otthon. Alkalmanként zöldségeket és bambuszt ültetett, de nem a termésért, hanem hogy művelje a nemesi származású temperamentumát. A negyvenes éveiben egy sikertelen kísérlet után, hogy a kormány szolgálatába álljon, az élete nagy részét vagy az otthonában töltötte a világtól elvonulva, vagy körutazásokat tett, hogy szemügyre vegye a természeti tájakat.


Negyvenes éveiben Meng Haoran elment a fővárosba, hogy lehetséges hivatali jelöltként egy vizsgát tegyen a kormánynál. A vizsga előtt találkozott néhány költővel és verseket énekelt különböző lakomákon. A fővárosban villámgyorsan nagy hírnévre tett szert, a verseit miniszterelnökök és más versszerető hivatalnokok is ismerték. Egyszer felajánlották neki a lehetőséget, hogy mutatkozzon be a császári udvar hivatalnokainak egy összejövetelen. Azonban azon a napon túl sokat borozott és vitatkozott a költészetről a barátaival, és úgy döntött, hogy nem megy el a találkozóra. Ezért olyan emberként ismerték, aki „jobban szereti élvezni a hírnevet”, habár sokan hiszik, hogy a döntésének több köze van az önbizalmához, vagyis hogy fel lehetne építeni egy sikeres karriert anélkül, hogy ajánlásokhoz folyamodna.


Megdöbbentette a hír, miszerint megbukott a vizsgán, és nem válogatták be a kormányzati szolgálathoz. A csalódottságtól vezérelve rögvest írt egy verset, melyben magát okolja, hogy nem dolgozott elég keményen a sikeres vizsgáért. Azt beszélték, hogy egy barátjának mégis sikerült bemutatni őt a császárnak. A császár kezdetben nagyra értékelte a tehetségét, de aztán neheztelt ezen versének alaphangja miatt. Abban a pillanatban megértette Meng, hogy itt az ideje, hogy feladja a karrierkeresését a kormányzatnál.


Meng elhatározta, hogy messzire költözik a fővárostól, és örökre visszamegy remetének. Távozása előtt az egyik legjobb barátjánál hagyott egy költeményt. A versben szavakba önti az életének a bizonytalanságát ebben az időszakban, komor szavakkal fejezve ki a csalódottságát, érzelmekkel dicsérve néhány kebelbarátját, és megmutatta szilárd elhatározását, hogy ettől az életformától távoli módon akar élni, és élvezni szeretné a taoista remeteéletet.


Bizonyos mértékig a kormányzati szolgálatbeli sikertelensége nagy szerencsét hozott a pásztorversek szerelmeseinek Kínában, mivel a legtöbb műve a költészetében ezután jött létre. Versei tükrözik egy remete belső lelkivilágát. A taoista remetéét, aki optimista, naiv, békés és természetes.


Meng Haorant barátjával, Wang Wei-jel együtt a Tang-dinasztia két legkiemelkedőbb tájköltőjeként tartják számon, és a versei hatást gyakoroltak a japán költészetre is.