Li Jing, a Tang dinasztia egyik legkiválóbb tábornoka

Li Jing, a Tang dinasztia egyik legkiválóbb tábornoka (Illusztrálta: Jane Ku)

Li Jing (571-649) a Tang dinasztia egyik legkiválóbb tábornoka, legyőzte a keleti törököket és megszilárdította a Tang dinasztia uralkodását a keleti régiókban.


Li Jing gyerekkora óta mindig is egy nagy császárt akart szolgálni, és hősies tetteket akart véghez vinni. Később Li Shimin herceget követte, aki később a Tang dinasztia Taizong császára lett, és számtalan csatában harcolt a lázadók ellen, mielőtt megfeneklett a Tang dinasztia.


Mikor kiderült, hogy a törökök jelentik a legnagyobb veszélyt a Tang dinasztiára, Li Jing-et főparancsnokká nevezték ki, és öt tábornokkal együtt kivezényelték őt, hogy vezessen százezer katonát a törökök elleni harcban.


Mikor megtudta, hogy a törökök egy súlyos hóviharba kerültek, Li Jing eldöntötte, hogy belekezd egy meglepetés támadásba háromezer fős lovascsapattal, amit ő vezetett. A török kán megdöbbent Li Jing és katonái hirtelen megjelenésétől, és pánikszerűen elmenekült. Mielőtt a török kán rendezte volna a sorait, egyik tábornokát pedig megfordította Li Jing. Mivel visszafelé sült el a dolog, a kán kénytelen volt még távolabbi északi területekre visszavonulni. Miközben egy inváziót tervezett a következő évre, ködösítésként követeket küldött, hogy tárgyaljanak az átadás feltételeiről a Tang dinasztiával.


Li Jing hamar kigondolta a kán trükkjét és ellene kívánta fordítani. Tehát azt tanácsolta a császárnak, hogy fogadja el a kán fegyverszünetről szóló javaslatát, de közben vezessen egy újabb meglepetés támadást a törökök ellen a katonáival. A terv tökéletesen működött, a legtöbb török csapatot legyőzték és elfogták. A kán elmenekült, de később elfogták őt is, és a török nemesség mind megadta magát. Li Jing-et előléptette Dai hercege a nagyszerű eredményeiért, melynek következtében a keleti törökök hűbéres állammá változtak.


A katonai eredményei mellett Li Jing emlékezetes jellemei közé tartozott, hogy szinte elrejtőzött az udvarban. Nagyon ritkán esedezett saját maga számára – még akkor is, amikor hamisan vádolták; egyszerűen és csendben végezte a dolgát. Taizong császár értékelte a személyiségét és egész életében megbízott benne.