A Tang-dinasztia idején Tibetben élt legkedveltebb hercegnő: Wen Cheng

 
A Tang-dinasztia idején Tibetben élt legkedveltebb hercegnő: Wen Cheng

A kínai történelemben a más államokkal való házasságkötések stratégiai módszernek számítottak a Han-dinasztia uralkodása (Kr. e. 200) óta, hogy ezzel fenntartsák a békét két állam között. Mégis Wen Cheng hercegnő házassága Tibet Zanpu-jával (vagy királyával) a Tang-dinasztiabeli Taizong császár uralkodása alatt az egyik legjobb példa erre.


Kr. u. 623-ban Songtsan Gambo, a nagyon tehetséges fiatal tibeti király újraegyesítette Tibetet és ezzel nemzeti hőssé vált országában. A további katonai hőstettei azonban Kína felé sikertelen bizonyultak. Látva, hogy Kína Taizong császár alatt a világ legerősebb és legvirágzóbb országgá vált, a tibeti király eldöntötte, hogy ismét Tibetbe csábít egy kínai hercegnőt, miután első alkalommal elutasították, hogy bevezesse a kínai kultúrát a királyságában. A tibeti elbeszélések szerint teljes mértékig lefoglalta országának megszilárdítása, ezért a legravaszabb kancellárját küldte a maga nevében Chang’anba (a Tang Kína fővárosa), méghozzá száz darab kinccsel és több mint száz elit őrrel, hogy házassági ajánlatot tegyen.


Wen Cheng közismert volt a szépségéről, intelligenciájáról és eleganciájáról, ezért számos más királyságból is éppen akkor követek tartózkodtak Wen hercegnő szülővárosában, akik ugyanazzal a szándékkal jöttek Chang’anba, mint a tibeti követ. Hogy a játszma tisztességes legyen, Taizong király eldöntötte, hogy versenyt rendez öt gyakorlati feladvánnyal (vagy hattal a tibeti elbeszélések szerint), és kijelentette, hogy annak az uralkodónak fogadja el a házassági ajánlatát, akinek a követe először teljesíti a feladatokat.


A tibeti elbeszélések szerint az első feladvány az volt, hogy selyemszálat fűzzenek át egy gyöngyszemben lévő kanyargós alagúton. A tibeti követ mézet tett az alagút végére, majd a selyemszálat egy hangyához csomózta, és a hangyát egy szelíd fújással az alagútba küldte. A hangya követte a méz illatát, és a rákötött szállal végigment az alagúton.


Második feladványként száz pónit kellett az anyjukkal összepárosítani. A tibeti követ elkülönítette a kancákat a póniktól, és a póniknak nem adott takarmányt, sem vizet egy napig. A második napon engedte össze újra a pónikat és a kancákat. Az éhes pónik az anyjukhoz futottak szopni, így a fia-borja kapcsolat könnyen felismerhetővé vált.


Az okos tibeti követ megoldotta az összes feladványt egészen az utolsóig, amely abból állt, hogy fel kellett ismerni Wen Cheng hercegnőt néhány száz szépség közül. Egyik követ sem láthatta még azelőtt Wen Cheng hercegnőt, de a ravasz tibeti követ információkat szerzett egy hölgytől, akivel találkozott, és aki egyszer szolgálta a hercegnőt, és így végül sikerült felismernie Wen Cheng hercegnőt a szépségek között.


Taizong császárt annyira lenyűgözte a tibeti követ, hogy felajánlott számára egy hivatali pozíciót a Tang-dinasztiában, amit a követ udvariasan visszautasított. A császár továbbra is nagyon elégedett volt, és azt mondta: „Mivel ilyen okos és hűséges segéd szolgálja, a királynak is bölcsnek kell lennie!”


Mint a buddhizmus követője, Wen Cheng hercegnő azt kívánta, hogy a házassága hozzájáruljon a Tibet és a Tang-dinasztia közötti békéhez. Megkérte Taizong császárt, tegye lehetővé, hogy magával vihessen egy értékes Buddha szobrot, ezzel támogatva a buddhizmust Tibetben egy irgalmasabb, toleránsabb és békeszeretőbb államért. Továbbá amellett, hogy aranyat, ékszereket és szép bútorokat adott a császár hozományként, Wen Cheng hercegnő elsősorban magokat, mezőgazdasági eszközöket, selymeket, porcelánokat, hangszereket és orvosi könyveket kért, hogy bevezesse a fejlettebb mezőgazdasági szakértelmet és gazdálkodási módszereket a nomád kultúrába, amely akkoriban Tibetet uralta. Ezt hallva Taizong császár elmosolyodott és megdicsérte: „Valódi szerencse, hogy Tibet királya vesz el feleségül, csodákat teszel majd egész Tibetben.”


Mikor Wen Cheng hercegnőt Tibetbe kísérték, Songtsan Gambo a hadseregét a határhoz vezette, hogy üdvözölje a menyasszonyát. Az esküvő Songtsan Gambo és Wen Cheng hercegnő között alapvető változásokat hozott Tibetre és a Tang Kínára egyaránt. Széles körben ismert volt, hogy a Tang-dinasztiabeli Wen Cheng hercegnő és a nepáli Bhrikuti Devi hercegnő is összeházasodott Songtsan Gambo-val, hogy megismertessék a Tibetet a budhizmussal. A kis Jokhang kolostort kifejezetten annak a Buddha szobornak építették lakhelyéül, amelyet Wen Cheng hercegnő vitt magával. A magokat, amelyeket a fennsíkon lévő környezet miatt választottak ki, elültették Tibetben és virágoztak, míg a kézművesek a Tangból megismertették a fejlettebb mezőgazdasági módszereket, hogy fejlesszék a gazdálkodás termelékenységét a nomád kultúra uralta Tibetben, és a kézművesek továbbadták a tudásukat a szövésről, a papírgyártásról és a tintáról a tibeti embereknek. A béke hosszú ideig tartott, és a selyemút egy biztonságos és szilárd kapcsolattá vált a Tang Kína és Tibet között.


Mikor Wen Cheng hercegnő Kr. u. 680-ban meghalt, Tibet egy nagyszabású temetést rendezett szeretett hercegnőjükért, és a Tang-dinasztia is követeket küldött Tibetbe gyászolni. Sok mítosz és legendás történet szól Wen Cheng hercegnőről és Songtsan Gamobo-ról, amely elterjedt egész Tibetben. Wen Cheng hercegnő szobrát napjainkig is imádják Lhászában, holott 1300 évvel ezelőtt épült. Az úgynevezett Gyasa (feleség a Tang Kínából) Wen Cheng hercegnőre gyakran úgy tekintenek és úgy imádják, mint a könyörületesség istennőjét a tibeti buddhizmusban, és a születésnapját tiszteletben tartják. A Tibetbe érkezésének napját mind a mai napig megünneplik a tibeti emberek.