Fang Xuanling, a kancellárok elismert példaképe a Tang dinasztiában

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Fang Xuanling (Kr. u. 579-648) egyike volt azon hivatalnokoknak, akik kulcsszerepet játszottak a Tang dinasztia megalapításában, és Fang volt az egyik legünnepeltebb kancellár a korai Tang dinasztiában.


Fiatal kora óta intelligens és jól képzett volt, és jól tudott cikkeket is írni. Elkísérte apját a Sui dinasztia fővárosába, mikor Sui békés volt és mindenki úgy gondolta, hogy ez sokáig így is marad. Azonban Fang Xuanling bizalmasan azt mondta az apjának: „Sui császárnak nincsenek eredményei és erénye. Nem tesz semmi mást, csak bolondozik az emberekkel, és nem gondolkodik hosszú távú előnyökről a számukra. Továbbá hagyja a fiait, hogy ne legyen különbség az örökös és a nem-örökösök között (a fordító megjegyzése: az ágyasoktól született gyermekek a poligámia rendszerben), és hagyja őket, hogy versenyezzenek és konspiráljanak egymás ellen. Ezen kívül a pazarlásban és a luxusban rivalizálnak egymással. Végezetül meg fogják gyilkolni egymást, és az állam sem fogja túlélni. Habár most minden békés, úgyhiszem, hogy hamarosan vége lesz ennek.” Az apja meglepődött a véleményén, és azután különös figyelemmel kezelte őt.

Fang Xuanling, a kancellárok elismert példaképe a Tang dinasztiában
(Illusztrálta: Kiyoka Chu)

Fang édesapja beteg lett, és több mint száz napig az ágyat nyomta, mialatt Fang Xuanling éjjel-nappal mellette volt. Mikor az apja meghalt, Fang Xuanling öt napon keresztül böjtölt, hogy gyászolja őt. Mikor Li Yuan felkelt Sui ellen, Fang Xuanling volt a Sui dinasztia egyik megyei bírója, ennek ellenére elment, hogy felajánlja a szolgálatait Li Yuan seregének. Li Yuan egyik fia, Li Shimin egy sátorban találkozott vele, és azt mondják, hogy mind a ketten úgy érezték első látásra, mintha régi barátok lennének. Fang Xuanlinget katonatisztté nevezte ki Li Shimin, aki azután hűségesen szolgálta. Minden helyen, amit Li Shimin elfoglalt – miközben mások a kincsek összegyűjtésével voltak elfoglalva –, Fang Xuanling azzal töltötte az idejét, hogy meglátogatta a híres helyi tehetségeket és felajánlotta nekik, hogy dolgozzanak Li Shiminnek. Ha bátor tábornokokról és okos stratégákról hallott, magánemberként összebarátkozott velük, és meggyőzte őket, hogy szolgálják Li Shimint.


Miután Li Shimin lett Taizong császár, Fang Xuanlinget tette minden adminisztratív ügy felelősévé. Szorgalmasan dolgozott, és nem engedte meg a gondatlanságot. Örült a többiek érdemeinek, ezen kívül tisztességes és toleráns volt mindenkivel szemben. Felülvizsgálta a törvényeket és új törvényeket hozott. Miden tehetséges embernek megvolt a lehetősége, hogy Fang Xuanling alkalmazza. Ezért kitűnő kancellárként volt ismert.


Mikor Fang Xuanling megöregedett, súlyosan megbetegedett. Taizong császár a császári palotába hívta, és megadta neki azt a szabadságot, hogy hordszékben üljön, és nem kellett lelépnie onnan, mikor Taizong császárral találkozott. Mindketten könnyeztek. Taizong császár megparancsolta a császári orvosnak, hogy kezelje őt, és minden nap a császári ételeket küldte Fang Xuanlingnak. Taizong császár kedve a Fang Xuanling egészségi állapotáról szóló hírek szerint változott.


Fang Xuanling azt mondta a fiainak: „Súlyos beteg vagyok és haszontalan, de a kegyelem, amit Taizongtól kapok, még nagyobb. Nem csalódtam a bölcs császárban. Napjainkban az állam békés, és minden ügy megfelelően van kezelve, kivéve a Goguryeo elleni háború, amely veszélyezteti az állam békéjét. A háborút a császár haragjának nyilvánították, és nem mertem mondani neki, hogy hagyja abba. Azonban, ha nem kockáztatok most, sajnálni fogom, míg meghalok.” Aztán petíciót nyújtott be Taizongnak, sürgetve a tűzszünetet Goguryeo-val az emberek jólétének kedvéért. Mikor Taizong császár meglátta a petíciót, aláírta: „Még mindig annyira aggódik a birodalomért ahelyett hogy a saját betegségével foglalkozna.”


Fang Xuanling állapota súlyosbodott, és Taizong embereket küldött hozzá, hogy gyakran látogassák. Később személyesen látogatta meg Fang Xuanlinget, hogy nagy szomorúsággal búcsút vegyen tőle, és így tett a herceg is. Hamarosan Fang Xuanling, 70 éves korában meghalt. Taizong császár megparancsolta, hogy senki se járuljon elé három napig, ezzel adva tiszteletet Fang Xuanlingnek.


Fang Xuanling harminckét évig szolgálta Taizong császárt, és elkötelezte magát a birodalomért. Az erényük és a tehetségük szerint válogatta ki az embereket, létrehozott törvényeket és alapelveket a Tang dinasztia számára. Nem élt vissza a helyzetéből adódó nagy hatalmával, szerény és megfontolt magatartást tartott fenn egész életén át. A későbbi generációk úgy tisztelték őt, mint a kancellárok egy kiváló példaképét.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo